Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
1991. február 21., csütörtök Várostörténeti Kiállításra hárommillió? Asztalos Miklós-emléknap Körösladányban Múzeum lesz, csak nem olyan... Nemrég ülésezett Békéscsaba kulturális bizottsága. Mielőtt bármiről szót ejtenénk, hadd idézzük az eseményről szóló tudósítás egy részletét, melyet múlt heti, csütörtöki számunkban olvashattak: „...csupán a Munkácsy Emlékház építését hagyta ióvá a bizottság. Mint mondták, a Hunyadi Téri Várostörténeti Múzeum hiába készülne el, fenntartása csupán egy újabb teher lenne a város költségvetésében, ezért a többség ellene voksolt.” Hogy minderről mi az érintettnek, a Békés Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójának, dr. Szabó Ferencnek a véléménye? Nos, mivel nem volt ott ezen az ülésen, megkértük. így utólag mondja el, milyen érzésekkel fogadta a hírt. hogy rég dédelgetett álmuk, a várostörténeti kiállítás, csak álom marad. — Végtelen sajnálattal értesültünk minderről az újságból, és lelkünk mélyén nem tudjuk , a döntést tudomásul venni. — Korábban az Önök véleményét nem kérték ki? — Az előkészítés szakaszában kértek tőlünk információkat. Azt, hogy mikor tárgyalják ezt az ügyet, nem tudtuk. Igv, bár ezek az ülések nyilvánosak, éppen akkor nem voltunk ott, amikor döntöttek a múzeum sorsáról. — Lehet, ha ott vannak, most nem beszélgetnénk erről a kérdésről? — A döntés anyagi indokoltságát érzékeljük, bizonyos mértékig el is fogad£ juk, ha az oktatási intézményeknél tapasztalható anyagi feszültségeket nézzük. Mindenesetre meg kell mondjam, hogy a város művelődésre fordítható összegét rendkívül kevésnek tartjuk. Ennyi Békésnek, vagy Szeghalomnak lehet, hogy elfogadható lenne, de Békéscsabának ... Ebben_ az összegben nem tükröződik, hogy ez a város mégiscsak szélesebb körű kisugárzással kell rendelkezzen, mint e térség más települései. Jól tudom, hogy minderről a bizottság nem tehet, de a tény akkor is tény marad: ez a költségvetés nem teszi lehetővé, hogy minden állampolgár, az ővodáskortól a felnőttkorig azonos szintű ellátást kapjon a kultúra területén. Ennek — a színvonal alatti lehetőségeknek — következménye, hogy nem bontakozhat ki újat teremtő törekvés a városban, tehát nem jöhet létre ez a kiállítás sem. — Akkor hát ne it reménykedjünk? — Békéscsaba lakosságának körülbelül fele az utóbbi fél évszázadban települt ide. Ilyen nagy népmozgás mellett különösen fontos, alapvető feladat lenne a kötődés megalapozása. Ez kardinális nevelési kérdés az új önkormányzat számára is. Már csak ezért is fölülvizsgálandónak tartanám e döntést. A tartalmi indokláson túl el kell mondjam: a munka szakaszolásával három-négy év alatt kivitelezhető lenne ez a múzeum. hiszen az épület adott, az átalakítás már jócskán megkezdődött, s az anyagok zömét is megvásárolták már. — Eddig mennyi pénzt fordított a város a leendő múzeumra, mennyi kellene még az eredeti tervek megvalósításához? — Hárommillió már a lebonyolítással megbízott Thermál Investnél van. A munkálatok befejezéséhez és a kiállítás berendezéséhez még kétszer ennyi kellene. — Nem sok ez egy kicsit? Kiállitásrendezéshez hárommillió? — Nem akármilyen állandó kiállításról lenne _szó. Ahhoz, hogy ezen az aránylag kis helyen a város teljes történetét bemutassuk, a legmodernebb eszközöket kellene felhasználnunk. lg? szemléletesen megismertethetnénk olyan lényeges csomópontokat. mint a malomipar, a szövőipar kialakulása, a vasúti csomópont létrejötte, az oktatásügy fejlődése. Egyébként kevés olyan nagyobb város van az országban. ahol nincs ilyen kiállítás. — Az indoklásban az szerepelt, hogy amennyiben a múzeum elkészül, ez további fenntartási költségeket jelentene a városnak... — Úgy érzem, távlatokban nézve is nagyon pesszimista volt a bizottság, mikor így határozott. De a kérdésére válaszolva: az érv hamis, hiszen a várostörténeti kiállítás működtetéséhez nem kell a városnak további költségeket biztosítania. Az új múzeum a mi fenntartásunkban üzemelne. — Tegyük fel, hogy a helyzet nem változik, a város nem támogatja törekvéseiket .., — Akkor az épületben időszakos helytörténeti kiállításokat rendezünk. Nem azzal a technikai kidolgozottsággal, amellyel szerettük volna, de helytörténeti kiállítás így is lesz ... Nagy Agnes Van itt még tennivaló bőven ... Fotó: Gál Edit A hazai románokról Forrásmű a vikáriusi könyv Volent Zoltán, a Gyulai Magyar—Román Baráti Társaság elnöke szervezetük csaknem kétéves fennállásának jelentős eseményeként értékelte nemrégiben Gyulán, a Mogyoróssy Könyvtárban tartott posztumusz könyvbemutatót. Dr. Mihai- escu György, a Tankönyv- kiadó nemzetiségi osztályának vezetője szépszámú érdeklődő előtt ismertette Mészáros Tivadar művét, amely magyar nyelvre fordítva „A magyarországi román ortodox egyházközségek történetéből” címet viseli. Mészáros Tivadar, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye püspöki vikáriusa volt 1983-ban bekövetkezett haláláig. (Az egyházmegye székhelye Gyula. 18 egyházközség tartozik hozzá.) Dr. Mihaiescu György, mint az 1990 nyarán megjelent kiadvány szerkesztője hansúlyozta, a mű címe szerény, hisz nagyon is átfogó munkát hagyott a szerző a hazai románságra. A különböző tudományágak kutatói forrásnak tekinthetik, adatai megbízhatóak, olyanokat is közöl, amelyek eddig nem voltak ismertek. Új összefüggéseket világítanak meg a magyarországi románság eredetéről, történetéről, kultúrájáról, a társadalmi, gazdasági életben betöltött szerepéről. Az etnikum kutatása • napjainkban is kezdetleges. ezért jelentős vállalkozás Mészáros Tivadar könyve. A hazai román kultúra fejlődésében, az oktatásban, az etnikai identitás megtartásában századokon át nagy szerepet játszott az egyház. Gyulán például két iskolát alapított, dal- és olvasóegyletet hozott létre, a múlt század végén pedig megjelentette az első román nyelvű folyóiratot. Az egyházról szóló könyv nem pusztán egyháztörtéifét, isßt. elsősorban nem az, hanem a- sokoldalú szerepkörnek megfelelő sokoldalú összegzés. Mihaiescu György elmondta, a szerző egyházi levéltárakból vett adatai, a közzététel remélhetőleg mihamarabb történeti összefoglaló mű megírására serkentenek. De amikor még nincs a románságról átfogó oktatás-és művelődéstörténeti munka sem, legalább a Mészároskönyv művészettörténeti értékeit kellene minél szélesebb körben terjeszteni. Templom- és ikonleírásai' ugyanis alkalmassá teszik arra is, hogy kalauzként forgassák az olvasók. vagy használják az idegenforgalomban. Ennek a „tiszta forrásnak” legfőbb értéke, hogy példát ad: a különböző val- lású, nyelvű népek egymást tiszteletben tartva, mindenkor felülemelkedtek a politika hiányosságain, buktató- Sz. M. A Kalotaszeg—Körösla- dány Baráti Kör február 23- án — halála ötödik évfordulóján, Asztalos Miklós-em- léknapot rendez. A húszas években a kor szellemi elitjét tömörítő Bartha Miklós-társaságban elnökölt. Történészként — lévén, hogy református székely családban született — elsősorban Erdéllyé! foglalkozott. Szépirodalmi művei ma már hozzáférhetetlenek. Színdarabjai közül a legszebb sikert 1939-oen, a Nemzeti Színház kamara- színházában — a kor k-s jelesebb színészeinek alakításával — az Alteregó aratta, ebből Egy éjszaka Erdélyben címmel film :s készült, amely 1941-ben a velencei biennálén emlékserleget kapott. Regényei közül u legszebb az 1940-ben, a Frank- lin-társulat új magyar regénysorozatában napvilágot látott Alibi. Munkálnak nagy része kiadatlan, több folyóméterre tehető kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár polcain őrzik. Asztalos Miklóst — 52 éves korában — 1951-ben feleségével, Kócsy Erzsébettel együtt Budapestről Kö- rösladányba telepítették ki. Bár ezt az intézkedést 1953- ban feloldották, ő mégis Körösladányban maradt, a fővárosba még látogatóba sem utazott fel. A helyi művelődési házban amatőr színjátszó csoportot vezetett, a felesége zongoraórákat adott. Február 23-án, szombaton délután fél kettőkor — a kitelepített történész, színpadi szerző, író, filmíró sírjának megkoszorúzása után — az emléknapot Böjti János alpolgármester, a baráti kör elnökségének tagja nyitja meg a művelődési házban. Az ünnepség programjának ismertetése után a résztvevők megtekinthetik az Asztalos Miklósról nem sokkal halála előtt készített portré- filmet, melyet a film szak- tanácsadója, a baráti kör szóvivője, Naszluhácz Géza kommentáld Szünetben a hagyatékból rendezett kiállítás látható. A történész és író életútjáról, munkásságáról tart előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. Az ünnepségen felszólal Kántor Lajos irodalomtörténész is, a Kolozsváron megjelenő Korunk folyóirat főszerkesztője. Délután öt órakor Berki Imre polgármester névadó beszédével a körösladányi művelődési ház fölveszi Asztalos Miklós nevét. Végezetül az egyik filmje, a Rákóczi hadnagya vetítésével fejeződik be az emlékünnepség. m. |. Versek az oroszkönyvben és a határidőnaplóban Olvasnivaló Pegazus nyergeiéinek Amikor megtudtam, hogy a mezőberényi gimnázium több tanulója is ír verset* azonnal elhatároztam, találkozom néhányukkal. Hiszen érdékes lehet, hogyan vélekedik az irodalomról, az életről, a versekről az a fiatal, aki maga is belekóstolt az alkotás nehézségeibe. A megbeszélt időpontban hatan vártak a kétnyelvű gimnázium kollégiumában. A kötelező bemutatkozó tiszteletikor után elmondják, nem érzik magukat másnak, mint kortársaik. Szerintük sokaknak van még olyan gondolata, mint nekik, csak legföljebb nem írják le. Az persze igaz, hogy környezetük egy része furcsállja, hogy az irodalom mélyebb rétegei iránt is érdeklődnek, ráadásul írnak is ... Ki, mi módon kezdte, arra különböző a felelet. Mu- sza István nem emlékszik első alkotására. Mint mondja, keveset ír, főleg, ha valami bántja, akkor születik egy- egy vers. Ez egy szelep, aminek segítségével rossz érzését kiírja magából. Legtöbb műve az oroszkönyvében található. Tóth Szabolcs harmadikos korában sci-fi novellákkal kezdte, majd tréfás, tanárellenes rímfaragással folytatta. Ezen- már túllépett. Legjobbnak tartott verseit egy határidőnaplóba gyűjti. Reszkető Petra nem is érti, hogy keveredett bele ebbe a társaságba, hiszen életében egyszer írt egy novellát. Magyartanámője javasolta neki. Először nemet akart mondani, de aztán mégis írt, sőt át is alakította, s ezt beküldtéik egy középiskolás megyei pályázatra. Most már egyik változat sem tetszik neki. Hunyadi Szilvia saját vetései helyett, bár ilyenek is vannak neki, egy fordítópá- lyázátra nevezett be. Földvári Judit mindany- nyiuk közül a legzárkózot- tabb. Tudta nélkül küldték be egy művét a megyei pályázatra. Kategorikusan kijelenti, hogy soha nem mutatja meg senkinek verseit, legföljebb egy-két jó barátja érdemelheti ezt ki. Paplógó Zoltánt általános iskolás korában is biztatták, írjon, mert jól - fogalmaz. Egyik jól sikerült házi feladatát tanára ugyancsak elküldte egy középiskolás megmérettetésre. Zoltán állítása szerint a munka óra előtt 5 perccel készült el... Válaszaikban váltja egymást a kamaszos allűr és az érett értékítélet. A többség elhárítja magától á kedvenc alkotó fogalmát, de azért föl-fölbukkan Pilinszky János, Faludy György, Ady Endre, József Attila, Baudelaire, Verlaine neve. Tóth Szabolcs határozottan megnevezi Sütő Andrást és De- vecseri Gábort, amikor olvasmányairól érdeklődöm, Musza István pedig kedvencének vallja Paul Eluard-ot. — Minden versében van valami, ami azt naggyá teszi — mondja. Alapkönyvének nevezi Mirko Kovács Bevezetés a másik életbe című művét. Saját verseiben nem tartja fontosnak a stílust, a formát. Vele ellentétben Hunyadi Szilvia az irodalom rejtett törvényszerűségeiről beszél, amelyek kiválasztják az értékest és az értéktelent. — Lényeges — folytatja —, hogy van-e a versben rendszer. Az enyémeken is észre veszem, hogy elkezdek egy gondolatot, aztán egészen máshova jutok. A versírással kapcsolatban fontos, hogy kilépjünk önmagunkból, hogy mások is megértsék, amit mondani akarunk. Hogy nekem mikor lesz ilyen kész költeményem, nem tudom, lehet, hogy soha. Szabolcs szerint a jó verset később sem akarja átjavítani az ember. István néha szürrealista módon ír és feljegyzéseiből csak napok múlva lesz alkotás. — Amikor egy pályázatra készültem — meséli — a novellát, ami meg is jelent a Pipacsláng című antológiában, rengetegszer átírtam, de mindig találtam rajta javítanivalót. S aztán rájöttem, hogy ez a titok: ha valaki alkot,' mindig tökéleteset akar létrehozni, de ez soha nem sikerülhet néki. Csak megközelítheti azt... Bár lehet, hogy korai, lehet, hogy fölösleges is a kér- dás, azért csak megkérdezem, hogy mint állnak a nyilvánossággal, a kritikával. István így válaszol: — Nagyon furcsa volt, amikor a napokban a ké- miatanámőm elkérte a versesfüzetemet. A ikisebb-nagyobb nyilvánosságot egyszerre találják vonzónak és félelmetesnek. Mert mi lesz, ha a művükre azt mondják, pocsék? Szilvia szerint ezt vállalni kell, mert úgyis csak néhány ember véleménye 6zámít. — Nem is a nyomtatás a lényeg — fogalmazza meg Szabolcs, akinek ugyancsak megjelent egy műve a Pipacslángban —, hanem az, hogy az emberek, akik olvassák, megőrizzenek belőle valamit. Egy 6ort, egy érzést, egy jelzős szerkezetet Ha ez nem valósul meg, akkor semmit sem ér az egész... Kérem, ez már majdnem olyan, mint egy valódi ans poetica. Kiss Katalin István, Szabolcs, Petra, Judit, Szilvia és Zoltán (balról jobbra). Lehet, hogy egyszer büszke leszek rá, hogy interjút készítettem velük? Fotó: Gél Edit
