Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-21 / 44. szám

1991. február 21., csütörtök T Jeszenszky Géza felszólalása az EMSZ leszerelési bizottságának ülésén Javaslat egy világ csúcstalálkozóra Az Egyesült Nemzetek Szervezete leszerelési bizott­ságának ülésén szólalt fel szerdán, genfi látogatása utolsó napján Jeszenszky Géza külügyminiszter. Egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a bi­zottság több, mint egy év­tizeddel ezelőtt elfogadott programja igen széles kere­teket ad, s a leszerelés szin­te valamennyi fontos kérdé­sét érinti. A bizottság huza­mosabb idő óta foglalkozik a tömegpusztító fegyverek eltiltásának kérdésével, s ez feltétlenül indokolt. „Most azonban el kell gondolkod­nunk azon, hogy miként fej­lesszük tovább a jelenlegi munkaprogramot úgy, hogy figyelembe vegyük a világ realitásait” — mondotta, rá­mutatva. hogy a program­ban szereplő egyes kérdések megtárgyalásához a bizott­ság még hozzá sem fogha­tott. más kérdésekben nem tudott komolyabban előre­jutni. Nagy erejű bomba- támadás Bagdad ellen Nem sokkal azt követően, hogy Tárik Azáz iraki kül­ügyminiszter visszatért Bag­dadba, a szövetségesek szer­dára virradóra ismét nagy erőkkel bombázták az iraki fővárost — jelentette szer­dán az ÍRNA iráni hírügy­nökség. A helyszíni beszámolók alapján készült jelentés sze­rint négy órán át hallatszott a bombázások döreje az ira­ki fővárosban. A légitáina- dás — amely a háború kez­dete óta az egyik legna­gyobb erejű volt —, este kö­rülbelül 11 órától hajnali fél négyig tartott. A szövetséges erők. kedd éjszaka leromboltak egy ira­ki határposztot az iraki— szaúdi határ északi részén. A szövetségesek könnyű fegyverzetet, tüzérségi erő­ket és TOW típusú harcko- csi-elháyító lövegeket vetet­tek be. Ne az emberek és a vál­lalatok jövedelmét adóztas­suk. hanem a környezetet károsító tevékenységet A befolyó összeg ugyanannyi lesz. s ráadásul megóvhatjuk a természetet a további rab­lógazdálkodástól. A javaslat tekintélyes tudósoktól szár­mazik, akik nehezen cáfol­ható adatokkal, számítások­kal támasztják alá rendha­gyó elgondolásaikat. Ha Amerikában keményen meg­adóztatják azokat, akik fele­lősek a veszélyes hulladéko­kért, a vegyszeres gyomirtá­sért, a szénhidrogének fel- használásáért évi 130 milli­árd dollár folyik be. Ez több mint elég. és 30 százalékkal csökkenteni lehet a szemé­lyi jövedelemadót... Nem valószínű, hogy az amerikai kormányzat a kö­vetkező években áttérne e módszerre, de hogy az eféle javaslatokat a jövőben mind nehezebb lesz majd elhárí­tani, abban szerzőik bizo­nyosak. Az országok a vi­lág állapotáról nemcsak a kormányok és az ENSZ ad ki jelentéseket hanem a wa­shingtoni központú World- watch. azaz „Világfigyelő” Intézet. A nemzetközi kör­nyezetvédő mozgalmak, je­Az új realitások között említette a miniszter azt, hogy Európában megállapo­dás jött létre a hagyomá­nyos fegyverzet csökkenté­séről. A szerződés végrehaj­tásához egyebek között arra van szükség, hogy annak minden előírását, minden fél pontosan hajtsa végre, így tegyen eleget tájékoztatási kötelezettségeinek is. Utalt arra, hogy szükséges a fegyverszállítások ellenőr­zése is. még akkor is, ha teljesen törvényes úton tör­ténnek. mert azok lehetősé­get nyújtanak mértéktelen fegyverkezésre is. „Röviddel ezelőtt egy látszólag telje­sen rutinszerű fegyverüzlet, amelyet egy magyar külke­reskedelmi vállalat eszkö­zölt, káros kihatással járt kétoldalú kapcsolatainkra egy szomszédos országgal. Ennek az üzletnek nem kí­vánatos kihatása ráébresz­tett bennünket arra, hogy a kormány különleges felelős­sége a fegyverkereskedelem ellenőrzése, még akkor is, ha piacgazdaságot terem­Vincenzo Scotti, olasz bel­ügyminiszter rendkívül fon­tosnak minősítette a Buda­pesten aláirt magyar—olasz belügyminisztériumi megál­lapodást a kábítószercsem­pészet és a szervezett bűnö­zés elleni együttműködésről. ..Fokozni kívánjuk a rend­őrségek között az együttmű­ködést. a kölcsönös tájékoz­tatást, mert a Törökország­ból hozzánk érkező kábító­szer útja, a balkáni útvonal ma már átvezet Magyaror­szágon is, és az a célunk, hogy lezárjuk ezt az útvona­lat” — jelentette ki. Scotti azt is elmondta az öt Budapestre elkísérő olasz laptudósítóknak, hogy a ma­gyar—olasz belügyi együtt­működés kiterjed a szerve­zett maffiás bűnözés elléni harc minden mozzanatára. Magyarországon a bekövet­kezett társadalmi változá­sokkal megjelent már a szer­vezett alvilág, a maffiás tí­pusú bűnözés. Az olasz iend­les tudósok egyik legtekin­télyesebb központja ez, s mi­sem jellemzőbb, mint hogy az immár 8 éve megjelenő tanulmánykötet, „A világ állapotáról” egyszerre 21 nyelven lát napvilágot. Idei szenzációja az adója­vaslat. amelynek alapérveit nehéz vitatni: — a nemzeti össztermék, mint mérce, el­avult. Ha azt akarjuk meg­állapítani, hogyan elégíti ki egy társadalom polgárainak szükségleteit hatékonyan, a környezetben okozott legki­sebb kárral, akkor nem a növekedés a lényeg, hanem a termékek, a szolgáltatások minősége — olvashatjuk. — Az elmúlt 20 évben a világ 200 millió hektárnyi erdőt veszített, míg a siva­tagok 120 millió hektárral növekedtek ... egyes kelet­európai országokban, a sú­lyos levegőszennyezés évek­kel rövidíti meg az embe­rek életét... A nemzetközi felmérés sze­rint a korábbi politikai-gaz­dasági rendszerek okozta környezeti károk Közép-Ke- let-Európában és a Szovjet­unióban példa nélkül állnak a világon: a levegő, a talaj, a növényzet, a vizeik oly mértékben szennyezettek. tünk és liberalizáljuk a ke­reskedelmet, s ha ez csupán elenyésző része gazdasági tevékenységünknek” — han­goztatta Jeszenszky Géza. Részletesen szólt a ha­gyományos fegyverek euró­pai csökkentéséről létrejött szerződésről, a bécsi fegy­verzetkorlátozási tárgyalá­sokról. „Magyarország kü­lönlegesen érdekelt egy új, az együttműködésen alapuló európai biztonsági rendszer megteremtésében, amely egyszer, s mindenkorra meg­szünteti földrészünk meg­osztottságát Szilárd meg­győződésünk, hogy az euró­pai ház nyugalma és stabili­tása szorosan összefügg a hagyományos fegyverek csökkentéséről megkezdett tárgyalások sikeres folytatáT sával” — mondotta a ma­gyar külügyminiszter. Jeszenszky Géza kiemel­te. hogy a magyar kormány meghívását tolmácsolta az 1993-as emberi jogi világ- konferencia résztvevőinek, s a visszhang igen kedvező volt. őri és biztonsági szervek pe­dig tartanak attól, hogy a szicíliai (elsősorban kábító­szerterjesztéssel foglalkozó) maffia hadállásokat, kapcso­latokat épít kd Magyarorszá­gon, és felhasználja a pén­zek „tisztára mosására” Ma­gyarországot. „Miután ennek az. országnak nagy szüksége van most valutáira, tartunk tőle, hogy a maffia is ki­használja ezt, és megpróbál­ja jövedelmeit Magyarorszá­gon keresztül visszaáramol­tatni” — hangoztatta a bel­ügyminiszter. A megállapodás azt is cé­lozza tehát, hogy a maffia ne telepíthessen „leányvállala­tot” Magyarországra. „A maffiás szervezett bűnözés nagyon hamar kitaníthatja a magyar alvilágot, hogy ki­használja. Mi ezért szeret­nénk a magyar hatóságokat megtanítani arra, hogyan kell fellépni a maffia el­len” — mondta Scotti a La RepubbK cáriak. hogy mindez a legsúlyosab­ban kihat a lakosság életé­re. egészségére. A környeze­ti ártalmak okozta veszteség Lengyelország nemzeti jöve­delmének évi 10-20 százalé­kát teszi ki, míg a Szovjet­unióban a szennyezettség okozta betegségek a nemze­ti össztermék 11 százaléká­nak megfelelő kárt okoznak. A kutatók bizonyítottnak tekintik az „üvegház-effek- tust” vagyis azt, hogy a lég­körbe jutó széndioxidok mi­att melegszik a Föld légkö­re. tehát további súlyos ter­mészeti károkkal, sivatago­sodással, a termőterület csökkenésével kell számolni. A szakértők szerint a hely­zet további romlását az adó­rendszer gyökeres átalakítá­sa segíthet megállítani: ke­ményen meg kell adóztatni a környezetszennyező hulla­dékokat. fűtő- és üzemanya­gokat, a gyomirtó vegysze­reket. Az újfajta adózás egy­részt visszaszorítja a szeny- nyezést. másrészt forrásokat termel a károk elhárításá­hoz. A terveket nyilván sokan vitatják majd, elsősorban az autósok: a környezetvédők ugyanis úgy vélik, hogy „az. autósok nem fizetik meg a Németh Miklést fogadta a japán miniszterelnök Szerdán Kaifu Tosiki mi­niszterelnök fogadta a To­kióban tartózkodó Németh Miklós volt magyar minisz­terelnököt, aki egyben az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank alelnöki poszt­jának várományosa. A ja­pán vezető hangsúlyozta, hogy a tokiói kormány tel­jesíti a Magyarország iránt vállalt kötelezettségeit. Kaifu Tosiki múlt év ja­nuári magyarországi látoga­tásakor 500 millió dolláros állami hitel folyósítására tett ígéretet, és ennek a hi­telnek egy részét a japán Eximbarak már folyósította is. A húszperces megbeszélé­sen a japán miniszterelnököt főként a szovjetunióbeli ki­látások és a megalakulóban lévő, Kelet-Európának hite­lező. londoni székhelyű bank tevékenysége érdekelte első­sorban. Kaifu úgy véleke­dett, hogy az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bank a kelet-európai hiteltevékeny­ség katalizátora lehet, fon­tos szerepet tölthet be a kü­lönböző fejlesztési progra­mok megítélésében, a köl-. csönzések összehangolásár ban. Kaifu azt javasolta, hogy mind a magyar—japán gaz­dasági kapcsolatokban, mind pedig a bank tevékenységé­ben most a hangsúlyt csak néhány, de jelentős közös vállalkozás megvalósítására kellene helyezni, ezek aztán húzóerőt gyakorolhatnának szélesebb körben is az üzle­ti tevékenység megélénkülé­sére. Brit vélemények a szovjet béketervröl Brit kormánykörökben szer­dán a szovjet béketerv elutasí­tása helyett inkább az óvatos várakozást hangsúlyozták. Arra a kérdésre, mit szólnak az amerikai külügyi tisztviselők magyarázatához, miszerint Bush elnök csak bírálta, de nem uta­sította ei kapásból a szovjet kezdeményezést, a brit külügy" minisztériumban elsősorban John Major brit kormányfő keddi parlamenti nyilatkozatára emlékeztették az MTI-t. Major azt mondta, hogy egyelőre semmi sem történt, ami a háború beszüntetését in" dokolná, és mivel a szovjet bé­keterv titkos, nem is volt haj­landó további értékelésbe bo­nyolódni. Douglas Hogg brit külügyi ál" lamminiszter kedden kijelentet" te: sem Szaddám Húszéin eltá­volítása, sem az iraki hadsereg és az ország infrastruktúrájá­nak elpusztítása nem törvényes háborús cél, mivel ezek nem szerepelnek az ENSZ BT hatá­rozataiban. — Bár nem bánkód­nánk, ha valaki meggyőzné Szaddám Húszé int távozása szükségességéről, elmozdítása, vagy az iraki kormányzati rendszer megváltoztatása nem háborús cél. kárt, amit járművük a lég- szennyezéssel, földünk ég­hajlatának hosszú távra szóló befolyásával okoznak. „A Kelet-Európáról szóló fe­jezet külön figyelmeztet: hi­ba volna, ha az új demok­ráciák utánoznák a Nyuga­tot, ahol a tömeges motori­záció, a káros gázokat szűrő katalizátorok ellenére, súlyo­san környezetkárosító. Ne­kik még nem késő, próbál- iák korszerű, környezetkímé­lő tömegközlekedésre szok­tatni az embereket... az óhaj igazságát nehéz vitat­ni. a megvalósítás módjára sajnos se tanács — se pénz. Nem utolsósorban a World- watch Intézet nyomására egyébként az egyik legille­tékesebb. a világ legnagyobb hitelezője is beállt a sorba: a Világbank legutóbb egy- milliárd dolláros alapot kü­lönített el környezetvédelmi programok finanszírozására, és az energetikai kölcsönké­relmek elbírálásánál fontos szempont a tervek környeze­ti kihatása. Norvégiában. Svédország­ban. Hollandiában. Finnor­szágban már bevezettek kör­nyezetvédelmi adókat, még ha azok nem is túl maga­sak. A Worldwatch Intézet most megküldte javaslatait valamennyi kormánynak — a visszhangnak tanúi lehe­tünk majd. Már, ahol lesz visszhang. Az öbölháború befejezése után tartsanak egy világ­csúcstalálkozót — erre tett javaslatot Joe Clark kana­dai külügyminiszter és öt észak-európai ország kül­ügyi vezetője és képviselője kedden Stockholmban. Mint hangsúlyozták, egy ilyen ta­lálkozó alkalmat teremthet­ne arra, hogy megvitassa­nak számos olyan problé­mát — így a fegyvereik el­terjedésének és a környeze­ti károknak a kérdését —, amelyeket az Irak elleni há- bQrú hozott a felszínre. A kanadai diplomácia vezetője a svéd. a finn és a norvég külügyminiszterrel, valamint Dánia és Izland A bukaresti kormányzat folytatni kívánja a koráb­ban megkezdett áremelést, amely egyes alapvető élel­miszerek esetében április 1-jétől a jelenlegi három­szorosát is eléri majd — kö­zölték román illetékesek, hozzátéve, hogy az intézke­dést a tervezettnél három hónappal korábban fogana­tosítják. A előre hozott áremelést Teodor Stolojan pénzügyimi­niszter ismertette az ország 1991. évi költségvetéséről vi­tázó parlamenttel. Egy pénzügy-minisztériu­mi illetékes elmondta, hogy az áremelkedés többek kö­zött olyan termékeket érint majd. mint a kenyér, a tej, a hús, a vaj és a tojás. Az áremelés kedvezőtlen hatá­sait ellensúlyozandó, köze­lebbről nem ismertetett ösz­Az SZKP moszkvai városi bi­zottsága és a Pravda élesen vá* laszolt Borisz Jelcin előző napi tévéinterjújára. Az orosz parla­ment elnöke ebben azt sürget­te, hogy MihaU Gorbacsov he" lyett kollektív hatalmi testület, a (köztársaságok Iképviselőiből állő szövetségi tanács vegye át az ország irányítását. A városi pártbizottság és az ellenőrző bizottság szerdán ha­tározatban zárkózott el attól' hogy (elvesse az államlrányítási rendszer megváltoztatásának kérdését. A határozat szerint ez szembeállítja a Szovjetunió és az Orosz Föderáció érdekeit, még inkább megingatná a hely­zetet; a társadalmi folyamatok ellenőrizhetetlenné válnának, zűrzavar támadna. A testület A DÓZSA SPORTHORGASZ- EGYESÜLET 1991. február 22-én 1C.00 órakor, a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjának nagytermében KÖZGYŰLÉST . TART! MINDEN SPORTTÄRS MEGJELENÉSÉRE SZÁMÍTUNK! DÓZSA HE. ^ VEZETŐSÉGE stockholmi nagykövetével folytatott többórás tárgyalá­sokat. A csúcsra vonatkozó, példa nélkül álló javaslattal kapcsolatban elmondták azt is: készek arra, hogy részt vegyenek az öbölháborút kö­vetően a térségbe vezény- Lendő békefenntartó erők­ben. A csúcs napirendi témáit tekintve Kanada javasolta azt is: foglalkozzanak az arab—izraeli konfliktus ren­dezésével, Kuvait újjáépíté­sével, valamint az anyagi javak perzsa(arab)-öbölbell kiegyensúlyozott elosztásá­val kapcsolatos kérdések megvitatásával is. szeggel növelik a jelenlegi havi 2200 lejes (65 dollár) minimumfizetéseket és pénz­segélyeket juttatnak a gyer­mekes családoknak Az élelmiszerek árát a kormányzat eredetileg ja­nuár elsején akarta emelni, tavaly decemberben mégis úgy döntött, hogy június el­sejére halasztja, hogy elke­rülje az elégedetlenkedést a megélhetési költségek növe­kedése miatt. Romániában november­ben „liberalizálták” a nem alapvető termékek és szol­gáltatások árát, és ennek kö­vetkeztében több mint két­szeresére emelkedett a bú­tor, a gépkocsi, a lábbeli és a vasúti menetjegy ára. Az intézkedés általános elége­detlenséget váltott ki és kor­mányellenes tüntetésekhez vezetett. támogatást ígért Mihail Gorba*. csov elnöknek, az SZKP főtit­kárának azokhoz az erőfeszíté­seihez, amelyek a válságból ki' vezető üt fellelésére, a megújí­tott szövetség megőrzésére irá­nyulnak. A Pravda szerdán romboló 16* pésnck minősítette Borisz Jel­cin interjúját. A lap értetlen­ségét fejezte ki amiatt, hogy a szerinte felelőtlen 'felhívás ép* pen olyan időpontban hangzott el, amikor az országban életbe­vágóan fontos problémák meg­oldása folyik, amikor á megala­kulóban lévő miniszteri kabi­net első intézkedéseit hozza a gazdasági helyzet megszilárdí­tása érdekében, amikor aszov' jet elnök mindent megtesz a rend helyreállításáért. A MEGYEVILL Békés Megyei Villanyszerelési Vállalat értesíti a lakosságot, hegy a békéscsabai vásárcsarnok PAVILONSOR KISFESZOLTSÉGO KABELHALÓZATAT a démASZ 1991. február h6 22. napján FESZÜLTSÉG A LA HELYEZI A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélye« és TILOS! KISGAZDÁK, VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Mezőgazdasági erő- és munkagépekhez bármilyen ALKATRÉSZEK gyártását MINTADARAB VAGY RAJZ ALAPJAN VÁLLALJUK. Forgácsolás, fogazás, vésés, köszörülés, hőkezelés stb„ továbbá vasipari, faipari szerszámok élezésére szabad kapacitással rendelkezünk. Cím: BÉKÉS, Vésztői u. 1/1. 5630. Telefon: (66) 41-833. Telex: 83-356. Érdeklődni a termelési osztályon. Tanuljunk az olaszoktól Hogyan kell fellépni a maffia ellen Adózzunk — a környezetéit Románia: Április 1-jén folytatódik az áremelés Éles reagálások Jelcin tévéinterjújára

Next

/
Oldalképek
Tartalom