Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

úkÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1991. február 2., szombat Még egyszer Gyökössyről Nem elnök volt, tiszteletbeli tag GYÖKÖSSY ENDRÉRŐL a Békés Megyei Népújság 1991. január 19-ei száma 9. oldalán, Kele József tollából megjelent szép emlékezőcikkéhez („A költő cserkészparancsnokként jött haza szülőfalujába...”) szük­ségesnek érzek helyesbítésül és pótlásul legalább néhány ki­egészítő adalékot fűzni. Gyökössy az Országos Gár­donyi Irodalmi Társaságnak nem elnöke volt. Sokáig tagja sem. 1941-től tiszteletbeli tagja. [Esetleg az egri (helyi) Gárdo­nyi Társaságé, vagy más vidéki tisztségviselő?] Az Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság háborús vandalizmus nyomán megmentett, Simon Lajos nagy­bátyám özvegye által rámtestált, családi vonatkozásokkal átszőtt emlékanyagát féltett ereklye­ként őrzöm. Simon Lajos 1922- ben szervezője, alapítója, majd 1942. évi haláláig mindvégig elnöke volt az Országos Gárdo­nyi Irodalmi Társaságnak, sőt 1934-ben szervezője, majd ügy­vezető elnöke a Magyar Irodal­mi Társaságok Szövetségének is. (Utóbbihoz alakuláskor 15 — 6 fővárosi + 9 vidéki — irodalmi társaság csatlakozott azonnal, később harmadszáz is!) Én 1926-1930 között nagybátyám otthonában laktam, tőle jártam Ije Budára, gimnáziumba. Ál­tala ismerhettem meg a kor szin­te teljes reprezentáns irodal­mi és közéleti szereplőinek szé­les körét. Dokumentumaim — összességükben hasonlóan sehol fel nem található — gaz­dag anyaga alapján tudok sok adatot rögzíteni. (Békés megyé­re is.) Az Országos Gárdonyi Irodal­mi Társaság elnöksége alakulás­kor (1922). Elnök: Simon Lajos. Tiszteletbeli elnök: Havas István és Móra István. Alelnökök: Ber- waldszky Kálmán, Szeghalmi Gyula, Székely Árpád, Váth Já­nos. Főtitkár: Móra László. Tit­kár: Balogh István, Jovicza Sán­dor, Pohárnok Jenő, Tantó József. 1941-től: Elnök: Simon Lajos. Tiszteletbeli elnök: Fitos Vilmos, Havas István, Móra István, Váth János. Alelnök: Avar Gyula, Móra László, Szacsvay József, Székelyné Sólymos Bea. Főtitkár: Siklaki István. Ügyvezető titkár: Baloghné Hajós Teréz. Titkár: Kovách Ferenc, Kovács Dénes, Vághy Panny. Tiszteletbeli tagok 1922-től: Benedek Elek, Körösi Henrik, Minke Béla. 1929 után: Gaál Mó­zes, Czikle Valéria, Gulácsy Irén, Herczeg Ferenc, Huszár Károly, Kosáryné Réz Lola, Légrády Sán­dor, Móra Ferenc, Négyessy Lász­ló, Pintér Jenő, Ravasz László, Szabolcska Mihály, Vikár Béla és további tizenhat név. 1944-től pár „új” név között: Gyökössy Endre. A tagnévsorokban 1922-től (160 név között) szerepel Dapsy Gizella, Erődi-Harrach Ernő, Finta Sándor, Földes Ferenc, Gár­donyi József, Murgács Kálmán, Simon István. 1929 után (félezer név!): Babay József, Berze-Nagy Ilona, Bónyi Adorján, Dolinay Gusztáv, Horvay János, özv. Pósa Lajosné, Uray Margit, Vajthó László, Ziegler-Gárdonyi Margit. (1926., 1929., 1940., 1941. évi év­könyv.) Családi hagyatékunkból máig őrzöm a két évtized teljes tagnévsorait; az összes elnöki megnyitó előadások kéziratkö- tegeit (Zalától Pesten át Sza­bolcs—Hegyaljáíg, Békésig mintegy száz előadás); 300 tár­sasági tag részletes életrajzát, leveleket, adalékokat (hozzá 2702 író-tanár életadalékait is!); az összes Gárdonyi Évkönyvet; a Gárdonyi szoborpályázat 170 pályázójának névsorát, elbírálá­sukat (Horvay nyerte), a szo­borleleplezés emlékeit, a „MÍ­TOSZ” történetének dokumen­tumait. Az Országos Gárdonyi Iro­dalmi Társaság Békés megyét érintő adalékaiból: 1922-42 kö­zött tagok voltak (alakuláskor): Balogh István országos titkár, Budapest, a Gyóni Társaság ké­sőbbi alapítója, Gyóni bajtársa, élete, halála, temetése tanúja. Neje: B-né, Kőszeghy Teréz, Szeghalmy Gyula, Gyoma (alel­nök)—Tantó József, Békéscsa­ba (titkár) — Rozsnyayné Dap­sy Gizella, Szeghalom — v. Ze- rinváry Szilárd, Dombóvár majd Szarvas. — Később: Éberhardt Patkó Olivér, Okány — Mada- rassyné Miskey Erzsébet, Bé­késcsaba — Rácz Etus, Gyula­remete — gr. Üchritz-Amadé Emilné, Lökösháza. 1941-től Gyökössy Endre tiszteletbeli tag, Rákospalotán él. Az 1941. évkönyv hat versét hozza: Vigadó; Virágének; A falu így dalol; Blériot (ez megje­lent már a B. H. — Budapesti Hírlap — 1908-as számában!); Egyszer győzök; Az ezereszten­dős magyar. Gyökössyről egyébként Élek László írt tanul­mányt. Simon Lajos elnök megyén­ket és szoros szomszédságunkat érintő kapcsolataiból: a Gyóni Társaság tiszteletbeli tagja; tag­ja a nagykőrösi Arany János Társaságnak is; Szolnokon az Országos Dalosszövetség „örö­kös díszelnökké” választotta, de társelnöke volt a Nemzeti Kul- túregyletnek is. Irányi Dezső A Vigh testvérek Orosházán tanulták a lakatos mesterséget Az elmúlt évtizedek mezőgazdasági gépeiről szóló írá­saim mellett mindig fontos feladatomnak tekintettem műszaki szakemberekről is megemlékezni. így például Twirdy Rudolf, Strbka András, Szendi György, Pallagi Emilről ismertetést adni. Akikről most szó lesz — a Vigh testvérekről — bará­taim voltak több évtizeden keresztül. Igen nagy szakem­berek hírében állottak ezek a testvérek ott kint a pusztán. Talán a ’20-as években kerültek a határúthoz, amely visz Gyulamező állomástól le egészen Csomorkányig. Feri volt az idősebb, János pedig már Orosházán tanulta a lakatos mesterséget. Minden vizsgája megvolt motorokról, gőzgé­pekről. Ferenc csak a testvérétől tanult a vasszakmában, egyébként földet is müveitek a tanyán. A 30-as évektől nagyobb hír­névre tettek szert ott a tanyák között. Ekkorra már kovács-la- katosműhelyt rendeztek be igen sok szerszámmal. Volt ott gya- lupad, kovácsüllő, kovácstűz­hely fúvóval, oszlopos fúrógép meg igen sok kézi szerszám. Menetvágók, lemezollók, fú­rók, kalapácsok, üllőbététek, dörzsárak, reszelők, mérőesz­közök, köszörűk meg egy kis eszergapad is volt műhelyük­ben. Mivel Vighék elég messze voltak a községektől, így a kör­nyékből sokan ott javíttattak eszközöket. (A Fejes Zoltán ta­nyájától még nyugatra laktak az uraság földje mellett.) Nekik volt a környéken elő­ször Fordson traktorjuk meg Mérai motorkerékpárjuk, és már ezzel közlekedtek a ’30-as években. 1940-ben vettek egy használt autómotort és hosszas tervezés után egy traktort készí­tettek belőle. Ézt vette meg Oláh Ferenc, a cserepési pa­rasztgépész, aki néhány évig használta ezt a gépet. 1950-ben szereztek Vighék egy roncs ál­lapotban lévő HSCS traktort. Ezt ócskavas áron sikerült ne­kik megvenni. Ez májusban tör­tént, és igen nagy feladat előtt állottak, hogy cséplésre készen is legyen. Egy cséplőgéptulaj­donossal leszerződtek a csép­lésre fele keresetre. Nekikezd- tek a gép rendbehozatalának. A tulajdonos nagyon aggódott, kész lesz-e cséplésre a traktor. Feri nagy szakértője volt az aratógépeknek is. Nem volt olyan gép a határban, amelyhez ő ne értett volna. így aztán a Ficséri gazdaságban aratás ide­jére leszerződtették munkagép­szerelőnek. Három traktorvonta- tású aratógép dolgozott: egy Massey-Haris, egy Cormick és egy Deéring. Aratás közben nem járt a gépekkel, csak készenlét­ben volt a dűlőn, a fák hűvösé­ben. Ha valamelyik gépnél hiba volt —- nem kötött —, akkor a vízhordófiú szaladt érte: — Feri bácsi, azonnal jöjjön, nem köt a gép! — Melyik nem köt, Sadi? — Hát a Cormick! — Akkor már mögyök is! Feri ment, vitte a szerszámos­ládát és rendszerint rövid idő alatt kijavította a gépet. És mű­ködött tovább jól az aratógép. De ismerte is minden gép alkatré­szét az utolsó csavarig, igaz, ne­kik is volt két kévekötős aratógé­pük. Több éven keresztül ott dol­gozott aratás idején ebben az ál­lami gazdaságban. János minden évben csépelt a környéken, majd vettek még egy másik traktort és bérszántást is vállaltak. Amikor e sorok írója 1948-ban vett egy Wohanka gyártmányú nyersolajmotort, Vigh János szakszerűen betaní­totta annak kezelésére. A ’60-as években történt vele a következő eset: Ott volt hozzá­juk közel a Körös—Tisza—Ma­ros Ármentesítő Társulat szi­vattyútelepe. Hozattak egy új motort a telepre, napokig szerel­ték, azonban nem tudták megin­dítani. A mérnök ott az embe­rektől érdeklődött, van-e erre gépész ember? — Itt vannak a Vigh testvé­rek! — Hol laknak? — Ahol mi, idelátszik a ta­nyájuk! Azonnal elmentek autóval ér­tük, éppen otthon voltak mind­ketten. Elhívták őket, hogy néz­zék meg a motort. A mérnök megkérdezte Jánost: mi a véle­ménye? Meg lehet indítani? Azt felelte: pár órán belül a gépet elindítja. És megkezdték a mun­kát, délután már elindult a motor a mérnök nagy örömére. Ezt a munkát jól megfizették, majd Jánosnak ajánlatot tettek, hogy vállalja el a telep vezetését. Egy hét múlva aláírta a szerződést és odaköltözött a szivattyútelepre. Jó fizetést és igen sok természet­beni járandóságot kapott, és el­töltött tíz esztendőt itt, utána családi okokból Dunaharasztiba költözött. Ott egy autójavító­műhelyt nyitottak. Ferenc a ’60- as évek elején gyomorbántal- makkal kórházba került és az­után rövidesen meghalt. János pedig — tudomásom szerint — most nyugdíjasként él Budapes­ten' Sin Lajos A hévízi Bányász- üdülő gyógyásza­ti épületrészében iszappakoló, ovosi rendelő, gyógytor­naterem és fiziko­terápiás részleg teszi gyorsabbá a beteg gyógyulását. Az ötvenmillió fo­rintos épületrész kivitelezője a Zala Megyei Állami Építőipai Vállalat volt. (MTI fotó) Jani bácsi csavaros esze Ismerte az embereket, mint a tenyerét Fiatal korában cseléd, béres volt a jobb módú parasztoknál. Alacsony, nem valami erős ember. Nehézkesen járt, lábait tönkretet­te a fiatalkori, kemény paraszti munka. Erejénél nagyobb volt szorgalma, a paraszti munka, a föld, a jószág szeretete, találékony­sága. Az a fajta, magát mindenben feltaláló, kissé csavaros eszű paraszt, akit félrevezetni nehéz. Meghát a nincs, a szegénység is erre kényszerítette. Aki a nehéz dolgokat is csendben megoldja, de hogyan és mikor, jóformán senki nem veszi észre. Csak azt látják: a dolog kész, a probléma megoldódott. E képeáségénél fogva később — már családos emberként — bandagazda lett. Aratási, cséplési munkákra szervezett brigádokat — az akkori elnevezés szerint bandákat — a környék nagyobb gazdaságaiba. Az emberek szerették, mert érdekeiket jól képviselte, becsületesen elszámolt velük. Megbíztak benne az intézők, kulcsá­rok, mert állta adott szavát. Ismerte ezeket is, az embereket is, mint a tenyerét. Senki nem tudta félrevezetni, de ő sem tette ezt senkivel. Ä felszabadulás után pár hold földet kapott. Bekapcsolódott a politikai, a mozgalmi életbe. Elsősorban a földmunkás szakszerve­zetbe, az MFOSZ-ban tevékenykedett. 1948. őszén belépett, illetve ő maga-is szervezte a környék első termelőszövetkezetét. Amikor a tsz nagyobb lett — 1950-ben — növénytermesztési brigád vezetésé­vel bízták meg. E beosztásból ment nyugdíjba 65 évesen, 1973-ban. Kerek 25 évig volt ugyanannak a tsz-nek a tagja, ugyanannak a brigádnak a vezetője. A brigád tagjai sokan változtak, 1950—52-ben be, 53-ban kiléptek. 1954—55-ben be, majd 56-ban újra kiléptek, míg ezután 1960-ban végleg benne maradtak. Ő mindig maradt. A visszalépők első kívánsága, hogy az ő brigádjába kerüljenek vissza, ki gyalogos­nak, ki fogatosnak, lovaival együtt. Gyengélkedő lábai miatt állandóan kerékpáron járt. A kormányt ki nem engedte a kezéből. Ezen járt kora reggeltől késő estig a göröngyös vagy sáros dűlőutakon, a tanyák melletti ösvényeken, chonyikokon. Több esetben esett el, hol a lábát törte, hol valamije kificamodott. Nem kis feladata volt, hiszen a brigád létszáma 87 fő. Köztük 15 fogat, mintegy 40 nő. Ez időben még munkaegységre dolgoztak, és a napi teljesítményt minden este bejegyezték a mun­kaegység könyvbe. Kerékpárján az öl állandóan felkötözve. Telje­sítményt olyan gyorsan kiszámolni, mint ő, senki nem tudott. A dűlők, a sorok hosszát, területét előre kiszámolta. Este csak írta be a teljesítményeket. A csapatvezetők sokszor számoltak utána, soha nem tévedett. Elsősorban igazságosságáért szerették. A munkát szinte tudományosan szervezte. Már első nap este, amikor a teljesítményeket rendezte, közölte mindenkivel, te ide, te oda mész holnap reggel, ilyen vagy olyan szerszámot hozzál. Nála az emberek reggel soha nem várakoztak félórákat munkabeosztás­ra. Ha mégis arra került sor, hogy a munka egy részét a brigádszállá­son kellett elosztani, akkor ahogy a tagok érkeztek, már mondta is: te oda mész, te amoda, ne is ülj le, hanem indulj. Reggel 7 óra után már hiába jött valaki munkáért, őt már valahol a határban lehetett megta­lálni. Loholhatott utána, aki késett. Vezetési, irányítási módszerei, fogásai egyszerűek, hatásosak és igazságosak. Fiatal főállattenyésztő jött a tsz-be, egyenesen az agráregyetemről. A hízóba állított selejt tehenek közül 3-4 db hóna­pokon keresztül nem gyarapodott. Az istálló az ő területén volt. A fiatal főállattenyésztő nem tudott rájönni, mi az oka, hogy az a pár tehén sovány maradt. Egy este szólt neki Jani bácsi—mert így hívták a brigádvezetőt —, reggel fél négykor lggyél a brigádszálláson. Reggel ketten elindultak a tanya felé, ahol a selejt tehenek voltak. Az istállót észrevétlen közelítették meg a szénatartó felől. A gondozó ott lakott a tanyán. Négy óra felé kilépett a házból feleségével együtt, egy 25 literes kannával és két fejősajtárral. A teheneknek enni adtak, majd hozzáfogtak fejni. Amikor a tej csurgását már hallani lehetett, mind a ketten beléptek. A gondozó és felesége a soványnak tartott tehenek alatt ültek és fejtek. No látod, ezért nem hízott ez a pár darab. Nem lettek elapasztva. A tejet a közeli faluba hordták, és a 25 literes kanna is a tsz tejházából való volt. Sokféle ember között akadt, aki különféle manipulációval próbál­kozott. Főleg akik még nem ismerték eléggé. Egy pár fogatos egy ízben panaszkodott az elnöknél, hogy Jani bácsi nem viszi javításra a hámot, a kocsikereket, a saroglyát. Hát miért nem engeded kijavíta­ni? — így az elnök. Szerezze vissza a jót! — emígy a Jani bácsi. Tudniillik ő tudta, hogy a sarki kocsmában egyes fogatosok az egyéni fuvarosoknak egy-egy üveg.pálinkáért elcserélik a jó hámot, kereket rosszra. Egyes fogatosok így szereztek pálinkát, a fuvarosok jó felszereléseket. A főagronómus is szerette, vele volt a legkevesebb baja. A legnehezebb feladatokat őreá bízta. Tudta, hogy Jani bácsi megoldja. Szokás volt azokban az években a cséplést augusztus 20-ra befejez­ni. Ebben a gazdaságok között, a cséplőcsapatok között verseny folyt. Három gép már csépelt, de szükség lett volna még egy negyedikre. Gép volt is, de cséplőcsapat már nem tellett a tagokból. A főagronómus beszélt erről Jani bácsival. Két nap múlva csépelt a negyedik gép is. Hogy honnan szerezte a cséplőcsapatot, azt csak ő tudta. Volt olyan vélemény, hogy még a jurcsek rendszerben — bandagazda korában—tanulta meg, hogyan lehet szert tenni bővebb fejadagra. Annak idején a kisparasztok ezért szerettek az ő gépére várni. Valószínűleg alkalmazta ezt az 50-es években is, hiába volt ott a cséplési ellenőr. Bagyinka György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom