Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
1991. február 16., szombat TALLÓZÓ ■kÖRÖSTÁJ Dobos Hajnal Teljes leszerelés Uram, a szívem tele van fegyverekkel. Uram! Jaj, Uram! Rengeteggel! Husángok, kardok, puskák és rakéták... Szét is téphetnék az egész planétát! S én őrzöm, csak őrzöm félelemmel. Uram, mi legyen már a fegyverekkel? Hiszen tudod: védekezésül vannak, Visszafelelni mérges nyíl-szavaknak, Visszavágni villanó szemeknek, és nem hagyni magam a gyűlöletnek, és erősnek lenni, bátornak, keménynek — Fegyvereim—Uram!—egedig felérnek! „Gyúlékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam—vedd el! Ordíts reám, hogy nem szabad! Csapj a kezemre menny köveddel.” Tőled lesz minden egyszerű: szerelj le békével, kegyelemmel hadd legyek én, és minden ember, irgalmas, védtelen szívű (Evangélikus Élet) Teher a tehetség? Mindszenty titkára volt Meghurcolták, de soha nem követték meg A lebombázott Drezda — Richard Peter felvétele ediumfotografie című albumból (Filmvilág) Krassó Szerdára virradóan hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt dr. Krassó György, a Magyar Október Párt alapító vezetője... — Milyen embernek tartotta Krassó Györgyöt? — kérdeztük Kőszeg Ferenc országgyűlési képviselőtől, Krassó barátjától. — Imponálóan korrekt és egyenes, veszélyt nem ismerő, inkábbb veszélyt kereső ember volt, kiváló szellemi képességgel megáldva. Nem jogász volt, hanem közgazdász. De én nem ismertem még egy embert, akinek ilyen éles jogi logikája lett volna. Rengeteg pert kísérelt meg a hatóságok ellen, mindig a meglévő jogszabályokra hivatkozva, s mindig fényesen bebizonyította: nem élünk jogállamban. De volt olyan is, hogy reménytelen ügyeket kiharcolt. Nagyon sok embert tudott maga köré gyűjteni, szerették, becsülték azok is, akik politikailag nem mindenben értettek egyet vele. Mindig mondta, amikorpéldául az SZDSZ-t bírálta, hogy nem felejti el, hogy az SZDSZ-hez áll a legközelebb. Kevesen tudják azt is, hogy ragyogóan írt. Sokszor kértünk cikket a Beszélőbe. Nem írt. A legtöbb cikke a Hírmondóban jelent meg, de azok is azért, mert Demszky elment hozzá, és addig nem jött el tőle, amíg a cikket meg nem írta. Sajátos időbeosztása volt. Délután ment el otthonról, éjjel fogadta a vendégeit, éjjel élt. És éjjel is halt meg. (—sámán—; Népszava) VSZ, múlt időben ...Sajnos az elmúlt évtizedekben a közoktatás csak szórványosan volt képes megbirkózni a tehetségek felfedezésének és gondozásának feladatával. Egy részük eleve úgy érkezik az iskolába, hogy a szülők, rokonok, óvónők már beterelték őt az alulteljesítés zsákutcájába: a gyerek feladta színes egyéniségét, és az iskolai követelményekhez képest elfogadhatóan, önmaga tényleges képességeihez mérten viszont mélyen alulteljesít. Dr. Gefferth Éva: „Gyakran a véletlentől függ, hogy egy tehetséges gyerek bekerül-e egy fejlesztő programba, avagy örökre elkönyvelik átlagosnak, aki csak annyira képes, amennyit mutat. Sok gyerek az iskolában nem is látszik alulteljesítőnek, mert erőfeszítés, tanulás nélkül szerzett jó jegyei elfedik, hogy képességei alapján ennél többet is elérhetne.” A zsúfolt osztály, a szigorú és merev tanterv korábban alig- alig adott módot az egyénre szabott oktatásra, az individuális foglalkozásra. Mára egyfelől színesedett az oktatási intézmények palettája (még a géniuszképző is megjelent), másfelől a nagyobb tanári szabadság révén az átlagos állami iskolában is több lehetősége van a pedagógusnak a tehetségekkel való törődésre. A tananyag dúsításával, külön feladatokkal, szakkörökkel, az önálló kutatómunka ösztönzésével, az önművelés iránti igény felkeltésével hagyományos iskolai keretek között is megugorhat az átlagon felüliek teljesítménye. A fejlesztő programokhoz, a szükséges segédeszközök beszerzéséhez azonban pénz kell. Mára ma is sokféle pályázatra van alkalma a valóban ötletgazdag és vállalkozó szellemű pedagógusnak, s az így megszerzett pénzekből javíthatja saját közegét — és tanítványai esélyeit. A tapasztalatok szerint helyi célokra, egy-egy tudomány-, illetve művészeti ág iránt tehetséget mutató diák támogatására immár könnyebben mozdulnak meg a bankok, vállalatok menedzserei. A Magyar Tehetség- gondozó Társaság tervezi egy alapítvány és egy tehetségfejlesztő központ létrehozását is, abban bízva, hogy előbb-utóbb mindannyian megértjük: természeti erőforrásokkal mostohán ellátott országunk egyetlen reménysége szellemi tőkénk kamatoztatása. (Horváth Agnes; Magyarország) A reggeli misén alig néhá- nyan vagyunk, s néhány Istenhez fohászkodás jól elfér a hatalmas templomban. Az oltár előtt egy középtermetű, gyermekien szelíd tekintetű pap, aki fiatal korában megjárta a poklok poklát, majd minden börtönben, in- temálótáborban megfordult. S mindezt azért, mert 1948. november 19. és december 23. közt — összesen hat hétig — ő volt Mindszenty bíboros utolsó titkára. (Dr. Fábián László protono- tárius őrkanonok—a szerk.) — Önnek annyi címe, titulusa van. Melyiken szólítsam? — Többnyire atyának hívnak. Ha ez megfelel... Ültömben meghajolok. — Természetesen, sőt megtisztel. Mondana valamit a régi szép időkről? Elérti a szép idők pejoratív kicsengését, s tűnődve néz az asztalra. Pedig ott nincs semmi, csak egy fénypászma, amely benéz az ablakon. — Azok az idők aligha voltak szépek. Sem a nemzetnek, sem az egyháznak nem váltak javára. Szerencsére mindegyik túlélte. Számomra nem a saját meghurcoltatásom a legfájóbb, hanem a néhai bíboros úr kálváriája: a koncepciós per, a börtön, a házi őrizet, az amerikai nagykövetségen való bezártság, és az a gondolat, hogy ő, aki szívvel- lélekkel magyar volt, távol a hazától, száműzetésben kellett meghaljon... Az akkori idők kiismerhetetlen cselszövései: a titkárt december 23-án, Mindszentyt, az igazi „bűnöst" csak 26-án hurcolta el az AVO. Fábián Jánost, akit soha nem ítéltek el, tehát nincs jogerős büntetése, 1951...Napjaink Mátyás királya— egy intézmény: a kormány panaszirodája. Vezetője: Rottler Ferencné. Nincs könnyű dolga. Naponta mintegy húszán jelentkeznek személyesen vagy írásban. A jelenlegi „sláger” a lakáshitelkamatok megemelése. Erre már januárban reagáltak a levelezők. A másik, igaz már több hónapja tartó levéláradat a tulajdoni kárpótlások ügyében érkezik. Fantasztikus, mondja Rottlemé, milyen sokan érintettek ebben az ügyben. A levelekből az derül ki, hogy a kormány kárpótlási törvénytervezetét sokan ellenzik. Az értékjegyszisztémát szinte mindenki elveti, az elvett tulajdont visszaköveteli ... ben bocsátották szabadon; három nap híján három évig hányódott zárkák, cellák és internálóbarakkok szalmazsákjain. Fábián Jánost mindezért soha nem követték meg. Sem a múltban, sem most, a rendszerváltozás után. Pedig a nemzet minimum ennyivel adósa. —- Mikor találkozott utoljára Mindszenty bíborossal? — A főtárgyaláson, ahová tanúként idéztek meg. Főhajtással üdvözöltük egymást. Ezt követően többet nem láttam, de mindvégig figyelemmel követtem az életútját. Mint az UNDA európai alel- nöke (a katolikus rádió- és tv- adók nemzetközi szervezete), 1975-ben részt vettem egy Angliában megtartott tanácskozáson. Itt szereztem tudomást, rádióból, a bíboros úr haláláról. Soha nem felejtem el, május 5-e volt. Én vittem paptársaimnak a hírt, amely mindannyiunkat mélyen elszomorított. Nyolcvan- három éves volt, mégis váratlanul halt meg. Másnap megtudtuk, a száműzetés kenyerén élő nagy főpap úgy végrendelkezett, hogy hamvait a mariazelli bazilikában helyezzék ideiglenesnyugalomra... —Ön részt vett Mindszenty bíboros temetésén? — Nem. És hivatalosan senki nem képviseltette magát a magyar püspöki karból. Ott voltam Bécsben, ültem a kocsimban, és rádión hallgattam a Stephans dómból a gyászmise közvetítését. Bemenni nem volt tanácsos. Több volt ott a magyar titkos- szolgálati ügynök, mint bécsi hívő. (Matula Gy. Oszkár; Pest Megyei Hírlap) A nyugdíjasok hangja egy éve erősödött fel... Ugyancsak az utóbbi időben szaporodtak a romló élet- feltételekről szóló panaszok, valamint az áttelepülési problémák. A politikai jellegű levelek főleg névtelenül érkeznek, elsősorban a megvádoltak magas fizetéséről, kommunista vagy munkásőr múltjáról... ...Az ügyfelek közül jó néhány a visszatérő. Egy idős bácsi mondja is, hogy őt a Parlament kapujában a Horthy-kor- szakban nem ellenőrizték. Aztán leül, előad egy új témát, s amikor jól kibeszélte magát, elégedetten távozik. (kurucz, Mai Nap) ...Ha egyszer a VSZ (Varsói Szerződés — a szerk.) ideológiai közös pajzs volt, s a közös ideológia már nem köti össze a tagországokat, akkor világos, hogy nem kell a pajzs sem. Ha a Szovjetunió lemondott önnön biztonságának ezen tényezőjéről, akkor szerencsénkre kényszerzubbonyként se kell tovább hordanunk a VSZ-uniformist. Ami pedig nem kell, azt felesleges siratni, még kevésbé hiányolni. Csak üdvözölni lehet, hogy katonailag is önállóvá lett nemzetünk máris megkezdte a kétoldalú hadseregszerződések megkötését gi volt VSZ-partnerek- kel. Amelyekkel remélhetőleg jó szomszédok maradunk... (Füzes Oszkár; Népszabadság) „Panaszközpont” Buta bajkeverők Valaki nem teszi le. Ülök a stúdióban, amúgy lenyűgöző intelligenciámmal és dühöngök. Mert hogy éppen telefonos játék van, illetve lenne, de az a barom nem teszi le. Pedig milyen szép is lenne, én kérdeznék valami nagyon kulturáltat, valami nagyon okosat, hogy ne mondjam, valami nagyon erurópait („hogy honnan veszi ezeket”, néznének össze az emberek egy amolyan „ez igen!” pillantással), a hallgató meg betelefonálná a választ és fanfárok és boldogság és Ca- lypso-zokni. Csakhogy valaki (dögöljön meg a szomszéd tehene is) felhívta a megadott számot vagy félórája, bele se szólt, csak mellétette. Nem voltam igazán vereke- dős gyerek (erős se nagyon), de harmadikban rajzóra után majdnem agyonvertem a hülye Rónait. Még ma is emlékszem, milyen furcsán nézett Erzsiké néni (beszélgetés, lakóhelyismeret, osztály- főnöki), amikor az ügy kapcsán felmerülő kérdésre (miért verted meg a Rónait) csak any- nyit tudtam mondani: mert buta. A barom még mindig nem tette le a telefont, időnként halkan belevihog, nehogy azt higgyük, véletlen. Persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem igazán az zavart a Rónaiban, hogy buta. Hanem az, hogy ő a hetes. A III./A ura, jelent és felír és nem enged be az osztályba, és amilyen buta, olyan magabiztos. Hogy úgy mondjam, tévedhetetlenül buta. (Az ábc pedig nem mérlegel. Hetesek: Radó és Rónai.) A telefon még mindig süket. A barom most már nem vihog, hanem liheg. Kezd jó lenni neki. Rónaival aztán még többször is összefutottam. Rónai (ifjúgárda) idomított minket az Ifiparkban, Rónai őrnagy (négy elemi) egy hét laktanyafogságot varrt rám mert kiröhögtem, amikor Ceauses- cut összekeverte Csocso- szánnal, Rónai elvtársnő (-suk, -sük) műsoraimból kivágott ezt-azt. Magdi integet, hogy a pasi még mindig ül a vonalunkon, úgyhogy a játékunknak egyelőre annyi. Óra harminc van, mondom a híreket. Mindegyik ugyanarról szól: valahol Bagdadban Rónai a hetes, mellétette a kagylót. (Déri János, Hócipő)
