Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
1991. január 26., szombat o KÖRÖS TÁJ BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET Létminimum-számítás — titokban Hogyan tovább KSH? A változó gazdasági, társadalmi környezet a Központi Statisztikai Hivatalt is váltásra kényszeríti. Dr. Vukovich Györggyel a hivatal lehetőségeiről, annak főbb lépéseiről beszélgettünk. — Az elmúlt évek statisztikájával kapcsolatban olykor-olykor elhangzott a vád, hogy valótlan adatokat közöl. Ha ez így is volt, remélhetően 1990-ben már valós számsorokhoz jutunk, amelyeket viszont nem hasonlíthatunk az előző évek adataihoz. —Értem, mire gondol, de ez a felvetése téves. Nem fordult elő, hogy a hivatal tudatosan rosszul számolt volna. Ha például a fogyasztói árindex változása 22 százalék volt, mi nem állítottuk, hogy 10 vagy 21. Az viszont előfordult, hogy letiltották az adatok közlését. Erre jellemző példa a létminimum-számítás. Ezt az értéket 1983-tól folyamatosan számoljuk, de az elmúlt évig nem hozhattuk nyilvánosságra. A nem közölt adatok is rendelkezésre állnak, ami pedig megjelent, az valóságos. —Az megfelel a valóságnak, hogy az adatszolgáltatási fegyelem az utóbbi években romlott? — Ez valóságos probléma. A vállalatok adatszolgáltatási fegyelme valóban romlott, de ez a folyamat már néhány éve érezhető. Az alapprobléma nem is ez, mert annak ellenére, hogy bajok voltak/vannak a fegyelemmel, a nagyvállalati és a szövetkezeti szektor megfigyelése pontosnak tekinthető. A nagyobb problémánk az, hogy a kisvállalkozások megfigyelése a dolog természetéből adódóan jelenleg nem oldható meg. Azért nem, mert ehhez az összes kisvállalatot, gazdálkodó szervezetet, egyéni gazdálkodót tartalmazó regiszterre lenne szükség. Amikor ez elkészül, a kisvállalkozások megfigyelése — tevékenykedjen bármelyik ágazatban — megoldható lesz reprezentatív módszerekkel. A nagyvállalatok termelése csökkent, erre a tavalyi előzetes adatok utalnak. Ugyanakkor a kisvállalkozási szféra dinamizmusa eléri a 20-30 százalékot is. Egyelőre kis részarányt képviselnek a gazdaság egészét tekintve, éppen ezért ma még csak részben ellensúlyozzák a nagy- vállalati szféra visszaesését. Éz az utóbbi tény a csökkenő KGST-forgalomra és szintén visszaesést mutató katonai jellegű termelésre vezethető vissza. Ami az adatszolgáltatást és az adatokhoz jutást illeti, problémák várhatók majd az új számviteli törvény bevezetése után. Valószínű, hogy több olyan adatot, amelyet korábban a statisztika a népgazdasági összesítésekhez felhasznált, már nem tudunk megkapni a mérlegbeszámolókból. A minisztériumokkal, a bankokkal együttműködve kell megoldást találnunk. — Mi a helyzet a kereskedelmi bankokkal? Elterjedt, hogy ezek az intézmények — különösen a kisebbek—-szintén „nagyvonalúan" bánnak az információadással. — Úgy hiszem, hogy a kereskedelmi bankok — legyenek kisebbek vagy nagyobbak — információszolgáltatása piila- natnyilagnyiiag nem okoz különösebb problémát. Az nyilvánvaló, hogy az újonnan alakuló intézményeknél kezdetben előfordulhatnak tájékoztatási gondok, de ezek nem érik el a kritikus küszöböt. — Megváltozott a gazdasági környezet, változnak a statisztikáktól elvárt adatok. Mindez milyen változásokat hozott, illetve hoz majd a KSH életében? — A statisztikát, mint tudományt és mint tevékenységet természetesen nem kell, s nem is lehet megváltoztatni. Ami a megújulást illeti, ezen azt kell értenünk, hogy eddig nem megfigyelt jelenségek — legyenek pénzügyi, gazdasági vagy akár társadalmi jellegűek — belekerülnek a statisztika megfigyelésrendszerébe, néhány olyan pedig, amely ma nem jellemző, kiesik a megfigyelések köréből. A jövőben foglalkoznunk kell például a pénzintézetek teljesítményének mérésével, a tőzsdei statisztikával, a bankstatisztika eddiginél jóval kiterjedtebb kialakításával. A II. világháború előtt egyébként a magyar statisztika rendszeresen közölt különböző mutatókat a tőzsde tevékenységéről. Az új, a megújhodó gazdasági statisztika—művelje azt akár a KSH, akár az MNB vagy a Pénzügyminisztérium — kulcs- fontosságú információkat kell hogy adjon mind a monetáris irányításnak, mind a gazdasági szférának, a befektetőknek, a gazdaság valamennyi szereplőjének. Ebben az értelemben kell váltanunk, és el kell érnünk, hogy olyan gazdaságstatisztikai rendszerünk legyen, amely megfelel a piacgazdaság követelményeinek. , — Az új hivatal az eddigieknél sokkal jobban kívánja szolgálni a gazdálkodókat. Az információ gyorsasága nagyon fontos, tavaly az 1989-es évkönyvek mégis több, mint fél évvel a tárgyidőszak után jelentek meg. Hogyan egyeztethető össze ez a két dolog? — Ami a kiadványokat illeti, azért általában ilyen nagy késés nem jellemző ránk. Olyan adatok hiányoztak, amelyek nélkül az évkönyv nem jelenhetett volna rfleg, így kénytelenek voltunk a kiadást valamelyest elhalasztani. Amint erről már beszélgetésünk elején szó esett, az információáramlással ebben az évben voltak bizonyos problémák, ezek részben érthetők, ha meggondoljuk, mi minden történt az első félévben. — Nem olyan régen az MNB a KSH kimutatásáról eltérő adatokat hozott nyilvánosságra. Kicsit profán a kérdés: kinek higgyünk? — Ugyanarról a jelenségről, adatról nincs egymástól eltérő kimutatás. Amikor különböző adatok jelennek meg valamiről, nyilvánvaló, hogy nem pontosan ugyanarról a dologról beszélünk. Tekintettel arra, hogy az MNB adatait mi is átvesszük, bizonyos esetekben tovább feldolgozzuk, nem hiszem, hogy eltérések lehetnének a kétféle adatközlés között. t. k. Sajnos minden jel arra mutat, hogy az idén az idegenforgalmunk is válságágazattá süllyed. Amiről a szakemberek évtizedekig csak ál- modtaktak, az mára valóság lett, konvertibilissé váltak a szocialista országok egy más közötti elszámolásai. A hátrányok igen számosak. Mivel ezután dollárral kell fizetni a zlotyért, leváért, forintért, a lengyel, magyar, bolgár turista az egykor olcsó, de mára méregdrágává lett testvérországok helyett az ugyancsak drága, de legalább „valódi nyugati” üdülőhelyeket keresi fel. A kelet-európai országok két fő vonzereje szűnt meg egyik pillanatról a másikra: az egy ik az itteni nyaralás olcsósága, a másik pedig a politikai ok, azaz hogy nem lehetett máshová menni. A mi egyik legfőbb turistaforrásunknak számító Csehszlovákia polgárai ugyan még hozzájuthatnak a forinthoz koronáért is — hiszen egyedül velük sikerült megállapodnunk —, de az oly régen áhított Olaszország, Spanyolország vagy az NSZK bizonyára erősebb vonzást jelent majd a csekély számú kelet-európai tehetősebb turisták számára. Ugyanis azzal is számolni kell, hogy a szerény jólétben élő középrétegek a volt szocialista országokban, csakúgy mint nálunk, gyorsan szegényednek, így sokan közülük az idén már akkor sem jönnének a Balaton mellé, ha semmi sem változott volna az országok közötti elszámolásban. ' A forgalomkiesés nagyságát egyelőre becsülni sem lehet. Persze talán még nincs minden veszve. A szocialista árufogalom összeomlása sem lett volna ilyen váratlan és nem járt volna ekkora veszteségekkel, ha előre látjuk azt. amit lehetett előre látni. Ha idejében megkezdtük volna a tárgyalásokat elsősorban a szovjetekkel, de a többi kelet-európai partnerrel is, ha mi javaslunk áthidaló megoldásokat, ha nem várjuk tétlenül az eseményeket. Az idegenforgalomban sincs ez másként. A volt szocialista országoknak továbbra is közös érdekeik fűződnek ahhoz, hogy az egymás országaiba irányuló turizmust fenntartsák. Hiszen jórészt olyan szállásokról, olyan szolgáltatásokról van szó, amelyek színvonaluk miatt, legalábbis egyelőre, egyébként nem versenyképesek a turizmus világpiacán. P. E. Mindenki erről beszél Védőháló nélkül Az évkezdet sokkoló gazdasági intézkedései között a helyi adók bevezetése és a lakáskölcsönök visszamenőleges megdrágítása jár majd várhatóan a legsúlyosabb következményekkel. Ennek ellenére nehezen vitatható, hogy mindkét lépés indokolt. A helyi adók elvben lehetőséget adnak arra, hogy az önkormányzatok és a lakosság együtt munkálkodjon a közös helyi célok megvalósításán, és ki-ki teherviselő képessége szerint vegyen részt a szőkébb környezet fejlesztésében. A kedvezményes lakáshitelek kamatainak és egyéb feltételeinek módosítása, azaz jelentős megdrágítása ellen sem lehet igazi ellenérveket találni, hiszen tudomásul kell vennünk, hogy a korábbi lakásépítési hitelkedvezmények mai terheit egyszerűen képtelen tovább viselni a költségvetés. Csakhogy mindkét intézkedés enyhén szólva a kapkodás jeleit viseli magán, s ami még nagyobb baj, szinte teljesen érzéketlen a nyomában keletkező szociális feszültségek iránt. A kapkodással megyarázható, hogy az idei költségvetésben már fix összeggel, 26 milliárddal szerepelnek a helyi adókból származó bevételek, miközben a legtöbb önkormányzat még azt sem döntötte el, hogy egyáltalán kiveti-e az új adófajtákat. A lakáscélú hitelek törlesztési feltételeit is a dolog jelentőségéhez képest mindenképpen elkapkodva változtatták meg. Kötelezték az adósokat, hogy alig néhány hét alatt döntsék el, melyik új törlesztési változatot fogadják el. Csakhogy január második hetében — mint az a rádió egyik reggeli műsorából kiderült — még az OTP egyik vezetője is elképesztően bizonytalan volt fontos részletkérdésekben. Ilyen hiányos információk mellett miként várható el, hogy az adósok százezrei a számukra kedvező megoldást ki tudják választani? A rossz előkészítés és a kapkodás még úgy-ahogy magyarázható az időzavarba került törvényhozási munkával, a kormány és a kormány hivatalnokok gyakorlatlanságával, ám a szolicális érzéketlenségre, amely mindkét intézkedésre jellemző, már nem adható felmentés ilyen alapon. A helyi adók parlamenti vitájában kizárólag a volt pénz- ügyminiszer, Békési László „jóvoltából” került a szövegbe az a passzus, amely a lakásban élők számára 25 négyzetméteres személyenkénti adómentességet ad. Elgondolkoztató, hogy az eredeti törvényjavaslat egyáltalán nem tartalmazott ilyen kedvezményt, miként az is, hogy a költségvetést előterjesztő Botos Katalin a vitában határozottan ellenezte a módosítást, amely az átlagméretű lakásban élő, kisjövedelmű családok számára esetleg az egyetlen esély otthonuk megtartására. Szerencsére a parlamenti képviselők ezúttal a humánumot előbbre helyezték a pártfegyelemnél, és végülis belekerült a törvénybe a 25 négyzetméteres kedvezmény. Ugyancsk a tárcanélküli miniszterasszony volt az, aki parlamenti elöter jeszésében kijelentette: a számítógépes technika nem teszi megvalósíthatóvá, hogy a lakáshitelek megdrágításánál tekintette] legyenek az adósok anyagi, szociális helyzetére. Ezt egy rádióinűrosban az OTP számítógépes szakértője cáfolta. Végülis a következmény az, hogy most ugyanannyival nőnek a 300 négyzetméteres villában élők terhei, mint az 52 négyzetméteres szövetkezeti panel lakás tulajdonosáé. Ami pénzügyileg lehet „korrekt” megoldás, de hogy a szociális gondok ma még felmérhetetlen lavináját indítja el, azt már most is látni lehet. Aki ugyanis nem tudja fizetni a megdrágított lakáskölcsön részleteit, az legfeljebb a helyi önkormányzattól kérhet segélyt. Az önkormányzatok nyomorúságos anyagi helyzetét ismerve, nem sokan reménykedhetnek ilyen támogatásban. Pedig nagyon sokan lesznek rászorulva. P.É. Új kontraszelekció? Akik nemcsak látnak, de néznek is, egy idő óta megfigyelhették, hogy a gazdaságon kívül is folyik az „eredeti tőkefelhalmozás” mégpedig szellemi téren, az értelmiség részvételével. Persze ennek is vannak gazdasági vonatkozásai, részben az új gazdálkodó szervezetek bizonyos pozícióiban, főrészt azonban a közigazgatás, valamint az oktatás, kutatás s egyéb kulturális szféra jól fizetett, s hatalmat és presztízst adó vezető helyeinek megszerzése révén. Ezek egyike sem olyan, hogy a politikai befolyás érvényesítése mellett, vagy éppen ezért, ne lenne nagyon is érezhető hatása hosszabb, illetve rövidebb távon a gazdaságban. Akik jól ismernek egy-egy konjunktúralovagot, azok a megmondhatói, hogy a szakmai kvalitás hiányát mily mértékben pótolja az illető politikai illeszkedésével. S az is észrevehető, mennyire látszik ki a lóláb. És ezek a „látók” vagy félnek, vagy csodálkoznak. Félnek attól, hogy közel sem a legjobbak léptek, lépnek magasabb pozíciókba, s csodálkoznak azon, hogy még ma is — annyi kiátkozás után — lehet fedezet nélküli politikai szólamokkal, igazodásokkal bizalmat kelteni, elnyerni. Hogy a fentiek nem képzelgések vagy gyanúsítgatások, érdemes szót ejteni egy, a témával nem először foglalkozó szakember még december végén a — Magyar Hírlapban—tett észrevételeiről kutatásai alapján. A szociálpszichológus, aki csak névtelenül volt hajlandó interjút adni, több mint húsz éve távozott hazánkból, s a jelen átmenettel kapcsolatos tudományos érdeklődése hozta haza egy időre. Mikor elment, már készen volt a Rákosi-érát illető tapasztalatait összefoglaló könyvével, sőt a Kádár-rendszerre vonatkozóval is. Roppant érdekes és általánosításra is alkalmas a megállapítása az értelmiség „viselkedéséről” a politikailag kényes átmeneti időszakokra. A mostanit csak egy vonatkozásban tartja másnak: „...ami Magyarországon történik, az világviszonylatban is egyedülálló: itt nem egy tipikusan kelet-európai diktatúrából, hanem egy úgynevezett puha abszolutizmusból menti magát az értelmiség. Valami olyanféle társadalomba, amiről még maga sem tudja, milyen lesz.” Ez is figyelemreméltó észrevétel, de méginkább az a többi. Ugyanis a helyezkedés a két régebbi esetben és a mostaniban kísértetiesen hasonlít egymásra abban, hogy „egzisztenciális küzdelem, amelynek semmiféle köze sincs semmiféle ideológiához. A harc a rátermettek, a tehetségesek, a szakmai elhivatottak meg a törtetők, az átlagosok vagy éppen az átlagon aluliak között zajlott — állapítja meg a négy évtized előtti időkről, s az a feltételezése, hogy ma sincs másképp, teljes mértékben igazolódik. A politikai szerepjátszásban, mint többszörösen bebizonyosodott, nagy jelentősége van az időtényezőnek. Annak, hogy ki kezdi hamarabb a futást, hogy előbb érjen célba. Az egzisztencia átmentését sokkal korábban kezdik meg a középszerűek, mint a kiemelkedő képességűek, akik azt hiszik, rájuk mindig, minden rendszerben szükség van, tudásuk, teljesítményük erre a fedezet. És szakmai-emberi presztízsüket sértené a felajánlkozás. Ám a szerénység, etikusság nem jó vagy nem elegendő a nagy átalakulás közepette. S főleg nem kifizetődő. De azért mégsem ennyire egyszerű a dolog. „A Kádár-rezsimről meg kell jegyeznünk, hogy utóbbi éveiben már nem volt rá jellemző a szakmai középszer támogatása. Ellenkezőleg, igyekezett bizonyos teret engedni a kvalitásnak, úgyhogy most éppen ettől olyan bonyolult a helyzet. A pártállam tisztségviselőit elsodorja a rendszerváltás, gyakorta azokat is, akik pedig jó szakemberek — vákuum támad, amelyet be kell tölteni. A tehetségek, s ráadásul a nem kompromittálódottak kevesen vannak, és nem is furakodnak előre...” Ilyen körülmények közt kapnak bizalmat arra érdemtelenek a kollektiv támogatás megszerzésével, a kollektív emlékezet megváltoztatásával, s nem utolsósorban a személyes kapcsolatok alapján. S mindez oda vezet, hogy felrémlik az új kontraszelekció lehetősége. Aztán létre is jön. Hiszen „...azoknak, akik már elfoglalták az áhított posztokat, nap mint nap szembe kell nézniük azokkal, akik még emlékeznek az ő korábbi tevékenységükre. Ezt a frusztrációt nehezen viselik, és megpróbálják eltávolítani környezetükből a kényelmetlen embereket.” Csak hosszabb távon szelektálódnak ki, majd ha „az európai integráció vizsgára kényszeríti az akamok alkalmatlanokat”. Sovány vigasz. - Vass Márta Vége a kelet-európai turizmusnak?
