Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 15. szám
NÉPÚJSÁG 1991. január 18., péntek Raji Törökország ellen A magyar n6i kézilabda- válogatott március 13. és 23. között az olaszországi C világbajnokságon, az 1993-as vb európai selejtezőjén szerepel. Az már a múlt héten eldőlt, hogy Laurencz László szövetségi kapitány együttese a B csoportba kapott besorolást, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség csütörtökön azt is nyilvánosságra hozta, hogy milyen sorrendben következnek az ellenfelek. Ebből kiderül, hogy a magyarok Mortarában játsz- szák mérkőzéseiket, elsőként a törökök ellen lépnek pályáira, aztán jönnek soron a görögök, az izraeliek, a spanyolok, a svájciak és a csehszlovákok. A csoporttalálkozók után a helyosztók következnek. A magyar válogatott remélhetőleg a dobogós helyek valamelyikéért lesz harcban, s akkor a torna zárónapján Cassano Magnagóban búcsúzik a küzdelemsorozattól. Mint ismert, az európai selejtező első öt helyezettje szerez jogot, hogy a jövő év novemberében,' decemberében részt vegyen az 1993-as vb selejtezőjén. Kézilabdázás Békéscsabán 1990—91-ben Az utánpótlás korosztályú versenyzők küzdelmeivel nyitotta meg a megyei asztalitenisz-szövetség az 1991. évi megyebajnokság-soroza- tot. Az újonc- és a serdülő- versenyt Orosházán, az ifjúságit pedig Békéscsabán rendezték meg. Az újoncversenyben nagy meglepetést keltett a gyulai Különösen a döntő, Lehocz- ki Anett és Dér Magdolna csatája tetszett a szépszámú közönségnek, melyet Le- hoczki 2:l-re nyert A fiúk mezőnyében a serdülőválogatott ifj. Balogh József nyert a várakozásnak megfelelően, bár játékán némi fáradtság látszódott. Ez az előző napi NB I-es fordulóFelvételiinkön ifj. Balogh József, aki a serdülő és az ifjúsági egyéniben a legjobbnak bizonyult asztaliteniszezők jó szereplése. mely edzőjük. Vajda Attila jó munkáját dicséri. A fiúknál Túróczi László (Gyulai Élésker), Baranyi József (Bcs. Konzervj, a lányoknál Molnár Emese •.(OMTK), valamint Görgényi Klára (Gyulai Élésker) játékát kell kiemelni. A helyezések igen színvonalas mérkőzéseken dőltek el. Népes mezőny — hét szakosztály, 30 fiú, 19 lány —, közepes színvonal, papírforma szerinti eredmény jellemezte az idei serdülő megyei bajnokságot. Az orosházi versenyzők szerepeltek ismét a legeredményesebben, amit a győzelmek és a helyezések is igazolnak. Négy egyesület osztozott az érmeken a megyei ifjúsági asztalitenisz-bajnokságon. A lányok viadala orosházi háziversenyt hozott. nak tulajdonítható. A Konzerv másik ifjúsági éljátékosa, Lipták Gábor betegség miatt nem indult. Nagy meglepetést keltett a füzesgyarmati, Békési SE színeiben versenyző Borsi István jó szereplése, aki a döntőbe jutásért Baloghtól kapott ki. Az 1991. évi megyei bajnokság végeredménye. Leányok. ÜJonc, egyéni: l. Molnár Emese (OMTK), 2. Gör- eenyi (Gyulai Élésker), 3. Erdélyi (Mezőberény), Csőké (Gyulai Élésker). Serdülök, egyéni: Kiss Szilvia, 2. Budavári (mindkettő OMTK), 3. Lachata (Tótkomlós), Molnár (OMTK). Páros: l. Kiss, Molnár, 2. Dányi, Budavári (valamennyi OMTK), 3. Görgényi, Csőke (Gyulai Élésker), Erdélyi, Henger (Mezőberény). Ifjúságiak, egyéni: 1. Lehoczki Anett, 2. Dér, 3. Rózsa, Guti (valamennyi OMTK). Páros:' 1. Lehoczki, Rózsa, 2. Dér, Guti, 3. Kiss, Molnár és Budavári, Rábai (valamennyi OMTK). Fiúk. üjonc, egyéni: l. Ta- rócz.1 László (Gyulai Élésker), 2. BaranVi (Bcs. Konzerv), 3. Kovács (Szarvas), Bohács (Tótkomlós). Serdülők, egyéni: 1. ifj. Balogh József (Bcs. Konzerv), 2. Bogdánffy, 3. Bénián, Sinké (Valamennyi OMTK). Páros: 1. ifj. Balogh. Bogdánf- fv. 2. Bénián. Sirakó, 3. Taróezi, Hőgyes (Gyulai Élésker), Henger. Szabó (Mezőberény, Békés). Ifjúságiak, egyéni: 1. ifj. Balogh József. 2. Séllel (OMTK). 3. Bőrei (Békés), Takó (Szarvas). Páros: 1. ifj. Balogh, Takó, 2. Séllel, Bogdánffy. 3. Hídvégi, Túróczi (Gyulai Élésker), Bénién. Pál (OMTK). Vegyespáros. Serdülők: 1. Bogdánffy, Kiss. 2. Bénián. Molnár, 3. Slnkó, Dányi . és Túróczi, Görgényi. Ifjúságiak: 1. Séllel, Lehoczki, 2. Bogdápf- fv, Rózsa, 3. Bénián, Guti és Pál, Dér. Fotó: Gál Edit Az ifjúsági párosban első helyen végzett OMTK-» duó, Lehoczki Anett és Rózsa Mária A Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es női és férfi kézilabdacsapatai minden szempontból rendhagyó évet tudhatnak maguk mögött. Már maga az a tény is csodának számít, hogy egyáltalán talpon tudtak maradni. Hiszen nem volt szakosztályvezetésük, és az ősszel minden hónapra jutott legalább egy, olyan egyesületi elnökségi ülés, ahol a csapatok feloszlatása, vagy alacsonyabb osztályba történő visszaminősítése volt a központi téma. Ráadásul — Szabó Károllyal, a nők edzőjével év közben történt szerződésbontása után — mindkét együttes kispadján, Csulik Pálné és Skaliczki László személyében, újonc edzők ültek, akiknek, éppen a körülmények miatt, pont a szorosan értelmezett szakmai munkára maradt a legkevesebb Idejük. Mert legtöbb energiájukat azoknak a feszültségeknek a levezetésére fordították, amelyek külső hatásokra indukálódtak az öltözőkben. Mindezek ellenére, a nők 7-, a férfiak 12. helyezése elfogadhatónak mondható. A női csapat még decemberben, a férfiak január 3-án kezdték meg — egyelőre még egy klubban — m felkészülést a megkezdődő tavaszi szezonra. Az edzők rövid bajnoki értékelése és a jövőre vonatkozó elképzeléseik ezúttal egy írás keretein belül jelennek meg; s azonos kérdésekre válaszol a két „mester”: O Mi volt az, amit mint kezdő élvonalbeli edző feltétlenül meg akart valósítani? Q Melyik mérkőzések szolgáltak a legtöbb tanulsággal? Elégedett-e az elért eredménnyel? Mit vár a jövőtől? Skaliczki Lászlónak is igencsak kacifántosra sikeredett első élvonalbeli edzői megbízatása. Ugyanis 1989-ben kétéves szerződést kötött a klubbal, mint az ifjúsági csapat edzője, de ennek záradékában az is szerepel, hogy a felnőttek munkájának irányításával Is megbízhatják... ......rendet teremteni a felekben!” O Cs»»lik Pálné: — Egy puccs után kerültem a csapat kispadjára. Az első pillanattól kezdve mondtam a lányoknak, hogy a múltat egyszerűen felejtsük el! Tulajdonképpen adott volt, hogy mit kell csinálnom. Rendet teremteni a fejekben, és kialakítani egy egységes csapatot, amelyben mindenki tudja a helyét, feladatát, és azt maradék nélkül végre is hajtja. Olyan barátii légkört képzeltem el, amilyenben annak Idején a Ferencvárosban mi is éltünk. A záró vacsoránkon, melyet teljesen önállóan, együtt, magunknak rendeztünk meg, ennek már kézzel fogható jelei is megmutatkoztak. Q Skaliczki László: — Azt akartam, hogy a játékosok elfogadjanak, bízzanak bennem, mert szerintem a kölcsönös bizalom elengedhetetlen feltétele az eredményes munkának. Ügy gondoltam, ha sikerül jó emberi kapcsolatot teremtenünk, akkorakár hibázhatunk is, de a cél teljesítésébe vetett hitünket nem veszítjük el. 16 lap» hat bajnoki Q Cs. P.-né: Összesen hat mérkőzésen vezettem a csapatot, és mindegyik bőven szolgált tanulságokkal. A bajnok Hungalit ellen idegenben nagyszerűen játszottunk, és csak rutintalanságunk miatt maradt el a bombameglepetés. A Veszprém ellen itthon magabiztos győzelem következett. A legnagyobb csalódást a Bp. Spartacustól elszenvedett vereség jelentette, ahol egyértelműen fegyelmezetlenségünk miatt vesztettünk. A DVfSC ellen húsz percig jól tartottuk magunkat, de igazi esélyünk ott nem volt. A győrieket a második félidőben lerohantuk, de ehhez az kellett, hogy legjobbjukat emberfogással kikapcsoljuk a játékból. Nagykanizsán nyertünk, ám a csapat fegyelmezetlenül játszott. Q S. L.: — Jó rajt után megtorpantunk, de sikerült talpra állnunk A végelszámolás szempontjából rendkívül fontosak voltak a szegediek és a solymáriak elleni hazai mérkőzések. Sajnos, ebben az időszakosunk Pálné — még játékos korában — a számára oly sok sikert hozott labdával a kezében nem gondolta volna, hogy az ártatlan játékszernek van olyan arca, melyet nem ismer. Mindenesetre edzőként koránt sincs olyan biztos helye csapatánál, mint egykoron, hiszen a december 31-én lejárt megbízatását most ugyan március 31-ig meghosz- szabbították, de akkor még csak a bajnokság félidejénél járnak majd. ban tornyosultak a legsötétebb felhők, felettünk, és biztos vagyok abban, hogy vereségeinkhez a körülmények is nagymértékben hozzájárultak. A sorsolás sem kedvezett nekünk, hiszen teljes értékű edzésmunkát, különböző okok miatt, csak a csapat fele végzett, és tizenhat nap alatt kellett hat bajnokit lejátszanunk. De ahogyan a bajnok Rába ellen itthon védekeztünk, illetve ahogyan az újonc Komló ellen idegenben támadtunk, az fantasztikus volt. Szinte érthetetlen volt, honnan merítették a fiúk azt a lelki pluszt, ami a győzelmekhez kellett. Rendet» egyértelmű szakesztily! rendszert O Cs. P. — Csak a Spartacus elleni két pont hiányzik, de én más szempontból értékelem a mérkőzéseket. Feltétlenül javítanunk kell az átlövők és beállósok kapcsolatán. Játékunk túl figurát ív, ugyanakkor nem elég tudatos, ezért egyrészről oldanunk kell a kötöttségeken, másrészről viszont az ismert játékelemeket sokkal tudatosabban kell alkalmaznunk. Nagyon gyenge átlövőink lövőszázaléka is. Meg kell tanulniuk, melyek azok a helyzetek, amiket feltétlenül elvállalhatnak. A S. L.: — A megszerzett pontokkal tulajdonképpen elégedett vagyok, ráadásul, ha a Pemü-Honvéd elleni óvásunkat elfogadták volna, akkor egészen kedvező helyzetben várhatnánk a folytatást. Persze fölleb- beztünk, maradt még remény... A játékunkon viszont bőven van javítanivaló. A csapatban mélyen berögződött a figurális játék, és nincs is olyan játékosunk, aki ezt igazán „színezni” tudná. A mélységi átütőerőnk gyenge, ami elsősorban átlövőink hullámzó teljesítményével magyarázható. Q Cs. P.-né: — Rendet! A szakágon be- lü lm inéi hamarabb. Teljesen mindegy, hogy az Előrén belül vagy azon kívül, de nagyon nagy szükségünk lenne nyugalomra. Q S. L.: — Egyértelmű szakosztályi rendszert Konkrét célokat, feladatokat szeretnék, és természetesen ezek megvalósításához megfelelő feltételeket. Ferencz Rezső BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Politikai napilap. Igazgató főszerkesztő: dr* Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: seleszt Ferenc. Megbízott igazgatóhelyettes; Raáb Sándorné. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és ‘ a kiadó ríme; Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám. Pf.í 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: <66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy évre 1740 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. SPORT SPORT SPORT SPORT Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Dunaferr —Bcs. Előre Spartacus, női, 16.00. NB I-es női Ifjúsági mérkőzés: Dunaferr—Bcs. Előre Spartacus, • 14.15. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Békési SE—Soltvadkertl TE, férfi, Békéscsaba, 10.00. Szentesi Kinizsi—Gyulai Élésker, férfi, 10.00. KOSÁRLABDA. NB I. Tungsram— SC Dózsa Tsz Szarvas, női. 16.OO. NB II. Békési Afész Fontex—Kisújszállás, női, 10.00. KARATE. Békés megyei felnőtt, férfi-női klck-box bajnokság, Békés, 2. ez. Iskola tornaterme, 11.00. TEREMFOCI. Városi teremlabdarúgó-bajnokság, ll. Játéknapja, Békéscsaba, 2. sz. iskola, 8.00. Városi teremlabdarúgó- torna, Békéscsaba, sportcsarnok. 9.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Békés mr gye 1991. évi felnőtt férfi, nőd, egyéni, páros és vegyespáros bajnoksága, Békéscsaba, t. sz. iskola, 9.00. kézilabda. Téli Kupa teremtorna 3. fordulója, Orosháza, városi sportcsarnok, 8.00. TEREMFOCI. Városi teremlabdarúgó-bajnokság, 12. játéknapja, Békéscsaba, 2. sz. iskola, 8.00. Városi teremlabdarúgó- torna, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 9.00. Újonc edzők a káosz középpontjában Asztalitenisz-évadnyitók