Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-07 / 287. szám

BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ELŐTT N É PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1990. DECEMBER 7., PÉNTEK An: BM forint XLV. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM Világkiállítás vidéken is? é Megalakult a Világkiállításért Egyesület Baranya me­gyei. szervezete, a helyi önkormányzatok, a kulturális, idegenforgalmi intézmények képviselőiből, Pécs és a ré­gió elsősorban kulturális, idegenforgalmi adottságaival, kétezer éves történelmével rendkívül vonzó célpont le­het a sokféle érdeklődésű, igényű látogató előtt. Nem hiszünk ugyanis ab­ban, hogy a — reméljük, megvalósuló — világkiállítás egyedül budaipesti, legfel­jebb Budapest környéki lát­ványosság. illetve üzleti vál­lalkozás. Mint ahogy az Al­pok-Adria Közösség fejlődő gazdasági, kereskedelmi, in­formációs kapcsolata a leg­természetesebb módon szer­veződnek a különböző orszá­gok azonos érdekű régiói kö­zött, úgy kínálja fel sajátos kultúráját, idegenforgalmi specialitásait a dél-dunántú­li országrész azoknak, akik éppen ehhez a régióhoz kí­vánnak kapcsolódni: gazda­sági, etnikai, üzleti, földraj­zi okokból. Bizonyítja ezt az a meg­növekedett kulturális-ide­genforgalmi érdeklődés, amit Pécs a két évvel ez­előtt megrendezett Európa Can tat nemzetközi kórus- fesztivállal vívott ki. Ma már jól prognosztizálható ennek és még néhány nem­zetközi rendezvénynek a kö­vetkező évekre gyakorolt gazdasági, kereskedelmi, ide­genforgalmi hatása. Hasonlót vár Pécs-Baranya egy, a vi­lágkiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozattól. Olyan értékek bemutatá­sára nyílik mód, mint a sa­játos természeti környezet (a Mecsek vagy a Villányi- hegység, a Zselicség, a Sár­köz), az ezeken a területe­ken szinte érintetlenül meg­maradt, de nagv gonddal őr­zött és ápolt népművészet. A világ előtt még mindig nem eléggé ismert a térség tudo­mányos, képzőművészeti, ze­nei, színházi, múzeumi kí­nálata. Szeretnénk bemutatni, és nem titkolt célunk, hogy az ebből származó haszon egyik forrása lehessen a régió to­vábbi fejlesztésének. Mind­ezeket azok figyelmébe ajánljuk, akik arról dönte­nek, hogy legyen-e világki­állítás riemcsaik Budapesten, hanem Magyarországon. Meggyőződésünk ugyanis, hogy értelmes kínálatot és tehermegosztást csak együtt tudunk elérni, de a közös ér­dekek szem előtt tartásával. Ebhez kínáljuk fel termé­szeti, intézményi adottsága­inkat, vállalkozásainkat. Va­jon más térségek követik-e a dél-dunántúliak példáját? Szovjet menekültek a szovjet laktanyákban? Az államnak kell gondoskodnia ellátásukról HTM a siker záloga Megszűnik a feszültség, elűzhető az Az ellenőrzés Is a munka fontos része... Nevével ellentét­ben, Kiss József — képünkön jobbról —, a Síva Kft. veze­tője Gyula legnagyobb magánvállalkozója. Róla szól Írásunk az 5. oldalon. Fotó: Fazekas Fereno fl híd szerepet 1991-re is akarják Békés megyei kiállítás az aradi galériában Festmények, grafikák, szobrok, textíliák — negyvenkét Békés megyei amatőr képzőművész ötvenöt alkotása látható szerda óta Aradon, az amatőr képzőművészek galériájában. A kiállítás anyagát nemrég mutatták be Békéscsabán, a sportcsarnokban, s most — a két megye közötti kulturális kapcsolatok jegyében — Alaszu Pálnak, a galéria vezetőjé­nek meghívására nyílhatott meg odaát a tárlat. Többek kö­zött a gyulai Kohán Képzőművészkör, az orosházi festők, Mladonyiczky Béla és Vágréti János képzőművész körének tagjaitól, az ösztönös alkotók munkáitól a rajztanárokéig színes alkotói kép várta a megnyitó ünnepségre érkező ara­diakat. A Menekültügyi Hivatal elképzeléseket dolgoz ki ar­ra az esetre, ha — a szov­jet utazási szabályozás libe­ralizálása nyomán — szov­jet állampolgárok jelentkez­nének menekültként hazánk­ban — adott tájékoztatást csütörtökön az MTI kérésé­re Wessetzky József, a hiva­tal tisztviselője. A menekülti státus odaíté­léséről a — hazánk által is ratifikált — nemzetközi egyezmények alapján kell dönteni. Valószínű, hogy a jelentkező szovjetek nagy ré­sze „csak” gazdasági mene­kült lesz, s így nem jogo­sult a politikaiaknak járó segélyekre, ám a hatósági eljárás ideje alatt minden­képpen — s emberiességi megfontolások alapján talán azután is — az államnak kell gondoskodni ellátásuk­ról. Wessetzky József el­mondta: az esetleges szovjet jelentkezőknek is a már lé­tező menekültügyi szervek­hez kell majd fordulniuk, s —. legalábbis eleinte — a már létező befogadó állo­másokon helyezik majd el őket. A tavalyi tapasztalatok szerint egy állomáson —mű­szaki és igazgatási okok mi­att — legfeljebb 1000-1200 személy lakhat. Tavalyi becs­lés az is, amely szerint „vészhelyzetben” néhány tíz­ezer ember elhelyezésének feltételei teremthetők meg. (A számítások annak idején még az esetleg növekvő ro­mániai menekültáradat ke­zelésére készültek.) Felvető­dött az az ötlet is,, hogy a kivonuló szovjet csapatok ál­tal elhagyott laktanyákban alakítsanak ki további me­nekülttáborokat, erről azon­ban még nem született dön­tés. A SZÜV békéscsabai számítóközpontja által kidolgozott kisvállalati programjaiból tegnap Mikulás-napi bemutatóvásárt rendezett a békéscsabai SZÜV-kőzpontban. Az érdeklődők az ünnepre való tekintettel 10-15 százalékos árengedményben részesültek Fotó: Fazekas Ferenc agresszió Békéscsabán igazi Miku­lás-napi eseménynek számí­tott a Mahariski Nemzetközi Meditációé Társaság tegnapi, transzcendentális meditációs bemutatkozó előadása. A Ma­gyar Gazdasági Kamara Dél-magyarországi Bizottsá­ga rendezésében Richard Dalby úr, a meditációs tár­saság tanára ismertette az új szellemi áramlat lénye­gét: a meditációs technika tulajdonképpen csak a volt szocialista államok részére új, hiszen ma már a világ számtalan országában sok millió követője akad. Sta­tisztikai kimutatásokkal és szakirodalommal igazolható, hogy a több ezer éves mód­szer alkalmazása hazánkban korszalknyitó lehet a szemé­lyiség fejlesztésében. Megta­nítható, hogyan kell leküz- denünk a stresszt, megterem­ti a lelkünk belső békéjét, nyugalmát. Megszüntethető a feszültség, elűzhető az ag­resszió — állítja Dalby ta­nár úr, sőt azt is, hogy az eredmény döbbenetes: egész­ség, fiatalító hatás, intelli­gencianövekedés, kreativi­tás, boldogság. Ha ezt el­értük, emelkedik a teljesít­ményünk és mindez, ugye, a siker záloga! tFolytatás a 3. oldalon) — Fogadják baráti kéz­nyújtásként' a tárlatot — mondta dr. Pap István, a Békés Megyei Művelődési Központ igazgatója, a láto­gatók figyelmébe ajánlva a kiállítást. A fogadtatás melegsége és az érdeklődés mélysége is­mét arról győzte meg a bé­kési küldöttséget, hogy jó ügyet szolgálnak, ha a két nép közötti közeledéskor a kultúra zászlaját emelik ma­gasra. Sokan megcsodálták a vásznakon megfestett bé­kési tájakat, szakértő szem­mel elemezgették a stílus­(Folytatás a 3. oldalon) Dr. Futaki Géza országgyűlési képviselő Ismételten — ez­úttal a Parlamentben Is — fellépett a monopóliumok kiala­kulása ellen, és a vásárlók pénztárcája Védelmében is, (In­dokairól a 3. oldalon beszél munkatársunknak.) » Fotó: Kovács Erzsébet Úszó 0B A békéscsabai Szabados Béla legyőzte Darnyi Tamást is (Részletes beszámolónk lapunk 18. oldalán olvasható.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom