Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-23 / 301. szám

1990. december 28., vasárnap

NÉPÚJSÁG

„Szeretem a fámat, mindig zöld”

Két család otthonában arról, hogy ml a boldogság

„Szeretem a fámat, mindig olyan szép zöld. Meg is tud védeni szúrós ágaival"...

Fotó: Gál Edit

Mennyi fenyőfát ültetnek az udvarokon! Azt hihetnénk, legtöbbjük valamikor karácsonyfa volt, ágaik boldog meséket tudnak. Ám hamar kiderült, csupán díszfák. Gazdáik sajnálkozva mondogatták: rossz helyen járok, fenyőjüknek nincs karácsonyi története...

Kötegyánban „kézről kézre” adogattak, így juthattam el Fazekas Istvánná, Zsófika néni házába. A ház asszonya épp a túrósderelyéről csurgatta le a főzővizet. Sza- bódott is, hogy csak délutánra készült el az ebéd, de holnap náluk disznótor lesz és azt bizony sok munka előzi meg. Zsófika néniék- nék már csak volt dédelgetett karácsonyfájuk. Egy napon szőlőlugas került a helyébe. Sajnálták nagyon, amikor ki kellett vágni, de azóta új fenyőt ültettek, s ha megnő, ebből is karácsonyfa lesz.

Zsófika néni nem született kötegyáni. Magyar—történelem szakos tanárként végzett a szegedi főiskolán, 1957-ben. Ma már nyugdíjas, az elvesztett iskolát szövőszéke pótolja. Annak idején tanítani jött ide, a^két friss diplomás közül a bizottság neki „utalta Iki” a falut. Itt ment férjhez. Megszülettek a gyerekek: Lenke, Olga, István. Közben fürdőszobás házat épített a család.

— Soha nem felejtem el, mikor együtt fürödtek! — mondja Zsófika néni. — Hancúroztak a vízben, mi meg apjával támasztottuk az ajtófélfát, úgy gyönyörködtünk bennük... Az ünnepeket nem vittük túlzásba, de azért mindent megtettünk, hogy örömük meglegyen. Akkor, karácsony este is

fürödtek a gyerekek. Épp törölgettem, öltöztettem őket, vártuk a meglepetést. Még előző este, mikor elaludtak, férjemmel a töves fenyőt beállítottuk egy ócska fazékba, feldíszítettük és eldugtuk a padláson. Kitartóan keresték, de hiába, nem lelték meg. Az ünnepre apjuk szerzett egy száncsengőt, szép mély hangja volt, azzal csengetett. Azt a boldogságot elmondani nem lehet! így aludtak el, örömmel az arcukon. Azóta 6em olyan szép a karácsony, mint gyermekkorukban. Most szinte mindig ketten vagyunk, a fiamat kivéve a gyerekek Csabán laknak. Mindegyik megrendezi a maga karácsonyát. Hozzájuk, hogy együtt legyünk az unokákkal, nem mehetünk, mert itt a jószág és az út is hosz- szú. Azt 'a fát azonban elültettük. Később csak galy- lyakat vágtam róla és karácsony estéjén vittem egyet- egyet anyósomék sírjára.

— Boldogságról beszélt, ön szerint mi az?

— A megelégedettség. Útmutatóm, Arany János azt írta: „Földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri." Soha nem voltam nagyravágyó, flancra nem telt. A gyerekeket iskoláztattuk, lakáshoz segítettük őket. Azt hiszem, teljesítettük mindazt, amit gyerek és szülő elvárhat egymástól. Nagyon jó férjem van. Soha nem bántott meg, elmehettem a tanítványaimmal táborozni vagy tanfolyamra, csinálhattam az iskolában irodalmi műsorokat. Ha nem volt vacsora, nem szólt érte, mert tudta, amiért elmaradtam, az nekem nagyon fönte«. A gyerekeim is megállják a helyüket, dolgosak, igyekeznek megvalósítani önmagukat. Örülök, hogy nem azt csinálják, amit én akarok. Hát ez a boldogság. Mostanában azonban már rettegek értük, mert nem biztos a holnap. Lesz-e munkájuk, kenyerük? A félelem bizony beárnyékolja az idei karácsonyt.

— Hívták szülővárosába, Békésre tanítani, de nem ment el innen.

— Befogadtak, ezért maradtam itt. Most is, ha benézek ide vagy oda, mindig mondják: „Csókolom, tanár néni, hogy tetszik lenni?" Jönnek az utcán a fiatalasz- szonyok, megnézem a kisbabájukat. ök is büszkék, én is. Olyan ez, mintha a gyerekeik az unokáim lennének ... Régebben zárt falu volt Kötegyán, ma már nem néznek az idegen után. Sok fiatal elment. Azért maradtak is. Sajnos, a falu csak tengődik.

— Tanítványait mivel engedte el, miben higgyenek?

— Mindenki hisz valamiben, ez nem kapaszkodó. Hinnünk kell, hogy este le- fékszünk és reggel felkelünk, ha gyereket szülünk, becsületes emberré nő, hogy lesz kenyerünk. Az én életemet a munka töltötte ki. Szerintem, aki a lábát lógatja, az nem is él! A gyerekeknek mindig azt mondtam: legyen három kívánságotok! Az egyik nem sikerül, a másik még sikerülhet és a harmadik is. Minden munkával meg lehet barátkozni és boldog lesz, akinek az hivatásává is válik.

— Karácsonykor sokat emlegetjük a szeretetet.

— Szeretni csak az önző ember nem tud, aki csak

magának kapar. Szeretni azt jelenti, ha a másikat élni hagyom. Nemcsak karácsonykor. Mindig.

* * *

Gyulán Ludvig Adámék kertjében öt éve nagy becsben áll egy kis fenyő. A véletlen vitt el hozzájuk. Hamar kiderült, keresve .sem találhattam volna igazibb karácsonyfát. Kisfiúk kapta, a háromtagúra szaporodott család első közös karácsonyára.

— Igen, ez volt a Jézus- ka-fánk — mutatja nagy örömmel Teréz asszony, aki húsz éve a háziipari szövetkezet bedolgozója. — Nem mindennapi fenyő, a fiunk sem közönséges kisbaba. Huszonöt évi házasság után született... A fát elültettük, hogy emlékezhessünk. Nőjön nagyra, mint Ádi!

Ádám eleven, ragyogó szemű fiúcska. Együtt hallgatjuk a 'karácsonyi mesét.

— Nálunk mindig volt fenyő — kezdi történetüket az édesanya. — Mindegyik hangulatos volt, szép, hisz fiatalok voltunk. így hármasban azonban még jobb... A karácsonyfát az ablak alá állítottuk, szaloncukorra)!, csillagszóróval,

gyertyával szépen feldíszítettük. Volt alatta gumibaba, szőrös maci, minden, ami egy kisgyermeknek •ajándék. Forgatta a kezecskéjében a holmikat, örült nekik!

— Magányos az a család, ahol nincs gyerek?

— Nem biztos, mert amit nem ismer az ember, az nem hiányzik. Ügy gondolom, az élet az egyetértéstől szép. Hiába van családja valakinek, ha a házastársak nem értik meg egymást. Nálunk nem hiányzott a szeretet, a megbecsülés sosem. Másoknak is ezt kívánom. Akkor jó lesz a karácsonyuk. Nem mindegy ugyanis, hogy vágyik-e az ember az otthonába? Nem mindegy, hogy valakit várnak, vagy azt gondolják, bárcsak sose jönne haza! Mi borzasztó szegényen kerültünk össze, sokat dolgoztunk, de este örömmel találkoztunk.

— A karácsony ebben a házban •bizonyára nagy ünnep.

— Az. És nagyon szép. Házassági évforduló, születésnap, névnap, szóval minden erre az időre jön öszsze. Sütök, főzök, várom a rokonokat, a barátokat. A

mi családunk nem nagy, Ádámnak már csak egy nagymamája él. Talán ezért is hívja a nővéremet nénje- mamának. Karácsonykor templomba megyünk, az ünnep így igazi. Ádámot már babakocsis korában elvittük. Sosem hagytuk el vallásunkat, de túlzásba se vittük.

— Tudja Adám, hogy az a fenyő az ő fája?

— Hogyne! Mindig kéri is, meséljünk róla! Nagyon meg kell ám 'becsülnünk! A múltkor levágtam az alsó ágakat, mert leértek a földre. Nem kis vitába került, míg elfogadta, így csinosabb a fa. Sokszor körbe- szaladgálja, nyáron alatta játszik... Lehet, különb családok is vannak. Ez azonban a miénk, ahol együtt örülhetünk. A fiunk nehezen viseli, ha valaki közülünk szomorú. Apja olyankor felveszi, ő egybefog bennünket. És ez így természetes.

A véletlen vitt el Fazekasék és Ludvigék házába. Jó, hogy így történt. Megismerkedhettünk velük, akiknek otthonából hétköznap sem hiányzik a melegség.

Szőke Margit

Sárréti

fazekasság

címmel cserépedény-kiállítás nyílt Szeghalmon. A Sárréti Múzeum 537 darabból álló gyűjteményéből láthatók bödönök, szikék, korsók, tálasedények, köcsögök, mezőtúri butellák, hódmezővásárhelyi tányérok és különböző házi szőttesek. Népi bútorokból is készült egy összeállítás a Kossuth téri kiállító teremben

Fot6: Oravszld Ferenc

Varga honvéd, a magyar baka

Muris fogolytábor ez...

Kéri, nem kéri az ember, kénytelen ismételten átgondolni a magyarok II. világháborús szerepét. Egy magára valamicskét is adó főtiszt — őrnagytól vezérezredesig — már közreadta memoárját. A visszaemlékezés szubjektív műfaj, ám azzal a kétségtelen előnnyel jár, hogy az emlékirat szerzője a történelem alakulásának ismeretében keresheti meg történelmi helyét. Érdekes módon a korábbi évtizedekben Inkább ellenálló hajlamukról, manapság katonai esküjükhöz való hűségükről adnak számot a visszarévedők.

A bakák nemhogy memoárt. naplót sem nagyon készítetitek. Vagy ha mégis, akkor az mindmáig a ládafia és az emiékíezet legmélyén rejtőzködött. Varga Gábor egykori honvéd, aki öt évvel ezelőtti haláláig Békésen elit, bámulatos szorgalommal írta le naponta megfigyeléseit. Márped ig, ha egy baka olyasmit is leírogat, amiért bármikor főbe lőhet- ték, felkoncolhatták volna, azt hitelesnek kell elfogadnunk. Következzen néhány — a bevonulásától fogságba eséséig eltelt id&t felölelő — részlet naplójából.

1944

Augusztus 28. Rahó. Kedd

délután van. A 26-os erődnél dolgoztam Rahón, amikor megtisztelt a postás a résen ' árt behívóval. Nagy örömmel fogtam és mentem az irodába. Másnap leszereltem, s elbúcsúztam munkatársaimtól.

Szeptember 8. Békéscsaba. Körlettakarítás után kimenőt kaptunk. Édesanyám nagy

örömmel fogadott. Mindjárt túrós tésztát főzött, nagyon jóllaktam. Már hat órakor mentem is vissza. Az úton találkoztam édesapámmal, egy nagy dinnyét nyomott a kezembe, amit el is osztottam az állomáson bajtársaimnak. Búcsút intettem a kislánynak, aki kikísért.

Szeptember 11, Ma megkaptuk a parancsot a vago- nírozásra.

Szeptember 28. Szentes, A helyzet nagyon szorult. Mindenki levert. Rossz hír járja az otthonunkról. Mind arra gondolunk, hogy mi van most otthon. \TaIán már ott vannak az oroszok és mi nem mehetünk most már soha haza.

Október 7. Azt beszéli mindenki hogy az oroszok nincsenek messze. Ebéd után kiadták a parancsot, hogy a legrövidebb időn belül készüljünk fel, mert menekülünk. Ügy is lett. Szentesnél kaptunk egy nagy légitámadást. Csongrádon is megoom- báztak, alig tudtuk ép bőrrel elhagyni a várost.

Október 9. Reggel megállapították, hogy 15-én hiányoznak.

Október 15. Dunaszent- györgy. Levezettem a szakaszt a Duna-partra. Itt nagy lett az öröm, mert azt beszélte mindenki, hogy vége a háborúnak.

Okóber 16. Még mindig itt vagyunk Csámpapusztán, egy ingoványos erdőben' sütögetjük a krumplit. Már három napja nem kaptunk kenyeret.

Október 18. Ma fogyasztottam el az édesanyám sütötte kenyeret, meg a pálinkát. Már penészes volt a kenyér, de nagyon jó. Megtudtuk azt is, hogy vége a békének, mert Szálasi Ferenc lépett az élre. Kapunk is olyan sót- lan Szálasi-kosztot. hogy nem bírjuk megenni.

Október 23. Leadtuk az esküt Szálasi Ferencre. De nem szívesen mondta senki. Jelentettem a zászlós úrnak, hogy mivel megjött a régi szakaszparancsnok, lemondok. De a zászlós úr meg se hallgatott. Voltak szédelgők^ akik az esküre nem jelentek meg. Ezeket megpofozta.

Október 25. Fájó szívvel gondolok Édesanyámra ezen a napon, mert most van a 49. születésnapja. És még csak nem is írhatok neki egy pár köszöntő sort.

November 2. Kaposvár. Most is, mint mindig, hazagondolok. Szüléimre. Édesanyámra. Vajon élnek-e még? Vajon gondol-e még rám az a kislány, aki megígérte? ölelhetem-e még édes szüléimét? Míg. élek bízom benne. Mert Házame- gyünk. Hazamegyünk és Hazamegyünk.

November 3. Keszthelyen is keresztül jöttünk. Itt találkoztam K.r I. komámmal, itt van megsebesülve.

November 5. Már 12 órakor felkeltünk, mert a körletparancsnokunk berúgott és riadót rendelt el.

November 12. Eljött az idő, hogy már tovább nem tudtam húzni és az, utolsó csoporttal én is kikaptam a ruhafölszerelést.

'November 26. Kaposvár.

November 16. Ma kezdődött meg a kiképzésünk.

November 26. Kaposvár. Taiän az a hír járja otthon, hogy a Dunántúlon képezik ki az ifjúságot az új megtorló fegyverekre. Képeznek is minket fapuskára, de nem megtorló fegyverekre. Most becsapott a bomba. Bejelentették. hogy ki fogunk menni Németországba 12 heti kiképzésre.

December 2. Ma reggel 25- en megléptek a negyedik szakaszból. A faluszélen tartott ezzel kapcsolatban egy prédikációt a hadnagy úr. Akik lemaradtak, fő részük csabai volt. Én is szerettem volna, de nem tartott velem senki, magam meg nem mertem. Estére Marcaliba értünk.

December 4. Pölöskén koldultunk a házaktól élelmet Jó nép lakik itt. Már nem akar menni senki a hadnagy úr után. A hadnagy úr i? könyörgőre fogta a dolgot.

December 21. Felsőnemes- apáti. Folytatjuk a kiképzést az örökös díszmenetet. Ma eljött hozzánk az alezredes, Jaross miniszterrel (volt miniszterrel — a szerk.), megszemlélni az ezredet. Tartott a helyzetről egy nagy prédikációt. Hogy ki fogunk menni Németországba kiképzésre és majd mi vesszük vissza Magyarországot, Gondoltam, nem ’e«/ ; 'bői semmi.

Szoriiui ú karácsony. Szomorúan. könnyektől csillogó szemmel ülünk öten egy is-