Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-02 / 257. szám
IgHsiUkftM 1990. november 2., péntek „Vágtázó rabgiliszták—Békéscsaba” Futás öt napon át, Bécs és Budapest között Mint emlékezetes, alig egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy az Előre Spartacus néhány fiatalja készül e versenyre, de az egyesület anyagilag nem tudja támogatni őket. Mint kiderült, a fiatalok és szüleik csaknem 40 ezer forintot gyűjtöttek össze a különböző szponzoroktól ahhoz, hogy finanszírozzák a nevezési díjat és a szállásköltséget. K.T.:—A rajt előtt egy héttel gyűlt össze a pénz, de azt megelőzően húsz nappal az egyesület megelőlegezte a jelentős mértékű nevezési díjat és a további 3 ezer forintot, ami a minket kísérő Bartyik apuka szállásdíja volt. Aztán október 18-án,. vagyis csütörtökön hajnali négy órakor beültünk öten az 1200-as Ladába és Sopronig meg sem álltunk. F.L.: — Bartyik Robi édesapja vezette az autót, bizony egy kicsit zsúfoltan ültünk, el is zsibbadtam, mire az 500 kilométert megtettük. B.J.: — A visszaigazoláson jelzett címen azt se tudták, hogy eszik vagy isszák a maratoni versenyt, így bizony jócskán tekeregtünk Sopronban, mígnem kikötöttünk a sportcentrumban, ahol hamar kiderült, fél órával a határidő lejárta előtt érkeztünk meg. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy lemaradjunk a végleges nevezési határidőről. K.T.: — Összesen négyszázan álltunk rajthoz, s tizenegy autóbusz vitte az indulókat Sopronból Bécsbe, a starthelyre. Tíz órára volt kitűzve a rajt, ehelyett fél 11-kor vágott neki Bohus János, a váltó első tagja a távnak, ugyanis a buszkonvoj jócskán eltévedt a szomszéd ország fővárosában. B.J.: — így alig maradt be- melegítésée időnk, s bizony jócskán elmerevedtem az első résztáv végére. F.L.: — Mi meg izgultunk, hogy odaérünk e az első vál- tóponthoz, ugyanis-dugóba keveredtek az autóbuszok, majd megint eltévedtek. A táv sem volt egyenletesen beosztva, volt akinek alig több mint tíz-, másnak csaknem húsz kilométer jutott. Az útlevelet viszont nem kérték a határon, pedig ott szorongattuk a kezünkben. Egyébként a soproni határnál három sávot biztosítottak arra, hogy átfusson a mezőny. Az első napon 66 kilométert tett meg a 400 versenyző Bécs és Sopron között. Jóllehet, már ekkor néhányan kihullottak, vagyis föladták a versenyt, de a békéscsabaiak eredményesen zártak, hiszen a 11. helyről folytathatták a második napi küzdelmeket. K.T.: — A legtöbb csapat öttagú volt, ugyanis úgy lehetett nevezni, hogy négy plusz egy, tehát tartalékkal. Mi erre nem is gondoltunk előzőleg, de különben sem fértünk volna el többen a Ladában. így sajnos a mi csapatunkban minden nap mindenkinek futnia kellett, nem volt pihenő. Pedig ugyancsak elfáradtunk, különösen a második napi 113 kilométer után. Estére elmacskásodott a lábunk, egymást gyúrtuk. Sőt, ha összeadom az ötnapos teljesítményt. az a legkevesebb, hogy elfáradtunk, de szinte teljesen szétfú- tottuk az Adidas cipőnket. F.L.: — Engem fölrázott, amikor egy-egy falun átfutva ott volt a település apraja-nagyja az út szélén, és buzdította a marato- nistákat. Igaz, volt olyan község is, ahol egy lélekkel sem találkoztunk... B.J.: — Érthető, hogy a második nap volt a legnehezebb, $ nemcsak a táv hosszúsága miatt. Itt már dombokon kellett le-föl futni, s húsz kilométer megtétele után elkezdett esni az eső is. F.L.: — Az utolsó három kilométeren begörcsölt a combom. A váltást is elég furcsán oldottuk meg: Kiss Tibi visszajött elém, így ő valamivel többet futott. A fair play-t bizonyítandó, vadidegen sporttársaim azonnal lefektettek és legyúrtak. K.T.: — Azt hiszem mindenki kiérdemelhette volna a sport- szerűségi díjat. Estére az én térdem bedagadt, s ismeretlen ellenfeleim különböző kenőcsöket adtak, hogy másnapra ösz- szeszedjem magam. A második napon 113 kilométert tettek meg a versenyzők, és a békéscsabai csapat a 15. helyen érkezett be. Ezzel az összetettben a 13. helyre kerültek a Sopron-Győr útvonal megtétele után. B.J.: — A harmadik napra, amikor Tatát vettük célba, alig ötven csapat maradt állva. Ekkor találkoztunk Bogár Jánossal, aki teljesen magányosan futott. O egyéniben indult. Segítettünk neki is, menet közben a Lada akkumulátorára kötöttük a kávéfőzőt, s frissítővel kínáltuk. F.L.: — Ez volt a meglepetések napja. Valamennyien azt hittük, hogy lábra sem tudunk állni, s ugyanakkor kitűnően teljesítettük a harmadik résztávot. Jómagam láttam Lajoson, hogy szinte élvezettel fut, de Bartyik Robi is „légiesen” mozgott. Ez földobott mindnyájunkat. K.T.: — Az viszont döbbenetét keltett, hogy az egyik versenyzőt elütötte egy autó. Szi- lánkos lábtörést szenvedett, mi több, egy napig kómában feküdt. Természetesen ettől kezdve a rendezők sokkal jobban odafigyeltek ránk, de mi is arra, hogy az út jobb szélén fussunk. Mindenesetre ijesztő volt... A harmadik napon Győr és Tata közütt 63 kilométert teljesített a 300 főre olvadt mezőny. A békéscsabaiak a 9. helyen futottak be, s az összetettben is egy helyezést előreléptek., K.T.: — A negyedik napi rajt előtt már tudtuk, hogy mindenképp befejezzük a viadalt. Igaz, Tatától újabb dombos szakaszok következtek, ami kikészítette a csapatot. Például Bohus Janinak végképp bedagadt a lába, de ez már nem lehetett akadály. B.J.: — A gyúrás és a kenőcsök azonban segítettek... F.L.: —Eddig a napig tökéletes volt az ellátás, és nagyon jó helyeken aludtunk, ám az utolsó napon kritikán aluli volt a szállás. Csillebércen pihentünk le, ahol nem volt fűtés, és bizony fáradtan, s mereven ébredtünk. Az lehetett vigasz számunkra, hogy jó helyről vehettük föl a küzdelmet a befejező szakaszra. A negyedik napon a Tata-Budakeszi távot teljesítették, ami 68 kilométer. A viharsarki fiatalok a 8. helyen kötöttek ki, összetettben pedig all. helyre léptek előre. K.T.: — Budakeszin a Vadasparkban jelölték ki a rajthelyet, s a Hősök teréig, vagyis a célig 14 kilométert futottunk. Az állva n\aradt 45 csapat, illetve a valamivel kevesebb mint 300 versenyző együtt indult. Itt már nem váltottuk egymást. F.L.: — Nagyon élvezetes volt a záró nap versenye, s mindannyiunknak felemelő, hogy együtt futott az egész mezőny. B.J.: — Az esti banketten megtörtént az eredményhirdetés, de csak a dobogósokat ismertették. Mi valamennyien kaptunk egy oklevelet, amelyen az áll: sikeresen teljesítettük a Bécs-Budapest maratoni távot... K.T.: — De, hogy véglegesen hányadik helyen kötöttünk ki, még mindig nem tudjuk. A szervezők azt ígérték, napokon belül megkapjuk a jegyzőkönyvet. Egy biztos, a tizediknél hátrább nem lehetünk... F.L.: - Ha jövőre újra megrendezik a versenyt, mindenképp rajthoz állunk. A mostani tapasztalatokat felhasználva, valószínű előrébb is végezhetünk. A négy Fiatalember mindegyikének levelet hozott a postás Bécsböl a minap. Ebben az osztrák szervezők meghívták őket az e hét végi 100 kilométeres bécsi versenyre. Egyöntetűen állítják: nagyon szívesen rajthoz állnának és kipróbálnák e távot is, de a pénz nagy úr... Jóllehet, a 350 schillinges nevezési díjat a két héttel ezelőtti sikerükre való tekintettel 800 forintra módosították a rendezők, de ugye az utazás, a szállás, az ennél jóval többe kerül... — Majd jövőre, amikor újabb szponzorokra lelünk, kipróbáljuk ezt a hosszabb maratoni távot is... — mondták egyszerre búcsúzóul. Jávor Péter Húszon innen ugyancsak bravúros teljesítménynek számít Bécstől Budapestig futni, mégha azt négyen teljesítették — váltóformában. Egy tény, néhány vállalkozó kedvű békéscsabai diák benevezett a Bécs-Budapest Világkiállítás tiszteletére első ízben megrendezett maratoni versenyre. A „Vágtázó rabgiliszták — Békéscsaba” együttese az előkelő 10. helyen kötött ki. S hogyan jött a név? Nos, mint Földesi Lajos, a csapat egyik tagja elmondta: — Egy hirtelen ötlettől vezérelve határoztuk meg nevünket, s így neveztünk be a viadalra. Az elkeresztelés Bartyik Robi érdeme. Nos tény: a négy fiatalember hallatlan teljesítményt nyújtott, amikor öt nap alatt végigfutották a távot. Mégpedig Földesi Lajos (18 éves, Kemény Gábor Szakközépiskola), Bartyik Róbert (18, Kemény Gábor Szakközépiskola), Bohus János (17, 611. Sz. Ipari Szakmunkásképző) és Kiss Tibor (19, Gépészeti Szakközépiskola). „Bartyik Robi nem tudott eljönni, mert ma nyolc órája van a suliban” — mondták a Fiúk. Viszont Kiss Tibor, Bohus János és Földesi Lajos (balról jobbra) egymás szavába vágva meséli élményeit a Bécs-Budapest maratoniról— Kovács Erzsébet Az ötkarika jegyében Hat olimpiai aranyérmes és a labdarúgás reprezentánsai Megtartotta második összejövetelét az a kutatócsoport, amely célul tűzte a megyei olimpiai kronológia összeállítását. A „team” vezetője, Medovarszki János főiskolai docens bevezetőjében beszámolt arról, hogy a megyei kronológiák szerkesztő csoportjainak vezetői szeptember utolsó napjaiban Budapesten találkoztak. Kiderült, hogy hat megye elkészült a munkával, s ezeket már át is adták dr. Kutassi Lászlónak, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárának. Ezt hallva, kíváncsiak voltunk arra: hol tartanak jelenleg a Békés megyei kutatók? Nos, a csabai összejövetelen kiderült: jó úton járnak a mieink! Több mint száz olyan személy neve került elő, akik valamilyen módon kötődnek az olimpiai eszméhez. A születési helyek, eredmények, évszámok egyeztetése, kiegészítése ezúttal is jónéhány érdekességgel szolgált. Amikor például a tokiói olimpián járt vágtázónő, Such Ida neve elhangzott, a jelenlévők szinte valamennyien egyszerre mondták: „...a csabai vasutasoknál, Stefanik Mihály keze alatt kezdett, majd a BVSC-ben folytatta atlétikai pályafutását!” A müncheni győztes Balczó Andrásról köztudott, hogy Kondoroson született. Az a bejelentés viszont meglepetést keltett, hogy a két világklasszis vízilabdázó, a kétszeres olimpiai bajnok dr.Boros Ottó Békéscsabán, míg az ugyancsak aranyérmes Pócs'ik Dénes Kunágotán látta meg a napvilágot! Arra is csak az adatok egyeztetése után derült fény, hogy a jelenlegi Magyar Olimpiai Bizottsági tag Fábián István, Lukács József, Medovarszki.lános előtt, a Békéscsabáról elszármazott dr.Terpitkó András, a gyulaiszarvasi id.Christián László mellett, éveken át volt a nagy tekintélyű testület tagja a két előris'ta elnök, Araczki János és Vantara János is! Kutatóink az előzőekben jórészt már összeállították — dr.Hepp Ferenctől Széchy Tamásig — a Körösök völgyéből elszármazott edzők, sportvezetők listáját. A felsorolásból azonban — tekintettel arra, hogy a futball a század eleje óta olimpiai sportág — nem maradhat ki az országos labdarúgó vezetők neveinek felsorolása sem. Főleg azért, mert itt is érdekelve vagyunk. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségén belül összeállíthatunk a megyeszékhelyről indult, vagy ma is itt élő sportemberekből egy „csabai MLSZ-t”. Nézzük csak! A negyvenes-ötvenes években Füredi József főtitkárként, Hankó Mátyás, azután évtizedekig Kertes Mihály és dr.Terpitkó András tevékenykedett elnökségi tagként. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a csabaiak kedves Bandi bácsija töltötte be az MLSZ elnöki tisztjét, míg Petri Sándor, dolgozott főtitkárként. A továbbiakban a Rába-partjára került Palotai Károly, azután Győri László, Szula István képviselte megyénket a legnagyobb sportági szakszövetség tisztikarában. De ne feledkezzünk meg az országos élvonalba tartozott és tartozó bírákról sem. A sort még a háború előtt Nagy Lajos nyitotta meg, majd a nagy világégés után KristófTibor és Szaffián Mihály jeleskedett. Őket — az innen indult—Petri Sándor, Palotai Károly követte. A nagyszerű hagyományokat a csabai Győri László, Németh Lajos, a gyulai Roxin György folytatta, s most már velük együtt fújja a sípot a Csabáról a fővárosba került ifj.Pillér Sándor is. Tokió aranyérmese: Palotai Károly A fentiekben már említett öttusázó, vízilabdázó olimpiai bajnokok mellett megyénk szülöttei közül még hárman, a szarvasi Ter- tyánszky Ödön, a békéscsabai Gedó György és Palotai Károly léphetett fel az ötkarikás dobogó legmagasabb fokára. A labdarúgásnál és a „kis Csutinál” (így becézték egykor idehaza az olimpiai bajnok Karcsit) úgy véljük, nem érdektelen összeállítani a rég- és közelmúlt A-válogatottjaiból minden idők legjobb csabai csapatát! íme a játékosok és a klubok névsora — a húszas évektől a nyolcvanas évek második feléig. Kapusok: Amsei Ignác (Előre MTE, majd Ferencváros), Palotai János (Előre-Szegedi Honvéd). Védők: Pa- róczai Sándor (Előre Spartacus-Bp. Honvéd), Kerekes Attila (Előre Spartacus), Marik György (Előre-Bp. Vasas), Medgyesi István (VTSK-Ferencváros). Középpályások: Pásztor József (Előre Spartacus), Eőry-Engelhardt Mihály (Bohn-Gyári SC-Debreceni Bocskai), Vasas Mihály (Agyagipar-Építők-Salgótarján-MTK). Csatárok: Tulipán Mihály (Előre Spartacus-Csepel), Köves-Kvasz János (Előre MTE-Hungária Újpest), Tóth III. Mátyás (Békés- Tarhos-Csabai AK-Újpest-Nagyváradi AC-Bp.Vasas), Szekeres József (Előre Spartacus-Tatabánya). Ha a fentiekhez még hozzávesszük a balszélső Nagy Antalt (Békés-Szeged FC), Mátrai Sándort (Orosházi MTK-Bp. Kinizsi-Ferencváros), nyugodtan leírhatjuk: ez a válogatott bombacsapat! Igaza van dr.Terpitkó Andrásnak, amikor így fogalmaz: ,A felsoroltak egy része születésénél fogva, mások huzamos csabai tartózkodásuk miatt kötődnek Békéscsabához, Békés megyéhez. Legjobb tudomásom szerint kevés vidéki város, megye rendelkezik hasonló »trófeával«!” Gondolom, hasznos összeállítani e névsort, hiszen ez is gazdagítja a sportarchívumot, s talán az olimpiai kronológiát is! Machalek István
