Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-05 / 259. szám

! IZHaUKTiltj--------------------------------------------­J Tö rténelmi, kegyeleti tartozások törlesztése Emlékművet avattak Vésztőn és Csorváson Néhány hónappal ezelőtt e lap hasábjain írtunk -már a magányosan élő idős vésztői asszonyról, özvegy Ökrös Bertalannéról, aki szíve mé­lyén ináig is hazavárja a világháborúban eltűnt fiát. Amikor felkerestük, nem akármilyen elhatározásra jutott: nehezen megtakarí­tott pénzecskéjéből százezer forintot adományoz egy olyan emlékmű . létrehozásához, mely a világháborúk és for­radalmak vésztői áldozatai­nak állít emléket. Követői is akadtak jócs­kán, és szombaton délelőtt végre elérkezett a várva- várt pillanat: az adományo­zók végre koszorúkkal is le- róhatták kegyeletüket a templomkertben felavatott vésztői emlékmű talapzatá­nál. Az avktóünnepség meg­nyitóját Komáromi Gábor % polgármester tartotta, aki beszédét ezzel kezdte: a mai napon történelmi, -kegyeleti tartozást törleszt községünk... hiszen ez ideig nem volt községünkben olyan hely, olyan emlékmű, melynél az áldozatok szerettei, hozzá­tartozói leróhattak volna ke­gyeletüket. Később szólt azokról, akik a háborúk, s a forradalmak áldozatai let- - tek: „A halálban nincs már különbség közöttük — foly­tatta —, ezért is választot­tuk »A világháborúk és for­radalmak áldozatainak em­lékműve« nevet.” A megnyitó beszéd végén Komáromi Gá­bor (köszönetét mondott mindazoknak, akik, élükön özvegy Ökrös Bertalannéval, hozzájárultak az emlékmű költségeihez, majd átadta a szót Juhász Sándor helybéli református lelkipásztornak, aki ünnepi istentiszteleten szólt az egybegyűltekhez. A „kőről” beszélt, mely min­denféle világnézetű ember számára a mozdíthatatlan­ság jelképe. A kőről, mely megőrzi a belevésett üzene- -tet, formálható és emlékez­tető. A most avatott emlék­műről szólva elmondta: e kő hirdesse, hogy a porrá lett életek hozzánk tartoz­tak, és most bátran, fenn­tartás nélkül elsirathatjuk őket. Dénes Zoltán katolikus lelkész is e gondolat jegyé­ben lépett mikrofonhoz: „Nincs olyan seb — mondta —, ami úgy fájna, mint a szív sebe. Ez a kő begyó­gyítja ezt a sebet.” A rendezvényen részt vett dr. Tenke Sándor, a Buda­pesti Református Teológia Akadémia dékánja, aki ava­tóbeszédét történelmi vissza­tekintéssel kezdte. Hangsú­lyozta, hogy a \magyar tör­ténettudomány, az általános és középiskolai tankönyvek által terjesztett adatok kö­zül egyetlenegy sem hiteles, valamennyi téves és hamis. A -mai napig nem tudjuk például, hogy Vésztő hány áldozatot számlál, de azt sem — zárta szavait —, hogy az ország hány halottat ve­szített. Szomorú bizonyságául, hogy valóban sokan lehet­tek, az ünnepi istentisztelet résztvevői . véget nem érő sorban helyezték el virágai­kat az emlékmű talapzatá­nál. N. Á. * * * Csorváson is hasonló ün­nepi eseményre ikerült sor a hét végén. Itt szombaton délután avatták fel a máso­dik világháború áldozatai­nak szentelt emlékművet, Mlarionyiczky Béla szobrász­művész alkotását. (Felvéte­lünkön.) Avatóbeszédet Varga Zoltán országgyűlési képviselő mondott. Fotó: Fazekas Ferenc Seregély István Franciaországba utazott Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke szombaton, a Francia Püspöki Kar meghívására Fran­ciaországba utazott. A magyar egyházi vezető részt vesz a Francia Püspöki Kar hétfőn kezdődő konferenciáján, amely­nek helyszíne Lourdes, a világ­hírű kegyhely és egyházi köz­pont. Tudásuk legjavát adták... (Folytatás az 1. oldalról) rendási szlovák klub páva­köre, majd az örménykúti nemzetiségi népdalkor adta elő műsorát, őket a békés­csabaiak, s a mezőberényi- ek követték, végül pedig a szarvasi népdalkor produk­ciójában gyönyörködhetett a hallgatóság. Nemcsak idős emberek, de gyermekek is zenéltek, daloltak. A műsorszámokat — Fa­sorig Árpád zeneszerző el­nökletével — háromtagú zsűri értékelte. E találkozó nem tűzte célul a rangsoro­lást, hisz mindegyik csoport igyekezett tudása legjavát bemutatni. Két együttes kért és kapott minősítést; a tót- komlósiak arany, az ör- ménykútiak ezüst fokozatot érdemeltek ki. Az értékelés után az együttesek vezetői szakmai programon vettek részt, ahol hasznos tanácso­kat kaptak további munká­jukra vonatkozóan. G. K. Kéthly Unna temetése 1990. november S., hétfő Élt sorainkban egy önzet­len, nagy lélek, aki népe, ha­zája ügyét vállalta fel egy életen át. Üldöztetés, terror, börtön 'és száműzetés jutott osztályrészéül, i Pedig éppen ma, a demokrácia csikorgó indulásának hónapjaiban volna mit tanulni Kéthly Annától, az etikus embertől, a félelmet nem ismerő, hajlít- hatatlan harcostól és a nagy­vonalú politikustól — így emlékezett meg Vásárhelyi Miklós, a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottsága elnöke Kéthly Annáról, a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom külföldi emigrá­cióban elhunyt kimagasló személyiségéről, akinek ham­vait szombaton] délelőtt he­lyezték hazai (földbe a Rá­koskeresztúri tjemető 300-as parcellájában. A kiemelke­dő politikusnő földi marad­ványait Belgiumból hozatta haza a Franciaországban élő Nagy Ernő, a (demokratikus emigráció mecénása. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága által szervezett gyászszertartáson részt vet­tek a pártok, á szakszerve­zetek, a munkástanácsok, a Bajcsy-Zsiliinszky Társaság, a TIB képviselőf, valamint Kéthly Anna egykori bará­tai, tisztelői. Göncz Árpád, köztársasági elnök nevében Regéczy Nagy László he­lyezett el koszorút, az Or­szággyűlés nevében Szabad György, az Országgyűlés el­nöke, a kormány nevében Bőd Péter Ákos és Győrivá- nyi Sándor, miniszterek ko­szorúztak. Nemcsak nagyszabású sze­mélyiség, de nagylelkű és nagyvonalú politikus is volt. Amikor 1956. novem­ber 1-jén Nagy Imre mi­niszterelnök felkérte, hogy annyi sérelem után, a nem­zet érdekében személyes részvételével is szilárdítsa meg a nemzeti forradalmi kormány tekintélyét, rövid habozás után pártja nevé­ben is teljesítette a kérést. A forradalom leverése után, külföldön rekedve, a legitim magyar kormány egyetlen szabadon cselekvő tagja ma­radt, és a magyar nép be­csületéért vívott harcában együtt küzdött az emigráció­ba kényszerült összes ma­gyarral, köztük egykori kommunistákkal. Fejtő Ferenc író, publicis­ta, a párizsi emigráció ki­emelkedő képviselője, Kéthly Annáról szóló megemléke­zését Macskásy Pál olvasta fel. Akkori gondolatai a má­nak is szólnak, Kéthly An­na ma is időszerű, különö­sen egy olyan időben, ami­kor az újjászülető magyar demokrácia palettájáról még mindig hiányzik az egyik legfontosabb európai szín­folt, a fizikai és szellemi munkásság érdekképviselete. Kéthly útmutatásai arra fi­gyelmeztetnek, hogy nem­csak a demokrácia keretei­nek, jogi tetőszerkezetének kialakításában kell asszisz­tálnia a nemzetnek, hanem annak alulról felfelé való te­vékeny felépítésében is részt kell vennie. Ezután Révész András, Kéthly Anna egykori köz­vetlen munkatársa, a Ma­gyar Szociáldemokrata Párt ’56-os főtitkárhelyettese mon­dott beszédet. Kővágó József, a kisgaz­dapárt 1956-os forradalom alatti főtitkára és Budapest akkori polgármestere is fel­küldte megemlékezését. Tisz­telettel emlékezett meg Kéthly Annáról, kiemelve azt, hogy következetesen képviselte a magyar - sza­badságharc ügyét az ENSZ előtt. Jelentős része volt abban, hogy a magyar emigráció pártállásra, vallásra és szár­mazásra tekintet nélkül el­érte: 1956 bevonult a nyuga­ti világ iköztudatába. A sírnál Erdődy János, az ’56-os Forradalmi Népszava főszerkesztő-helyettese bú­csúztatta Kéthly Annát, majd a szociáldemokrata párt nevében Petrasovits An­na emlékezett a párt egy­kori elnökére. — Battonyán születtem 1937-ben, majd itt jártam is­kolába. A háború miatt a második osztályból kimarad­tam, és a nagyszülőkhöz ke­rültem három testvéremmel. Kilencévesen sztnte én ne­veltem őket. Jártam a há­zakhoz mosni, vizet hordani, csináltam, amit bírtam. So­kat szenvedtünk, mire fel­nevelkedtünk. Úgy 17-18 éve­sen férjhez mentem, szüle­tett egy lányom. Rosszul él­tünk a férjemmel, hát kü­lönváltunk. Lakásom nem vjodt, egyedül neveltem a gye­reket, és hol ide-, hol oda­vetődtünk. Kilenc év múlva újra férjhez mentem Békés­csabára, megint született egy lányom. Ez a férjem iszákos volt, otthagytam — emléke­zik Tériké néni. — Ettől kezdve két gyere­ket egyedül neveltem. Mező- kovácsházán, a cigánysoron laktunk, mindig másoknál. Ásást, meszelést, tapasztást, vályogvetést, takarítást vál­laltam ennivalóért. Az ital és az ütlegelések emléke mi­att nem mertem újra férj­hez menni. A nagybátyám­tól vettem egy kis putrit, aminek úgy örültem, mint „Azért Is megmutatom, hogy különb leszek” — mondja Tériké Fotó: Kovács Erzsébet „Még a Napot is megbűvölöm, ha elkerülök a cigánysorról” Tériké néni nem hagyja magát Mi tesz egy embert közösségivé? Ha kiemelkedik az át­lagból, ha tesz valami maradandót — mondanánk, pedig az átlagember élete is lehet példamutató, megbecsülésre érde­mes. Mezőkovácsházán, ha találomra megkérdezünk vala­kit, hogy ismeri-e Tériké nénit, szinte biztos, hogy igennel válaszol: Ki más lenne, mint az az asszony, aki tavaly még a nyilvános WC-nél dolgozott. No, nem emiatt, hanem az utca túloldaláról is barátságo­san átintegető természete miatt ismeri az egész város. Sokat segített a város cigánylakosságának nevelésében, gondjai, bajai intézésében. A tanács szociális ügyintézőinek ma is készséges segítőtársa Cigány nemzetiségében példamutató élete, kitartása, társai számára is megszívlelendő lehet. All jón itt Tériké néni élete példája, szabálytalan önéletrajz­ként lejegyezve, kinek-kinek továbbgondolkodásra: más a palotának. Meszeltem, csinosítgiattam, dolgoztam lá­tástól mikulásig. Pontos volt, mert a gyerekeknek is dup­la kenyeret kellett a szere­tet mellé adni — feledkezik gondolataiba. A szegénység kísérte a sorsukat, nagyobbik lánya csak három osztályt járt, a kis putri sem bírta sokáig, és lakhatatlan lett. A leány­kori nehéz sors megismétlő­dik a gyerekek életében? Hát nincs kiút, semmi vál­tozás? — kérdezte önmagá­tól is, majd döntött. Egy asszony ennél többet nem tud vállalni, így hát el kel­lett menni a 'tanácshoz. Ele­inte szóba se álltak vele, majd különféle jegyzőköny­veket készítettek. Az idő telt, lakás azonban nem került. — Már akkor is ismertek a faluban, hiszen sokfele jár­tam mosni, takarítani, és mondhatom, megszerettek, elfogadtak az emberek. Még a rádióhoz is írtam lakás­ügyben, azt válaszolták, le­gyek türelemmel. Hát, én türelmes voltam. Féltem, de a gyerekek érdekében az egyik tanácstagi gyűlésen fel­szólaltam. Amikor végre megkaptam a lakáskiutalást, sírógörcsöt kaptam az öröm­től. A szomszédok bezzeg nem szívesen vették, később azonban ők is befogadtak. Mindig hangoztattam, hogy én még a Napot is megbű­völöm, ha egyszer elkerül­hetek a cigánysorról. Ha sze­gényen is, de sikerült. Indu­láskor szeretem egy vödör meszet, és rendbe tettem a lakást. Komolyan elhatároz­tam, hogy én különb leszek, mint más. Célul tűztem, hogy bebútoroztatom a lakást, és a kisebbik lányom tanítta­tom. Egyik szomszédasszony bevitt a cukorgyárba dolgoz­ni. Sáros, piszkos munka volt, de nagyon igyekeztem. Két év alatt sok emberrel összebarátkoztam. Ezután a nagybátyám szólt, hogy kel­lene a nyilvános WC-hez va­laki fél műszakba. Két hétig gondolkodtam, szégyelltem, de aztán mégis elvállaltam. Végül maradtam, és 14 évig dolgoztam itt, miközben se­gítettem a hozzám hasonló­kat — magyarázza, mintha meg kellene védenie valakit. Tériké nénit beválasztot­ták a Hazafias Népfrontba, cigányképviselőként, és a ta­náccsal is rendszeresen tar­totta a kapcsolatot. Akarata, hite volt a hajtóerő a fel- emelkedéshez. „A gyerekei­met befogadták a tanítók, mindig tiszták voltak, és ha csúfolták őket, azt, mondta nekikr- Édes gyerekeim! Ti cigányok vagytok, ezt soha ne tagadjátok le. A viselke­désetekre ne az legyen jel­lemző. Ha így éltek, akkor tiszteletben tartanak.” Ezt úgy említi, mint egy hitvallást. Nehéz élete elle­nére soha nem volt összeüt­közése a törvénnyel, min­denkit meghallgatott, ok nél­kül nem bántott senkit. Éle­te és munkája során talál­kozott ellenérzésekkel, elő­ítéletekkel, néha még nem­zetisége tagjainak sorából is. Ma már nyugdíjas, otthon neveli a jószágokat, segíti az unokákat, és még ma is te­vékeny ember. — halasi —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom