Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

1990. november 17., szombat

TALLÓZÓ

Köröstáj

Pozsgay

... Nehezen érthető, hogy a Pozsgay által levélben körvonalazott céL a „nemzeti ■entrum” kikből áll majd össze. Politikai fogalmaknak ugyanis ilyen viharos idők-" jen nincs állandó jelentés- artalmuk. Ez a társadalom bebizonyította (tehát nemcsak a politikai osztály, hárem a széles, nem politizáló rétegek is) a válságos hétvégén, hogy a nemzeti centrumot a polgári egzisztenciateremtés feltételei mentén keresi. Senki, de a szó legszorosabb értelmében senki sem tekintette a nemzeti centrum szószólójának azt a tízezernyi embert, akit az MDF agit-prop osztálya végül is utcára terelt.

Fénykorában Pozsgay Imre az európai humanista tradíció legjobb hagyományainak szellemében artikulálta a jogállamiság elengedhetetlen intézményesítését — baloldali értékek mentén és azok védelmében. Ez a kiválóan képzett gondolkodó a jövőben sem tudja majd megkerülni azt a vízválasztót, mely a fogalom klasz- szikus, a polgári forradalmak idejében kikristályosodott értelmében a bal- és a jobboldal között húzódik. Akik ebben az évszázadban korábban már megjárták a

Pozsgay által próbált utat — jómagam ezúttal elsősorban a moszkovita kommunistából a modem német szociáldemokrácia egyik nagymesterévé, ezen túlmenően azonban a demokratikus német állam alapító atyái közé is emelkedett Herbert Wehner- re gondolok —, azok sok mindennel szakítottak, sok mindennek lettek kérlelhetetlen ellenfelei, vagy alázatos hívei (Wehner mély keresztyén hitére célzok), ám egyben nem ismertek tréfát: nem kacérkodtak

olyan filozófiákkal, melyek akár . csak közvetve is az emberi egyenlőtlenség, a hierarchikus rend -próféciái. Mindvégig cselekvésük egyik vezérfonala maradt az is, hogy a magántulajdon eszköz és nem cél.

Ha a nem kis mértékben saját képére és hasonlatosságára formált szocialista pártot Pozsgay alig egy év múltán azzal az indoklással hagyja el, hogy az ügy, amelyet képvisel, nincs Ott megfelelő helyen, akkor ez a levélben foglaltaknál és az eddigi politikai pályafutásából kiolvasható értékjelző tényéknél komolyabb és mélyebb indokolást követel. (Hajdú János; Népszabadság)

Miért

kukoricáznak a kukoricával?

... Legutóbb az történt, hogy a megyei gabonaforgalmi vállalat tízezer forintot is fizetett szabad felvásár- lású kukorica tonnájáért, azután ezt kilencezerre mérsékelte. Sőt most már csak nyolcezret fizet azért a gabonáért, amit például az Amerikai Egyesült Államokból importálunk, hogy aszály sújtotta vidékeinken is legyen mivel meghizlalni a jószágokat.

Beszélik, hogy Békésben, Szabolcsban vagy Komárom megyében alig van kukorica, s lám Zalában az állami felvásárló visszautasítja az eladásra felkínált terményt. Azaz annyit fizetne érte, hogy a termelőnek ne legyen kedve eladni felesleges áruját. Ezt Berkenyés István igazgató azzal indokolja, hogy saját takarmánykeverőik szükségletét a szerződések teljesítésével partnereik biztosítják, sőt szabadpiaci értékesítésre is jut a terményből. Megpróbálták a termelők által szabadon

felkínált kukoricát másoknak ajánlani, ám nem találtak rá vevőt. Az ok egyszerű: a tízezer forintos tonnánkénti áron vett termény magas bankkamatját és tárolási költségét senki sem vállalja, inkább csak a legszükségesebbet vásárolják meg az állattartók. Ám a jelenlegi magas takarmányárak mellett a kistermelők közül is egyre többen visz- szafogják a csirkenevelést, a sertéshizlalást. így tehát a kereskedelmi oldalon sincs vevő a drága kukoricára, s az igazgató szerint nekik bizony nyolcezer forintnál többet nem ér meg a kukorica tonnája.

Akkor jöjjön az amerikai kukorica, ideszállítva jóval drágábbért?! Ám az se lenne baj, ha valaki az aszály sújtotta vidékekről a gabonaforgalmi kikapcsolásával eljönne Zalába és megadná a tengeri tonnájáért mondjuk a kilencezer forintot. (N. F.; Zalai Hírlap)

Jogtalan előnyöket vizsgáló bizottság- Még hogy jogtalan? Látták már maguk a feleségemet?

(Az t)j Pesti izé-bői)

Csalálmok ellen

... Lehetséges, szükséges, elengedhetetlen a kormányzati munka bírálata — akár a sajtóban, a nemzeti médiumok fórumán, ám csupán azt érdemes bírálatnak tekinteni, ami érdemi és konstruktív. A többi gyaláz- Ikodás vagy magakelletés, hiszen politikai életünkből egyáltalán nem hiányoznak a karrieristák (soha ennyi önjelölt, ennyi féktelen egoista), kialakultak szép számmal ilyen-olyan lobbyk is. A kormányzatnak át kell néznie fölötte.

Aki a száz nap türelmi időt úgy fogta föl, hogy ez alatt az idő alatt a koalíciónak prosperáló gazdaságot, boldog életet kell idevarázsolnia, az legjobb esetben is gügye. De reményt keltenie a fölemelkedésre az egyenesen kötelessége, a mi toleranciánk pedig annak szóit. Ügy tetszik, ‘a miniszterelnök (gazdasági stábjával egyetemben) ezt nemcsak megértette, de jó néven is vette. Szívósan, lendületesen továbbhaladni azonban képtelen lesz a kormányzat, ha az ellenzék árgus tekintetű felelősséggel nem ügyel a folyamatokra. Ez óhatatlanul szükséges, nehogy csalálmok szédítsék

meg a tevékenykedőt. Pedig 60kan (kisgazdák, kereszténydemokraták) terelgetnék illúziók felé a koalíció szekerét, amikor őskori ideákat bálványoznak.

Kemény Zsigmond figyelmeztetését azonban ennyi idő után is érdemes megszívlelni: „Én hazánkban a későbbi időkre nézve is hiú fáradozásnak tartok minden pártprogramot, mely visszavonásokra többször vezetett ugyan, de azon szolgálatot még sohasem téve, hogy valóságos és állandó zsinór- mértéket adjon a közönségnek a pártok teendőjére, modorára és eljárásaira nézve.”

Magam is inkább csak negatív példát látok; csupán minapában telt le a négy évtized a monolitikus hatalmi struktúrában. Köszönet nem sok volt benne, az azonban több mint jámbor óhaj, hogy álmunkban se jöjjön vissza. Hát emiatt kérem én az általam is képviselt örök pártonkívüliek türelmét, józanságát, alkotó hozzájárulását a békés átmenethez, ugyanakkor éber figyelmét, nehogy a sandaságók, a vámszedők ügyeskedése érvényesüljön. (Fóbián László; Kapu)

(CSIGÓ LÁSZLÓ FOTÓJA; HARANG)

Miniszterek

Mennyi a fizetésük, hol laknak?

Gyarapodott vagy fogyott a kormányváltás következtében a minisztérium, kormányhivatalok létszáma? Beköltözött-e a kormányfő a számára felújított rezidenciába? Mi az igazság a magas állami tisztségviselők béremeléséről szóló pletykákról? A sokakat érdeklő kérdésekre dr. Kajdi Józseftől, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárától kaptunk választ.

... — Mégis mekkora, létszámemelkedéssel járt ez az élénkülő kormányzati munka?

— A Miniszterelnöki Hivatal létszámát pontosan ismerem. Itt négy politikai államtitkár, egy közigazgatási államtitkár segíti a kormányfő munkáját, továbbá természetesen a négy tárca nélküli miniszter. A hivatal teljes létszáma egyébként még mindig nem érte el a korábban előírt keretet (körülbelül ötszáz fő). És ebbe beleszámít az égvilágon mindenki: a több mint százfős gépkocsiosztály, az óvodai alkalmazottak, a takarítónők és az éttermek személyzete. A kormányzati munkával maximum százhatvanan foglalkoznak. Ez pedig igazán nem sok. A most készülő új szervezeti-működést szabályzatban egyébként el akarjuk különíteni a szakmai és a technikai feladatokat, az utóbbiról gazdasági hivatal fog gondoskodni. A minisztériumi létszámhelyzetről általánosságban annyi elmondható, hogy a tárcák többségénél — a feladatok bővülése ellenére is — csökken a létszám.

— Az önkormányzati választásokat követően híre kelt, hogy néhol százezer forintos miniszteri fizetésekhez arányítva állapítják meg a polgármesteri béreket. Később arról lehetett hallani, hogy kéthavi bért kaptak október 23-a alkalmából jutalomként a miniszterek és államtitkárok. Mi igaz ebből?

— A miniszteri fizetések 1988 óta nem' változtak. Egy miniszter ima is bruttó 65 ezer forintot kap, amiből adózás után 34 500 forint marad. Igaz ugyan, hogy még az előző kormány 160 millió forintot elkülönített a költségvetésből az állami vezetők bérének rendezésére és jutalmazására, a béremelés azonban még elődeink idején elmaradt, s azóta sem került újból napirendre. Az állami vezetőknek ezt a gazdasági vezetőkhöz mérten — és pláne nemzetközi összehasonlításban — rendkívül alacsony bérét próbáltuk kiegyenlíteni az októberi jutalommal, összesen 5,6 millió forintot fizettünk ki, a miniszterek nettó 52 ezret, az államtitkárok 46 ezer nyolcszázat, a helyettes államtitkárok pedig 40 ezer forintot kaptak. Ha meggondolja, hogy a Munka Törvénykönyve ugyan meghatározza a dolgozók munkaidejét, ám ez sosem vonatkozik az állami vezetőkre, akik a nap huszonnégy órájából huszonötöt dolgoznak, a jutalom, amely tizenharmadik havi juttatásként fogható fel, már nem tűnik soknak. Jellemző az állami vezetők béreire, hogy a minisztériumi főosztályvezetők lassan utolérik a minisztereket. A helyettes államtitkárokat már szinte mindenütt lekörözték a főosztályvezetők, hiszen az elmúlt évben csak a vezetők bére maradt változatlan, a tilalom nem vonatkozott a beosztottakra.

— Csakugyan a régi pártállami vezetők helyére az új kormánytagok költöztek a rózsadombi villákba?

— Csupán annyi igaz ebből, hogy valóban gondoskodnunk kellett a vidéki miniszterek és államtitkárok fővárosi lakásáról. A Fővárosi Tanácstól a miniszterek számára kaptunk is néhány nagyméretű, reprezentatív tanácsi bérlakást — szolgálati lakásként. A bérleti szerződés szerint csak az állami vezetői megbízatás időtartama alatt használhatják a lakásokat. A mindenkori kormány számára így sikerült biztosítani a szolgálati lakásállományt.

— Még az előző kormány határozta el, hogy reprezentatív rezidenciát teremt — szintén csak a magas állami tisztség betöltése időtartamára — a köztársasági elnöknek és a kormányfőnek. Ügy hírlik, az épületek felújítása be is fejeződött. Beköltözött valamelyikük szolgálati rezidenciájába?

— A köztársasági elnök sem, a miniszterelnök sem vette még igénybe: mindketten eredeti lakásukban élnék. Várhatóan a kérdés hamarosan napirendre kerül. (Márványi Ágnes; Magyar Hírlap)

Olaj — olaj?

... A lényeg az, hogy — az EK szerint, amely 35 dolláros, tehát a Világbanknál kedvezőtlenebb hordónkénti átlagáron számol (olajról van szó — a szerk.) — a legjobban függő Bulgária már az idén 1,1 milliárd dollárral károsodik, Románia feltűnő módon 715 millió dollárral, Csehszlovákia 592 millióval, Lengyelország 463 millióval, Magyarország viszont (legalábbis az EK számításai szerint) az idén mindössze 100 millióvaL Ugyanez a számsor 1991-re prognosztizálva már vészterhesebb számunkra. Lengyelország szorzója a jelenlegi veszteséghez képest például jövőre csak négyszeres lesz, a miénk viszont kilencszeres, tehát 1991-re megközelíti az egymilliárd dollárt

Ha feltételezzük, hogy 1991-ben nem tör ki háború az Öbölben (vagy legalábbis nem olyan háború, amely a szaúdi termelőkapacitás károsodásával jár vagy netán elhúzódik), akkor a hajdani, szocialista országok számára továbbra is a szovjet-effektus és nem a Szaddam-ef- fektus lesz a meghatározó jelentőségű. Itt pedig a jelek szerint nem várható belátható időn belül fejlődés: a szovjet olajipar olyan katasztrofális szervezési és technológiai válságba süly- lyedt, amely folyamatként körülbelül 15 éve tart, s amelyből legalább egy évtizedig tartó mimikával lehetne csak kiemelkedni. Feltéve persze, hogy a birodalmi széthullás erőszakkal terhes konfliktusai egyáltalán megengedik ennek a „munkás évtizednek” a megkezdését.

Mostanában a magyar politológusok között vita van arról, hogy a magyar külpolitika ügyetlen és botladozó, esetenként otromba lépései miképpen hatottak a Magyarország felé irányuló szovjet olaj- (és általában energia-) exportra. Magyarán : hogy „büntetésből” vagy szállítási képtelenségből fordul zárás irányába az olajcsap. A két ok közötti reális arány kiszámításával alighanem a legjobb közgazdász-matematikusok is csak nehezen boldogulnának. (g. e.; Figyelő)

Emil bácsi, a csodabogár

... — Kezdjük, Emil bácsi?

— Mi az, hogy! Elkezdhetjük! Kosztka Emil vagyok, 1907-ben születtem, a szakmám festő és mázoló. \De biztosan nem erre kíváncsi, sajtókám, mi a szakmám, hanem arra, miért ás futkos ez a vén marha? Na, fmit |néz, a szájából vettem ki a kérdést? Vén róka, rutinos nyilatkozó vagyok ám én, és amint látja, egy nagy gazember. Magának még la szeme sem áll jól, magának nyugodtan mondhatom, na jól van, ne rökönyödjön már meg ennyire. Most mondok egy nagyon meglepőt. Az alkoholnak köszönhetem az életemet!

Nem tagadom, döglöttem a piáért. Most már nagyon röstellem, hogy ilyen link fráter voltam. Gondolhatja, 60 éves koromban majdnem kinyiffantam. A körzeti orvosom /egyszer azt mondta, a napjaim meg (vannak számlálva, ha azonnal nem

hagyom abba az ivászatot, beledöglök. Ijedten meredtem a dokira, tudtam, igaza van. Elkezdtem kocogni. |Életem nagy szerencséje, hogy megismertem Monspart Saroltát, aki ezt ajánlotta egyetlen természetes gyógymódként. 70 éves koromig csupán kocogtam és teljesen leszoktam az ivásról. ,70 éves koromra már annyira megedződtem, hogy versenyszerűen folytathattam a futást. Lehetőség szerint minden nekem való terep- és távfutásra elmentem, sőt, a Futapest Versenyre a kis- unokámat is elvittem.

Rengeteg versenyen részt Ivettem, nyertem seregnyi érmet, díjat. Mindenütt én voltam az öreg Emil bácsi, a csodabogár. Amikor először mentem a csehekhez és osztrákokhoz, higgye el, a magyar színek láttán könnyben úszott a szemem, boldog voltam, hogy a hazámat képviselhettem... (Csősz Sándor; Napló, Veszprém)