Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-10 / 264. szám

ükÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. november 10., szombat A XIX. század első felének jellegzetes kő-, illetve -vörösmárvány síremlékei a monori református temetőből Régi falusi síremlékek Kezdetben kopjafák — később kőfaragások Kétszázéves egészségügyi jogszabály A titoktartás, a „vízi-mókusok” és a csalfaság OS MARIA THERESIA DEI Gr ana Romanorum Import trix, Vidua, Hungária, Bohemia, Dalmatia, Croatia, & Sclavonic &c Regina ApoRoiica; Archidux Aufirise; Dux Burgun­diáé; Magna Prmceps Tranfylvama;; Dux Mt> diolani, Manruse, Panme, &c. Comes Habs- purgi, Flandriáé, Tyrolis &c. Vidua Dux Lo- tharingise, & Barn; Magna Dux Hemmte &c-jr 'Tnlrerfij, Ac finenfcj Ftőehbos Settüxií, Iocotif, át Subditkc ; I ccjujcunquc Dapuatdí, Sattúi, Gratis. vet Offiai, qd m umverfií DUfcxábu* Nofbis Hzreúirsnit exjfanrt, prour Se tii» Extern, & AUeaé(ais ad rácuk*«« Rxredbós P.tTvra* m Hattal «dvenmaíiboj, vei in iisáem , vei iáié ua peaáafceaoixií Gfstíma Noünm r^reo-P.r-szia, te cone ínnw Mttcnos Cütij 1 qxubuá DitiotB*7níjuí Noűnraai tinredüxdmna Incoiiwufcio vbcjlamas, rneeipu# illicit, tpst fabetormn Papuiarma geaitaism conüarvunü»« cojnpieclitur, conlíitnn in esőm rém la quköer Provinci* äkedlnCi», qui oOiirer Offioo fi» pncüdaBt, & mtllti&riai Expeníse, in isuiiuswuie ÍU/.imn pciamcuilioe, Muemun Nolramäoülatudmui; Iaccljster eshiliem. Mária Terézia dekrétuma az 1770. évi egészségügyi szabályzat elrendeléséről Idegen tájon barangolva szí­vesen merülünk el a látvány szépségében. Ismeretlen város- ban-faluban felkeressük a jeles történelmi helyeket, kedvünket leljük a műemlékekben, a népi építészet és iparművészet gyé­rülő alkotásaiban. Vannak azon­ban a településeknek olyan, azokhoz szervesen hozzátarto­zó részei, amelyek kiesnek az országgal ismerkedők érdeklő­dési köréből, holott bízvást állít­juk, megérdemelnék a figyel­met. Ezek a falvak, városok múltját kiegészítő temetők. Mert, bármilyen szokatlanul hangzik, ezek tárgyi emlékeik­kel mégiscsak hozzátartoznak a települések történetéhez. Nem véletlenül igekeznek az utódál­lamok a történelmi Magyaror­szág elcsatolt részein tudatosan megsemmisíteni az ősi magyar sírkerteket, átfaragni a sírköve­ket, mint — hogy csak egyet említsünk — Kolozsvár Ház- songárdi-temetőjében, hiszen emlékek nélkül népeknek híre csak árnyék. A magyarság kezdetben kop­jafát állított halottai sírhalma fölé. A XVI-XVII. századi re- .formáció-ellenreformáció ide­jén a protestánsok megmaradtak az ősi szokásnál, ellenben a ka­tolikusok, megkülönböztetésül fa-, majd kőkeresztet kezdtek sírjelként alkalmazni, A kőből faragott sírkeresztek fennma­radt legrégebbi emlékei a X Vili. századi falusi és mezővárosi temetők nemesi és polgári sírjait jelölik. Ezek példája nyomán terjedt el a paraszti sírkőfaragás. Szegényebb vidéken kezdetben Az iskolán kívüli népművelés programját Szeghalmon és kör­nyékén főként a Szeghalmi Gyulát dicsérő törekvésekhez kapcsolódva, még a gimnázium megnyitásának évében (1926) kidolgozták. Az ismeretterjesz­tő előadások, előadás-sorozatok célja volt elsősorban: az érde­klődés és a művelődési vágy fel­keltése, bizonyos időszerű kér­désekben felvilágosítás, tájé­koztatás a körök, egyesületek és egyletek széles rétegeiben, a legszükségesebb ismeretek ter­jesztése és az iskola hatása alól kikerült lakosság „jó irányú ne­velése”. A Sárréti Hírlap erről így ír: „Egy rendkívüli örvendetes el­határozásról adunk hírt, amidőn közöljük, hogy Szeghalmon — Szeghalmi Előadó Bizottság — egy lelkes, fáradságot nem is­merő gárda: tanárok, tanítók, .orvosok, ügyvédek, lelkészek, házilag készítették az alig meg­munkált, egyszerű kő síremlé­keket. Különösen a kőfaragás: ban paraszti hagyományokkal bíró vidékeken, mint a Balaton- felvidéken, Zemplénben, Bor­sodban találhatók leginkább nem sírkőfaragó iparossal ké­szíttetett, egyszerűbb megmun- kálású sírkövek. Ide sorolhatók a leginkább ismert szív alakú sírjelek Balatonudvardiból, amelyeknek kereszttel kombi­nált katolikus változatai is van­nak, mint Balfon 1730-ból és Káván 1770-ből. A tehetősebbek, igényeseb­bek hamarosan hivatásos kőfa­ragókra bízták a halottaik sírhal­ma fölé állítandó fejfák készíté­sét, amelyek XIX. századi pél­dányai barokk, rokokó, majd klasszicista díszítményt kaptak. tisztviselők fogtak össze, hogy mindazok részére, akik életkö­rülményeiknél fogva nem vol­tak és ma sincsenek abban a helyzetben, hogy rendszeres ta­nulás útján szerezzék meg az élet nagy, harcához szükséges tennivalókat, téli ismeretterjesz­tő tanfolyamokon, népszerű tu­dományos előadásokon szerez­zék meg azt...” A férfiak számo­lási ismeretekről, polgári ügy­iratokról és egyetemes földrajz­ról szóltak az előadások. A nők részére volt: háztartás, háziipar, kertészet, egészségügy. Férfiak­nak és nőknek közösen erkölcs­ös vallásismeret. Nem véletlen, hogy a „Népta­nítók Lapja” 1933. évi május 1- jei száma a Fülöp Károly által szervezett és vezetett szeghalmi ismeretterjesztő tanfolyamot mint „mintaszerűt” állítja az ország közvéleménye elé. Ugyancsak Ady Lajos tankerü­s idővel beleépítették a keresztet obeliszkbe, oszlopba, felül fél­körívvel vagy háromszöggel (timpanonnal) lezárt, domborí­tott omamentikájú téglatestbe. A legöregebb nyilvántartott sírkő a baranyai Nagycsányöh áll (vagy állt még az ötvenes években): 1651-ben faragták. A többi jóval később készült, így Nagykőrösön 1753-ban, Ka- rancskeszin 1770-ben, Mezőtú­ron 1780-ban, Lövőn 1786-ban, s ez egy kirurgusé, Fertőszent- miklóson 1787-ben, 1790-ben és Felsőbüki Nagy Pálé 1799- ben. 1792-ből Galgahévizen, 1793-ból Perbálon található sír­emlék. A XIX. századból már jóval több és művészi értékű sír­kő maradt ránk, mint például Tállyán Lavotta János zeneszer­ző érdekes sírköve 1831-ből, Dugonics Andrásé . 1847-ből Szegeden, Katona Józsefé 1861-ből Kecskeméten es még sorolhatnánk. Mindmegannyi história és műtörténeti érték, s megérdemelnék a nagyobb fi­gyelmet, gondoskodást, amíg nem késő! Dr. Csonkaréti Károly leti főigazgató, miniszteri meg­bízott nagy elismeréssel volt a Péter András Gimnázium nép­művelő munkájáról: „Nem lehet szó nélkül hagyni a tanároknak a község, sőt környéke közéleté­nek irányításában kifejtett terv­szerű hatását, amely ilyen mér­tékben alighanem egyedülálló az egész országban. Az állami főfelügyelet nevében megkö­szönöm a tanárkainak átlagot magasan felülmúló buzgósá- gát...” A szeghalmi Péter András Gimnázium testületének isme­retterjesztő munkája az 1920-as évek második felétől egészen az 1930-as év végéig virágzott, majd a háborús idők a hanyatlást hozták, de céljukat elérték, mert „házon belül” és a körökben, egyletekben sikerélményhez juttatták a hallgatóságot az is­meretterjesztési tanfolyamo­kon. Borbíró Lajos MÁRIA TERÉZIA 1770- ben a magyar egészségügy szempontjából két jelentős intézkedést tett: megalapította az első magyar orvosi egye­temet Nagyszombaton és kiadta „királyi dekrétumát” az egész­ségügyről, mert „legfőbb gon­dunk alattvalóink egészségének megőrzése...” Ennek alapján készítette a helytartótanács 1770. október 4-én 4689. sz. alatt a „GENERALE NORMA­TIVEM SANITATIS” című alapvető egészségügyi jogsza­bályt, amely az 1773., illetőleg az 1787. évi pótrendeletekkel együtt az első országos érvényű jogszabály volt, és a magyar közegészségügyi igazgatásnak 1848-ig törvényes alapját ké­pezte. Elkészítésében nagy tu­dású orvosok vettek részt: Ger­hardt van Swieten és Adam Chenot bécsi professzorok, va­lamint Hódosi Skolanits Ferenc Pozsony vármegye főorvosa. A szabályzat olyan szervezési, szakmai, etikai szabályokat tar­talmazott, amelyeknek egy ré­sze ma is megállná a helyét! Minden országban és tarto­mányban — tehát Magyaror­szágon is — „ egészségügyi bi­zottságokat” (Comissio Sanita- tis) kellett alakítani. Ezek a helytartótanács tagjaiból állot­tak, és tagja volt egy „tapasztalt orvos” is, de ha a bizottság úgy kívánta, több orvos tanácsát is kérhette. Az üléseit általában hetenként tartotta, de fenyegető állat- vagy emberjárványok esetén sűrűbben. Az általa ho­zott rendeleteket, utasításokat mindenkinek saját nyelvén kel­lett tudtára adni. A bizottság­nak kellett ellenőriznie, hogy orvosi gyakbrlatot csak képesí­téssel rendelkező orvos folytas­son. * Az egészségügyi bizottsá­gok rendeletéinek a végrehajtá­sa, az egészségügy fenntartása, a gyógyszertárak ellenőrzése, az orvosok, sebészek, gyógy­szerészek, bábák tevékenysé­gének szemmel tartása a me­gyei fizikus kötelessége volt. Ezek kinevezéséről így szól a rendelet: „... Ha a megyei vagy városi orvosi állás megürese­dik, vagy kórházi és más fizeté­ses orvosi vagy sebészi állás kerül betöltésre, három egyén nevét kell felterjeszteni a hely­tartótanácshoz, és az választja ki közülük a legérdemesebbet.” A megyei főorvosnak hivata­li esküt kellett tennie, amelyben kötelezettséget vállalt az egész­ségügyi törvények és rendele­tek pontos betartására, a hozzá­forduló betegeknek „tudomá­nya minden erejével való segí­tésére, a szegény és gazdag egy­formán való kezelésére, pártos­kodás, barátság, ellenszenv vagy haszonlesés kerülésére, a rábízott titkok megőrzésére.” Tehát a megyei orvosok a szegény betegek gyógyításán kívül, bizonyos egészségügyi rendészeti és orvostörvényszé­ki feladatokat is kötelesek vol­tak ellátni. A többnyire külföl­dön tanult „fizikusok” (korabeli elnevezés szerint „ ützöntz gyó­gyászok”) mind orvosi gyakor­latukkal, mind hivatali tevé­kenységükkel (ebben a funkció­jukban a nép „vízi-mókusok” - nak nevezte őket) nagy meg­becsülést tudtak szerezni. A népegészségügy igazi őreivé éppen a „Generale Normativum ...” révén lettek. Később (1785-ben) II. József a megyei fizikusok munkakörét külön utasításban szabályozta. A feladatokat 32 pontban fog­lalták össze, többek között a megyei főorvosoknak rendsze­res negyedéves, éves jelentést kellett adniuk, ebben még a „le­bészeti vagy légtüneti észlelé­sekről” is, melyek az időjárásról általában szóltak, de be kellett számolniuk a vízállásról, külö­nös természeti tüneményekről, valamint az időjárás és járvá­nyok közötti összefüggésről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a megyei fizikusi állásokat a vármegyék tanult orvos hiá­nyában nemigen tudták — de nem is igen akarták — betölteni. BÉKÉS VÁRMEGYE például 1770-ben alkalmazott először megyei orvost (az is majdnem éhen halt, úgyhogy a vármegyé­nek kellett részére segélyt bizto­sítania!). Egy korabeli megyei orvosnak a javadalmazása évi 200 forint és „szabad lakás” biz­tosítás volt. Mária Terézia jogszabálya számos orvosi etikai előírást is tartalmazott. Például: „Az orvo­sok egymás között békessége- sek, tanácsaikban mérsékeltek, jó életűek és erkölcsösek legye­nek, mint jó keresztényhez illik. A betegeket a legnagyobb gond­dal és szeretettel lássák el, mű­ködésükben ne hanyagoljanak el semmi lehetőséget, mert műkö­désüknek egy célja és értelme van: helyes kezeléssel a beteg helyreállítása...” „... az orvos nagyobb közér­demet nem szerezhet, mintha az orvosi tudományt előmozdíthat­ja! Elvárjuk az orvosoktól, hogy működésüket nem az önérdek és csalfaság fogja vezetni, és csak arra fognak törekedni ..., hogy helyesen töltsék be feladatukat.” „Minthogy az orvostudomá­nyon kívül a beteg üdve leginkább a helyesen elkészített gyógyszerektől függ, csak az tarthat gyógyszertárat, aki vala­mely orvoskarral bíró egyete­münkön a szokásos vizsgát tett, s erről szabályszerű bizonyítványt kapott.” ...,,a gyógyszerész or­vosok, kirurgusok iránt megér­téssel legyen ..., kik gyógysze­rért jönnek, előzékenyen bánjon s a kiadott gyógyszer használati módját nyugodtan megmagya­rázza...” , A jogszabály pontosan meg­határozta a patika teljes beren­dezését, használt edényeinek előírását, gyógyszerkészítés módját, mérgező anyagok keze­lését stb. Az árakat az u.n. ,, Gyógyszerárszabályzatban” írta elő. Tiltotta a kuruzslókkal való bármilyen együttműkö­dést. II. József kiadott kiegészítő jogszabályában megtiltotta — az irgalmasrendi szerzetesek ki­vételével —; hogy rendházak, kolostorok akár pénzért, akár in­gyen gyógyszereket szolgáltas­sanak ki. Megtiltotta, hogy (még az irgalmasrendiek is) rendtartá­saikon kívül, külső vagy belső orvosi praxist folytassanak! A gyógyszertárak ellenőrzé­sét a megyei főorvosok végez­ték. Ennek alaposságát bizo­nyítja Riegéer Zsigmond jeles Békés vármegyei főorvosunk ál­tal 1787. szeptember 13-án fel­vett jegyzőkönyv, midőn az első megyei patikát (Gyula) vizsgál­ta. Ilyenek voltak a határzárakra, veszteglő intézetekre, fertőtle­nítő eljárásokra vonatkozó ren­delkezések. Különösen Er­délyben volt sok belépő és egészségügyi határállomás, de a török birodalomból jövő utasok minden időben veszteg­zár alá estek, ennek legalacso1 nyabb ideje 21 nap volt, de fel lehetett emelni 28 napra is. A 220 évet tGENERALE NORMATIVUM SANITA­TIS” jelentős állomása volt a magyar közegészségügynek. Ez a jogszabály indította meg azt a decentralizálási folyamatot, amely a nép egészségügyéért a helyi (vármegyei) kormányza­tokat tette felelőssé és az egész­ségügy gyakorlati végrehajtá­sát a helyhatósági közigazga­tásra bízta, orvosok közreműkö­désével! Úgy vélem, hogy több mint két évszázad után is ez az, ami a mai „önkormányzati szer­veink" egészségügyi politikájá­nak kialakításánál a legtanulsá­gosabb és legmegfontolandóbb! Dr. Sonkoly Kálmán A Balatonfüredhez tartozó Balatonarács református temetőjé­ben különböző sírkőtípusok 1859-, 1861- és 1873-ból. Fiatalon elhunyt balatonfüredi színésznők feküsznek alattuk (A szerző felvételei) Ismeretterjesztés a Sárréten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom