Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-10 / 264. szám
1990. november 10., szombat ) 99 Mintha egy álom kezdődött volna... Tizenöt szeghalmi gimnazista Ausztriában — ... Ha jól emlékszem, virsli, csigatészta meg zöldségfélék voltak benne ... Egyébként sokkal egészségesebben étkeznek, mint mi, magyarok. Kevés zsír, sok zöldség... — Akármilyen |kis városban voltunk, két-három órát mindig el lehetett tölteni kirakatnézéssel. Szeghalomnál jóval kisebb városokban is. Szóval, ott volt mit nézni... — Nekem ;az automatáik tetszettek. Visszaadják a visz- szajáró pénzt! ff A herceg alapította, fiatalok írták, és a Knerben készül Törékeny kontinens Rachel Paxton színes kollázsa Igazi műtermi hangulat jógád: illusztrációk, kollázsok, rajzok, tervek, vázlatok, próbanyomatok, rengeteg festék, papír, rongy, géz, háló, csupa színes kincs, amiből a képzőt és könyvművészek csodaszép müveket alkotnak. Külön bámulatba ejtő, hogy még csak második hete dolgoznak itt, a Kner Nyomdában együtt angol és magyar fiatalok, máris feltűnően gazdag a termés. A házigazdák — Spiegel Zsuzsa és Felczán György — nem csodálkoznak ennyire a teljesítményen, mert tudják; „éjjel-nappal megy a munka’’. Nem akármilyen könyv készül közös vállalkozásban, és az idő sürget. A látogatónak szinte lelkiismeretfurda- lása támad, hogy zavarja, feltartja az alkotókat; jobb lesz mihamarabb megtudni, mi készül és miért éppen itt — azután távozni. Szalma János fekete-fehér rajza Az angol trónörökös, Charles herceg alapítványt hozott létre fiatal művészek és kézművesek támogatására, a nemzetek közötti kulturális csere és együttműködés elősegítésére, majd megállapodás született a budapesti Európa Házzal. Ennek értelmében készül most a közös - kötet, amelynek címe: A Fragile New Continent (Törékeny új kontinens). Szépirodalmi válogatásról van szó, verseket, novellákat tartalmaz a kétnyelvű könyv és nagyon szép illusztrációkat. A témával kapcsolatban egyetlen szempontnak kellett a pályázóknak megfelelni; az volt a kérés, hogy mai változó világunkat, a társadalmi átalakulásokat tükrözzék a fiatal korosztály sajátos szemszögéből. Egymást érik a villanásnyi kis élménybeszámolók a szeghalmi Péter András Gimnázium igazgatói szobájában, ahová azért gyűltünk össze, hogy a gimnázium 15 diákjának tíznapos ausztriai tanulmányi kirándulásáról beszélgessünk. — Hogyan is kezdődött? — visszhangozza a kérdésemet Tóth Magdolna tanárnő, az út felnőtt vezetője. Még az elmúlt tanévben született a gondolat, hogy kellene keresni valahol külföldön egy testvériskolát. Nagy divat ima az ilyesmi, hasznos is, miért ne próbálják hát meg? Hogy az ország Ausztria legyen, egyértelmű volt. Hogy miért? Arról ugyan nem beszéltünk, de könnyen kitalálható, ha tudjuk, hogy a szeghalmi gimnáziumban sok diák igen komolyan foglalkozik a német ^nyelvvel. Aztán Ausztria sincs elérhetetlen távolságban, hiszen nekünk magyaroknak ezekben az „ínséges időkben” erre is gondolnunk kell. Hamarosan elkészült hát a testvériskolai kapcsolatot kereső levél, amely egyenesen az osztrák oktatási, művészeti és sportminisztérium egyik íróasztalán „landolt”. „Melegedett” egy picit, mire megszületett a válasz, amely biztató volt ugyan, de semmi konkrétumot nem tartalmazott. A szeghalmiak nem adták fel. Űjabb levelet fogalmaztak, ezúttal a nemzetközi kapcsolatok központjába, majd az egyik tartományi minisztériumba. Teltek-múl- ták a hónapok, és már javában rügyeztek a fák, amikor meghívást kaptak Béos- ből az 1990-es októberi nemzetközi diáktalálkozóra. Mint kiderült, valamennyi elküldött levelük az osztrák oktatási minisztériumhoz került, ahol most már nem lehetett nem ismerni Szeghalom nevét, A hazai gimnazisták nagy örömére, az osztrák minisztérium egy igen hosszú nevű (Bundes- Obenstufenrealgymnasium) iskola címét is elküldte, teljesítve ezzel a szeghalmiak régóta várt kérését. Az osztrák felső tagozatos reálgimnázium Bécstől délnyugatra, a körülbelül ötezer lakost számláló Scheibbs városában található. Megvan tehát a 'testvériskola, sőt egy nem várt ráadás (a nemzetközi diáktalálkozó), és az időpont. De vajon kik mehetnek Ausztriába? Az izgalmas kérdést a német nyelv- ismeret fokozata döntötte el. Mindenképpen olyan diákok kerültek kiváltságba, • akik már eddig is jó eredményeket értek el, és középfokú nyelvvizsgára készülnek. Beszélgetésünk kezdetén a negyedik osztályos Besenyő Judit minderről csak eny- nyit mond: — Egyértelmű, hogy érdemes volt tanulni, és komolyan venni ezt a nyelvet... Juditnak talán kétszeresen is, hiszen az osztrák televízió éppen- tőle kért interjút a szeghalmiak közül. — A riporter arra volt kíváncsi — meséli —, hogy mi a benyomásom Ausztriáról, s milyen különbségeket látok Magyarország és az ő hazájuk között. Azt válaszoltam, hogy a határt átlépve egy kicsit úgy éreztem, mintha időben is léptünk volna, nemcsak térben. Itt minden olyan tiszta, rendezett, ami igényes emberekre vall. Arról nem is beszélve, hogy Ausztria láthatóan mennyivel gazdagabb ország! Az osztrák emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak ... Nálunk ez sajnos nincs így. Judithoz többen is csatlakoznak. A harmadikos Szűcs Ági például a következőket mondja: — Valahogy mindenre van idejük. A scheibbsi gimnáziumba járó tanulók családjainál voltunk elszállásolva. Ahol én laktam, ott mindenre volt idejük, a családtagoknak. Szórakozni jártak, meg kávéházba, az anya pedig gimnasztikázni... Az okokat kezdjük boncolgatni. Harmati Annamária, aki negyedik osztályos, így vélekedik: — Én egy négygyerekes családnál laktam. Ott az apa annyit keresett, hogy a szülők és a gyerekek, vagyis hatan, jól megéltek belőle. Az anyának csak- a háztartás volt a gondja, így bőven maradt ideje, energiája és türelme mindenre. Az apa és a gyerekek nyugodt családi légkörből indultak útnak. Jóval összetartóbbak, mint egy magyar család ... Nagyon szimpatikus nekem ez az élet. Annamária fejtegetése kíváncsivá tesz. Vajon milyen itthoni tapasztalatok alapján érzi ezt a különbséget? Rákérdezek: — A ti családotok milyen? Nevet: — Na ezt jól ki tetszett fogni! Tipikusan magyar. Körbenézek. Majdnem csupa lány. Vajon mindegyiküknek szimpatikus az An- namari által vázolt osztrák családi minta? Hangos kérdésemmel egy „emancipál- tabb” választ sugallók: — Azért ti nemigen tudnátok elképzelni, ugye, hogy otthon maradjatok, és csak a háztartással foglalkozzatok? Mintha vezényelnék, úgy bólogat mindegyikük. Szinte egyszerre mondják: — Dehogynem! Valaki hozzáteszi: — A nő legyen végre csak(!) feleség és anya! Persze azért van az élményeik között olyasmi is, amiben nem cserélnének osztrák társaikkal. Erről a negyedéves Futás Kriszti beszél: — Az igaz, hogy a családokon belül nagyobb az öszszetartás, de az iskolában nincsenek olyan igazi osztályközösségek, mint nálunk. Többen is helyeselnek, Kriszti pedig így folytatja: — Óraközi szünetekben teljesen különvonulnak, mindenki egy-egy kis sarokba, s nemigen szólnak egymáshoz. Az én vendéglátóm csodálkozott is a mi összetartásunkon. Minthogy a tíznapos útból kettőt a vendéglátó gyerekek osztályaiban tölthettek a scheibbsi gimnáziumban, így mindenkinek akadt élménye bőven. Lukács Móni például arról számol be, hogy ott a tanulóknak gyakran tíz órájuk is van naponta, amelyek ráadásul öt- venpercesek, öt-tíz perces szünetekkel. — Mégsem olyan fárasztó az egész, mint egy itthoni iskolai nap — mondja Móni. .— Valahogy sokkal lazább a tanítás. Nincs csengetés, Ibárki felmehet az óráról, és bármikor vissza is ülhet...(?) Tóth Magdolna tanárnőnek a tanári szoba hasonló nyitottsága ragadta meg a figyelmét. — Az ajtó nyitva volt — meséli —, a diákoknak nem kellett félve kopogtatniuk, és várni, még valaki kidugja a fejét. Bárki bármikor bemehetett akármilyen problémával ... Ezer szerencsénk, hogy az élmények nem öltenek testet, mert különben már régen kiszorultunk volna az igazgatói szobából, annyi minden elhangzott hamarjában. Már búösúzkodnánk, ám a mondanivalóknak vé- ' ge-hossza nincs. ,A harmadikos Pink Pisti szélesre tárja két karját: — Ekkora a különbség Ausztria meg Magyarország között. Én pedig Romániából települtem Magyarországra. Akkor el lehet képzelni, milyen élmény volt nekem Bécs ... Besenyő Judit sem bírja ki, hogy ne ejtsen még szót egy ötvenhatos magyar emigránsról, aki olyan készségesen segített az osztrák fővárosban eltévedt szeghalmi diákoknak. A tanárnő végül az osztrák emberek érdeklődését hozza szóba:# — Keveset tudnak rólunk, de őszintén — nem csak udvariasságból ! — érdeklődnek. Továbbgondolják a problémáinkat, és segítenek ... Az idő délutánba hajlik, és a korgó gyomrok'lassanként elnyomják a mesélőkedvet. Ki-ki magával viszi a scheibbsi és a bécsi élményeket, ßz álmot, ahogy Harmati Annamari mondta. Itthon pedig folytatódnak a magyar hétköznapok. Sok „zsírral és kevés zöldséggel”. .. Magyar Mária A Kner Nyomda neve, a szép gyomai könyv és egyáltalán a nagy nyomdószelő- dök legendája messzi földön ismert — nagyjából ez volt a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen Békéscsaba a helyszín. Így vetődött fel a tipográfusokban, milyen nagyszerű lenne elképzelésüket ebben a nyomdában megvalósítani, méghozzá a könyvkészítés eiső lépéseitől az utolsóig mindent itt. A Kner persze örömmel fogadta a kérést, és már jöttek is a „vendégművészek”. Rachel Paxton a nyáron végezte el a főiskolát, jövőjét szabadúszóként képzeli el. „Jókor érkezett ez a megbízás” — mondja. — Szívesen vesz részt „A Törékeny” készítésében. S nagyon jól érzi magát Magyarországon, egészen meghatja a fogadtatás, az emberek vendégszeretete. Kyra de Coninck belga származású, négy éve él Angliában, kisebb sajtóvállalkozást vezet. Rengeteg munkája mellett még városnézésre is szakít időt, és az sem tartja vissza a barangolástól, hogy egyik nap eltévedt. Tetszenek Kyrának a csabai külvárosi utcák, kedveli a vidéki építkezést. — Az alapötlet annyi volt, hogy tíz ember csináljon egy könyvet — magyarázza Or~ sós László szerkesztő. — A szervezés Budapesten akkor kezdődött el, amikor itt járt Charles herceg és Diana, tavasszal. 26 éven aluli szerzők és illusztrátorok pályázhattak, 15 nagyon jó anyagot találtunk, a kötetbe végül hét angol és tíz magyar mű kerül. Karácsony előtt el kell készülni az első ötven reprezentatív kötetnek, mert Budapesten és Londonban egyaránt sajtóbemutató lesz — ez is az alapítványban leszögezett követelmény. Gavin Rookledge londoni tipográfus 26 évével a „legöregebb” a két csapatban. Több hasonló kiadványban közreműködött már, de ilyen nagyszabásúban még’ nem. Legfontosabbnak a következőt tartja: ebben a vállalkozásban „valami különös, sajátos könyvművészet születik közös erőből, s ehhez mindenki teljes odaadással teszi hozzá a maga tehetségét és ötleteit”. — Akkor érkeztünk Budapestre, amikor a taxissztrájk volt — mondja Damon Clark. — Tudom, hogy ilyesmi nincs mindennap, de amíg mi Budapesten voltunk, mindennap sztrájkoltak a taxisok. Hogy Békéscsaba milyen? Azt nem tudom, csak a nyomdát, a szállodát és az éttermet láttam eddig, mivel állandóan dolgozunk. A nyomda viszont remek, és mindenki olyan segítőkész. Az illusztrátorok, tipográfusok, angol és magyar könyvművészek közös alkotásából reprezentatív kötet készül, és mindössze 250 példányban. Az első ötvenet prominens személyiségeknek adják majd el, és tegyük hozzá: nem akármilyen áron. A befolyt pénz az alapítvány javára megy. Ám ez valószínűleg csak az érem, azaz a nyereség egyik oldala, Ezek az angol fiatalok most járnak először hazánkban, sőt, „úgynevezett keleti blokk-országban” is. S napjainkban — talán túlzás nélkül elmondhatjuk, talán szívesen le is mondanánk erről a népszerűségről — nagyon izgalmas helyszínek éppen ezek a kelet-európai államok a maguk sajátos, rohamos társadalmi átalakulásával. Nem csoda hát, ha vonzó és népszerű utazási célponttá váltunk a külföld számára. Ha ezenkívül még (vagy elsősorban) a szakmai hírnév hozza ide az idegent, az külön erény. De honnan is indultunk? Igen, mindez valószínűleg hozzátartozik az érem másik oldalához. Mert, itt, a Knerben néhány hét alatt példaértékű együttműködés volt, munka- és baráti kapcsolatok jöttek létre, amelyek hosszú távon is források lehetnek, élni és alkotni segíthetnek. Niedzielsky Katalin Ez még csak a próbanyomat Ez a város felejthetetlen! A képeslapok mindenkiből emlékeket fakasztanak , Fotó: Gál Edit
