Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-27 / 252. szám
ükÖRÖSTÁJ EXKLUZÍV 1990. október 27., szombat o Hamarosan kiderül? Ki gyilkolta meg húsz éve Labancz Anna miskolci ápolónőt...? „A miskolci ápolónő-gyilkosság” — így vonult be annak idején a közvéleményt élénken foglalkoztató bűnügyek közé a Kék fényből is jól ismert eset, ámely aztán „Felderítetlenek” elnevezésű dossziéba került. Azaz... egy nyomozócsoport tulajdonképpen azóta is dolgozik, hogy kiderüljön az igazság. Sőt, az ügy most ott tart, hogy a közeli napokban vádemelési javaslattal átadják a Borsod Megyei Főügyészségnek. Hogy ki a vádlott? Nem más, mint Farkas István, akit tizenkét évvel a miskolci dráma után, gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek... Es aki akkor 17 esztendős volt. Kollegánk, Tóth Zoltán, a Magyar Rendőr rovatvezetője „Tettes lesz húsz év után” címmel feldolgozta a bűnügyet, arra is alapozva ismereteit, hogy közel két évtizeden át Miskolcon bűnügyi riporterként dolgozott. Könyve a közeljövőben, a Kurir-köny vek sorozat részeként jelenik meg. Az alábbi részlet is ebből való. F. I. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályvezetőjének szobájában vágni lehetett volna a füstöt. Immár két hét telt el az ápolónő-gyilkosság óta, de a nyomozók egy lépéssel sem jutottak közelebb a megoldáshoz. Igyekeztek hát összegezni az eddig megtudottakat, és újabb nyomozási tervet kidolgozni. Mert az idő sürgetett. A Kék fény adása óta ugyanis egyre-másra terjedtek a pletykák, s már nemcsak Miskolcon, de szerte az országban. Sokan tudni vélték: magas kapcsolatokkal rendelkező orvos(nő) lehetett a tettes, s éppen miatta nem produkálnak a rendőrök. Mások éppen a nyomozókat bírálták, szerintük ugyanis annyian voltak jelen a helyszíni szemlénél, hogy „nyom nem maradt” utánuk. — Vegyük sorra, mit tudunk eddig a tanúvallomások alapján — indítványozta az osztályvezető. Beosztottai egymás után mondták el, milyen jelentősebb nyomra bukkantak. — Legjobb barátnője, Istenes Erika elmondotta, hogy nem találta kiegyensúlyozott személyiségnek, olyan volt Labancz Anna, aki mindenkihez tudott ragaszkodni. Az utóbbi időben közléseiből azt szűrte ki: férjhez akart menni, hogy az egyedüllétet felszámolja. Több férfikapcsolatát is megemlítette a barátnő — mondotta O. főhadnagy, aki részletesen beszámolt arról, kikről tudott valamit is Erika. — Ellenőrizzétek valamennyit, pontos jelentést kérek — vágta el a beszélgetést A. alezredes, az osztályvezető. — Van azonban egy érdekes eset. Egy alkalommal bálba invitálták Annát. A megbeszélt randevúra érkezve nemcsak ismerősét, de egy másik férfit is ott talált a megbeszélt helyen. Barátja azt mondta: négyesben mennének, de ismerőse partnerét csak akkor engedik el, ha ők is felmennek a szülőkhöz elkérni a lányt. így azután egy kertes ház különálló szobájába mentek, s míg az ismerős a lányért indult, barátja erőszakoskodott Annával, aki nem hagyta magát. Sérülten tért vissza a Marx térre, ahonnan alkalmi kocsi vitte őt a nővérszállóra... Dobogó lépteket hallott... — Igyekezzék kideríteni a két férfi kilétét, s alaposan ki kell hallgatni őket, lehet, hogy közelebb jutunk a tetteshez — adta ki az utasítást az osztályvezető, majd K. főhadnagyhoz fordult. — Te mit hoztál nekünk? — Van egy fiatal pár, akik szombaton este ott voltak Katowicében a kórháziak buliján. Éjféltájban átmentek a Polóniába, s onnan hajnali két órakor gyalogosan sétáltak a nővérotthonig. Itt még beszélgettek kicsit, s a férfi. Paszternák Antal elmondása szerint, hajnali 3 óra tájban — de inkább utána, mint előtte — váltak el. A nővérszálló bejáratáig kísérte barátnőjét—aki ugyanígy mondja el a történteket —, majd a férfi gyalogosan indult a Petőfi tér irányába a Szentpéteri kapuban. Az Erdei Termékfeldolgozó Vállalatnál járhatott, amikor dobogó lépteket hallott maga mögött. Visszanézve egy futó alakot látott, aki — elmondása szerint — úgy szaladt, mintha üldözték volna, noha rajtuk s a vállalati éjjeliőrön kívül — aki az utcát seperte — ekkor senki nem volt a közelben. A fiatalember — aki jó futó lehetett, mert igencsak szabályosan szedte a lábát — elszaladt mellette, s a Petőfi téren, a Borsodi Szénbányák Vállalat székházánál tűnt el. — Hozzátok be Paszternák Antalt, hallgassátok ki részletesen, s próbáljatok robotképet összeállíttatni vele, ha vállalja. Ha mindez megvan, talán közelebb jutunk a tetteshez. — Lenne még valami — szólt közbe L. hadnagy. — Mondjad! — A nővérszállón lakók meghallgatása közben Orbán Margit ápolónő igen érdekes dolgokat mondott. Kolléganője részt vett a Katowicében rendezett összejövetelen, ezért nem a szokásos 22 órakor, hanem 23.45-kor váltottak. Ezután indult a kórházból a nővérszállásra. Amikor a szálló közelébe ért, észrevette, hogy Labancz Anna ablaka előtt egy szőke hajú fiatalember leskelődött. Jó 10-15 méterre lehetett tőle, amikor a férfi feléfordult, s amint meglátta, ellenkező irányba távolodott, majd eltűnt a szálló sarkán. Miután ez az ápolónő tudott róla, hogy Kokovai Frigyes udvarol Annának, feltűnt neki, mit keresett egy szőke hajú férfi az ablaka alatt, amikor a Frici fekete hajú. Az Anna ablakánál lévő kandeláber fényénél egy pillanatra látta is a fiú arcát, s ha róla készült fényképet mutatnának neki, talán fel is ismémé. — Őt is hallgassátok meg még egyszer alaposan. Próbáljatok konkrét személyleírást szerezni. — Érdekes — vetette közbe D. őrmester —, szőke, 175 centi körüli férfiról többen beszélnek, hogy gyakran látták az éjszakai órákban a szálló körül őgyelegni. Talán szét kellene nézni a „kukko- lók” körében is. Vékony doktor semmire sem emlékszik — Nagyon életképes a javaslat. Már veheted is úgy, tiéd a megbízatás — hangzott A. alezredes hangja. — S mi van'azokkal az orvos házaspárokkal, akik nem sokkal a bűncselekmény előtt tértek haza a névnapi buliról? — Meghallgattuk valamennyiőjüket, s egy-két érdekesség az ő vallomásukban is akad — mondj a "H. hadnagy. — Nyolc házaspár volt vendégségben a Szentpéteri kapu másik oldalán, a nővérotthonnal szemközt épült bérházak egyikében lakó orvos házaspárnál névnapi bulin. Hajnali 3 óra tájban indultak hazafelé. A Szentpéteri kapuban egy jogász házaspár elköszönt tőlük, ők gyalog indultak belvárosi lakásukra. Dr. Martin Sámuel — akit a névnapi buli közben elhívtak, s kocsiját kint hagyta — beszállt autójába, hogy a garázsba vigye. Felesége, s a két másik házaspár az orvosbérházba mentek, amely közvetlenül a nővérotthonnal szemközt épült. Dr. Vékony Emil oly sokat ivott, hogy semmire nem emlékszik, s felesége is, amint hazaértek, lefeküdt. Ugyanígy van a másik orvospár is, ők ráadásul az épület másik felén laknak, ahonnan nem látni a nővérotthonra. Dr. Martinná viszont kiment az erkélyre, cigarettára gyújtott, s várta a garázsok felől férjét, aki miután megérkezett, a vécébe ment. Ebben a pillanatban hallatszott a velőtrázó sikoly, s az üvegcsörömpölés a nővérotthon felől. Dr. Martinná kinézett az ablakon, s egy világos ruhába öltözött férfit látott futni a veteményeskerten át, de az pillanatok múlva eltűnt látóköréből. Később az asszony elmondotta: nem vakító fehér, inkább valami tompább fényű ruhaféleség volt a férfin, aki szőke hajú volt. Messziről látta, mást nem tud mondani róla. — Hát ez is valami — foglalta össze A. ezredes a hallottakat. — Igyekezzetek minél többet megtudni erről a szőke hajú férfiről, s újabb tanúkat felkutatni. Remélem, sikerrel jártok, mert az idő bizony ellenünk dolgozik... Még a helyszíni szemle során a nyomozók alaposan átnézték a meggyilkolt Labancz Anna holmijait. Retiküljéből egy zsebnaptár került elő, amelyben különböző feljegyzések mellett több monogramot és telefonszámot találtak a rendőrök. Ezek közül jó néhány különböző tudakozó — Mávaut, MÁV, különleges tudakozó — száma volt, ám kilenc monogram az első pillanatban semmitmondónak tűnt a bűnügyisek számára, ugyanakkor néhány név már ismert volt előttük, ugyanis a szállón lakók, vagy munkatársai telefonszámait jegyezte Labancz Anna fel ily módon. Három nyomozó kapta meg a feladatot: minél előbb tudják meg, kiket rejtenek a monogramok, s „tulajdonosaik” milyen kapcsolatban voltak Labancz Annával. A rendőrök gyors munkát végeztek. Már két nap múltán jelentették elöljárójuknak: végignézték a zsebnaptár adatait, s valamennyit sikerült beazonosítani. Ám — mi tagadás — semmivel sem jutottak előbbre, hiszen olyan neveket fedtek a monogramok, akik a szállón lakók, illetve Anna munkatársai elmondása alapján már ismertek voltak, többségüket már meg is hallgatták. Labancz Annát ketten várták Az egyik ilyen meghallgatáskor szóba került — s ezt többen megerősítették —, hogy Anna egy ízben randevúzott egy férfivel, akivel bálba mentek volna a Hámor étterembe. Ám nemcsak partnere, de annak egy társa is várta őt a találkahelyen, aki arra hivatkozott, hogy lányismerősét csak akkor engedik el szórakozni, ha együtt mennek érte. így kerültek egy lakásba, ahol azután Anna partnere erőszakoskodni kezdett az ápolónővel. A lány nem engedett, a fiatalember viszont mindenáron! mee akarta kapni, s csak nagy nehezen sikerült a vérző sérüléseket szenvedett ápolónőnek kiszabadulnia szorult helyzetéből. A nyomozók ezt a szálat is szerették volna elkötni, ezért végigböngészték az erőszakos közösülésért elítéltek listáját. így akadtak rá Hordós Simon elítéltre, aki akkor a váci fegyházban töltötte büntetését éppen ilyen bűncselekmény miatt. Á fiatalember elmondotta: nem ő, hanem barátja, Tarpai Salamon volt az, akinek javaslatára több nőt cipeltek fel Daru utca 1. szám alatti albérletébe. Valamennyiükkel közösülni akartak, s ha ez nem sikerült, Tarpai nem ritkán erőszakoskodott is a lányokkal. 1969 februárjában történt, hogy az Avasi kávézóból Tarpai telefonon beszélt meg randevút egy ápolónővel a Marx térre. Én — vallotta Hordós Simon — biztosítéknak kellettem ezúttal, hogy az ápolónőt lakására tudja csalni. Amikor találkoztunk, Salamon Robi néven mutatkozott be, míg engem Lacinak nevezett. Megjegyzem, minden lánynak ezen a néven mutatkoztunk be. Salamon mondta a lánynak, hogy menjünk el a barátnőmért, s utána megyünk a farsangi mulatságra. Labancz Anna — mert ő volt az ápolónő — ezt elhitte, s így Salamon albérleti szobájába mentünk. Én azzal az ürüggyel, hogy megnézem, mi van a lánnyal, magukra hagytam őket. Csak Salamon későbbi elmondásából tudom, hogy a lány nem akart lefeküdni vele, mire ő erőszakoskodni kezdett, egy-két pofon is elcsattant, de csak nem sikerült közösülnie az ápolónővel. Tarpai, a heves „lovag” Tegyük hozzá—s ez már az ismerősök és barátnők elmondásából vált ismertté —, Tarpai ugyancsak belelovalta magát a dologba, hajánál fogva a falhoz vágta Ánnát, majd megpofozta, ám az ápolónő annál jobban nem akarta a dolgot, minél hevesebb volt „lovagja”. Végül sikerült kiszabadulnia, s autóstoppal tért vissza a nővérszállóra. Bár a nyomozás nagy erőkkel folyt, tettesnek még csak a közelébe sem kerültek a rendőrök. Miskolc-, de országszerte is egyre újabb és újabb verziók kaptak szárnyra. Ezek szerint az ápolónőt prominens személyiség gyilkolta meg, ezért nem is akar tettest produkálni a rendőrség. Sokan dr. Martin Sámuelt, illetve feleségét vélték tettesnek, akik emiatt állandó zaklatásnak Voltak kitéve. Nem véletlen, hogy el is költöztek az ország második legnagyobb városából. No, persze, ez csak olaj volt a tűzre. Újabb fordulat csak 1972 júliusában következett be, amikor a soroksári Duna-ágban folyamszabályozást végző egyik hajó matróza, Korompai László — aki az ápolónő-gyilkosság idején a Szentpéteri kapui kórház idegosztályán ápolóként dolgozott — azt kérte a kapitánytól: segítse hozzá, hogy néhány napra a hatóság lecsukja, mert a nővérgyilkossággal kapcsolatban hitelt érdemlő tudomása van a tettes kilétéről, s ezért most nagyon fél. A budapesti kollégák azonnal tájékoztatták a miskolci nyomozókat az ápolónőgyilkosság ilyen új fejleményéről. Korompait kihallgatták, majd igyekeztek igen alaposan megvizsgálni személyét, környezetét. Kiderült: arra az éjszakára nem rendelkezik a férfi hitelt érdemlő alibivel, mert míg ő azt állítja, hogy albérleti szobájában aludt, szobatársa — aki a Miskolci Közlekedési Vállalatnál buszvezető volt — állítja, hogy nem járt otthon azon az áprilisi éjszakán. A hosszas kihallgatások nem vezettek különösebb eredményre, ám egyszercsak Korompai minden átmenet nélkül magára vállalta az ápolónő-gyilkosságot. Az őt kihallgató nyomozóknak ezeket mondotta: Elítélnek, majd kártérítést kapok „Tudatában vagyok annak, hogy a rendőrség előtt nem tudtam megnyugtatóan bizonyítani 1970. április 18-áról 19-ére virradó éjszakai hollétemet, mert lakótársam azt állítja, hogy nem tartózkodtam albérleti lakásomban. Én nagyon sok éjszakát töltöttem a kórház területén, alig havi 4-5 alkalommal aludtam csak albérletemben. Mivel megnyugatóan nem tudom bizonyítani aznapi éjszakai hollétemet, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább elvállalom ezt a gyilkosságot, amelyet nem tudom, hogy ki követett el az ápolónő sérelmére. Arra gondoltam, hogyha elvállalom a gyilkosság elkövetését, békén hagynak, áttesznek az ügyészségre, majd a bíróság úgyis el fog ítélni, hosszú börtönt fogok kapni. Ez idő alatt pedig a rendőrség megállapítja az igazi tettes kilétét, s engem rehabilitálnak, esetleg jelentős összegű kártérítést is kapok...” Bizony, ha tudta volna Korompai, hogy húsz év múltán sem lesz még tettese az ápolónő-gyilkosságnak, biztos, hogy nem mondta volna a fentieket. Ám a rendőrök természetesen alaposan utánanéztek Korompai viselt dolgainak, s egyértelműen megállapították: ő nem lehetett a tettes. Miként sokan mások sem, akik feltűnősködés- ből, vagy ki tudja milyen okból vállalták magukra az elmúlt években a szépségéről országszerte híres ápolónő, Labancz Anna meggyilkolását. Érdekességképpen megemlíthetjük: a szörnyű bűncselekménnyel magukat vádlók között volt olyan fiatalember is, aki a gyilkosság időpontjában még nem is élt, vagy éppen a gyermekkor küszöbén járt. Bár ezt az ügyet sohasem tették ad acta, bő két év múltán mind kevesebbet került szóba az ápolónő-gyilkosság. Egészen addig, amíg néhány megszállott nyomozó sokadik alkalommal elő nem vette az iratokat. Ám addig még történt egy s más. TÓTH ZOLTÁN
