Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-05 / 234. szám
1990. október 5., péntek JgHiHH&Td Módosult a vámjogszabály Péntek Szerdán ugyanezen a helyen azt írtam, hogy búcsúztatni érkeznek Magyarországra Európa nagynevű labdarúgócsapatai. Nos, a háromból kettő igazolta is előzetes várakozásaimat, de a Ferencváros— RFC Antwerpen mérkőzésen felcserélődtek a szerepek, és ráadásul ez olyan élménnyel párosult, melyet hazai pályákon ritkán látni. A képernyő előtt felugráltam, kiabáltam és még a másfél éves •fiam is furcsán nézett rám. (Feleségemről nem is beszélve.) Valószínűleg gyarló, feledékeny vagyok, hiszen egyik pillanatról a másikra kiment a fejemből, hogy a magyar focit ma már sehol sem jegyzik. Vagy éppen ettől fűszer rés ez a játék? Vagy egyáltalán nem, is fontos ez az egész? fér— Október 1-jei hatállyal több tekintetben is módosult a vámjogszabály. Megszűnt a játékautomaták vámkezelésére vonatkozó korlátozás. Ezeket az eszközöket most már lényegében szabadon lehet behozni az országba. A pénznyerő automaták vámkezeléséhez viszont a jövőben is szükséges az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által adott üzemeltetési és behozatali engedély. Az eddig tapasztalt sok visszaélés miatt megváltoztak a gépjárművezetésre alkalmatlan mozgássérültek személygépjárműveire vonatkozó vámkedvezmény igénybevételének feltételei. A módosított jogszabály szerint vámmentes gépjárműbehozatalra a' mozgáskorlátozottnak csak az a hozzátartozója jogosult, aki vele közös háztartásban él, és vállalja a szállítását. Emelkedett a késedelmes vámfizetés esetén fizetendő kamat mértéke. Jelentős ösz- szegű, immár 15-20 milliárd forintra tehető vámtartozás halmozódott fel. Főleg a vállalatok és a gazdálkodók tartozása a jelentős. A megváltozott jogszabály előírja, hogy minden megkezdett naptári hónapra kettő helyett négy százalékos kamatot kell fizetni .abban az esetben, ha a vámfizetésre kötelezett a vámot, a megállapított teljesítési határidőig, nem utalja át. A hátralékos vám összegét abban az esetben is havi 4 százalékos kamat terheli, ha engedélyezték részletekben való fizetését. . A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága nemcsak a kamatemeléssel kívánja az érdekelteket a tartozások megfizetésére ösztönözni. Kilátásba helyezték azt is, hogy a legnagyobb adósok ellen a jövőben fel- számolási eljárást indítanak, ha nem tesznek eleget fizetési kötelezettségeiknek. Tőzsdei hirek 1990. Árutőzsde: A rvilágr rnagy gabonatőzsdéin nem érezhető ia kelet-európai vásárlásoknak a hatása, mivel ott emiatt az árak nem nőnek, sőt, a kukorica- és búzaárak lefelé tendálnak. A budapesti árutőzsdén a kukoricaárak tovább KUKORICA Hő élsz. ár vételi ársáv nov. 10550 9500—10550 dec. 11000 10200—11000 1991. márc. 11200 10800—11200 máj 12500 11000—12100 júl — 11500 azonnali — 10050—10300 BÜZA dec. 7800 7100—7800 1991. márc. 8320 7920—8200 máj. !— 7700—7800 júi. — — azonnali — 6600—7000 Árpa azonnali — 6300—6900 ROZS azonnali — 6500 ZAB azonnali — 7500 Értéktőzsde: Az alaptőke-emeléssel kibocsá. tott KONZUMKER Rt. részvényeivel ismerkednek a tőzsdén, de a 90 ezer forintos kibocsátási értéket a tőzsdén még üzletkötéssel nem ismerték el. Az IBUSZ-részvények úgy látszik, hogy 7000 és 7150 forint körül egy rövid ideig stabilizálódnak, persze szorosan követve a bécsi tőzsdeárakat. Ebből volt a legnagyobb forgalom, 587 papír cserélt gazdát. — A BÉKÉSCSABAI Gépészeti Szakközépiskola és a VARM Kft. rendezésében korszerű víz- és fűtési vezetékrendszerekről szóló bemutató kezdődik október 8- án 11 órakor, amelyre meghívják az érdekelt vállalatok szakembereit, valamint magánkivitelezőket és magánoktóber 3-án nőnek,- 1991. májusi határidős kötéseknél kimerítette a 400 fo- rint/tonnás limit áremelkedést. A búzapiacon a decemberi határidős jegyzések hoztak komolyabb áremelkedést, az azonnali üzletkötések lanyha árcsökkenést mutattak. eladási ársáv 11050—11300 11030 Ft/t üzletkötés 12480—12500 12500 10100—10600 10200 7800—7900 7800 8550—8700 — 7000—7300 70007500_ _ Részvények: IBUSZ Rt 7000— 71S0 forint között, Skála Coop Rt. 43000 forint, Skála Sztráda Rt. 32000 forinton, KONZUMKER Rt. 880 ezer forinton cseréltek gazdát. Kötvények: Borsodi Ruházat 104%-on, BVK 83%-on, TVK 82%-on, Móri A. |G. 71,5%-on és MÁV I-es i49°o-on cseréltek gazdát. Ballai Pál tőzsdetag tervezőket. Helye: gépészeti szakközépiskoLa, Békéscsaba, Kazinczy u. 7. — FIDESZ-nagygyűlés lesz október 7-én, vasárnap a békéscsabai ifjúsági házban. Vendég: dr. Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. — BÉKÉSCSABÁN a megyei könyvtárban „Ki nyer ma?” játék és muzsika tíz percben, A Magyar Rádió helyszíni közvetítése október 5- én 12.30 órától. — A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT békéscsabai szervezete október 5-én 18 órakor a kisgazdapárt székházában (Luther u. 6.) taggyűlést tart, melyre a képviselőjelölteket is várják. — DR. ORBÁN VIKTOR, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője október 7-én délelőtt 10 órától Orosházán a művelődési ház színház- termében fórumot tart. — 1849. OKTÓBER 6-ÁN kivégzett 13 tábornok emlékére október 5-én, délután 18 órakor koszorúzás keretében róják le kegyeletüket a békéscsabai Aradi Vértanúk ligetében felállított kopjafánál az Erdélyi Kör tagjai. Ez alkalomból kérik a város polgárait, társadalmi szervezeteit, politikai pártjait, hogy a kegyelet virágait velük együtt helyezzék el! Felhívják a megye polgárainak figyelmét arra, hogy október 6-án, Aradon, a kivégzés színhelyén minél nagyobb számban vegyenek részt az ünnepélyes megemlékezésen. — DR. ZSÍROS GÉZA, a kisgazdapárt megyei elnöke, országgyűlési képviselő október 5-én 18 órakor a gyulavári tanácsházám falugyűlést tart. — A MAGYAR—AMERIKAI (USA) Baráti Társaság ösz- szejövetelét október 6-án Békéscsabán az IKV Árpád sor 130. sz. alatti vendégházában tartja. Panorámalesen a hetediken Láftam már katasztrófa- és horrorfilmeket bőséggel, látványuk megedzett. Ma már a kemény öklíj, vérszomjas gyilkosok, merész kaszkadőrök láttán sem rémüldözők a képernyő előtt. Ami viszont mégis írásra késztetett, az a féltés és a félelem. A történet, noha nem krimibe illő, mégis megdöbbentő. Orosházán, a főutca hétemeletes épületének lakói, pontosabban a legfelső szinten élők az. utóbbi időben furcsa zajoknak, dübörgéseknek lehettek fültanúi. A félősebbek már-már szellemeket véltek felfedezni a tetőn, hiszen a késő éjszakai időpont, a gyanús hangok, no és az emberi fantázia kimeríthetetlen kelléktárából származó látomások, víziók mind összepasszoltak. Néhány csendes este után lenyugodtak a kedélyek, mígnem elérkezett a hét vége. A diszkókban már javában tombolt az ifjúság, amikor is néhány „vagány” panorá- malesrc indult. Üticéljuknak természetesen a legközelebbi kilátót, a hétszintes épületet szemelték ki. A tetőre nyíló ablakon — amit mindössze 20 centiméteres párkány választ el a félelmetes mélységtől —, mindannyian kimásztak, majd dolguk végeztével visszaugráltak a folyosóra. Az éjszakai portyának szemtanúja volt az egyik lakó, .aki szá- monkérte a borgőzös, véres tekintetű tizenéveseket. A sokat sejtető vállrándításon kívül, mi mást is mondhattak volna a fiatalók?! — Bocs, de nem esett le senki! Valóban, most mindenki visszatért a panorámalesről, a tetőről. De mi lesz, ha szombaton néhány újabb vakmerő, imbolygó járású, piás gyerek ismét nekivág a hetediknek?... Cs. I. — AZ OROSHÁZI Városi Televízió október 5-én 18 órakor ismét jelentkezik adásával. A tartalomból: pillanatképek a választásról, valamint a nemzetközi kórustalálkozóról ; sportösszefogliaió. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 22, 26, 49, 88 AURÉL NAPJA A Nap kél 5.48 — nyugszik 17.18 órakor A Hold kél 17.16 — nyugszik 7.01 órakor AURÉL A latin Aurelius nemzetségnév rövidülése. Jelentése: aranyos. Becézés: Aurélba, Relli. Huszonöt éve hunyt el Párizsban Georges Vanton- gerloo (1886—1965) belga szobrász és festő. Tegnap tovább folytatódott megyénkben a szép, csendes, napos, ikora őszi Időjárás. A derült, szélcsendes éjszakán erősen lehűlt a levegő, néhol gyenge talaj menti fagy is előfordult. Napközben a többórás zavartalan napsütés hatására 22-23 fokig emelkedett a levegő hőmérséklete. Egész nap gyenge, változó irányú szél fújt — kaptuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: sokfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar. A mérsékelt, időnként élénk déli szél — főként a Dunántúlon — északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11, ia legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között várható. BHYHKQNYVI HÍREK GYULA Házasságkötések: Uyés Paula és Cioca Viktor Marián, Pálfi Julianna és Mái> kus ZoLtán Imre, Szabó Marianna (Gyula) és Csánicz Barnabás (Zalaegerszeg). Születések: Balog Miklós és Géczei Ildikó leánya Daniella. Biró Béla Mihály és Béla Gabriella leánya Nikolett, Rozsois Ferenc és Bányai Erzsébet leánya Bettina, Székely János és Sándor Erika Csilla leánya Dóra, Petrovszki László és Tóth Irén leánya Klára, Schriffert András és Varga Róza fia Adám, Csősz László és Hámori Agnes fia László, Schriffert István András és Tamás Julianna leánya Mariann, Ipacs György és Vadon Irén fia Dávid, Postás Zsolt Imre és Kardos Kornélia fia Zsolt, Kliszek József és dr. Tímár Erzsébet fia József, Rocskár Zoltán János és Balogh Éva fia Zoltán (Almás- kamarás), Bondor Ferenc és Lóczi Erika leánya Aliz (Nagy- bánhegyes), Képíró Imre és Kiss Margit leánya Margit (Sarkad), Szatmári Károly és Hajdú Julianna leánya Anett (Körösla- dány), Rövid Vilmos és Rácz Hilda fia József (Sarkad), Som- lyai Pál és Debreczeni Erzsébet fia Pál (Békéscsaba), Rúzsa Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 őrákftzvéüenüia (66) 28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valaipint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-401 Virradóra Szombaton reggel 6 órától a TV 2-n ismét jelentkezik a Virradóra. A műsor helyszíne ezúttal Soltvad- kert, ahol ma a legfontosabb dolog a szüret. Ízelítő a tartalomból: Reggeli torna; Mise a vértanúkért; Kávézó; Milyen a magyar bor?; Vállalkozók; Ilyen a solt- vadkerti^ lakodalom; Játék, zene; Telefondoktor. A két műsorvezető: Borbás Ildikó és Gellérfy László. A műsor telefonszáma: (78) 31-693. A Gyulai Városi Tv műsorából Pénteken ismótléssel jelentkezik a Gyulai Városi Televízió a kábelcsatornán. 17 órától a Fidesz, az MSZMP, az MSZP, a független egyéni jelöltek, a KDNP. az MDF, az SZDSZ és az FKgP jelöltjei láthatók. Az adás ideje alatt, 17 órától minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak: a televízió munkatársai a Kehán Képtárban, ahol a felállított monitorokon keresztül nézhetik a műsort. László és Gurzó Éva fia László (Méhkerék), Kozák Pál és Nagy Julianna fia Pál (Zsadány), László István és Szaszák Ildikó fia István (Békéscsaba), Los Csaba és Rácz Ildikó leánya Ildikó (Medgyesegyháza). Orosz Gyula és Hegedűs Ildikó fia Krisztián (Füzesgyarmat), Nagy Sándor és Bagdi Irén leánya Irén (Geszt), Rácz László és Hajdú Rozália Mária leánya Edina Rozália (Budapest, XIII. kér.), Izsó Gábor és Varga Éva fia Gábor Richárd (Vésztő), dr. Kincses Sándor és Dohy Ildikó Edit fia Sándor (Szeghalom), Abai János és Nyitrai Ilona Leánya Brigitta (Medgyesegyháza), Varga Gergely Péter és Varga Éva fia Gergő Attila (Szabadkígyós), Csecsei György és Kiss Ildikó leánya Tünde (Kunágota), Jónás Tamás és Éri Magdolna fia Olivér (Füzesgyarmat), Szabó Gábor és Sarkadi Katalin Anna fia Gábor Bence (Köte- gyán), Rostás Péter és Csikós Irma fia Péter Imre (Kötegyán). Halálesetek: Fekete Józsefné Ficzere Katalin, Borza Flóriánné Szűcs Katalin. Czakó Józsefné Ködmön Gizella Anna, Kis János, Veres Mátyás, Pigniczki Pálné Ar- nóczki Hona Erzsébet, Pálinkás Imre, Barna Lajosné Kis Margit (Vésztő), Czégény Gáborné Bodó Emma (Mezőgyán), SzLa- dek Antalné Sebestyén Anna (Csorvás), Dandé Lajos (Elek), Ollár György (Medgyesegyháza), Bugyi Kálmán (Kunágota), Pet- rina Pál (Elek), Váradi Mátyás (Békés), Gonda István (Békés). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.95: Hangszemle. 8.20: PAF-műsor. (ism.) 9.05—11.00: Napközben. 11.10: Népdalok, néptáncok. 11.41: Eutanázia. Palotai Boris novellája, (ism.) 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05—14.35: Az MR szolnoki és debreceni stúdióinak műsora. 14.40: Szüreti népdalok. 15.05: Magyar Írás. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök . .. 18.00: Esti krónika. 1«.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. .. 19.40: Népdalok. 19.50: Gong. 20.30: Magyar temetés. 21.05: Kilátó. 22.30: Liszt művei gépzongorán. 23.05: Maholnap. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 11.03: Kerekes János szerzeményeiből. 11.33: Filmzene. 12.00: Nóták. 13.03: Pophullám. 14.00— 16.55: Péntektől péntekig. 17.00— 19.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Fiataloknak! 21.03: Nóták. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Máról holnapra. 23.03: Sporthiradó. BARTÓK RÁDIÓ 8.25: Próza. 9.10: A berlini Schütz kórus énekel. 9.45: Barokk muzsika. 10.20: Romantikus kamarazene. 11.00: Donizetti operáiból. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Brahms: Négy ballada. Op. 10. 14.35: Weinberger: svanda, a dudás. Kétfelvonásos opera. 16.58: Soproni József műveiből. 17.40: Pep Romero. Giuliani-mű- veket gitározik. 18.00: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 18.20: Az MR román nyelvű nemzetiségi' műsora Szegedről. 18.40: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.25: Az MRT énekkarának legszebb hangversenyei és felvételei. 21.40: Kamarazene. 22.30: Segítők. 23.00: Erich Kleiber vezényel. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,9 MHz Szentes 66,29 MHz Telefon: (62) 23-311 5.55—8.00: Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Marik István. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: Szolgáltatóadás. 8.50: Tévétorna. 8.55: Képújság. 9.00: Szerelem jutányos áron. 10.30: Gershwin-hangverseny a postojnal cseppkőbarlang- ban. Jugoszláv film. (ism.) 11.35: Képújság. 15.30: Képújság. 15.40: Hírek román nyelven. 15.55: Tudomány a képernyőn. 17.00—19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: Riportfilm. 18.00: Ablak. 19.00: Maradjatok meg szerete- temben! 19.10: Esti mese. 19.25: Erzsébet-díj 1990. 19.30: Híradó. 20.05: Peter Strohm. NSZK bűnügyi tévéfilm. 20.55: Van öt perce? 21.00: Panoráma. 22.00: Tolsztoj: A ló története. A leningrádi Gorkij Színház vendégjátéka. 0.05: Híradó 3. 0.20: BBC Híradó. 0.50—1.15: Folyton folyvást folytassa! Angol film. (ism.) * M Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: A TV 2 bemutatja: Rejtő Jenő Lavotta úr utolsó szerelme. Bohózat egy felvonásban. 20.00: Mit hoz a tegnap? . . . 21.00: Híradó 2. 21.30: 29-es vágány. Angol film. 23.00: Napzárta. BUKAREST 10.00: Hírek. 10.10: Iskolatelevízió. 10.50: Zeneóra. 11.50: Gyermekeink, a technika barátai. 12.05: Utoljára rólad álmodom. 2. rész. 13.00: Dzsessz. 14.00: HobbikLub. 15.50: Lottócsorsoláis. 16.00: Hírek. 16.10: Román nyelvművelő adás. 19.00: Rajzfilmek. 19.25: Merre tart a gazdaság? 19.50: a parlament életéből. 20.15: A Guldemburg család öröksége. 21.00: Híradó. 22.00: Tele-klip. 22.25: A vallások történetéből. 22.55: A hét vége sportműsorából. 23.10: Irodalmi és művészeti adás. 0.00: Gaudeamus. 1.00: Híradó. 1.10: Dzsessz. BELGRAD, I. MŰSOR 9.15: Hírek. 9.20: Tv-naptár. 9.30: Villámkapitány. 10.00: Kapcsolásos program. 12.00: Hírek. 12.10: Elmulasztották — nézzék! 14.35: Ráadásprogram, (ism.) 16.30: Magyar híradó. 16.55: Tudományos beszélgetések. 17.25: Horvátország ma. 18.25: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.05: Műsorkiegészítés. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Tökéletes kémek. 21.00: Szórakoztatózenei műsor. 21.45: Tv-napló. 22.05: A kultúra magazinja. 23.05: Angol nyelvű hírek. 23.10: Ráadásprogram. 1.15: Extra ráadás program. 2.15: A szombati műsor ismertetése. SUPER 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 17.00: Videoshow. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Slágerlista. 20.30: Max Headroom. 21.00: Kitartó Speicial. 22.15: Flip CD. 23.15: koncert. 0.30: Kék él. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPORT 6.00: A pénzügyi világ hirei. 7.00: D. J. Katishow. 9.30: Eurobic. 10.00: Ausztrál labdarúgás. 11.00: Kerékpársport. 12.00: Tenisz. 19.00: Hétvégi előrejelzés. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Vitorlázórepülés. 20.30: Tenisz. 22.00: Súlvemelő EB. 23.00: Kaland. Magazin. 1.00: Eurosport-hírek. Női szemmel. 17.li: Ínyencségek. IC.00: Harmincmillió barát. 18.30: Játék a betűkkel. 18.50: Tv5-klub. 19.10: Szempillantás. 19.30: Híradó — élőben. 20.05: Ezt látni kell! A fiatalok öngyilkosságáról. 21.00: Híradó. 21.35: Boldog napok. Kulturális műsor. 23.10: Elhanyagolt remekművek. 0.15: Kulturális híradó.