Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-24 / 249. szám
I: I multira1990. október 24., szerda Ötvenhat mindenkié, egy és kikezdhetetlen Nemcsak '56-ra emlékeztek SARKADON, már jóval a vasárnapi szoboravató ünnepség (képünkön) kezdete előtt sokan gyülekeztek a református templom szélvédett szögletében. Jöttek az anyókák koszorúval, virágcsokorral a kezükben, könnyekkel a szemükben, fájdalommal a szívükben, és gyásszal a lelkűkben. Jöttek, mint ahogyan ellátogatnak a sírhalmokhoz halottak napján, hogy ott felvillanjon még, hacsak villanásnyira is az az arc, az a szem, a mosoly, ami valaha az apát, a gyermeket, a testvért jelentette, mielőtt elindultak nagyon rég, a hófútta csatamezőre. Aztán ültek csendben, sorban a székeken. vagy álltak egymás mellett az özvegyek, az itt- maradottak. a még élők. És emlékeztek. Miként Márton András, nyugalmazott honvédtábornok is, ott, a szobor előtt: .........Az I. világháborúban e lesett 423 hősi halottnak a város lakói által emeltetett emlékmű itt, a református templom bejáratánál őrizte kegyeletes emlékét. Akkor alig tíz esztendővel a háborút követően, az ország legkisebb falújában is emlék- • mű hirdette, hogy lakói az utókort is kegyelettel emlékeztetik a hazáért életüket adó hős fiaikra. A II. világégés során áldozatul esett sarkadiak hozzátartozóinak, legalább 350 özvegy és árva, több, mint 16 ezer napon át csak remélték, hogy eljön még az idő, amikor a szeretet, a hűség a kegyelet jeléül már nem lopva, köny- nyeiket nem visszafojtva helyezhetnek* el egy-egy virágszálat a II. világháború sarkadi hősi halottainak és áldozatainak emlékművénél.” Majd így folytatta: — „Engem még ebben a református iskolában tanítottak hazaszeretetre, dicsőséges hagyományaink tiszteletére. Itt tanultam meg, mit jelent magyarnak lenni, itt plántálták a lelkűnkbe az istenhitet, a tízparancsolat szentségét. Ma szabad és demokratikus országban emlékezhetünk meg hőseinkről. Azt senki nem vitathatja el tőlünk, hogy ‘ezt a világ által csodált és üdvözölt, ám semmivel sem támogatott 1956-os forradalomnak és idegen hatalom által vér- befojtott szabadságharcunk dicsőségének, valamint a nyomdokain kialakuló több- Dártrendszerű csendes forradalomnak köszönhetjük.” Orsó utca 43: Nagy Imre-emléktábla Emléktáblát avattak vasárnap a II. kerületi Orsó utca 43. számú ház falán. Ebben az épületben élt és dolgozott Nagy Imre miniszterelnök 1949. november 2-a és 1956. november 4-e között. Az ünnepélyes leleplezésnél Lőcsei Pál, Nagy Imre barátja és harcostársa ünnepi beszédében emlékeztetett arra: a ház a magyar történelem része, olyan rek- vizituma, amelyre az utókor méltán büszke lehet. Egyebek között e házban öntötte végső formába a miniszter- elnök a híres július 4-ei beszédet, amely hosszú idő után az első tisztességes megnyilatkozás volt a magyar közéletben; megköny- nyebbülést és reménységet keltett a magyar társadalomban. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra történő emlékezés része volt, hogy koszorúzási ünnepséget tartottak a rákoskeresztúri Űj köztemető 301-es parcellájában, a Műegyetemen nagygyűlést' rendeztek, és sor került a magyar szabadság- harcosok első világtalálkozójára is Budapesten, miközben ez utóbbi résztvevői felkeresték az 1956-os harcok ■ színtereit. * * * A Rádiónál a koszorúzást sajnálatos közjáték zavarta meg: a márványtábla ugyanis még a „régi” szövegű. Végül kompromisszum született, s az emlékvirágokat a Bródy Sándor utcai, tavaly elhelyezett táblán helyezték el. Beszéde végén hangsúlyozta: „Sarkad városa összefogott, hogy az ország 125 városa és közel háromezer községe közül 173.-ként emléket állítson a II. világháború során áldozatul esett, saját fiainak. A szülőföld, s e gondolat ihlette saját szülöttjét, Búza Barna szobrászművészt, hogy megalkossa az áldozatok dicső emléTizenkét fájó nap — Az ön számára mit jelent október 23-a? — kérdeztük az orosházi ünneplők egyikét, miközben a városi tanács nagytermébe igyekeztünk. — Lehangol, hogy ilyen , kevesen jöttek el a közös emlékezésre. Az, ami történt hazánkban az utóbbi másfél évben, nem független 1956- tól. A most bontakozó új élet és az akkori tettek között, törekvések között nagy a hasonlóság, számomra ezért is jelenti a mai nap a jövendő reménységet —válaszolta Pintér János esperes. Az orosháziak kedd este emlékeztek meg a 34 évvel ezelőtt kitört forradalom eseményeiről, hőseiről, áldozatairól. Az ünnepi (közös) asztalnál a pártok képviselői foglaltak helyet, ezzel is jelképezve, hogy a város polgárai a kétéves politikai csatározások után megnyugvásra vágynak. Az ünneplők egv perces néma felállással adóztak azoknak az emléke előtt, akik egy életre beírták nevüket a világ- történelembe. Ezután dr. Gulyás Mihály polgármesterjelölt lépett a mikrofonhoz. — Nehéz szólni megható- dottság nélkül a forradakét megörökítő művét. Legyen ez az emlékmű engesz- telés az árvának, az özvegynek és hozzátartozónak, legyen fáklya és jelkép az emlékezőnek, legyen örök mementó mindannyiunk számára.” Ezt követően leplezte le Búza Barna szobrászművész alkotását, amelyet hamar beborított az emlékezés, a szomorúság, a fájdalom vi rágtengere. lomról, hisz három évtizeden át nyilvánosan nem em lékezhettünk meg róla. Ha említették 1956-ot, általá ban szennyet szórtak rá — mondta a szónok, majd felelevenítette a XX. század Európájában a magyarság legszebb és- legfájóbb 12 napjának történéseit. Bencsik Elek, a Pofosz nevében azokra az orosházi barátokra emlékezett, akikkel 1956. október 23-án együtt indult el a vasútállomásról a város főterére, és akikkel együtt 1957. január 17-én elhurcolták. Az ünnepség további részében Varga Zoltán országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. — Október 23-a olyarl ünnep. amelyet először ünne- Delhetünk hivatalosan. Tavaly még nem jegyezték e napot a naptárok piros betűvel, mégis emlékeztünk. Most is azt kell mondanom, törékeny ez az ünnep, mert kevesen vagyunk. A városban körülnézve szomorúan tapasztaljuk: a mi városunk. szűkebb hazánk nem öltözött zászlódíszbe, itt-ott hiányoznak a nemzeti színű lobogók. Bízzunk benne, hogy szomorúságunk időleEz az út már a miénk lehet Körösladányban tegnap délután Szatmári Lajos, az ’56-os helyi forradalmi bizottság elnöke leplezte le a forradalom emlékére a Petőfi téren fölállított kopjafát. Dr. Laczó Pál ünnepi bes z édéb e n ki h an gsú ly ózta, hogy ez a kopjafa emlékeztesse a ma élőket arra, hogy ’56-os elődeik már akkor megpróbáltak elindulni azon az úton, amely talán ma már a miénk lehet, amely minden katonai tömbtől független. demokratikus Magyar- országba vezet. Az emlékművet Szujó Antal katolikus plébános fölszentelte, Dienes Sándor református lelkész pedig felavatta. Miután a koszorúkat, virágokat elhelyezték, az ünnepség résztvevői átvonultak a művelődési házba, és ott meghallgatták a forradalom résztvevőinek visszaemlékezését az egykori körösladányi eseményekről. A tudósításokat készítette: Béla Ottó, Csete Ilona, Kovács Erzsébet, László Erzsébet, Molnár Lajos. Koszorúzási ünnepségek Az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Kerepesi temető 21-es parcellájában kedden este. A sírokon friss virágok, az emléklapokon szegfűk, s mindenütt égő gyertyák jelezték: sok százan jöttek kegyeletüket leróni. Azok emléke előtt tisztelegni, akik a legtisztább forradalomért áldozták a legtöbbet: az életüket — ahogyan beszédében András- falvy Bertalan művelődési miniszter fogalmazott. A kormány képviselője a forradalom és szabadságharc hőseire úgy emlékezett: ők közemberekből hősökké, óriásokká magasodtak, felelősséget vállaltak az országért. Ezután elhangzott az ’56- os kegyeleti bizottság felhívása: a Kerepesi temető 21- es parcellájában jövőre, a forradalom és szabadságharc 35. évfordulójára állítsanak emlékművet, méltó módon tisztelegve az elesettek emléke előtt. A gyertya- és fáklyafény övezte parcellában koszorút helyezett el Andrásfalvy Bertalan, a Kegyeleti Bizottság. az MDF józsefvárosi III. kerületi, rákospalotai, pestújhelyi, újpalotai szervezete, az SZDSZ csepeli szervezete, a Fidesz, az SZDP, a Széchenyi Társaság, az Erdélyi mű- . vészeiért alapítvány, a Magyar írószövetség, a Bajcsy- Zsilinszky Társaság, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Vasutas Szakszervezet. a Raoul Wallenberg Országos Egyesület, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsé- Politikai Foglyok Szövetsége. A koszorúzási ünnepség a díszszázad díszmenetével ért véget, majd a hősök emlékére megkondult a harang. „Szív, gondolat, tett-Csorvásért Csorváson október 21—22 —23. nemcsak munkaszüneti nap volt, hanem — ünnep is. A köztársaság kikiáltásának egyéves évfordulója és az 1956-os forradalom emléke mellett, a régi hagyományok szerint minden évben a Teréz-nap utáni vasárnap tartják a búcsút. Ilyenkor hazatérnek a távoli családtagok, jó ismerősök. Ugyanakkor, immár két éve — a hagyományok ápolására a településen élők és az innen elszármazók összetartására — alakult meg a Csor- vásiak Baráti Társasága, amely éves közgyűlését a búcsú napjához igazítja. Ekkor számol be az elnökség több mint 200 lelket számláló tagságának végzett tevékenységéről. így történt ez most is. Dr. Tóth-Molnár Antal, a baráti társaság elnöke • elmondta, hogy a „Szív, gondolat, tett — Csorvásért” jelmondat alatt életre hívott társaság 1988. június 18-án csupán a tenni akarásban volt egységes. A tagok mindegyike szívügyének vallotta szülő- és lakóhelye hagyományainak ápolását. Mindannyian kifejezték óhajukat a közösségi szellem erősítéséért, a faluközösség kialakításáért. A szűkös anyagi és egyéb feltételek hiányában a cél csupán vágyálomnak tűnt, ám a kollektív összefogás, a tenni- akarás hamar eredményhez vezetett. A baráti társaság ma Csorváson a legnagyobb szervezett erő, tagjainak száma napról napra emelkedik. Kezdeményezésükre létrejött a Csorvási Híradó, amit saját költségen, ingyenesen juttatnák el tagjaikhoz: Sokan csak ebből a havilapból értesülhetnek szülőhelyük mindennapi dolgairól. A helyhatósági választás előkészületi szakaszában a baráti társaság elnöksége egyhangú szavazás után úgy döntött: él a jelöltajánlás lehetőségével. Ajánlásukat a lakosság kedvezően fogadta, és szeptember 30-án, a hely- hatósági választás napján a polgármestert és a 13 tagú önkormányzati testület további 9 tagját szavazatával a baráti társaság listájáról választotta. A közgyűlés résztvevői elfogadták az elnökség beszámolóját, és hozzászólásaikkal támogatólag szóltak a jövőbeni tervek megvalósítása mellett. Ezt követően megválasztották a baráti társaság új vezetését, elnök ismét dr. Tóth-Molnár Antal lett. Végül a nagyközség polgármestere, Szilágyi Menyhért átadta Páter Szőke János, a németországi Kö- nigsteinben élő katolikus papnak a Csorvás nagyközségért emlékplakettet. Ilyen módon is kifejezve a település köszönetét azért a jóindulatért és támogatásért, amelyet a Páter hosszú ideje tanúsít a helyi célok megvalósítása érdekében. A közgyűlés után a megjelentek — és mások is — a katolikus temetőbe mentek, lélekharang-szentelőre. F. I. A szerző felvétele Harangköszöntő A harang a ravatalozóval szemközt, új ácsolpt alatt ./J. áll. 1911 óta szolgálja a maga módján a népet. Mostanáig a Petőfi, más néven Nagy-majorban' állt, az egykori Weinckheim-birtokon. Hajnalban ébresztette az embereket, de nemcsak a munkába szántáskor hallatta hangját, hanem a kapa, kasza letételére is jelt adott. Az életet szolgálta. Mostantól a gyászolókkal együtt tiszteleg, Pados Pál ezermester varázsolta szinte újjá. A hagyományőrző klub nevében Mázán András szólt az egybegyűltekhez, méltatva, hogy ez is egy apró jele az összefogásnak. Aztán következett az egyházi szertartás. Szentelő, minden oldalról, majd messze szálló ének — az élőkért és holtakért. „Jézusomnak szívén, megnyugodni jó ..