Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-09 / 237. szám
1990. október 9„ kedd Hogyan függ össze a mezőgazdaság és a távközlés megyénkben? „Ha pénteken leszállna egy ufó...” Dr. Zsíros Géza békéscsabai háza előtt alig fértek el az autók vasárnap este. Az országgyűlési képviselőnek ezen a napon neves vendégei voltak. — Vége kell hogy legyen az igehirdetésnek, ütött a cselekvés órája — ezekkel a súlyos szavakkal fogadta a megbeszélésre hívott újságírókat, majd vendégeivel a tervekről, elképzelésekről tartott rögtönzött „sajtótájékoztatót”. Zsíros Géza mindenekelőtt azt magyarázta el, hogyan lehetett két olyan, egymástól távoleső terület, mint a mezőgazdaság és a távközlés ugyanazon tárgyalóasztal témája. — Kidolgoztam egy olyan kertészeti programot — mondta a képviselő —, amely hétévi fejlesztés után több milliárd dollár export- többletet képes hozni az országnak. Ennek lényege, hogy Magyarország minimális tőkebefektetéssel 26 féle növényt konkurencia nélkül tudna a nyugati zöldséggyümölcs piacon garantáltan eladni. Ez pedig 120 ezer embernek adna közvetlenül jövedelemszerzési lehetőséget ... A termelés kezdetben Békés és Bács-Kiskun megyékben folyna, amihez később a gyümölcstermelésről híres Csongrád is csatlakozna ... Mindezekhez képest a tár- ' gyalóasztalnál ült R ajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési ,és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Vojnár László, a Magyar Távközlési Vállalat Szegedi Igazgatóságának vezetője, és a világ egyik legnagyobb (60 milliárd dolláros forgalmú) amerikai távközlési cégének, az V. S. Sprintnek néhány vezető képviselője. Zsíros Géza egyetlen mon- datttal magyarázta meg, hogyan kerül a „csizma az asztalra”: — Ez a mezőgazdasági program ugyanis telefon nélkül meghalt! Rajkai Zsolt ennél részletesebb információkkal is t szolgált: — Ez az amerikai cég néhány év alatt az egész magyarországi távközlés modernizálását megoldaná. Minisztériumunk azonban már korábban úgy döntött — mivel több ehhez hasonló ajánlatunk is van —, hogy versenytárgyalást írunk ki a jelentkezők között, amiből természetesen a Magyar Távközlési Vállalat sem maradhat ki. Mi úgy számoljuk, ha kiépülne az ország gerincvezetéke — ez olyan két év —, akkor ehhez már - egy éven belül lehetne kapcsolódnia a különböző régióknak, így Békés megyének is. A vasárnap esti tárgyalások abba az irányba mutattak, hogy mind Békés megyének, mind pedig az U. S. Sprintnek kedvező lenne, ha ezen a területen ők vihetnék véghez a fejlesztést. Természetesen a telefon- hálózat modernizálása, bővítése, nemcsak az egyre szaporodó üzleti vállalkozások miatt égető kérdés. Békés megyében körülbelül 400 ezer ember él, s 22 500 telefont tartanak nyilván. Az évek óta telefonra ' várók száma 18 ezer. Ezek az adatok pedig azt bizonyítják, ahogy Rajkai Zsolt mondta, hogy Békés távközlése még a magyar átlagtól is elmarad, és ami még ennél is rosszabb, azt az államtitkár tréfásan így érzékeltette: — Tudjuk, hogy ebben a megyében léteznék még olyan elszigetelt falvak, ahová, ha pénteken leszállna egy ufó, a világ csak hétfőn, a postanyitáskor értesülhetne róla... M. M. Érvek a privatizációhoz Dr. Pohánkovics István államtitkár: a lopást nem ismerhetjük el Az Ipari Minisztérium államtit kárának nemcsak a szőnyegek nyerték el a tetszését, ugyanez elmondható a szövetkezet vezetőinek gazdasági elképzeléseiről is. Képünkön balról jobbra: Sümeghy Csaba, Karcag József, a szőnyegszövő elnöke, Dragon Pál és dr. Pohánkovics István Fotó: Fazekas Ferenc (Folytatás az 1. oldalról) — Az Alkotmánybíróság határózata szerintem egy pillanatig sem volt kérdéses. De az ellenzék pírruszi győzelmet aratott. Egyébként a fejlett demokráciák alkotmányai általában egyetemes értékeket szabályoznak. A magyar tulajdonjogban teljesen más a helyzet, a jelenlegi állapot kényszer hatására jött létre. Legszerencsésebb az lenne, ha a jogsértéseket egyetlenegy aktussal orvosolnánk, mégpe dig többségi politikai akaratnak megfelelően. Alapvetően fontos, hogy ebből a szempontból ne kezeljük külön a földet, éppúgy szólni kell a házakról, ingatlanokról és egyéb értékekről, amelyeket erőszakkal államosítottak. — A szavaiból nekem úgy tűnik, hogy ön valójában megelégedéssel nyugtázta az Alkotmánybíróság határozatát. — Az Alkotmánybíróság végeredményben számunkra kedvezően ítélt. El kell dönteni a koalícióban, hogy evolúciós, vagy revolúciós fejlődés talaján privatizálunk. Ha az előbbi mellett voksolunk, akikor a reprivatizálás elengedhetetlen, mégpedig minden tulajdonnál. Ha azonban a Parlament kizárólag privatizál, akkor a kormányzat jól jár, hiszen csak bevételei lesznek! Töredékére csökkenne az államadósság ... Egyébként nézetem szerint bizonyos kényelmi szempontok: is vezérelnek politikai erőket, amikor a reprivatizálás ellen emelnek szót. — A kisgazdák a reprivatizálás fontosságát hirdetik, sokszor kívülállóknak érthetetlen hangsúllyal, úgyhogy kényelemszeretettel a kormánykoalíciót nemigen lehetne megvádolni... — Nemcsak arról van szó, hogy X. Y. visszakapja, amit jogtalanul elvettek tőle annak idején. A reprivatizálás, a jogsértések megszüntetése visszaadhatja az emberek hitét és reményét, ami legalább olyan fontos, mint az anyagi javak birtoklása. A lopást, a tulajdon elvételét meggyőződésem szerint egyszerűen nem ismerhetjük el. — lovász — Szakad a plafon - fogytán a türelem (Folytatás az 1. oldalról) — íme a tornatermünk — mutatja Szirony Pálné testnevelő az emeleti nagytermet, amelynek egykori szépségét még őrzik a íves ablakok, a körbefutó erkélyek. — Csak igen óvatosan merem tornáztatni a gyerekeket, ugyanis, ha nagyon belefeledkezünk a mozgásba, a földszinti irodák mennyezetéről potyogni kezd a vakolat. — Az a legfelháborítóbb — veszi át a szót ismét az igazgatónő —, hogy már 1982-ben életveszélyessé nyilvánították az épületet. Azóta tulajdonképpen jelentős felújítás nem történt. Amikor kértük, mindig arra hivatkoztak, hogy kevés a pénz. Ugyanakkor más, szerintem kevésbé fontos dolgokra jutott a nagykalapból. Az éves költségvetésünk 1,2 millió forint. Ez épphogy elég az üzemeltetési költségekre. Jobban járnánk, ha saját magunk gazdálkodhatnánk, és nem gyámkodna felettünk az OIGI. Mi aztán igazán tudjuk, mire van szükségünk, és megkereshetnénk az olcsóbb, gazdaságosabb megoldásokat. Az épületből kifelé haladva még egy utolsót pillantunk az iskolára, mely szép színfoltja lehetne a városr- nak. Már csak azért is érdemes lenne áldozni rá, mert Szarvas négy általános iskolájából a 2-esbe jár a legtöbb kisdiák. Bizony, igazat kell adnunk a pedagógusoknak, amikor azt mondják, hogy ilyen körülmények közt nem garantálhatják a gyermekek biztonságát. S megérthetjük azokat a szülőket is, akik reggelente nem bocsátják nyugodt szívvel gyermekeiket ebbe az iskolába. G. K. Sátáni áldozat (Folytatás az 1. oldalról) — Nem, de úgy gondoltam, hogy miért ne öljem meg a testvéremet? A hátába szúrtam a kést... Felébredhetett álmából, mert megmozdult. Szúrtam még egyet, aztán még és még ... Nem tudom hányszor. Láttam, hogy már nem mozdul, erre a hátára fordítottam és lehúztam az ágyról a földre. Nem vagyok sem elme-, sem idegbeteg! Tetszett,amit csináltam, * ennyi az egész!! — Így utólag sajnálod, hogy megölted? — Nem volt valami jó a kapcsolatunk, nem is sajnálom ... (A magnófelvételen nagy sóhaj, a századosnak valószínű, ez a legborzasztóbb esete, amin valaha is dolgozott. Ismét ő beszél) — De hiszen én alig ismerlek, ha veled történne ez az eset, akkor is borzasztóan sajnálnálak, neked meg a húgodról van szó! — Nem változtatna a lényegen, ha azt mondanám, hogy megbántam. — Ha élne a húgod, megint megcsinálnád? — Nem biztos. Elkezdtem gondolkodni és rájöttem, hogy nincs semmi értelme annak, .hogy éljek. Elhatároztam, hogy végzek magammal. — De hiszen gyerekeid lehetnének-. .. — Az nem életcél... — Most mire gondolsz? — Semmire! — Szoktál olvasni? — Igen. — Utoljára például milyen könyvet forgattál? — Voltaire: Candidját. Egyébként csak azért olvasok, hogy elteljen az idő. — Szeretsz valakit? — Senkit a világon! — Édesanyádat se? — Öt sem. Az édesapámat meg még úgy sem, ellenszenves nekem. — Miért daraboltad fel a kishúgodat? — Nem tudom megmagyarázni. — És magad mivel és hogyan szúrtad meg? — Ugyanazzal a 'késsel, a mellkasomba döftem. Aztán lefeküdtem aludni. Reggel kimentem a WC-re, amiíkor édesanyám meglátta, hogy mi van. — Nem fájt a szúrás? — Nem! — Még egyszer megkérdezem, megbántad, amit tettél? — Nem. így sikerült, mit bánjak meg rajta? — Nem érzed magad betegnek? — Egyáltalán nem. Soha semmi bajom nem volt. Ügy gondolkodom, mint eddig. Idegbeteg sem voltam soha. — Szereted a horrorfilmeket? — Igen, szeretem. — Milyen vagy? — Gonosz. Az angyalarcú gyilkos könyvei között egy 13 pontba foglalt fogadalmat találtak a rendőrök. Az első pont így szól: A sátánt soha el nem árulom ... * * * Vajon meg tudja-e valaki mondani, hogy az őrült téveszme ennél a csendes, kamasz fiúnál mikor és hogyan kezdődött? Vajon biz- hatunk-e abban, hogy ő az egyetlen, akiben megfogant a torz, elvetemült gondolat? Megválaszolatlan -kérdések! Jó lenne, ha a tények pontos feltárásakor ezekre választ kapnánk. Béla Vali Loptak lépten-nyomon Szinte egymást érték az elmúlt hét végén a megyében a kisebb-nagyobb lopások. Békéscsabán az egyik autóparkolóban feltörték egy .gépkocsit, amelyből — talán hűvösnek találta a tettes az éjszakát? — elloptak egy bőrdzsekit. Szintén a megyeszékhelyen pénteken, a sportcsarnok előtti „KGST- piacon” egy táskából pénzt loptak; a Petőfi utca 4. számú ház elől egy Aro gépkocsinak veszett nyoma, míg az István király téri cipőbolt hátsó traktusán az üveget törték be. A lábbelire vágyó tolvaj hét pár cipőt lopott, csakhogy pechje volt: éppen azok a lábbelik akadtak a kezébe, amelyeket minőségi reklamáció miatt vittek visz- sza a vevők. A vasúti vagonokat is alaposan megdézsmálták a hét végén, de hogy egészen pontosan hol történt a kirámolás, azt egyelőre nem tudni. Csupán annyi bizonyos, hogy mire a békéscsabai vasútállomásra ért a rakomány, enr nek-annak lába kelt. így eltűnt Budapest Keleti pályaudvar és Békéscsaba között egy vasúti kocsiból 12 karton, majd 11 karton sör. továbbá különböző traktoralkatrészek és festékek. Salgótarjánból indult Csabára az a szerelvény, amelyből a végállomáson hiányzott 11 üveg whisky és 53 darab Robinson nevű óvszer. A Nagykőrös—Szolnok—Békéscsaba vonal egyik szerelvényét pedig feltehetően éhes tolvaj, vagy tolvajok dézsmálhatták meg, loptak ribizli- dzsemet, sűrített paradicsomot, káposztakonzervet. S ezzel még mindig nincs vége a sornak: ugyancsak a hét végén betörtek Békéscsabán a 'Tanácsköztársaság útja. Jókai utca sarkon álló, kürtös kalácsot áruló kis pavilonba, innen készpénzt és egy karórát loptak eb Az István király téren a cipőbolt mellett, egy másik üzlet is megtetszett a szórakoztató eléktroniika iránt fogékony tolvajoknak: az Élésker új üzletéből — a korábbi „Pesti Csemege” helyén nyílt üzletből — miután betörték a kirakatüveget, kiemeltek egy Videorecordert. Valameny- nyi esetben lopás miatt rendelt el nyomozást a rendőrhatóság. S még mindig nem ért véget a sor: szintén ugyanezen a hétvégén Békésen, a Széchenyi téri borozóból italt és dohányárut zsákmányolt a tolvaj -- a tettest elfogták. Szintén Békésen az egyik iskolából egy sportfelszerelést emelt el valaki. Az egyik füzesgyarmati kisvendéglőből italt, kávét, magnetofont tulajdonítottak el, egy bu- csai italboltból pedig a cigaretta és az ital mellé némi készpénzt is zsebrevágott a tolvaj. Nem, a zene nem ismer határokat t« A most következő történet kezdete az elmúlt év karácsonya, amikor a békéscsabai evangélikus templomban hangversenyt rendeztek, s ennek a bevételéből több mint 30 ezer forint értékű ajándékot vásároltak, vittek Romániába. Az elkövetkezők megértéséhez szükséges még: a magyar Bárdos Lajos Társaság tavalyi linczi kórusfesztiválja után az idén Székelyudvarhelyre invitált meg több énekes együttest. Az akkor még nyugatnémetek és a spanyolok — talán előrelátásból — nem mentek el, de a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar október 4-én útnak indult. Sikerrel szerepeltek. Október 7-én jöttek haza. Ártándnál akarták átlépni a román—magyar határt. — A román vámosok az egész buszt kipakolták, a székeket is felszedték, minket kiszállítottak — tájékoztatott Rázga József, a békéscsabai zeneiskola igazgatója, a kórus vezetője. — Egy vámosnő sorba állított bennünket, ordítozott velünk és azt is mondta, hogy ha nem engedelmeskedünk, akkor majd hívja a katonákat. Valóságos „falhoz állítást” rendezett. Az egyik kislányunk román népművészeti motívumokat ábrázoló blúzt viselt, s ezt le akarták vetetni, pedig tanúsíthatom, hogy Békéscsabán is ezt hordta. Ügy döntöttünk, hogy_ nem megyünk tovább. Kiabált, ordítozott velünk, s aztán két óra elteltével — amikor újabb román és magyar vámosok közbeléptek — végre átjöhettünk a román—magyar határon. Ami ajándékot kaptunk a vendéglátóinktól, azt majdnem mind elvették, azzal az érveléssel, hogy minden behozott árucikknél 514 lej a határ. * * * Tegnap felhívtuk telefonon a vámügyekben illetékes békéscsabai hivatalt, ahol arról tájékoztattak, hogy tudomásuk szerint a román vámszabályok szinte naponta változnak, de erről hivatalos értesítést ők sem kapnak. Gyulán az illetékes hivatal parancsnoka azt mondta, hogy állítólag a magyar állampolgárok 500 lejnél nagyobb értéket nem hozhatnak be. Artándi hírünk: minden harmadik-negyedik román gépkocsit is visszafordítanak az ottani vámszervek a megszigorított vámszabályok miatt. (vitaszek)
