Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-08 / 236. szám

1990. október 8., hétfő o Istentisztelet az aradi emlékműnél Für Lajos Kevermesen „Meghajtom fejemet” (Folytatás az 1. oldalról) denkit: a magyar Himnuszt ne énekeljék el, hiszen jobb a békesség. Mindezek ott motoszkáltak a féjünkben, amikor átbal­lagtunk a Maros hídján, és a mind nagyobb tömeg pi­ciny részeként az emlékmű­höz sétáltunk. A tulajdon­képpeni megemlékezést, az ökumenikus istentiszteletet 12 órára hirdették meg. A sokaság — egyesek szerint 8-10 ezren lehettünk — kü­lönös meghatottsággal fo­gadta az egymás után szent- •bészédet mondó egyházi személyiségeket, akik Krisz­tushoz, és az Úristenhez fo­hászkodtak a tizenhárom vértanú lelki üdvösségéért. S a szívhez-lélekhez szóló beszédek óhatatlanul súrol­ták a világi élet mezsgyéjét, ezen nincs mit csodálkoz­nunk. Ahogy egyikőjük fo­galmazott: „Az Isten ben­nünket, embereket, rendít­hetetlen méltósággal áldott meg. Az Apostol emígyen 6zólt: az emberi méltóságot, akár csak az életet, nem evilági hatalmasság adomá­nyozta, hanem maga az Űr. Ady Endre szerint pedig: vagyok mint minden ember, fenség ... Ezért döbbenetes és megrendítő, valahányszor bárhol és bármikor ezt a méltóságot látjuk kerékbe törni, lábbal tiporni. Fájdal­mas tapasztalni, hogyan vo­nul végig a világban a bűn, amely végül a káini indula­tokban csúcsosodik ki. A ti­zenhárom tábornok a világ­szabadság magasztos eszmé­jéért, valójában az emberi méltóságért indult harcba a zsarnokság ellen, s igazsá­guk tudatával néztek szem­be a halál borzalmával. Em­lékük fényes csillagként ra­gyog nemzetünk és népünk egén. Isten tőlünk most nem követel véráldozatot, de azt igen, hogy minden bűnnel, gonoszsággal szembeszáll­junk. Csak így lehetünk méltóak a tizenhármak örökségére. Akik ma még ezt nem értik meg, talán gyűlölettel néznek ránk, és' jogainktól, méltóságunktól akarnak megfosztani ben­nünket." Az ünnepi szentbeszédek folytatásában egy gyönyörű bibliai idézet hangzott el, Lukács evangéliumának 19. részéből: „Ha az emberek elhallgatnak, megszólalnak a kövek’.’. Találó, rendkívül helyén való gondolat. Amit ' nem lehet szavakba önteni, azt a szürke gránit hirdeti. Az üzenetet, amely a meg­nyíló börtönkapuból jön, és utat mutat az egymást kö­vető generációknak! S igaza van a tiszteletes úrnak, itt nem a magyar nemzet kivagyisága, nacio­nalizmusa szólal(t) meg, a forradalmárok' a világsza­badság jelszavát hímezték zászlajukra. Sok nemzet vé­re keveredett ereikben, de nem kérdezték egymástól, hogy „Te Európa melyik fertályán láttad meg a nap­világot.” A szószékről elmondott beszédek után a koszorúzás következett. Nincs az az ember, aki pontosan meg­mondaná, hány hivatalos virágcsokor, koszorú került a talapzatra. De nem ez a lényeg. (Bennünket, Békés megyeieket legalább tucat­nyian képviseltek szervezet­ten, nagyon sokan pedig sa­ját virágaikat hozták át a határon.) Két óra után ritkulni kezdtek a sorok, lassan ki­ürült a vesztőhely környé­ke. A magyar és a székely Himnuszt rendkívüli önfe­gyelemmel most nem éne­kelte el a tömeg. Lovász Sándor Tízezren is eljöttek... Fotó: Fazekas Ferenc IgiparttaliamáaT, exgarttilaln Befejeződött Békéscsabán a néprajzi knnferencia Elbúcsúztak a 14 ország kutatói Tegnap délután befejező­dött Békéscsabán a negye­dik alkalommal megrende­zett háromnapos nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia. Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke így búcsúzott a 14 országból érkezett résztve­vőktől. akik arra kérték, le­gyen a tiszteletbeli elnöke az öt év múlva tartandó, követ­kező konferenciájuknak is: — Én most vagyok 73 éves. Ehhez adjanak hozzá még ötöt. és önök is láthatják, én ekkorra már 78 éves le­szek ... De azért köszönöm. Jó érzéssel tölt el az, hogy ezen a konferencián is meg­őriztük azt a nemes hagyo­mányt. miszerint — bár az előadások igen különböző felfogásokról tanúskodtak — senki sem sértette meg a másikat mindenki igyeke­zett tolerálni a másként gondolkodót Ezt követően Balassa Iván e konferencia két nagy ered­ményéről beszélt Az egyik az, hogy végre, háromszor öt év után a Romániában élő kutatók is el tudtak jön­ni erre a nemzetközi talál­kozóra: a másik, hogy a ci­gányság életének néprajzi vonatkozásairól is több elő­adás hangzott el. mint ko­rábban. Summázásképpen szó esett a konferencia előadásainak kiadásáról, majd végül Ba­lassa Iván a helyi szervezők­nek mondott köszönetét: — Egy konferencia leg­fontosabb része az evés és az alvás. Tessék kérem egy éhes vagy kialvatlan ember­nek előadást tartani vagy vi­tatkozni vele. Nem lehet. Ezért is köszönöm a hely­bélieknek. hogy a konferen­ciánk sikeréhez ezekkel a nélkülözhetetlen „kellékek­kel” hozzájárultak. — rU Megérkezett az országba az aszálykárok enyhítésére vásárolt első takarmányga­bona-szállítmány. A kor­mány, mint annak idején hírt adtunk róla, együttesen 600 ezer tonna takarmány­gabona — kukorica és árpa — importjához járult hozzá. A külkereskedelmi válla­latok a kormány által enge­délyezett mennyiséget mara­déktalanul lekötötték, azaz még vásárolták Európában, illetve a tengeren túl. A megvásárolt tételek a szer­ződések szerint az év végé­ig érkeznek be az országba. A hazai kukoricatermés a becslések szerint ä vártnál legalább 2,5 millió tonnával lesz kevesebb. A tapasztalatok szerint az eddigi intézkedések nyomán bizonyos mértékig nyugod- tabb lett a hazai takar­mánypiac. A minisztérium véleménye szerint így most már — egyelőre — nincs ve­szélyhelyzet a takarmány- ellátásban. Ennek elle­nére a takarmánygabonák, főként a kukorica árában ug­rásszerű növekedés követke­zett be. A tápok gyártásához nélkülözhetetlen szójadara és halliszt behozatala zavarta­lan. Nem megy harcoló alakulat az iraki térségbe Für Lajos honvédelmi minisztert kevermesi benyomá­sairól és egy sokakat foglalkoztató hírről kérdeztük. — Mit adott önnek a kevermesi megemlékezés? — Nekem minden ilyen ünnepség megható, s kissé megrendítő is — mondta Für Lajos. — Negyvenöt évet kellett arra várni, hogy egy település háborús halottait eltemethesse. Ez a helyzet önmagában is drámai. Más­részt azt láttam, hogy még mindig mennyire sok elfoj­tott fájdalom él az emberekben, amely idáig fojtogatta őket. Egyáltalán: nem sírhatták ki magukat az embe­rek. Megrázó, ahogyan most teszik. Az idősebb korosz­tálynak legalább elégtételt jelent. Szeretném, ha mind­ez erkölcsi tartást adna az új 'nemzedékeknek, és 60ha többé nem kellene ennyit várni halottaink eltemeté­sével. — Visszatérve a hétköznapokhoz. Aggódó édesanyák kérdezik, hogy küld-e az ország katonákat nz iraki—ku­vaiti konfliktus térségébe? — Továbbra is aktualitása van a humanitárius rész­vételnek. Egy egészségügyi komplexumot küldenénk oda az ENSZ égisze alatt. Nem csak a hadsereg körülötti teendőket látnák el egy esetleges háborúban, hanem a civil lakosság megfelelő orvosi és egészségügyi gondozá­sát is biztosítanák. Szó sincs tehát harcoló alakulatról. A szülők ne aggódjanak még akkor sem, ha orvos vagy ápolónő gyermekeik vannak, mert mindezt — ha egyál­talán megvalósul — szigorúan önkéntes alapon szervez­zük meg. Tehát semmiképp sem parancsszóra. K. A. J. (Folytatás az 1. oldalról) és Szokolay Zoltán MDF- képviselők helyeztek el ko­szorút a második világhá­ború áldozatainak emlékmű­vénél, majd a közelben álló első világháborús emlékmű talapzatára. Koszorúzott Domsik Jánosné, a 15 éves tanácselnökség után újra bi­zalmat' kapott polgármester­asszony (akinek nagyapja (maga is bíró volt Keverme­sen), 6 több helyi szervezet képviselője. A község 175 évéről Pelle Ferenc emléke­zett meg. A katonai alegy­ség díszmenete zárta a cso­dálatos őszi napon megren­dezett hármas kegyeleti ün­nepet. E délelőttön nyitotta meg Mladonyiczky Béla a helyi művelődési házban azt a ki­állítást, amelyet a Lököshá- zán élő 21 éves, tehetséges Cocvus-Kora Róbert képei­ből, szobraiból állítottak ösz- sze. A honvédelmi miniszter programja Gyulán folytató­dott. Délután 3 órakor kato­nai őrségváltást láthattak a város lakói. Für Lajos az 1848—49-es honvédtiszti em­lékhelyen történészi alapos­ságú és irodalmi léptékű beszédben emlékezett meg október 6-a jelentőségéről, nemjeti tudatunkba való épüléséről. Ezt kővetően Markó István országgyűlési képviselő társaságában ko­szorút helyezett el az em­lékhelyen. Ugyancsak koszo­rúzással tisztelegtek az Ara­don kivégzett hősök előtt a helyi pártok és a közigazga­tás képviselői is. K. A. J. Közúti rend — ellenőrzés (Folytatás az 1. oldalról) lyos közlekedés az érde­künk. A Lada 1500-ös vezetője idősebb férfi. Utánfutóján jókora betonkeverő. — Kölcsön volt nálam, visszavíszem — tájékoztat Varga Pál. — Milyennek tartja a rendőri intézkedést? — kér­dezem. — Mindig törvénytisztelő voltam. Azt hiszem, már az is maradok. Az a vélemé­nyem, hogy az utóbbi hóna­pokban megbénultak a rend­őrök. Nem mernek büntetni. Gépkocsik tömkelegé paritól szabálytalanul a városok kellős közepén és sorra sza­bálytalankodnak, anélkül, hogy bármiféle retorzióban lenne részük. Nem látom, hogy a köz­lekedésiek bírságolnának. Ez nem csak az én vélemé­nyem, de ezt mondják az ismerőseim is. Nagyobb jog­körrel kellene felruházni őket... Igenis a rendőrök legyenek határozottabbak azokkal, akik nem tisztelik a törvényt. Akármilyen ál­lamformában élünk, a rend­őröknek kell a közbiztonsá­got szavatolniuk. A kétsopronyi bekötőúton MTZ 5-es traktor kocog. Azt mondja a vezetője; a Két­sopronyi Rákóczi Tsz tulaj­dona. — Hogy nincs kitöltve a menetlevél? — csodálkozik a traktoros nagyot, mintha valami meglepőt közölt vol­na vele az ellenőrző Ferjési őrmester. — Csak a telepen belül közlekedtem — mond­ja védekezésül. — Nincs itt a vezetői en­gedélye sem. Valószínűleg tudja, így nem lehet közle­kedni... 200 forint helyszí­ni bírság. PY-os Wartburgot állíta­nak meg. A gépkocsit fiatal szőke férfi vezeti. Az. ellen­őrzésnél kiderül: rossz a féklámpa. — Pedig amikor elindultunk jó volt — mond­ja. (Érdekes, minden, autót vezető ezt mondja hasonló helyzetben, mintha az au­tósiskolában ezt tanítanák.) Büntetés nélkül mennek to­vább. Igaz, megígérték, ha célba érkeznek, azonnal megjavítják a hibát! A KG-s rendszámú piros Skoda kalaptartóján két tor­ta díszeleg: — Lakodalomba megyünk nagyapámmal — így a fia­talember, Sipiczkí Pál. övé az autó. Miután minden rendben találtatott, a 76 éves nagy­apának jár az ajándékcso­mag. ö a tulajdonos. Korát meghazudtolva pattan ki a kocsiból, hogy azt átvegye az őrmestertől. Szárvas belterületén in­tézkedő rendőröket találunk. Kérdezem, milyenek va­gyunk, mi gépjárművezetők? Mit tapasztalnak? Major József rendőr had­nagy nem a közlekedésiek­től, a bűnügyesektől ugrott be erre az akcióra. — Milyenek? Fegyelme­zetlenek. Nem kapcsolják be az öveket, a lámpákat. Ért­hetetlen. Rosszak, kopottak a gumik, de még a pótkerék is használhatatlan. Különö­sen .igaz ez a. román állam­polgárok autójaira. — Tudják őket bírságol­ni? — Nehezen. De általában van náluk eladható áru. Értékesítik és akkor fizet­nek. Sötétedik. A szarvasi Ha­lászcsárda előtti parkolóban még egy rendőrautó és egy ZE-s Lada. A vezető mel­letti ülésen fiatal mama teá­val itatja egyéves kicsijét — Nem tudja, mennyire veszélyes a picivel elől ül­ni? — kérdezem tőle döb­benten. — Tudom. De csak itt voltunk az orvosnál — mondja, és marad szép nyu­godtan tovább a helyén. Hat rendőr nézi szótlanul, hogy így indul további útjára a fiatal pár! Véletlenül találkozunk egy kivilágított kerékpárral. — Meg kell őt jutalmazni — kap rajta Restye őrmes­ter. Sörszag vág mellbe, ahogy a bácsit, Sepeczán Andrást megállítják. — Á, csak három üveg sört ittam — mondja kézle- gyintve. — örül a rendőri aján­déknak? — Hát hogyne, nagyon kö­szönöm. Van három uno­kám... Kicsit bizonytalanul felül és elkarikázík... Hazaindu­lunk. Az a véleményünk, hogy kevesebb szabálytalan­kodóval találkoztunk a ko­rábbiakhoz viszonyítva. Igaz, arra sem volt még pél­da, hogy két ilyen humánus rendőrrel akadtak volna ösz- sze a gépjárművezetők, no meg e sorok Írója is. Béla Vali A 76 éves Gyuri bácsi ajándékot kap

Next

/
Oldalképek
Tartalom