Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-18 / 245. szám
1990. október 18., csütörtök-KlddOl-fiTH Ismerkedjen © a székely népi kultúrával! fl Népújság exkluzív sorozata Felvétel egy kiállításról: a tárgyalkotó népművészet legszebb darabjai Nemcsak nyelve, hanem kultúrája is sajátos jegyét képezi a nemzetnek, nemzetiségnek. A népi kultúránk, amelynek múltja értékeiben rejlik, nemzetiségünk olyan sajátos jegye, amelyhez hasonló sehol sincs. Ez a kijelentés a jelenségnek nem az abszolutizálása, inkább értékmérője. Tömören példázhatjuk is: székelytánc, székely népdal, székelyruha, székelykapu, nem is mondom tovább, hiszen a földgolyón más nem mondhatja ezeket magáénak. Népi kultúránknak legfontosabb jelzője, hogy élő. Ez a tény nemcsak azt jelenti, hogy bármikor funkcionális, élő szerepkörét betöltheti, hanem azt is, hogy a jelenkor annak hordozója és to- vábbvivője. Olyan zárt, dinamikus rendszert képez a népi kultúra művelése, amelyet ilyen formájából lebontani lehetetlen. A gyermekek már kicsi korukban (pl. óvodás korban) megtanulják az egyszerű tánclépéseket, népdalokat, szívesen felöltik a székely ruhát. Ezt a sajátos székely jegyet, megnyilvánulást, ahogy nőnek, mind fokozzák. Megtanulják, és sajátukká teszik a tájegység néptáncait, népdalait. Fokozatosan a népi tárgykészítés és tárgydíszítés alkotóivá válnak: szőnek, varrnak, fát faragnak, korongoznak stb. Ez generációról generációra mind átadódik. A népi kultúra hármas egysége: a megismerés, átvétel, továbbvitel generációkra szabottan és generációk közötti kapcsolatokban egyaránt törhetetlen. A gazdasági, társadalmi élet változásával egy időben a népi kultúra tömegjellege változásokon ment át. A hagyományos faluközösségek felbomlása, a városiak kialakítása sok szempontból érintette az addig hagyományokhoz ragaszkodó közösségeket. Már azzal, hogy a falu rendtartásában (szokások, ünnepek, társadalmi-gazdasági szervezkedések) meglazultak az eddigi hagyományok, károsult a népi kultúra hordozóinak tömege. Ez részben áttevődött városra, új környezetbe, ahol változatlanul tovább él. Ilyenek a városi folklóregyüttesek, népművészeti alkotókörök, egyéni alkotók tevékenysége. Ennek a jelenségnek elemzése több figyelmet érdemel, annál is inkább, mivel az említett változás sajátosan ment végbe. Jellemzője a népi kultúra iránti további ragaszkodás, az új környezetben lejátszódó megismerés- átvétel-továbbítás hármas egységének szintén zárt köre. A hagyományos és az új környezetben a népi kultúra szervezett formákat kapott. A művelődési intézmények egyéni előadói, együttesei, csoportjai, alkotó körei, a folklóregyüttesek, a művészeti népiskolák szakosztályai, újabban a klubokba, egyletekbe és egyesületekbe tömörült műkedvelők, a népi kultúra hordozói képezik a szervezett formákat. Itt jegyezzük meg, az említett formák (csoportok) tevékenysége nem veszélymentes a népi kultúra autentikusságának megtartása szempontjából. Abban az esetben, amikora népi együttesek műsoraikban a színpadiasságot követik, amelyet a viselet a táncok és énekek stilizálásával valósítanak meg, kilépnek a hagyományápolás, a népi kultúra elfogadott értékeinek kereteiből. A további veszély már állandóan fennáll, mert a „rossz példa” ragadós! Az egész élet, a műkedvelő mozgalom is állandóan egyensúlyban áll. Az elég nagyfokú stilizálást, más szóval a giccs felé hajlást, a népi tánc, a népdal művelésében szerencsésen az ifjúság táncházmozgalma egyensúlyozza. Ez olyan mozgalom — nagy méretekben —. mely a jövőbe mutat. Garanciát jelent arra, hogy a mai városi serdülő, aki a néptáncot népdalt a táncházban tanulja meg az soha nem fogja befogadni a giccsbe hajló stílust. A jelenkori nemzedéket, mint a népi kultúra hordozóját több rétegre oszthatjuk. Alaprétege . a falusi hagyományos lakosság. Másik az együttesekbe, művészeti oktatásba tömörült városi műkelvelők, harmadik pedig a táncházmozgalomban részt vevő ifjúság. Ezek közül a falu marad továbbra is a forrás. amely a generációs önmegújhodás eredményeként létezik. A népi kultúra elsajátítása (pl. a tánc) csak úgy igazi, ízes, virtusos, ha abba az ember gyermekkorába nő bele. Így válhat a folklórhordozó falu állandó forrássá. Az új környezetbe való szerencsés átvétet átültetés továbbra is a táncházmozgalom feladata marad. A népi kultúra hagyományainak ápolása viszont mindenki feladata. Nemzetiségi tartásunk, önkifejezésünk, ma nemcsak elégtétel, hanem korunk igénye is. Kardalus János Csíkszereda (Folytatjuk) Szlovák oktatási szakemberek Békéscsabán II „Pozvánka” még megérkezett Tatiana Brtánová (jobbra), a Pozsonyi Pedagógus Továbbképző Intézet egyik munkatársa éppen egy elsős szlovákórát látogat a békéscsabai szlovák tannyelvű gimnázium nyelvi laboratóriumában. Mellette balról a békéscsabai tanárnő, Pecsenya Edit Fotó: Gál Edit A Békéscsabai Szlovák Gimnázium és Általános Iskola nevelői szobájában rövid beszélgetésre kértük Uh. rin Erzsébet iskolaigazgatót és Németh Miroslavát, a szlovák tannyelvű, valamint a szlovák nyelvet oktató óvodák, iskolák magyarországi koordinátorát. Beszélgetésünk apropója az a Pozvánka (meghívó) volt, amelyet lapunkhoz juttattak el néhány nappal ezelőtt, s amelyben .tisztelettel meghívtak bennünket az október 15-től 26-ig tartó szlovák nyelvi és metodikai továbbképzésre. A hétköznapinak induló beszélgetés során igen tanulságos információkat kaptunk. De nézzük az elejétől! A magyarországi szlovák pedagógusok nyelvi továbbképzése hosszú időn keresztül nyaranként zajlott, mígnem két évvel ezelőtt Csehszlovákia és Magyarország megállapodást írtak alá egy új továbbképzési formáról. Ennek az a lényege, hogy évente három alkalommal (és nemcsak nyáron!) 25-25 szlovák nemzetiségű pedagógus látogathat északi szomszédainkhoz tapasztalatszerzés céljából. (Természetesen ugyanennyi magyar nemzetiségű nevelő jöhet hazánkba is!) A megállapodás értelmében a fentieken kívül évi egy alkalommal négy lektor utazhat az anyaországból a nemzetiségi területre. (Ez is oda-vissza érvényes!) A lektorok azután felmérik a meglátogatott iskolák, óvodák munkáját, és nyelvi, metodikai tanácsokkal, bemutató tanításokkal segítik az ott folyó tevékenységet. Szlovákiából tavaly a budapesti szlovák tannyelvű iskolába, az idén pedig a békéscsabaiba jöttek a Pozsonyi Pedagógus Továbbképző Intézet munkatársai. Ottjártunkkor a békéscsabaiak mindössze egyetlen nap tapasztalatából ítélhettek: — Mivel Békéscsaba területileg messze esik Szlovákiától — mondta az igazgatónő —, pedagógusainknak nem mindennap van alkalmuk találkozni az élő, mai modem szlovák nyelvvel. A pozsonyi szakemberekkel való 'beszélgetés egyrészt ezért is fontos számunkra. Aztán: mivel mind gyakorlati, mind elméleti szempontból felkészült kollégákról van szó — metodikai szempontból is sokat segítenek nekünk. Sőt! Nekik köszönhetjük, hogy megismerkedhetünk a szlovák pedagógia legújabb eredményeivel. Olyasmire gondolok például, hogy elmondják, náluk most mit hangsúlyoznak az irodalomban és így tovább. Sajnos hivatalos úton az ilyesmi csak lassan jut el hozzánk. A szlovák szakemberek az itt töltött idő első részében órákat látogatnak, elmondják véleményüket a helyi pedagógusoknak, -majd pedig ők maguk tartanak bemutató foglalkozásokat. Erre természetesen a megye összes érintett szlovák nemzetiségű nevelőit meghívják. Ez a továbbképzés ugyanis nemcsak a szlovák tannyelvű intézményeknek szól, hanem azoknak is, ahol csak egy tantárgy a szlovák. Németh Miroslava a következőkkel egészítette ki az elmondottakat: — Az említett kormányközi megállapodást követően mi úgy terveztük, hogy a Szlovákiából érkező lektorok öt éven keresztül — minthogy Magyarországon öt szlovák tannyelvű oktatási intézmény van — mindig más-más iskolába (óvodába) látogassanak el. Tavaly Budapesten voltak, most Békéscsabára jöttek, jövőre Tótkomlósra mentek volna, azután Szarvasra, majd Sátoraljaújhelyre ... „Mentek volna” — ütötte meg a fülemet. Hát nem így lesz? — kérdeztem aztán hangosan is. Miroslava és az igazgatónő összenéztek, majd Miroslava szólalt meg: — Ha Isten és a kormány is úgy akarja... Az igazgatónő bővebb magyarázattal szolgált: — A nemzetiségi oktatás körül most nagyon sok a bizonytalanság. Ebben az újfajta továbbképzésben . — amelyet az a bizonyos nemzetközi megállapodás hitelesített — Miroslava, mint a magyarországi szlovák oktatási intézmények koordinátora, nagyon sokat dolgozott, közvetített. Ö volt az egyetlen olyan szakemberünk, aki országos szinten is átlátta a helyzetünket. Munkájára valamennyi magyar- országi szlovák oktatási intézménynek szüksége lenne... Volt.... lenne ... — hallgatom a múltidőket és a feltételes módokat. Miért, hát mi történt? — gondolkodom, de már hallom is a választ: — Tudniillik jelen pillanatban csak az a biztos, hogy a volt Országos Pedagógiai Intézet volt nemzetiségi osztályának szlovák tantárgygondozója voltam — mondta Miroslava. — Közben kettévált a pedagógiai intézet. Az utódintézmények, az Országos Közoktatási Intézet és a Nemzeti Szakoktatási Intézet pedig még nem vett át bennünket, azaz a volt nemzetiségi osztályt. A kérdés tehát most az, hogy leszünk vagy nem leszünk... — Mi még Miroslavát is keveselltük — folytatta az igazgatónő —, hiszen külön státus nem lévén, egyedül foglalkozott az óvodai, általános és középiskolai ügyekkel is. Ha még ő sem lesz, az már igazán nagy veszteség lenne számunkra... A továbbképzések fennmaradásával is ugyanez a helyzet. Csak reménykedni tudunk, hiszen most minden az új kormányon múlik ... Magyar Mária Adóprések, adótippek Egyik központi napilapunk olvasója levelet közölt, amelyben az ún. vagyondézsma bevezetését javasolja. Ennek értelmében mindenkinek szét ^ellene néznie a háza táján, mennyit változott a „vagyonnövekménye” 1947-hez képest (nyaraló, lakás, családi ház, gépkocsi, telek stb.). A személyi jövedelemadóhoz hasonlóan önként be kellene vallani, hogy ki mit szerzett tisztességesen, iAmit csak úgy „mellékesen” szerzett, az után fizessen dézsmát. Megjegyzendő — olvashatjuk a továbbiakban —, a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan sávos rendszerben kellene fizetni, s azokat lehetne a befolyt összegből kártalanítani, akiknek ingatlanjait 1947 és 1988 között államosították vagy kisajátították. ■ Mivel minden ésszerű, hasznos, az állampolgár tisztességét, becsületét védő javaslattal egyet szoktam érteni, még akkor is, ha lassan már az üres zseb a tét, szeretném továbbfejleszteni azt az ötletet. Adópolitikánkban még igen sok a hézag. Van néhány elgondolásom arra !vonatkozóan, hogy az üres államkasszába hogyan gurulhatna több forint. 1. Azokat az újságírókat, akik rosszat írnak a kormányról, a pártokról, a magyar valóságról, helytelenítik az áremeléseket, honoráriumuk sávos levonásával (kizárólag önkéntes bevallás alapján) kellene emlékeztetni arra, hogy az elcsépelt témákat ne feszegessék, ne rontsák a közhangulatot, a lerágott csontot ne rágják tovább. 2. Akiknek van mit aprítani a tejbe, azoknak nyilván van tejük is és kenyerük is. Ezért indokoltnak látszik a tejbe- aprítók adójának bevezetése. 3. A munkanélkülieket szaglótanfolyamokra kell beiskolázni, hogy az eddig holtnak hitt adóforrásokat kiszagolhassák. 4. önkéntes bevallás alapján, sávosan mindenki fizethetne vágyadót. Ha valaki egy házra vágyik, kocsit szeretne, a gyerekének ruhát akar venni, kérem, lehetséges, de előre fizesse :be a vágyadót. 5. A legnagyobb fogás azonban az lenne, ha emelnék az éhbér árát, s ennek megfelelően -az adóját is. Készletekkel, sajnos, pillanatnyilag nem szolgálhatok, mejrt olyan béréhségem van, hogy sürgősen le kell adnom ezt a cikket. Majd egy következőben talán részletezem ... Saiga Attila Meghivó A Magyarországi Szociáldemokrata Párt SZAKSZERVEZETI FRAKCIÓJA kongresszuselökészftő országos értekezletet tart AZ ÉDOSZ SZÉKHÁZBAN, (BUDAPEST VII., Gorkij fasor 44.) 1990. Oktober 21-én (vasárnap) 10 órai kezdettel. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! Felvilágosítás: KANAK ISZ LEFTER 1085 BUDAPEST, Kőfaragó u. 12. Telefon: 1187-844, 1187-677.
