Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-24 / 224. szám
I o1990. szeptember 24., hétfő 1 l^T I— Lapszél ----Önámítás Mondhatjuk: a vállalati tanácsok legalább már túljutottak a választások nehezén. nem úgy, mint mi, választópolgárok. Hiszen valamennyi üzemben vagy a régi, vagy az új igazgatónak — élvezve a kollektíva bizalmát — most már végre a kormányrúdhoz kell állnia, hogy az egyre nagyobb hullámokat verő, magyar gazdaság tengerén a reá bízott céget legalább a felszínen tartsa. Ügy tűnik, ezzel a választással a számtalan ellentmondás dacára sikerült a vezetés, a gazdálkodás felelősségét névhez, személyhez kötni. S már ez is egyfajta eredménynek könyvelhető el. Ám félő, hogy valójában az újonnan választott első számú vezetők legitimitása vajmi keveset jelent a vállalatok jövőjét, a kollektívák biztonságát illetően. Sajnos, nincsenek kétségeim afelől, hogy a problémákat, nevezetesen a mindennapos munkanélküliség fenyegetettségének érzését, a létminimumot súroló munkabérek nyomasztó hatását ezzel az akcióval sikerült volna eloszlatni a mindennapi emberek leikéből. Mert vélhetően a legtehetségesebb menedzser sem képes megváltani mondjuk egy csőd szélén táncoló, termékeit eladni képtelen vállalatot. Tenni sem tud azért semmit, hogy esetleg a hazai gazdálkodási feltételek biztatóbbak legyenek. S valószínűleg az is illúzió, hogy ilyen vágtató . infláció mellett bármelyik vezető képes lesz legalább szinten tartani a munkabéreket. Sőt, ha nincs árbevétel és nincs tisztességes eredmény, akár máról holnapra tönkre mehet egy-egy gazdálkodó szervezet. Bár, ha közgazdász módjára gondolkodunk, akkor ennek még örülni is kellene. Mert nyilvánvalóan csak akkor képes az évek óta stagnáló nemzetgazdaságunk elindulni előre, ha a merev szerkezetű, mesterkélten fenntartott struktúra las- san-lassan elhal, s helyébe új, mozgékonyabb, önszerveződő cégek lépnek. Én azonban mégis rendkívül aggódom. Mert az a kollektíva, amelyik most bizalmat szavazott vezetőjének, egyben a biztos jövőre is szavazott, a megélhetésre. a munkahelyre. S tudom én is, de a feladatot felvállaló vállalati vezetők, az igazgatói újraválasztást deklaráló kormánytagok is tisztában vannak azzal, hogy a bizalmat élvező vezető képtelen egyszerre eleget tenni a dolgozók elvárásainak és a kegyetlen piaci diktátumoknak. Ugyanis vagy sodródik a választott vezető az árral, és hitegeti magát, beosztottjait, vagy a felvállalt gazdasági kényszer alatt — létszámleépítés, átcsoportosítás, önfelszámolás — előbb-utóbb elveszíti a bizalmat. S ekkor az álom szertefoszlik, s a hajó utasainak sorsa tragikus lehet. Sajnos, az előzetes választási hírek szerint az igazgatóválasztásoknál többnyire — tisztelet a kivételnek — a gyenge kezű, népszerűbb vezetők maradtak. Pedig ;ölük aligha várható, hogy képesek a vállalatok hajóját csendesebb vizekre terelni. Bármennyire nehéz elfogadni, mégiscsak azokra az emberekre van szükség, akik mögött van teljesítmény, s képesek voltak fejleszteni akkor is egy vállalatot, amikor a többiek csődbe mentek. A szigort, a következetességet, ha nehezebb is elviselni, mindannyiunk érdeke. De vajon képesek vagyunk-e így gondolkodni? Rákóczi Gabriella Nyárbúcsúztatú Békéscsabán Hagyományteremtő szándékkal egész napos Lencsési Nyárbúcsúztatót rendezett a Megyei Művelődési Központ és a Lencsési Közösségi Ház vasárnap. A változatos programban az MDF olcsó vásárt rendezett almából, körtéből és különböző konzer- vekből, a nagy számú érdeklőlő örömére. Fotó: Gál Edit Választási Az SZDSZ és a Fidesz szeptember 24-én, hétfőn 18 iórakor Gyomán, a művelődési házban; szeptember 25-én, kedden 18 órakor Endrődön, szintén a művelődési házban nyilvános gyűlést rendez az önkormányzati választásokról, ahol bemutatják képviselőjelöltjeiket. — Szelezsán József kisgazda- párti képviselőjelölt (Gyula, i0— 12. sz választókerület) szeptember 24-én, hétfőn i9 órakor az AFIT-üdülőben, és 25-én, 19 órakor a Lenin úti öregek napköziotthonában mutatkozik be a galbácskerti, krinolini és kastélykerti választóknak. — Dr. Futaki 'Zoltán, a békéscsabai 9. sz. választókerület SZDSZ—Fidesz képviselőjelöltje szeptember 26-án, szerdán 18 órai kezdettel bemutatkozó választási gyűlést tart a 635. sz. szakmunkásképző iskolában, Békéscsaba, Lenin út 1/3. hírek — Fekete Bálint, az orosházi 10. sz. választókerület egyéni jelöltje (MDF—KNDP) választási gyűlést tart szeptember 26-án, 19 órakor Gyopároson, a Mezőgépüdülőben. — Bethlen István, az MDF országos elnökségének tagja tart előadást az MDF békéscsabai választási nagygyűlésén, szeptember 25-én, 17 órától az Irányi utcai székházban. — Kiss Sándor, a független kisgazdapárt orosházi szervezetének képviselőjelöltje (5. sz. választókerület) bemutatkozó gyűlésre hívja a választópolgárokat szeptember 25-én, 18 órától a kommunális üzemben és a vasműszaki ktsz-ben. — Ifj. Berta Károly, orosházi kisgazdapárti képviselőjelölt (4. sz. választókerület) bemutatkozó gyűlésre hívja a választópolgárokat szeptember 25-én, 18 órától a 2. sz. átlalános iskolába, 26-án szintén 18 órától a Dózsa György úti fiúkollégiumba. — Gáli Bálint, az orosházi 2. sz. választókerület MSZP-képvi- selőjelöltje szeptember 25-én, 18 órakor bemutatkozó választási gyűlést tart az AKG ebédlőjében, ahová minden érdeklődőt tisztelettel vár. — Dr. Gulyás Mihály, a független kisgazdapárt orosházi szervezetének jelöltje (6. sz. választókerület) bemutatkozó gyűlésre várja választóit szeptember 25-én, 18 órától a Táncsics 33. sz. alatti iskolában. — Csizmadia Ferenc, a kisgazdapárt orosházi i0. sz. választó- kerületében induló jelöltje szeptember 25-én, 18 órától várja választópolgárait a Mezőgép gyo- párosi üdülőjébe, 27-én pedig 18 órától Kiscsankon találkozik választóival. — iSüle iJózsef (11. sz. választókerület), független kisgazda- párt orosházi szervezetének jelöltje iszeptember 25-én, /18 órától várja választóit Orosháza, Temető út 2. sz. alatt, 26-án pedig, 18 órától az Uzsoki utcai óvodában. Ismét libát osztanak Békéscsabán 1 Dél-alföldi magazin mai műsora Az MTV Szegedi Stúdiójának ma esti műsorában először a Video D. jelentkezik a hétvége és a nap krónikájával, majd Választás ’90 címmel a legfontosabb információkat hallhatják az ónkormányzati választások előtt 6 nappal a Belügyminisztérium Választási irodájának szakreferensétől, Mácsay Józseftől. Az előadás vendége többek között Sz. Kiss János, Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége, Gyula. A nézők'hozzájuk intézett kérdéseiket, észrevételeiket a (62) 12-715-ös telefonszámon tehetik fel 18 órától. Szerkesztő Bán János és Olajos Csongor, műsorvezető Tuza Béla, Ismét kaphatnak libát a kisnyugdíjasok, a rtagycsalá- dosok és a munkanélküli segélyen levők szeptember 26- án, szerdán. Ezúttal a békéscsabai áfész ajánlott fel 1500 baromfit a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Az igénylők a megyeszékhely idősgondozói központjaiban jelentkezhetnek, ahol — miután igazolták jogosultságukat — felírják a nevüket, s a lista alapján jutnak majd libához a megadott időpontban. Egy hónap leforgása alatt Békéscsabán és a városkörnyék több településén összesen nyolcezren részesültek ebben a juttatásban, s 21 ezer liba talált gazdára. Az immár hatodik libaosztást — tanulva az első egy-két alkalom ..galibáiból” — több helyszínen. körültekintően szervezi meg a családsegítő szolgálat, bízva továbbra is az emberek becsületességében. g. k. HÍREK MA: GELLÉRT, MERCÉDESZ NAPJA A Nap kél 6.33 — nyugszik 18.40 órakor A Hold kél 12.33 — nyugszik 20.38 órakor GELLÉRT A német Gerhart névből. Elemeinek jelentése: gerely + kemény. Becézés: Gelle, Gelli, Gelkó, Gellértke, Gera, Gira. MERCÉDESZ A spanyol Mercedes névből. Ez a Maria Mercedes spanyol kifejezés jelzőjének önállósulása, jelentése: Fogolykiváltó Szűz Mária. Ez a spanyol szókapcsolat, mely női névként is használatos volt, a Maria de Mércédé nuncupata (a váltságdíjról elnevezett Szűz Mária) ünnepnévből vált személynévvé. Ezt az ünnepet szeptember 24-ére a katolikus egyház rendelte el az akkoriban alakult fogolykiváltók szerzetesrendjének az emlékére. Ennek a rendnek a feladata a mór hadifogságba került spanyol hadifoglyok kiváltása volt. Becézés: Mer- ci(ke). ötven éve hunyt el Budapesten Iványi Grünwáld Béla (1867—1940) festő, a nagybányai művésztelep alapítótagja. Ausztria latié A Lottó Unió Kft. közlése szerint az osztrák lottó 38. heti eredményei a következők: a teljes Austria Lottó nyeremény- összeg: 36 353 084,26 schilling. Ebből a 6-osra 10 905 925,28 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 16, 18, 25, 29, 30, 33, pótszám: 6. A teljes Joker fogadási díj 16 753 862,48 schilling. Ez az első nyerőosztály a Joker 4 919 017 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Jokerszám a következő : 365 684. Hírügveletünk munkanapokon 9-től 19 óráközvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-481 Ma a telefonnál: danyi LÁSZLÓ Változékony volt az időjárás az elmúlt hét végén. Szombaton erősen felhős yolt az ég, és többfelé gyenge eső is esett. A hajnali hőmérséklet 10 fok körül alakult. A maximum a délutáni órákban 16 fok közelében állt be. Vasárnap változó felhőzet és déli, délnyugati szél volt a jellemző. Hajnalra ugyancsak 10 fokig hűlt le a levegő, viszont a többszöri napsütés hatására 25 fokig melegedett fel — kaptuk a tájékoztatást priskin Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég, egyre többfelé várható eső, záporeső, néhol zivatar is kialakul. A megélénkülő délnyugati szél délután északnyugatira fordul és megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 8 és 13 fok között, kora délután 14 és 19 fok között alakul. — A GYULAI MOGYORÓS- SY KÖNYVTÁR és a városi sakksportkör negyedéves sakktanfolyamot szervez kezdőknek és haladóknak, 8-tól 14 éves korig. Jelentkezni október 1-jéig lehet a könyvtár gyermekrészlegében. EROTIKA, ÉLVEZET, DISZKRÉCIÓ! Erotikus masszázsszalon 12—04 óráig A THURZÓ- PANZIÓBAN! 20—04 óráig a Sexy bár várja önöket. Mindennap. Telefon: Cserkeszőlő 81. FOGORVOSOK, FOGTECHNIKUSOK, — A MUNKÁCSY MIHÁLY MÜZEUM és a megyei művelődési központ rendezésében Gilbert Lupfer francia képzőművész kiállítása szeptember 25-én 15 órakor nyílik meg Békéscsabán a Széchenyi utca 9. szám alatt. A tárlatot megnyitja dr. Szász Gábor egyetemi tanár, a Debreceni Agrártudományi Egyetem rektorhe- lyettese. ANYAKÖNYVI HÍREK SZEGHALOM Házasságkötések: Győri Katalin és Bere Zsolt, Zsila Ildikó (Szeghalom) és Szilágyi Zoltán (Darvas). Születések: Mucha Pál és Eke Gabriella Ibolya leánya Dominika, Gyúró Endre Zoltán és Ombodi Erzsébet fia Bertalan, Pintye László és Szilágyi Katalin fia László (Körösújfalu). Halálesetek: Ombodi László (Körösladány), Blága Lászlóné Krizsán Róza (Zsadány), Csala Ernőné Cégény Erzsébet (Üjszalonta), Kőszegi Istvánná Márton Ida Anna (Dé- vaványa), Fűfa Jánosné Horváth Judit (Körösladány), Nemesi Pál (Békéscsaba), Vádi Lajos (Zsadány). GYOMAENDROD Születés: Hanyecz Imre és Kovács Andrea leánya Adrién. (Hunya). Halálesetek: Gyuricza Sándor, Uhrin, Vince Imre. FIGYELEM! Üj fogászati szaküzlet nyílt Szolnokon! Tömőanyagok, fogtechnikai alap- és segédanyagok, kisgépek, műszerek, gyémánt fúrók előnyös áron kaphatók. Bármilyen fogászati anyag, eszköz, berendezés beszerzését vállaljuk. • Várjuk megrendeléseiket személyesen vagy írásban, postán való szállítást vállalunk utánvéttel. KERESSE FEL A MEDIDENT FOGÁSZATI SZAKÜZLETET! Cím: 5000 Szolnok, Rigó J. u. 1. Telefon: (56) 44-925. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. URH-n: Egésznapos közvetítés az Onszággyülés üléséről. 11.10: Hagyományápolók. 11.29: Cári tisztek az 1848-as. magyar forradalomról. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: ötágú síp. 14.35: Filmzene. 15.05: Kóruspódium. 15.80: Muzsikus házak. 16.15: A Nyitnikék postája. 17.05: Eco-mix. 17.30: Népszerű szimfonikus zene. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 20.05: Útelágazás. 21.05: Rádiószínház: Csütörtök esti epizód. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kék mezőben ötven csillag. 23.05: Lemezek közt válogatva. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.33: Zenés játékokból. 10.00: Az évszázad legszebb francia sanzonjai. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Peter Nero zongorázik. 13.00: Nóták. 13.03: Slágermúzeum. 17.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Régi magyar táncok a Ká- foni kódexből, a Vietórizs kódexből, Lányi Eleonóra kézirataiból és a lőcsei virginiálkönyvből. 21.03: Albumajánlat. 22.00: Mese ez, gyermek ... A három lovag. 23.10: Pop-rock műhely. 23.40: Dzsessz a ’80-as években. BARTÓK RÁDIÓ 8.25: Próza. 9.10: Mozart műveiből. 10.40: Fúvós kamarazene. 11.20: Spas Wenkof Wagner operáiból énekel. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Kilátó, (ism.) 13.58: Varsói ősz, 1989. 15.35: A Kölni Collegium Vocale madrigálokat énekel. 16.05: Zenekari muzsika. 17.30: Holnap közvetítjük. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. 23.00: Véges végtelen, (ism.) 23.30: A hél zeneműve, (ism.) 8.20: Tévétorna nyugdíjasoknak. 8.25: A Hét. (ism.) 9.25: Delta, (ism.) 9.50: Képújság. 9.55—10.45: Dempsey és Makepeace. (ism.) 16.50: Képújság. 17.00: Legyen a vendégem! 17.35: Szám-adás. 18.00: Kalendárium, 1990. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.30: Híradó. 20.05: Derrick. 21.10: Választási dokumentumfilm. 21.55: Videovilág. 22.35: Maurer Dóra. Portréfilm. 23.05: Híradó 3. W Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Mozaik. 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: Hatoslottó-sonsolás. 19.00: Miként a farkas, mikor vágóhídra viszik. Angol bűnügyi tévéfilm. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.00: Híradó. 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 9.45: Hírek. 9.50: Tv-naptár. 10.00: Iskolatelevízió. 12.00: Elmulasztották — nézzék! 14.15: Iskolatelevízió. 14.45: Hírek. 14.50: Ráadásprogram, (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv-napló I. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok ési betűk. 18.40: Német nyelvű hírek. 18.45: Dokumentumműsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Drámaest. 21.05: A mai világ. Külpolitika. 21.35: Tv-napló III. 21.55: Angol nyelvű hírek. 22.Of): Ráadásprogram, o.lfr: Hírek. 7.mi. Napkezdet. 8.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Egyveleg. 21.00: Super Holiday. Kirándulók magazinja. 21.30: Fókusz: a sivatag. 22.15: Hollywood. 23.15: Turistamagazin. 23.45: Slágerlista. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45—7.00: Egyveleg. EUROSPORT 6.00: Világkörkép. 6.30: Üzleti világhíradó. 7.00: D. J. Kát Show. 9.30: Aerobic. 10.00: Vidám, zenés sportegyveleg. 12.00: Ausztrál foci. 13.00: Szállítójárművek vb-je. 14.00: Tenisz. 18.00: Egy nap a tengerparton. 19.00: Eurosport-hírek. 20.00: Biliárd-vb. 21.00: Dokumentumtár. 22.00: ökölvívás. 23.00: Amerikai egyetemi futball. 0.30: Eurosport-hírek. 16.05: Hírek. 16.15: 7-ről 7-re. (ism.) 17.15: Női szemmel. Magazin. 17.45: Főzőlecke. 18.00: Természetfilm. 18.50: Francia kulturális magazin. 19.30: Híradó. 20.05: Kanadai hírmagazin. 21.35: Varieté. 23.10: Hírmagazin. 0.10: Vendégségben Frednél.