Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-15 / 217. szám

1990. szeptember 15., szombat

o

KÖRÖSTAJ

BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET

Hogy a sebek behegedjenek

Beszélgetés dr. Tiitős Gáborral, a Magyar Köztársaság Kárpótlási Hivatalának megbízott I

Dr. Tütős Sándor, a Kárpótlási Hivatal 1990. augusztus 1-jén kinevezett megbízott vezetője 44 éves, műsza. ki alapképzettségű jogász. Nyolc éven át oktatott a Miskolci Egyetem Államigazgatási Karán. 1989. augusztus 1-jén kapott megbízást a Belügyminisztériumi Titkárság Igazgatási Osztályának a vezetésére, valójában a rehabilitációs munka megindítására.

— Hogyan illeszkedik be a magyar jogállamiság kiépítésének a folyamatába a Kárpótlási Hivatal felállítása? Milyen társadalmi igény kielégítése a feladata?

— A sérelmet szenvedettek elégtétel! igénye nyíltan akkor jelentkezett, amikor 1989-ben politikai tényezőként megjelentek a közéletben az ellenzéki erőik. A több mint negyvenéves elfojtott hallgatás után robbanásszerűen jelentkezett a rehabilitációs igény, olyannyira, hogy ennek a nyomásnak már az elmúlt rendszer kormánya sem tudott ellenállni.

Tavaly márciusban kezdődtek a felmérések, először csak egy igen szűk körben, a volt internáltak, ezen belül is elsősorban a hírhedt recski internálótábor hajdani „lakói” körében. Ennek eredményeként született meg — az érintett társadalmi és érdekvédelmi szervezetekkel szorosan együttműködve — az 1990/65-ös kormányrendelet. amely a sérelmet szenvedettek széles körére vonatkoztatja a társadalombiztosítási kárpótlást, gyakorlatilag mindazokra, akiket különböző akkori jogszabályokon alapuló eljárás vagy minden jogi alapot nélkülöző önkényeskedés során ért személyes szabadság megfosztása miatti sérelem.

— Említette, hogy 1989- ben már elemi erővel jelentkezett a kárpótlási igény. De milyenek a kárpótlás lehetőségei? Ugyanis nyilvánvalóan szét kell választani az erkölcsi elégtételt és ;az anyagi kárpótlást. Hol az a határ, amelyen túl az erkölcsi rehabilitációt anyagi kárpótlással (is ki kell egészíteni? Hiszen becslések szerint csak 1945 és 1963 között több mint egymillió ember szenvedett Magyarországon valamilyen jogsérelmet.

igényli a társadalmi ellenőrzést, annál is inkább, mert államigazgatási szervként politikai kérdést kell kezelnie. Szeptember első napjaiban létrejött a hivatal mellett működő Társadalmi Kollégium. Elnöke Menczer Gusztáv, aki közel 10 évet töltött elítéltként a Szovjetunióban, alelnöke Hegedűs B. András, a Történelmi Igazságtétel _ Bizottság tagja. A kollégium tanácsadó, javaslattevő és véleményező szerv, valamint olyan egyedi ügyekben kérjük az állásfoglalását, amikor a hivatal nem tud dönteni. Véleményüket érvényesíteni fogjuk határozatainkban. A kollégium tehát aktívan részt’ vesz a rehabilitációs és kárpótlási munkában, és érdemben közreműködik a jogszabályalkotásban is. Közösen dolgozunk » kárpótlási törvény megalkotásán, melynek tervezete előreláthatólag 1991 nyarán kerül az Országgyűlés elé.

— A hivatal országos hatáskörű államigazgatási szervként csak szeptember

1-je óta létezik, de tényleges működését már korábban megkezdte. Hány panasz, kérelem érkezett be a mai napig? Hány évig tart majd ez a rehabilitációs munka, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint is elengedhetetlen veI lejárója a diktatúrából demokráciába való átmenetnek?

— Jelenleg 180 ezer kérelmet tartunk nyilván, ezeknek most végezzük a számítógépes feldolgozását. Ez azonban nem lezárt szám, jelenleg is napi 500-600 levelet kapunk. Korábban úgy éreztük, hogy az internáltak és kitelepítettek körét lezártnak tekinthetjük. Nem így van, az utóbbi időben újabb internáltak és kitelepítettek jelentkeznek, akik eddig féltek, hogy ismét nyilvántartásba kerülnek, és ebből újabb sérelmük származik. Mostani jelentkezé- .sük egyértelműen az új kormány iránti bizalom jelének tekinthető.

A rpunkánk azért is nehéz. mert a világtörténelemben először vállalkozunk arra, hogy fél évszázad elteltével nyújtsunk politikai és jogi elégtételt a sérelmet szenvedetteknek. Nagyon sokszor küszködünk a bizonyítékok hiányával. Ezekben az esetekben a lehető leg- méltányosabb módon kell eljárni, nehogy újabb sérelmet okozzunk egy elhamarkodott döntéssel. A rehabilitációs munka, azaz g hivatal tevékenysége előreláthatóan öt évet fog igénybe venni, bár az európai országok gyakorlatában sokszor 14-16 évig is eltart a teljes rehabilitáció.

Nyugdíjemelési jogszabály

Kárpótlás egységes elv alapján

■— Még ez a szám is pontatlan, mert ha igazán figyelembe veszünk minden jogsérelmet, amit a magyar lakosság az elmúlt fél évszázadban elszenvedett, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állampolgárok egynegyedét érte valamilyen sérelem, a személyes szabadság megsértésétől az egyes ingó és ingatlan vagyonok jogtalan eltulajdonításán keresztül az egyének életpályáját befolyásoló intézkedésekig. Világosan látszott már tavaly is, hogy minden sérelmet rehabilitálni kell, de anyagi elégtételt csak a jogsértések igen szűk körében, elsősorban a személyes szabadságkorlátozást elszenvedettek esetében lehet nyújtani. Az ő számuk viszont alacsonyabb, alig érd el a százezres nagyságrendet. Minden egyes érintett a sérelmet szenvedett időszaktól függetlenül egységesen 500 Ft nyugdíjemelésben részesült. (Az emelés előtt ezeknek az embereknek az átlagnyugdíja 3500 és 4000 Ft között mozgott.)

Ez az intézkedés azonban nem tesz különbséget az egyhetes, egy hónapos, nem ritkán 10 éves és esetenként

— Mennyire tudja a hivatal a társadalommal megosztani a reá nehezedő erkölcsi felelősséget? Milyen társadalmi ellenőr18 éves jogsértések között. Most igyekszünk jogszabályban megfogalmazni egy olyan osztályozási rendszert, amely alapján a sérelmet szenvedették az eltöltött évek számától függően részesülnének nyugdíjemelésben. Vegyünk egy példát. A sérelmet szenvedettet öt évre a Szovjetunióba hurcolták, majd hazatérte után, mint megbízhatatlan embert, még három évre internálták, így összesen nyolc évre fosztották meg a személyes szabadságtól. A kidolgozás alatt álló rendelet alapján elképzeléseink szerint ő havi 2100 Ft nyugdíjemelésben részesül. Ez remélhetőleg sokat javít majd az életkörülményein, némi kárpótlást nyújt a szenvedésekért, az életpálya kettétöréséért. Rendezi tehát a munkaviszony beszámítását a nyugdíjba. Más kérdés, hogy a fogva tartás időtartamára kiesett egy hatalmas mennyiségű fizetés. Ennek összegét, pontosabban az ezért járó kárpótlás ösz- szegét a kárpótlási törvény, egy később megalkotandó normatív jogszabály alapján kell majd rendezni. Hosszú távon ez a törvény hivatott szabályozni a Kárpótlási Hivatal működését is.

I

zés, segítés mellett dolgoznak?

A Kárpótlási Hivatal az állami bürokrácia része, tehát működése feltétlen

— Milyen előnyt jelent az ügyfél számára az, hogy a hivatal egy kézben fogja össze a kárpótlási ügyintézést? Jelent-e valamilyen könnyebbséget, hogy a hivatal ezentúl a Belügyminisztériumtól függetlenül dolgozik?

— Korábban a különböző tárcáknál — Belügyminisztérium, Igazságügyminisztérium, Társadalombiztosítás, Pénzügyminisztérium — végzett rehabilitációs tevékenység nem volt összehangolva, mert nem azonos elvek alapján dolgoztak. Ezért egy kézben kellett összefogni ezt a tevékenységet, megteremtve ezzel a jogalkotás és a jogalkalmazás összhangját is. A kárpótlást egységes elv alapján kell végezni, és egy helyen. Ez az ügyfél szempontjából azt jelenti, hogy csak egyszer vesszük igénybe a türelmét, amikor benyújtja a kérelmét. Ezt követően már hivatalból folyik a nyugdíjrendezési és a későbbi kárpótlási eljárás.

Való igaz, hogy korábban a sérelmet szenvedettek félve fordulták a Belügyminisztériumhoz, a bizalom csak az utóbbi időben erősödött. Ennek ellenére bizonyára hasznos lesz, hogy a jövőben a hivatal a minisztériumtól függetlenül dolgozik. dr. Kiss Gyula, tárca

nélküli miniszter felügyelete alatt. A hivatal mintegy 70 dolgozójának átlag életkora 25 év, ők tehát nemhogy nem okoztak sérelmeket, hanem most jut a tudomásukra, hogy ilyenek megtörténhettek az elmúlt rendszerben. Azon persze nem csodálkozom, hogy az emberek idegenkedtek a Belügyminisztériumtól, attól a szervtől, amely 1989 júliusában"'még elutasított egy ügyfelet azzal, hogy*a minisztérium a .jogsértés tényére semmilyen adattal sem rendelkezik. Ugyanennek az ügyfélnek én két hónap múlva hatósági bizonyítványt állítottam ki, elismerve a sérelmét, s mindezt a minisztérium nyilvántartása alapján állapítottam meg. Ilyen eset már nem fordulhat elő, egy egészen más Belügyminisztérium működik napjainkban. Ennek ellenére az ügyfelek hiányát érzik annak, hogy a hatósági bizonyítványokban csak a jogsértés tényét és időpontját igazoljuk. Bár az Országgyűlés nyújtott már némi er* kölcsi, politikai és jogi elégtételt, kifejezve a bocsánatkérést is, én osztom a sérelmet szenvedetteknek azt az igényét, hogy az a szerv, amelyik a testi-lelki sebeket okozita. elnézést, bocsánatot kérjen az érintettektől.

Hogy a sebek végre behegedjenek.

Kisari Miklós

Parlamenti döntés várható

Ha...

Tudod, mondta a minap egyik jó barátom, csupa „ha” az élet. Persze a történelem is. Ha teljes valójában felfogják, a magyar urak IV. Bélával az élen Juliánusz barát jelzését á tatárok készülődéséről, mozgásirányáról, másképp dől el a muhi csata. Ha nem késlekedik — akarva, esetleg akaratlan — Szapolyai a seregével, feltehetően nincs mohácsi vész. csak csata. És sorolhatnék még óriási, történelemmeghatározó dolgot, ami, ha másképp esik, más lett volna a sorsunk. De minek? A múlton változtatni úgysem lehet.

Ezen csöndben eltűnődtünk.

Azonban, folytatta tovább a hangos gondolkodást, a jelenben is fölvetődnek ezek a „ha” kérdések. Például, mit tennék, ha csak hónapokra is élném úgy igazán az egyszerű munkás életét? Ha egy ócska gyárban, még ócskább gépen dolgoznék, az általános vállalati bizonytalanság közepette, a mai. bérek és árak mellett, s otthon két-három felnevelendő gyermek várna rám? Történetesen jó eszűek, akik ha tanulhatnának tovább, vinnék valamire. Többre, minta szüleik. Ha azok majd bírnák a taníttatásukat, s ha be tudnák hozni azt a hátrányt, ami a helyzetükből fakad.

S mit, ha paraszt lennék, a lábam alatt mozgó földön?

Ha ténylegesen belekóstolnék a pálya- és életkezdő fiatalok életébe, akiknek nincs jómódú családi hátterük, ösz- szeköttetésük, csak saját magukra vannak utalva? S egy önálló lakás megszerzése számukra mindinkább elérhetetlen álom.

Ha cigány lennék, és tudnám, hogy nincs fontosabb a gyerekeink számára, mint az óvoda és az iskola —■ de speciális jelleggel —, mert a tanulás nélkül nincs kitörés, nincs fel- emelkedés, nincs munka. De igazából emberi jogunk sincs.

S még hány ilyen „ha” tehető föl?! De ne ijedj meg, dünnyögte, nem mennék ki az utcára, s másokat sem biztatnék ilyesmire, különben is utálom a bujtogatást, akár a bűnbakkeresést. De a múltba élést-fordulást sem kedvelem. Ha ennek adja át magát az ország, eztán még jobban megnézhetjük magunkat. A régi bajokat újabbakkal tetézzük, s kérdem én: miből, miből, miből ? A pénztől üres, csak adóssággal teli államkasszából?

Zárjuk, le az átkos múltat, nemcsak azért, mert több anyagi áldozatra már képtelen a nép, de mert ennek a népnek jó része vagyontalan volt a múltban is, és az ma is. Ennek a több millió embernek még ha akarnák se lehetne se földet, se gyárat, se villát, bérházat, boltot visszaadni, mert ezek egyikével sem rendelkeztek soha. Nekik csak két dolgos kezük volt, s dolgoztak is, ha munkát kaptak. Most is teszik a dolgukat, ha hagyják őket. És várják — azt tudva is, hogy még súlyos esztendőket kell elviselni —, hogy a gazdaság rendbe jöjjön.

De legelőbb is azt, hogy akiken ez múlik, mielőbb mindent megtegyenek ennek érdekében. S ha megértenék a politikusok, a képviselők, hogy ez a legfőbb kötelességük, meg is tennék. S meg is tehetnék, ha egyesek az egyéni ambíciókat hátrébb sorolnák, meg a széthúzás helyett az összetar- tás dominálna. Ha éreznék, a véres kard körbevitele nélkül is. hogy mekkora bajban van az ország. Hogy rendkívüli a helyzet, olyan, amilyen még sohasem volt, mert nemcsak politikai, de gazdasági rendszert is kell váltani, méghozza egyszerre! Ha ez nem késztet sürgős, közös cselekvésre, akkor mi? Vass Márta

Hogyan temették újra Sztálint?

1961* októberét írták. Szürke, ködös és hideg napok voltak. A Kongresszusi Pa- latában azSZKP XXII. kongresszusa ülésezett. Október 30-án a leningrádi pártszervezet nevében I. Szpirido- nov javaslatot tett arra, hogy Sztálin holttestét távolítsák el a mauzóleumból. A döntés meg is született.

De úgy látszik, hogy a végleges döntést az SZKP Központi Bizottságának 1961. október 31-én megtartott plénumán hozták.

Amint a plénum megkezdte munkáját, V. Csekalov ezredes, a testőri hivatal vezetőjének helyettese a kormányépületbe hivatott, és megparancsolta, hogy egy szakaszt készítsek föl Sztálin újratemetésére, a Novo- gyevicsi temetőben.

Majd telefonon hívott V. Csekalov és azt közölte, hogy a temetésre a Lenin-mauzó- leum mögött, a Kreml falánál kerül sor.

Esteledett. A Vörös téren igen sokan gyűltek össze. Az emberek csoportosan jártak, a mauzóleum körül ólálkodtak, hogy kilessék, mi történik a mauzóleum mögött.

18 órakor a milicisták kiterelték az embereket a Vörös térről. Azzal az ürügy- gvel zárták le az oda vezető utcákat, hogy a moszkvai helyőrség csapatai a díszszemlére gyakorolnak.

Amikor beesteledett, azt a helvet, ahol a sírt kellett megásni, furnérlapokkal kerítették be, és fényszóróval világították meg. Kis. 21 órára a katonák kiásták a sírt, és tíz darab vasbeton lapot helyeztek el mellette. A

mauzóleum parancsnokságának munkatársai és a tudományos dolgozók segítségével Sztálin testét kiemelték a szarkofágból, és egy vörös vászonnal bevont koporsóba helyezték. Egyenruháján az aranygombokat rézgombokra cserélték. A testét sötét fátyolkelmével takarták le, csupán arcát és fél mellkasát hagyták szabadon. A koporsót a mauzóleum egyik oldalsó helyiségében állították fel.

N. Svernyik vezetésével 22 órakor megérkezett a Sztálin újratemetésére alakított bizottság. A rokonok közül senki nem volt jelen.

Amikor lezárták a koporsót, kiderült, hogy nincs mivel leszögezni. B. Taraszov ezredes, a gazdasági osztály vezetője ezt a mulasztást gyorsan helyrehozta. Ezután az ezred nyolc tisztje az egyik oldalsó kijáraton kézben vitte ki a mauzóleumból a koporsót.

Ez idő alatt pedig a Vörös téren egyenes sorokban haladtak a díszszemlére készülő gépkocsik.

22 óra, 15 perckor a koporsót a sírhelyhez vitték. A sír mélyén j^iyolc vasbetonlapból sajátos szarkofágot alakítottak ki. Egy-két perces hallgatás után a koporsót óvatosan leeresztették. A sírra helyezett lapon, amely hosszú éveken át, egészen a mellszobor felállításáig maradt* ott, csupán Sztálin születésének és halálának éve volt feltüntetve.

F. Konyev

(a Kreml őrezredének volt parancsnoka)