Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
ukÖRÖSTÁJ EXKLUZÍV 1990. szeptember 1., szombat © Cherchez la femme! A képviselők „hátországa” II. „Keresd a nőt!” — mondottuk egy héttel ezelőtt, reménykedve abban, hogy bepillanthatunk megyénk első számú közéleti személyiségeinek hátországába, a legilletébeseb- bek segítségével. Összeállításunk második része következik. Pelcsinszki Boleszlávné: „Nem a pénzért vállalták az ország szolgálatát” Pelcsinszki Boleszláv felesége, Somogyi Zsuzsa pár perccel előttünk érkezett haza. Csinos, kedves fiatalasszony. Sürög-fo- rog körülöttünk, kávéval, üdítővel kínál, mielőtt leülünk beszélgetni. A családi házban rend és tisztaság mindenütt. Pedig Zsuzsának három csemetéje mellett munkahelye is van, nem is akármilyen. A Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet belsőellenőre. — Hogyan bírja energiával? Különösen amióta férje elfoglaltsága a képviselőséggel ugyancsak megnőtt? — Az uram azelőtt sem ért rá arra, hogy mosogasson, vagy takarítson. Nem is engedném. Állatorvos és egy perc megállása sincs. Velünk él a nagymamám, aki segítségemre van. A három gyereknek viszont tényleg hiányzik a papa, miután még kevesebbet tud velük foglalkozni, mint ezelőtt. Tíz éves fiam, 9 és 4 éves leánykáink több időt szeretnének az apuval együtt tölteni, de hát ez természetes. Hiszem azt, hogy szeretik Boleszlávot a faluban. Jelzi népszerűségét hogy rá szavaztak. Hogyne lennének hát büszkék szűkebb családunk tagjai is? Hogy anyágilag jól járunk-e a húszezer forintos fizetésével? Túl rövid még az idő ezt eldönteni, hiszen férjem még csak egyszer kapott a parlamentből fizetést. Mint képviselőhöz, tizenegy falu tartozik. Illik a tanácsüléseken részt venni, képviselői beszámolókat tartani, s ez nemcsak a szabadidejének rovására megy, hanem a benzinköltségben is sokat jelent. . Ezt persze nem panaszképp mondom, de hát ezek a tények. A pesti utazások is költséggel járnak. Azt gondolom persze, nem a pénzért vállalták a képviselők azt a terhet, amit a vállai- kon viselniük kell az ország szolgálatában... Barátaink továbbra is azok, akik voltak. Tényként fogják fel, hogy Boleszlávból képviselő lett. Sajnos nem voltam még a parlamentben. Úgy tervezzük, hogy a gyerekekkel együtt felmegyünk egyszer, hiszen nekik is nagy élmény lesz látni édesapjukat az ország házában. Szokolayné Kiss Éva: „Most is az vagyok, aki voltam” Beszélgetésünk alatt nem 'mindennapi mutatvány zajlik Szokolayék lakásában. Miközben a feleség törékenységét meghazudtoló rendíthetetlen- séggel válaszolgat a kérdésekre, a két elevenség — az éppen iskolába készülő Eszter és a másfeledik évét taposó Domokos — lakásbeli „pályafutását” is nagy gonddal igazgatja. — A népszerűség népszerűtlenséget is hoz magával — mondja. — Akad, aki mostanság feledi el a köszönést. De előfordul olyan is, hogy felismernek valahol, s előnyben akarnak részesíteni. Ez ugyancsak nem esik jól. Ami anyagi körülményeinket illeti — igaz, mostanában nem kell a másnapon gondolkodnom —, csaknem ugyanúgy élünk, mint eddig. A férjem kocsival jár Pestre. A benzinköltség és a budapesti kiadásai bizony sokat elvisznek. —A férje mennyire épült be a család mindennapi tevékenységébe? Tóth Imréné: — Amióta politizál, inkább „kiépül” belőle. Amikor a néhány napos távoliét után hazaérkezik, mindenestől a gyerekeké. Éjszakánként ír, gépel és gondolkodik. — Kivel osztja meg a hétközi terheket? —- A férjem szülei Egerben élnek, édesanyám Kevermesen. így többnyire egyedül kell megoldást találnom mindenre. „Megint jőnek, kopogtatnak”: ismét üzenetet vesz át férje számára. — Titkárnői megbízatása is van? — Időnként „felseprem” az iratokat az íróasztalra—mondja nevetve, majd elárulja: bizony gyakran kell ajtót nyitnia. — Ä parlamentben még iskolás koromban jártam. Szeretnék ismét eljutni, de a gyerekek egyelőre idekötnek. Nem vagyunk tőzs- gyökeres csabaiak, így korábban sem volt sok ismerősünk. Elárulja, hogy ősztől folytatja főiskolai tanulmányait, s álmaiban egyetemi padsorok képe is felvillan. — Igazából kirakat nélkü- libb, bensőségesebb életre vágyom. Olyanra, amikor nem látnak hátsó szándékot abban, ha az utcán megsimogatom egy kisgyerek fejét, vagy egy szem cukrot nyomok a markába. Én most is az vagyok, aki voltam — mondja meggyőződéssel Szokolayné Kiss Éva. „Az én férjem igazságszerető ember” A szarvasi Tóth Imre ország- gyűlési képviselő felesége Dorogi Eszter 71 éves, törékeny, őszes hajú asszony. — Régi ez a kis ház — meséli Tóth Imréné, miközben hellyel kínál. — Közel 30 évig éltünk itt idős édesapámmal és édesanyámmal, akik sajnos már elhunytak. Én világ életemben háztartásbeliként dolgoztam. Sajnos a tragédia a mi családunkat sem kerülte el, nemrég vesztettük el a fiunkat. Szerencsére a bánat mellett örömben is van részünk, két unoka és egy dédunoka vidám ricsaja tölti be a házat hétvégeken. Mivel én soha nem dolgoztam vállalatnál, így nyugdíjam sincs. Bizony nem szégyellem kimondani, jól jön most a férjem képviselői keresete. S bár az összeg egy része elmegy utazásra, étkezésre, a szakértői munkára és egyéb, a képviselőséggel járó kiadásokra, mégis jóval több marad, mint eddig. A férjem szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, nagyon örültünk, amikor bekerült a parlamentbe. Én még sosem jártam ott, de talán, ha majd rendeződnek a dolgok, magam is elmegyek az ország házába. Különösebb népszerűséget nem tapasztalok, hiszen régen lakunk ezen a környéken, bennünket mindenki ismer. S annak meg külön örülök, hogy a barátaink — bár már igen kevesen élnek közülük — továbbra is mellettünk vannak. Új barátok még nem kopogtattak az ajtónkon, inkább olyanok keresnek bennünket, akiknek ügyes-bajos dolguk akad a férjemmel. Az egyik a mielőbbi földtörvény elfogadását sürgeti, a másik már szeretne minél előbb gazdálkodni. Idős emberek vagyunk már, a férjem is 75 éves. Féltem egy kicsit, sokat vállal, ezért igyek- szek itthon előteremteni minden kényelmet. Amennyire bírom, a ház körüli munkát is elvégzem, például az előbb hoztak fűtőolajat. Nagyon becsületes ember a férjem, erős az igazságszeretete, s ezért végtelenül tud harcolni. Az ilyen ember hamar felőrli önmagát. De úgy gondolom, hogy a többi képviselőfeleségekkel együtt segíteni tudjuk férjeink országformáló tenni- akarását. Varga Zoltánná Fehér Borbála: „Valami kétségtelenül megváltozott körülöttünk” Fehér Borbálát — Varga Zoltánná feleségét — először Máté fiukról faggatjuk. — Máténak nagyon hiányzik az apja — mondja. — Mátéhoz hétközben sem kell „kemény kéz”. Szerencsés jelleme van, inkább csak akkor kell visszafognom, amikor elutazik az édesapja. A szentetomyai iskolában történelmet és oroszt tanítok. Egy éve pedig angol nyelvtanfolyamra járok. Azt látom ott is, hogy a férjek éppúgy távol töltik idejük nagy részét otthonuktól, mint a férjem, legfeljebb otthon alszanak: kénytelenek másodállást, mellékfoglalkozást vállalni. Nem mondom, hogy a képviselői fizetéssel hátrányba kerültünk, a korábbiakhoz képest. De Zoltán pesti megélhetése, az ottani életmód sokat elvisz. Gyakorlatilag két háztartásról gondoskodunk. A nagy időhiányban is összeösszejövünk barátainkkal. Férjem általános iskolás társaiból kialakult baráti kör jelenti az egyik állandó társaságot, a másikat már főként a politika formálta. Néha 12-14-en is ülünk az asztalnál, amely nagy viták színtere. Érdekes, hogy a régi barátok vitája a pezsgőbb, kritikusabb. A többi, megyebeli képviselő felesége közül senkit sem ismerek, eddig nem futottunk össze. Pedig bizonyára több ponton is találkoznak gondjaink. Nálunk a Budapestre költözés nem merült fel. Nem tudnám megszokni a nagyvárost. Emellett a lakásgondot sem tudnánk megoldani. Orosházán élve, szüleimmel hetente többször is találkozunk. A gyereket sem szeretnénk kiszakítani környezetéből. Nagyon furcsa, hogy újabban itt a városban többen köszönnek az embernek. Valami kétségtelenül megváltozott körülöttünk. Többnyire őszintének érzem a kedvességet, de észreveszem azt is, ha valaki feltűnően nyá- jaskodik. A kollégáim viszont együtt örülnek velem Zoltán sikerének. Hát igen, a parlament az a hely ahová nagyon kívánkozom. Most nyáron talán eljutunk oda: eddig nem mehettem, hiszen szükség volt rám az iskolában. Vastagh Pálné Fenyvesi Erzsébet: „Politikus feleségeként illik elhallgatnom” — A képviselőség nálunk nem hozott különösebb változást — mondja a beletörődés hangján Vastagh Pálné Fenyvesi Erzsébet. — Férjem tavaly november elseje óta az MSZP vidéki titkáraként Budapesten dolgozik. Tulajdonképpen az a dátum jelentett nagy törést. Most ráadásul a legmarkánsabb parlamenti bizottság tagja, s egyben frakciótitkár is. Öt napja a parlamenté, a maradék kettőn a választókkal találkozik, s készül a következő hétre. Változatlanul tanít az egyetemen is, ám kutatómunkára már végképp nem futja idejéből. Amit mond, egyáltalán nem cseng panaszként. — November másodikén született kislányunk, Enikő: így gyes-en vagyok. Palira nem számíthatok hétközben, még az ő ügyeit is én intézem, sőt „telefonközpontos” is vagyok. Magam a szegedi egyetemen angolt és oroszt tanítok, nyelvvizsgára készítek fel, például amerikai angolból is. Szerencsére édesanyám sokat segít. — Semmiképpen sem költözünk a fővárosba — mondja határozottan. — Ami pedig az életszínvonalunk alakulását illeti, bizony nem nőtt. Kényszerűségből két háztartást viszünk, s amióta férjem politikussá lett, több megy el öltözködésre is. Van egy csomó érvényes meghívásunk — töpreng el, amikor a barátok kerülnek szóba. — Mostanság nehezebb időpontot egyeztetni, pedig lehetőségük szerint alkalmazkodnak hozzánk. A választási előkészületek is sok jó ismerőst hoztak Békés megyébe. Amikor férjem képviselő lett, csendes „részvéttel” tekintettek rám kollégáim: politikus alkat vagyok, ám az első pillanatban ösztönösen éreztem, hogy politikus feleségeként illik elhallgatnom. S mindez olyan időszakban történik, amikor pedig lenne mondanivalóm. A parlamentben valamikor két éve jártam, ha lesz rá mód, természetesen szeretnék mostanában is eljutni, s akár ott is szívesen találkoznék más képviselők feleségeivel. Addig is— ha nem is jut rá időm, hogy nézzem — a televízióból hallgatom a parlamenti közvetítéseket — zárja a beszélgetést dr. Vastagh Pál felesége. Zsíros Gézáné: „Igazi barátaink megmaradtak” Több mint tíz éve, hogy először találkoztam vele egy kézimunka-kiállításon. Most hatalmas papírcsomó között találom lassan újjáépülő otthonukban dr. Zsíros Gézánét, Klárit, aki az első kérdésemre mosolyogva válaszol. — Most már megértem a külföldieket és akik kísérik őket a parlamenti sétákon. Bizony vigyázni kell, hogy el ne essen az ember a nagy csodálkozásban, rnett olyan gyönyörű! Dea férje- met ott látni már korántsem olyan megható, mert tudom, hogy így mennyivel nagyobb a felelőssége és a munkája. Hogy nekem több-e a munkám? Hát persze, de tudomásul veszem — és csinálom! Ennyi az egész! Persze azért az is igaz, hogy néha kicsit sokallom. Amikor a földtörvénytervezet előkészítésének hírére megindult a földvisszaigénylés dömpingje, bizony volt olyan nap, amikor hatvannégyen jöttek, délután háromig. De most az a fontos, hogy a dolgok akkor is rendben menjenek, ha Géza nincs itthon. Régebben imádott a férjem piacra járni, bevásárolni, de most már erre alig jut ideje, így ezt is nekem kell csinálni. Ä gyerekek megszokták, hogy az apjuk munkaideje soha nem 7- től 4-ig tartott, így nekik sem okozott problémát a változás. Ebbe nőttek bele és nagyon önállóak. Eszter 21, Éva, a kicsi is már 13 éves. Anyagi helyzetünk egyáltalán nem javult, sőt! A pesti utak és az ott tartózkodás miatt a kiadásaink sokkal nagyobbak, viszont itthon a munka mindenképpen visszaesett egy kicsit. A gmk tevékenysége nagyon is megérzi Géza hiányát. Eleve nem tudunk annyit vállalni, mint régebben. Amikor a barátokról kérdezem megint elmosolyodik. — Nem kell összekeverni az üzleti életben kialakult kapcsolatokat és a politikából adódó ismeretségeket. Az igazi barátaink maradtak — „új barátaink” nincsenek. Aki amiatt ment el, mert Géza politizál, az nem is volt igazi barát — így a hiánya sem fáj! Csak az rossz egy kicsit, hogy lassan már hetente egyszer sem tudok eljárni a régi kézimunkaklubba, pedig te tudod, milyenek voltak a munkáim. Kiállításokról így már szó sem lehet — sajnos. Látod, ez a társaság nagyon hiányzik nekem! Ehelyett van kisgazdapárti ügyintézés és gyűlés orrvérzésig. De hát, valamit valamiért! — mondja határozottan és érzem, hogy így is gondolja. Az összeállítást Béla Vali, Kiss A. János, László Erzsébet, Papp János és Veress Erzsi készítette.
