Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-11 / 188. szám
1990. augusztus 11. szombat o Olasz bőrökből finn exportra varrnak férfi- és női kabátokat, dzsekiket a Szőrme- és Kézműipari Vállalat békéscsabai központi üzemében. Míg az első negyedévben 3 millió, a harmadik negyedévben már 20 millió forint értékű a megrendelés, melyen 6 finn partner osztozik és ez összesen 2 ezer darab, nagyon szép és divatos terméket jelent Fotó: Veress Erzsi fl magángazdálkodás térhódításával nem csökken a mezőgazdasági termelés hatékonysága ügrárkutatAk az elmaradott térségek fejlesztéséről Anyagilag független tulajdonával az illető településhez kötődő vállalkozói réteg kialakulása alapvető változásokat hozhat és kedvező folyamatokat indíthat meg azokban a falusi térségekben is, amelyek az elmaradott zónákhoz tartoznak — ezt állítja az Agrárgazdasági Kutatóintézet egyik felmérése. Az is igaz viszont — állítják az agrárgazdasági kutatók —, hogy ez a folyamat a kedvezőtlen adottságú, elmaradott területeken nehezebben indul meg, és számos késleltető tényező hatására valószínűleg lassabban hat majd és kevéssé látványos eredményeket produkál, mint másutt. Az agrárkutatók Borsod- Abaúj-Zemplén megye elmaradott térségeinek helyzetét, a« aprófalvas települések sorsát elemezték tanulmányukban, A szakemberek számára meglepő adatokat ez az összesítés nem hozott, ám állításai figyelemre méltóak, mivel sok tekintetben mintegy prognosztizálják a földprogram e térségben várható hatásait. A kutatók szerint a településnagyság * szabja meg azt, hogy az ott . élő családok mekkora hányadának van nyilvántartható méretű gazdasága. Minél kisebb településről van szó ugyanis, annál többen foglalkoznak mezőgazdasági kistermeléssel- Az egészen apró falvakban úgyszólván valamennyi család, a nagyobbakban egyre kevesebb, az 5 ezret meghaladó lélekszámúnkban pedig már csak minden második. Hasonló összefüggés mutatkozik a település mérete és a szarvas- marhatartással foglalkozók arányq között. A 300-as lé- lekszámnál kisebb településeken csaknem minden második család tart szarvas- marhát, az 1000 főnél nagyobbakban pedig csak minden 10. vagy annál is kevesebb. Mindez kézenfekvő következtetés, hiszen a kistelepüléseken élőknek kevesebb lehetőségük van arra, hogy a gazdaság más ágazataiban vagy akár a szolgáltatásban találjanak megélhetést. Egy másik adatsor arról tájékoztat, hogy a mezőgazdasági foglalkozásúak aránya és az infrastrukturális ellátottság szoros összefüggésben van. Lényegesen nagyobb számban élnek például az agrárágazatból azokon a településeken, ahol csak minden tizedik lakásban van bevezetett ivóvíz, és a lakosság egyéb ellátása is alacsonyabb színvonalú, mint ahol kevesebb a gond az infrastruktúrával. Áz adatok szerint kétségbevonhatatlan, hogy a téeszesítéskor végrehajtott tagosítások és a föld- elcsatolások után maradt pár hektáros átlagos gazda-» ságméret nem tesz lehetővé olyan méretű gazdálkodást és olyan színvonalú jövedelmet, amellyel a lakosság egyensúlyozni tudná a település egyéb tényezők miatti elmaradottságát; ezen a földreform segíthet. A földtulajdonban bekövetkező változások eredményeképpen létrejövő különböző önállóságú és méretű családi gazdaságok számának szaporodása együtt járhat a földek intenzívebb hasznosításával — állítják a kutatók. Lényegét tekintve hasonló jellegű, de föltehetően magasabb színvonalon megvalósuló folyamatról lesz szó az elkövetkező időszakban, mint ami 1945-ben a földosztáskor megvalósult- Annak egyik keveset emlegetett eredménye a települések népességszámának stabilizálása volt, s föltehetően így lesz ez most is. (A zempléni területen például a falusi népesség abszolút aránya az 1060-as népszámlálásig még növekedett is.) A szakértők szerint a magángazdálkodás térhódításával nem csökken a mező- gazdasági termelés hatékonysága. hanem éppen fordítva: növekszik. A magángazdálkodás sajátos érdekeltségi rendszerében, egv- egy település adott nagyságú határában, több embeit tud eltartani azonos földterületen. A föld kihasználtsága az intenzívebb gazdálkodás révén növekszik. Ez magyarázza azt, hogy amíg a KGST-országok átlagában egy állandó mezőgazdasági dolgozó 11 embernek termeli meg az élelmet, addig az EGK országaiban 36-nak. Nem lenne baj, ha az elmaradott térségek elöregedő, csökkenő népességű, egyre inkább parlagon hagyott földekkel körülvett falvaikban településenként egyelőre csak néhány család _ vállalkozna egyéni gazdálkodásra — állítják az agrárkutatók —, mert ezek is olyan folyamatot indíthatnának el, amely megfordítaná e területek gazdasági, társadalmi erózióját. A helybéli vállalkozók termékei javíthatnák a település élelmiszer-ellátását, a vállalkozó gazdák pedig példát mutatnának, jó értelemben vett „divatot” indíthatnának tevékenységükkel. Megvalósíthatnák, pontosabban elkezdhetnék a helyi tőkefelhalmozást, amely további megújulási folyamatok elindítója lehet, különféle termelő vagv infrastrukturális beruházások révén. fl kereskedelmi vállalatok féltik a szakma jövőjét A. kereskedelmi vállalatok nem látnak perspektívát a privatizálásban, féltik a szakma jövőjét, hiányolják a kellő tájékoztatást, az érdekegyeztetést, ■ megpróbálnak még idejében — a privatizációi kormány- program törvényerőre emelkedése előtt — lépni, azaz részvénytársaságokká, vegyes vállalattá alakulni — Így sommázha- tók azok a válaszok, amelyeket az MTI kérdésére adtak a megkérdezett vállalatvezetők. Az Aranypóknál elmondták: a 32 üzletből körülbelül 22 kerülne a Vagyonügynökséghez, majd pályázat útján árverésre. Több okból nem tartják a vállalat vezetői szerencsésnek az itthon és külföldön is Jól ismert üzlethálózat „szétrobbantását”: a jelenlegi dolgozók közül szinte senkinek sincs arra pénze, hogy az átlagosan 8 millió forintot érő üzlethelyiségeket megvásárolja; a megmaradó vállalat- részt csődbe viheti a privatizált üzletek felszámolandó árukészlete, s nem utolsósorban 200 ember az utcára kerülne a jelenlegi alkalmazottak közül. Éppen ezért mindent megtesznek, hogy a vállalatot mielőbb részvénytársaságokká alakítsák, részben hazai magántőkével, részben külföldi segítséggel. Az Alkalmi Aruk Háza Vállalatnál szintén úgy látják, hogy a törvényalkotók a kellő körültekintés hiányában figyelmen kívül hagyták az érintett kollektívák érdekelt és véleményeit. Ez a cég Magyarországon ma az egyetlen, amely kifejezetten olcsó, leértékelt holmikat árul — másra nincs Is jogosítványa —, s ahogy a vásárlók pénztárcája apad, az ő forgalmuk egyre inkább bővül. A cég nyereséges, nincs a bankoknál sorban állók között, a dolgozók — Igaz, nem túl magas — jövedelme is biztosított. A legnagyobb gondot számukra is az okozza, hogy még összefogással is olyan anyagi teher lenne egy-egy üzlet megvásárlása, amit a cégnél senki nem tud vállalni. Ha a törvénytervezet jogerőre emelkedik, a 47 alkalmi üzlet közül mindössze 10 maradna a vállalat tulajdonában, s mintegy 300 szakképzett kereskedelmi alkalmazott kereshetne ÚJ munkahelyet. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az új tulajdonos igyekszik családi vállalkozássá fejleszteni az üzletet, s nem törődik azzal, hogy a korábbi alkalmazottaknak van-e munkájuk. Félő — állítják a kereskedők —. hogy Ilyen formán a szakma' jövőjét nem a szakérte- lem, hanem kizárólag a tőkeerő határozza meg, ami nem valószínű, hogy emeli a kereskedelmi munka és az ellátás színvonalát. Itt a nyúl, itt a fácán, de hol a kukorica? nem kár a vadkár Kár, hogy Ma mindenkit kizárólag a földtulajdon-rendezés kérdése érdekel- Pedig a hónapokon belül várható tulajdon- jogi változások számos más olyan problémát vetítenek előre, amelyek megoldása nélkül csak tovább halmozódnak a feszültségek a vidéki társadalomban. Többek között egy ilyen megoldásra váró, sarkalatos jogi problémára bukkantunk Zsadány- ban, ahol a termelőszövetkezet és a földbérlő gazdák, valamint a helyi vadásztársaság a mai napig nem tud kimászni abból a csapdából, melyet a régi, elavult jogszabályok miatt a vállalkozó szellemű „élet” produkált. „Egyszer volt, hol nem volt...” — kezdhetnénk a mesét. De amiről most sz.ó lesz, az bizony maga a valóság. A tavasszal a zsadánvi gazdák is időben elvetették a magokat. A vetés szépen sorjázott a termelőszövetkezet napraforgó- és a tagok bérelt kukoricatábláin. Egyszeresük megjelentek a nyuszik és a fácánok- Igen ám, de ezek a vadak, lévén igen éhesek, az éppen kelő. kicsi növényeket lecsipegették, lerágcsálták. — A termelőszövetkezet 102 hektáros napraforgótábláját háromszor kellett újravetni — panaszolja Kle- peisz Szabolcs tsz-elnökhe- lyettes. — Igaz, hogy kikelt a másod- és a harmadvetés is, de a mai napig bejárnak a nyulak és tovább rágcsálják a tőállományt. Csak a másodvetés utáni vadkárt jelentettük a vadásztársaságnak. Miután Farkas Ist- ván vadkárbecslő (a helyi vadásztársaság tagja!) megszemlélte a területet, közölték velünk; elzárkóznak a kártalanítás elől, mondván, a nyúl és a fácán okozta károk nem minősülnek vadkárnak, még, a törvény szerint sem. Véleményük szerint nem a vadak, hanem hörcsög okozta a kárt. Megvizsgáltattuk a kérdéses területet a Békés Megyei Növényvédő Állomás megbízottjával is, aki egyértelműen kizárta a hörcsögfertő- zöttséget. — Mekkora az állatok okozta kár? — A gépi munkák, az anyagköltség és a terméskiEbből termés már aligha esés összértéke két és fél millió forint. Nem beszélve arról, előfordulhat, hogy a harmadvetésű napraforgó nem érik be, és a hektáronkénti 26 mázsás termésátlaggal szemben a kár utáni várható 6 mázsát sem tudjuk majd betakarítani. — De a kukoricát sem kímélték ezek a kis vadak — vette át a szót Dudás Árpád, aki hat társával a termelőszövetkezettől bérelt 12 hektáron kukoricát termel —, hiszen azt is kétszer kellett vetni. Farkas István vadkárbecslő 40 százalékban itt is elismerte ugyan a vadász- társaság hibáját, de a kártalanítás elbírálását a vadász- társaság intézőbizottságára bízta. Ök viszont elutasították a kárigényt, mondván, nincs a területen annyi vad, amennyi ekkora kárt okozhatna. Pedig tudomásom szerint ebben az évben 2 ezer nyulat adott el a társaság, és ez az összes állománynak csupán a 10 százaléka- Bár a vadásztársaság szerint nincs lesz több nyúl, de a 90 százaléknak valahol csak meg kell lennie! — Riasztással, etetéssel nem lehetett volna megelőzni a kárt, vagy legalább azt elérni, hogy kisebb mértékű legyen? — A Békés Megyei Növényvédő Állomás javaslatára vadriasztót szórtunk ki, ami egv ideig használt is. De most, azt hiszem, a látottak magukért beszélnek — mutat rá a táblákban halmokban lévő nyúlürülékre az elnökhelyettes. — Ezeket valószínű nem a földtulajdonosok hordták ide kedvtelésből. — Mi pedig különböző magvak kiszórásával próbáltuk távol tartani a fácánokat, de eredménytelenül — magyarázza Dudás Árpád. — Igaz, a vadásztársasággal történő megbeszélések során részben- felelősséget vállaltak azért, amiért a hivatásos vadászokat elmulasztották figyelmeztetni az intenzívebb, hathatósabb vadvédelemre. Sőt. később történt intézkedés is a vadriasztásra, de már késő volt. Felkerestük Kiss Lászlóné egyéni gazdálkodót, ö is megerősítette az előzőeket; — Minden évben ér vadkár bennünket. Hiába jelentjük a társaságnak, semminemű kártérítést nem kaptunk még eddig. ígéret van, tele a padlás vele, de nem történik semmi. Ha kimegyünk a földünkre, fácánok szaladgálnak, nyuszik ugrálnak, amerre a szem ellát. Folyik az egymásra mutogatás. amitől a kár még kái marad, a jóvátétel pedig késik. Igaz, fordulhatnának bírósághoz is a károsultak, de ez idáig vártak egv mindkét félnek megfelelő kiegyezésre. A vadásztársaság azonban nem köt kompromisszumot, nyugodt, 'mert a nyúlás a fácánkár, legalábbis a? ő törvényeik szerint nem vadkár. Habár nem tudjuk, hogy valójában tényleg nyugodtak-e a zsadányi vadászok, hiszen képviselőik közül senkivel sem sikerült találkoznunk. Ellenben a nyuszik és a fácánok minden bizonnyal jól érzik magukat, hiszen tefe a bendőjük. A gazdák szájíze pedig keserű, mert még mindig a régi jogszabályok döntik el. hogy jogos-e vagy jogtalan a kére-' lem, és nem a tények beszélnek. Pedig ha a földtulajdon kérdése rendeződik, a vadkárrendezés körüli jogszabályokat is módosítani célszerű. Tóth Zsuzsa Vajon ki jár jobban? Árulkodó nyuszinyomok... Fotó: Veress Erzsi
