Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-08 / 185. szám

Búcsú Bruno Kreisky töl Századunk kiemelkedő, de ellentmondásos politikus- egyéniségét zárta magába tegnap a sír: < Nagy pompával eltemették Bruno Kreiskyt, Ausztria egykori kancellárját, az Osztrák Szocialista Párt volt elnökét. Ausztriában még ipolitikai ellenfelei is úgy tart­ják számon őt, mint az ország „nagy modernizálóját”, aki felzárkóztatta hazáját Európához. Kancellársága ide­jén (1970—1983) lett Bécs számos nemzetközi intézmény és fórum központja. Nemzetközi közvetítő tevékenysé­gével, egyéni vonalvezetésű, aktív külpolitikájával Kreisky jelentős világpolitikai szerephez segítette hozzá az alpesi köztársaságot. Kormányzása alatt Ausztria jó­léti mintaországgá vált. Kávait: Öt magyart keresnek Közel 200 magyar állampolgár tartózkodik az övezetbea A magyar Külügyminisz­térium tudomása szerint öt magyar állampolgár eltűnt Kuvait iraki megszállásakor — közölte az MTI kérdésé­re a tárca illetékese. Nagy Imre elmondta, hogy né­gyen a Budavox dolgozói, valamennyien telefonszere-' lök. Ketten éppen Irakban jártak, hogy lejárt vízumu­kat meghosszabbítsák, két társuk pedig Kuvaitból au­tóval értük indult, de azóta egyikőjükről sincs hír. Az ötödik eltűnt személy egy kamionsofőr, aki hűtött élel­miszereket szállított Kuvait- ba. Autója előkerült, de a vezető még nem. Kuvaitban jelenleg közel 200 magyar állampolgár tar­tózkodik. Villany és víz van, élelmiszer is kapható, de a jelentős felvásárlás miatt megugrott az infláció. A magyar követség azonban megfelelő élelmiszer-tarta­lékokkal rendelkezik. Nagy Imre arról is beszá­molt. hogy felkészülnek a részleges evakuálásra. Fő­ként a nőket és a gyerme­keket szeretnék elszállítani Kuvaitból. Gondot jelent azonban, hogy külföldi re­pülőgépek egyelőre nem kap­nak leszállási engedélyt, bár az is elképzelhető, hogy szá­razföldi úton, vagy akár vö­röskeresztes hajó segítségé­vel szállítják majd el a ma­gyarokat. Az iraki invázió Kuvait­ban érte a Siófoki Kőolaj­vezeték-építő Vállalat 16 dolgozóját. A vállalat veze­tősége a harci cselekménye^ kezdete óta sikertelenül pró­bálkozik közvetlen kapcso­latot teremteni a munkacso­porttal. Csupán a diplomá­ciai képviselet közvetítésé­vel sikerült megtudniuk, hogy a dolgozók telephelyü­kön tartózkodnak és vala­mennyien sértetlenek. A magyar cég egy 160 ki­lométeres gázvezeték építé­sére vállalkozott az emírség­ben. A munka a háború ki­törésekor már a befejező szakasznál tartott, ennek köszönhető, hogy a korábbi 170 helyett már csak 16 ma­gvar tartózkodott a helyszí­nen. Korábban — az irak—irá­ni háború idején — egy ira­ki vezetéképítést kellett fél­beszakítania a siófoki vál­lalatnak. Akkor Kuvaiton keresztül sikerült hazame­nekíteni a dolgozókat, most azt remélik, hogy diplomá­ciai segédlettel Szaúd-Aribi- án át térhetnek vissza az emberek. Pakisztán — szükségállapot HDX—HSZK- egyesülés, ijabb dátum Ojabb dátummal gyarapo­dott a német újraegyesítés lehetséges időpontjainak lis­tája. Hétfőn éjszaka Bonn­ban a keleti és a nyugati SPD vezetősége megállapo­dott abban, hogy szorgal­mazni Tocják: az NDK szep­tember jfrig mondja ki csat­lakozását az NSZK-hoz. A dátumot azzal indokolták, hogy nem kívánnak akadályt gördíteni a német újraegye­sítés külső feltételöt ren­dezni hivatott 2 + 4 tárgya­lások zökkenőmentes befeje­zése elé. A két német állam szoci­áldemokratái hétfői találko­zójukon is kitartottak az össznémet választások év vé­gi megtartása mellett. Oskar Lafontaine, az SPD kancel­lárjelöltje egv éjszakai tévé­interjúban arra szólította fel Kohl kancellárt, ismerje el, hogv a nvugatnémet márka gyors NDK-bell bevezetésé­hez fűzött reményei meghiú­sultak. Pakisztánban szükségálla­potot rendeltek el, nem sok­kal azt követően, hogy Gú­lám Iszak Han köztársasági elnök menesztette hivatalá­ból Benazir Bhutto minisz­terelnököt, feloszlatta a nemzetgyűlést, és új válasz­tásokat írt ki. Pakisztán új­delhi nagykövetségének il­letékesei kedden nem erősí­tették meg. de nem is cáfol­ták az 'egyik amerikai tv- állomásnak azt a jelentését, miszerint Benazir Bhuttót házi őrizetbe helyezték. A szükségállapotot kihir­dető elnöki proklamáció sze­rint az államfő „úgy ítéli meg. hogy a kialakult vál­ságos helyzetben Pakisztán biztonságát külső agresszió és belső zavargások veszé­lyeztetik. s a tartományi kormányok nem képesek ar­ra, hogy úrrá legyenek e fe­nyegetéseken”. Az állami rá­dió- és tv-állomást, vala­mint a telefonközpontokat és a legfontosabb távközlési intézményeket még a hétfő éjszakai órákban a hadsereg ellenőrzése alá helyezték. Mirza Aszlam Bég tábor­nok, a fegyveres erők vezér­kari főnöke ugyanakkor cá­folta, hogy katonai hatalom- átvétel lenne készülőben. A hadsereg lépései a követke­ző polgári kormányzat hiva­talba lépéséhez vezető bé­kés átmenet biztosítását szolgálják, s a katonaság „nem fog beleavatkozni a politikába” — jelentette ki. A pakisztáni alkotmány értelmében a szükségállapot felhatalmazza az elnököt és a hétfőn kinevezett ügyvivő kormányt hogy feloszlassák a tartományi törvényhozó testületet, felfüggesszék a polgári bíróságok működé­sét, és polgári jogokat, va­lamint törvényerejű rende­leteket hozzanak. A .szükség- állapot — hacsak a nemzet- gyűlés felsőháza, a szenátus meg nem hosszabbítja — négy hónapig maradhat ér­vényben. lökés László súlyos balesete Súlyos közlekedési baleset érte Tőkés László nagyvára­di református püspököt, aki kedden délelőtt előadást tar­tott Sárospatakon a Keresz­tény Újjáépítés Nemzetközi Konferenciáján. A püspök kocsija Sárospatakról Mis­kolc felé haladva a 37-es számú főúton, Szerencs bel­területén egy villanyoszlop­nak ütközött. Az MTI érte­sülése szerint a gépkocsi ve­zetője egy kerékpárostakart elkerülni, de ütközött vele, majd a kormányt elrántotta, s az autó egy villanyoszlop­nak csapódott. A gépkocsi- vezető és a kocsi másik uta­sa is megsérült. Tőkés Lász­lót délután 4 óra után sú­lyos mellkasi és fejsérülé­sekkel szállították a mentők a miskolci Szentpéteri-kapul Megyei Kórház baleseti se­bészetére. Tőkés László és a többi sérült vizsgálata jelen- leg is tart a kórházban. 1 rubel már Kérem, ne dobja el a csik­ket végigszivom... — a Komszomolszkaja Pravda munkatársát szólította meg így az utcán egy távolról sem csavargó külsejű, értel­miséginek tűnő egyén. Moszkvában és más szovjet városokban sokan már a földről is felszedegetik a ba- gómaradványokat s ezen ta­lán csak a külföldiek cso­dálkoznak. hiszen a szovje­tek tudják: a számtalan hi­ánycikk hosszú listáját az utóbbi hetekben a füstölni­való is gyarapította. A szovjet dohányosok 70 milliósra becsült táborát nem az átalakítás politikája sújtja, s arról sincs szó, hogy az egészséges életmód élharcosai valamiféle tör­vénnyel— akárcsak a „majd­nem szesztilalom” néhány évvel ezelőtti bevezetéséhez hasonlóan — hirdettek har­cot a nikotinisták ellen. Mindössze arról van szó, hogy a központi tervgazdái­nem dohány kodás, s az egyre erősödő valutahiány e téren is meg­bosszulta magát: egyre ke­vesebb pénz jut az import­ra, több gyár csak csökken­tett kapacitással működik, alapanyaghiány miatt Fő­ként filterből nincs elég. hiszen az egyetlen ilyen gyár éppen a sztrájkok sújtotta Karabah-hegyvidéken van. A szenvedélyes és kevés­bé szenvedélyes dohányosok már szívnák a filter nélkü­li. vagy a „koporsószeg” erősségű kubai cigarettákat de azok is eltűntek a pol­cokról. A „mezítlábas” cigi­ket az élelmesebbek már több mint ezer százalékos felárral árusítják a moszk­vai piacokon, miközben a dohányárus bódék előtt már hajnalban sorban áll­nak az emberek, hogy —ha lesz szállítás — hozzájuthas­sanak a városi tanács által engedélyezett fejadaghoz: öt csomag bármilyen fajtájú ci-. garettához. A szovjet minisztertanács büféjében sajtójelentések szerint fejenként egy cso­mag cigarettát lehetett vá­sárolni, de a készlet állító­lag már ott is napokkal ez­előtt kifogyott. Eltűnt a pi­padohány és a mahorka is. Permben például a dohány­boltokban dohányport árul­tak (a cigarettagyártás eme melléktermékét korábban a ' kiskertekben használták ro­varirtóként). A permi dohá­nyosoknak ez valószínűleg nem ízlett mert egyik nap B város főutcáján a villa­mossínekre feküdve tiltakoz­tak a dohánymizéria ellen. Más városokban is voltak megmozdulások, mi több, fi­gyelmeztető sztrájkok, Voro- nyezsben pedig még ezzel sem elégedtek meg: napon­ta törnek fel dohányárudá­kat a kényszer nikotinelvo- nó-kúrára ítélt dohányosok. Kuibisevben a helyi repülő- gépgyár dolgozói állandóan „bevetésre készen” tartanak, egy repülőgépet, hogy ha a Szovjetunió bármely pontján cigarettát lehet kapni, azon­nal felszálljon a gép. A Szovjetunióban a má­sodik világháborút követő­en volt már példa hasonló cigarettahiányra: pontosan tíz esztendővel ezelőtt — 1980-ban —, a „virágzó Brezsnyev-korszakban” az olajdollárok halmai lehetővé tették a hatalmas importot a kialakult vészhelyzetben. Márkás nyugati cigarettákat lehetett kapni eleinte egy rubelért (19 forint), majd egyötvenért. Nyugati cigarettát most is árulnak a boltok, az NSZK- ból importált HB dobozapo- tom 15 rubelért szerezhető be (csaknem 300 forint), így nem véletlen, hogy az át­lagkeresetű dohányos kese­regve. de egyre inkább fel­háborodva fordul el az úgy­nevezett „kereskedelmi árú” dohányárutól, hiszen havi béréből még két kartonra sem futná. A füstölés he­lyett tehát marad egyelőre a füstölgés, hacsak ettől a hi­ánytól nem lobban magas ’ lángra az' amúgy is mind­inkább erőteljesebbé váló társadalmi elégedetlenség a szovjet gazdaság és ellátás’ áldatlan állapotai miatt. ~~ roCf iffurterJUlgemtuí^ —MŰmtob MEGKÉTSZEREZŐDÖTT A FOSZTOGATÁSOK SZAMA Mióta Kelet- és Nyugat- Németország között meg­nyílt a határ, az NDK-ban ugrásszerűen megnövekedett a prostitúció, az erőszak és a kábítószer-kereskedelem. A Berlinben közzétett ada­tok szerint az első félévben a fosztogatások száma meg­kétszereződött, de más bűn- cselekményeket is Jóval gyakrabban követnek el, mint korábban. Az a meg­lepő, hogy ugyanebben az időszakban a gyilkosságok, nemi erőszakok és a gyer­mekek szexuális bántalma­zásának száma csökkeni mint amennyi a természetei pusztulás a rágcsálók tár­sadalmában. Mindez azt tanúsítja, hon vagy a kínai macskák let­tek lustábbak, van az ege- rek és a patkányok lettek ravaszabbak — vonja le a logikus következtetést a macska—egér-ügyről beszá­moló Sanghaji lap. LETARTÓZTATOTT SZEKTATAGOK A mexikói rendőrség 14 gyanúsítottat tartóztatott le, akikről feltételezik, hogy ah­hoz a szektához tartoznak, amely rituáljai során em­beréletet olt ki. Bizonyos adatok szerint legalább 30 embert öltek meg. Mexikó északnyugati részén a közel­múltban több sírt fedeztek fel. ahova az elmúlt hét év során sok-sok holttestet te­mettek el. A rendőrség at­tól tart, hogy az áldozatok száma jóval na^vobb, mint amiről tudnak. 162 EZER TONNA TEÁT ISZNAK MEG AZ ANGOLOK JVENTE MEGFOGJA-E A KÍNAI MACSKA AZ EGERET7 Sanghaj egyik kerületében felmérést készítettek, amely kimutatta, hogy alaposan té­vednek azok a családok, amelyek azért tartanak macskákat, mert azok meg­szabadítják a házakat az egerektől és a patkányoktól. A felmérés szerint a macskatartó családi házak 12,6 százalékában találtak egeret, szemben a macska nélküli házak 13$ százalé­kával. A lényegtelen kü­lönbség tehát alaposan rá­cáfol azokra, akik az ege­rek elleni hatékony eszköz­nek tekintik a rövid farkú kínai cirmosokat. Mi több, a szakértők azt is megálla­pították. hon az egerek ré­mének tekintett macskák általában nem pusztítanak el több egeret és patkányt. Az angol férfiak, nők és 10 éven felüli gyerekek na­ponta átlag több mint há­rom csésze teát isznak meg. A tea az elfogyasztott italok 40,9 százaléka Nagy-Britan- niában. A lakosság 88 száza­léka mindennap iszik teát Az országban évente átlag 162 ezer tonna fogy belőle HÁTIZSÁKBA SZERELT ITALTARTALY Tizennégy dollár az ára a . hátizsákba szerelt italtar­tálynak. amelyet a feltaláló és a kivitelező texasi cég különösen sportolóknak ajánl. Körülbelül két liter folyadékot őriz meg hfltöt- ten a tartály, amelyből egy rugalmas szívócső segítségé­vel ihat a tulajdonos, üljön bár motorkerékpáron, fus­son sílécen, vagy akársnász- szon sziklák oldalán. Magánfuvarozók, figyelem! a II Körös Volán a megyében lévő telephelyein: Békéscsabán, Békésen, Mezőberényben, Szeghalamban, Orosházán, Mezőkovácsházán, Eleken, Gyomaendrődön, Szarvason magánjárművek tárolására lehetőséget biztosítunk az alábbi díjak ellenében: — mikrobusz és tehergépkocsi 6 t teherbírásig 800 Ft/hó — autóbusz és tehergépkocsi 6 t felett 1200 Ft/hó — pótkocsi 6 t teherbírásig 400 Ft/hó . 6 t teherbírás fellett > 600 Ft/hó Felajánljuk továbbá műszaki szolgáltatásainkat autóbuszok és teherszerelvények tervszerű karbantartását és javítását, alsó és felső mosáséit, felújított és új alkatrészek, gumiabroncsok vásárlását, üzemzavarok elhárítását, közúti mentését. Kössön velünk KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉST! KEDVEZŐ ÄRAK! ♦ VARJUK JELENTKEZESET'

Next

/
Oldalképek
Tartalom