Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-22 / 196. szám

1990. augusztus 22„ szerda Huszonöt éves a Hortobágyi Hídi Vásár A szeretet jegyében járt itt Még egyszer a „világjáró” teológiahallgatóról bí o 'ÍLt'lí-, ; íkU- Lt-n-aflZ'^ -i-lfc k-í'^aój /j 4a »V . y£j.l*csn(lr<fiiz,/~+A., o4r nío* AMJ / !Jc*l r — A*w/-0 A*>! J fr) (Folytatás az 1. oldalról) — Hát az asszonyok? — Az asszonyok? — kér­dez vissza Pápai Sándor. — Helyettesítenek minket oda­haza. Na, hallja! A változa­tosság az élet sója! Jólesik kácsintani egyet a más asz- szonyának szemébe. És „ká- csint” rám tengerkék sze­mével, érzékeltetve, komo­lyan beszél... Minden szé­pet és jót kívánva köszön­nek el. Istenem, de régen beszéltem ilyen tiszta, be­csületes, egyenes emberek­kel ... Messziről feltűnik egy gu­miház. Mindenki beengedhe­ti a gyerekét ide dühöngeni. 20 forintért öt percijf ugrál­hat, sikonghat városi, falusi gyerek egyaránt. Kiss Dóriék Pestről érkez­tek. Dóri mindössze négy­éves. Leül a gumisátorban és pityeregve szól ki onnan a mamájának: — Nem sze­retem a fiúkat, mert min­dig lökdösnek. 22 323 A mai magyar valóság ön­magában is olyan, hogy az ember hamar elveszti (ben­ne, tőle, vagy miatta) a tű­rőképességét. Ha ehhez rá­adásul rekordhőség is társul, akkor tényleg nem lehet csodálkozni azon, hogy a polgárok nem a tolerancia jegyében fogalmazzák meg mondanivalójukat. A múlt héten kapott bejelentéseink közül nem egy ilyen szemlé­letet tükrözött, ilyen álla­potról adott látleletet. Többen, szóvá tették pél­dául, meddig tűri el Békés­csaba lakossága — és a vá­ros vezetősége —, hogy a Romániából érkezett árusok az állomáson éjszakázzanak. Úgy vélik, a környék eszté­tikai színvonalának romlása is az ő „lelkükön szárad.” Persze, miután mindkét telefonálóval elbeszélgettünk egy ideig, arra a megállapí­tásra jutottunk, hogy nem­csak ezek az „éppen nálunk tartózkodók” a hibásak. Hogy valójában mit is te­hetnénk. milyen módon ren­Szolnokra szerződött Törőcsik Mari és Garas Dezső Színház nélkül kezdi a sze­zont a Szolnoki Szigligeti Szín­ház társulata, de várhatóan 1991. márciusában Ismét birtok­ba veheti felújított épületét — hangzott el a kedden tartott év­adnyitó társulati ülésen. Mint Schwajda György Igazgató el­mondta, mindez nem jelent a színészek számára munkanélkü­liséget, az építési munkák be­fejezéséig a bemutatókat más helyeken tartják meg. A prog­ramban hat mű színrevitele sze­repel, elsőként Gabriel Garda Márquez spanyol író Száz év magány című világhírű regé­nyének adaptációja. A Taub Já­nos rendezte produkció premi­erje október 19-én, a Pesti Szín­házban lesz, s ebben már ját­szik a Szolnokra szerződött két kiváló művész, Törőcsik Mari és Garas Dezső. Ezt követően két zenés darab kerül műsorra, kö­zülük Eisemann—Szilágyi En és a' kisöcsém vígjátéka novem­ber 23-tól Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. Albert1 Camus Félreér­tés című alkotásának , január­ban, míg Ibsen Vadkacsájának februárban tartják a bemutató­ját. Dóri nem tudhatja még, hogy hányszor fog még éle­tében pityeregni a lökdöső­dök miatt. Nagy Tamás és felesége 3 éves Ákos nevű gyermekük­kel Veszprémből érkezett. Elegánsan, divatosan öltö­zött fiatal házaspár. — Az a baj — kesereg a fiatalasszony —, hogy kevés a népi jellegű áru. Elborítja a területet a bóvli. Kár, hogy nincs, aki szelektál­jon ... Ilyen helyre csak a népi és iparművészeket en­gedném be árulni. Balogh László budapesti kaktuszkertészt tizenéves fia helyettesíti. — Nem tudok egyértel­műen válaszolni a kérdésé­re — gondolkodik a fiatal­ember —, hogy hány fajtá­ból és darabból áll a gyűj­teményünk. Nehéz meghatá­rozni! Ügy tudom, hogy édesapámé az ország har­madik leggazdagabb gyűjte­ménye. Nemrég' jött haza Mexikóból, gondolhatja, hogy nem üres kézzel. Ritka dezhetnénk le ezt az ügyet mindenki számára meg­nyugtatóan, azt nem tudtuk eldönteni. Paradox módon alakult a múlt hét egyik szenzációja, a liba-ygy is. Ha valaki el­ső hallásra megtudja, hogy 10 ezer állatot osztanak ki a rászorulóknak, bizonyára nem gondolja, hogy úgy is végződhet, mint ez a mos­tani. Hogy ennyire nem va­gyunk képesek elfogadni az ajándékot. Egymást érték a telefonálók, amelyek. igaz­ságtalanságról, megalázó helyzetekről szóltak. Többen el is sírták magukat. De ahogy a békéscsabai Korcsok János fogalmazott: „A szer­vezők ne adják fel! Nem szabad, hogy ez á nemes szándék kiütéses vereséget szenvedjen a csőcseléktől." Egynéhány taktikai jótaná­csot is adott a szervezőknek és segítségét is felajánlotta. Ugyanígy tett a békéscsabai Priskin István is. Vele beszélgettünk pél­dául arról, hogy a dupla (esetenként tripla) sorbanál- lást, a végeláthatatlan ad­minisztrációt nagyon köny- nyen ki lehetne védeai, ha egy számítógépbe táplálnák az adatokat. Erről a békés­csabai Családsegítő Központ vezetője a következőket mondotta. szép kaktuszpéldányokat ho­zott. Ügy gondolom, négy­ezer darabot gyűjthetett ösz- sze húsz év alatt. Békéscsabai ismerősöket pillantok meg. Végre valami, ami ízléses. A Képcsarnok Vállalat képeit árulja Lip­tóié Károlyné, Gábriel János és felesége. A kollekció vá­logatott, jó képekből áll. — Érdemes volt eddig utazni? — szólítom meg Gábrielnét, aki éppen egy fiatal házaspárral köt üzle­tet — Üzleti titok — neveti el magát —, aztán komoly­ra fordítja a szót: — Ha csak egy képet sikerül elad­ni, akkor is érdemes volt kipakolni. Hiszem azt, hogy ezek a képek önmagukért beszélnek. Színvonalasak, ízlésformálóaik. Lassan leszáll az alkony. Szellő fújdogál, jólesik. Vé­gigsétálok a híres-neves hí­don, hogy kívánjak valamit. Enélkül nem indulhatok ha­za. Béla Vali — Boldogok volnánk, ha lenne számítógépünk, de nincs. Pedig ezzel rengeteg dolgot le tudnánk egyszerű­síteni. Egyébként várjuk a lakosság ésszerű javaslatait, hiszen a jövő héten újra rendezünk libaosztást. Akadtak az elmúlt napok­ban más jellegű,- kisebb horderejű ügyek is. Olyanok, amelyek kevesebb ember érdeklődésére tartanak szá­mot. Egy olvasónk a 24-622- ről megjegyezte, hogy na­gyon» forgalmas a békéscsa­bai Liget sor. Több ottlakó véleménye szerint egyirá­nyúvá kellene tenni, mert balesetveszélyes. Azért hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak kel­lemes pillanatok a telefon mellett. Az egyik legemlé­kezetesebb például kedden történt. Betelefonált a Ma­gyar Ellenállók és Antifa­siszták Szövetsége megyei szervezetének egyik vezetője — a nevét szégyen szemre elfelejtettem — mégpedig megköszönni azt, hogy meg­jelent a lapban egy rövid közleményük. Én persze először azt hittem, hogy egy másikat is le akar adni, vagy az előzővel van vala­mi probléma. Nem erről volt szó. Ügy látszik^ ilyen is megesik néhanapján ... Csak ritkán... Sajnos. K. K. Cukorrépából lehet közepes termés Jótékony országos eső áz­tatta a földeket kedden, ez azonban kevés ahhoz, hogy önmagában megszüntesse a szárazságot, az aszályt, jó­formán arra volt elég, hogy leverje a port a növények­ről. A talaj alsó rétégéiben továbbra sincs elég nedves­ség, márpedig a különösen kritikus helyzetben lévő ka­pásnövények — a kukorica, napraforgó, cukorrépa —fő­ként onnan venné fel az él­tető, vizet. A meteorológusok szerint, eléggé szeszélyes eloszlás­ban, átlagosan 8-10 millimé­ter csapadék hullott; hogy pontosan mennyi, azt csak a szerda reggeli 8 órás mérés után tudják meg. Bertóti István, a Földművelésügyi Minisztérium növénytermesz­tési főosztályának vezetője • szerint annyi máris szomorú tény, hogy az aszályt megsza­kító záporokig a kukorica csaknem negyede már kiszáradt. Ez átlagos szám, ami azt jelenti, hogy van olyan üzem, ahol a kukori­ca harmada-fele is kisült. A még zöldellő többi növény­ről az elmúlt hetek szeles időjárásakor rárakódott port biztosan lemosta az eső, és a hőmérséklet vissza­esése is kedvező a növé­nyeknek, a nagy meleg után. Angeli András, a Cukor­ipari Közös Vállalat igazga­tó-helyettese elmondotta: a mintegy 120 ezer hektáron termelt cukorrépát ugyan­csak megviselte a kánikula, bár tény, hogy ebből a nö­vényből nem kellett kiszán­tani. A cukorrépaföldek a legutóbbi felmérés szerint hektáronként mindössze 30-40 tonnás termést ígér­nek. A növénynek nagyon kicsi, átlagosan körülbelül 35-40 dekás a gyökere. Más években ilyenkor már 50-60 dekás a cukorrépa. A csapa­dék az utolsó pillanatban ér­kezett, ha nem térne vissza a nagy meleg, még közepes termés lehetne cukorrépá­ból. > Dunay Sándor, az Orszá­gos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai osztályá­nak vezetője szerint a to­vábbi kilátások sem egyér­telműen jók a növények szá­mára. A keddi esőt hozó hi­degfront elvonult, utána egy-két napig még kisebb záporok áztathatják a földe­ket, majd Ismét 30 fok kö­rülire emelkedhet a hőmér­séklet^ A hónap végén — erre körülbelül 30 százalék az esély — ismét szórványos záporok, zivatarok lehetnek. Köszönet a segítségért Emlékeznek múlt hétfői lapunk „Makótyát a nyak­ba, s aztán amerre az autó­stop visz..." című ripor­tunkra? „A szeretet jegyé­ben jöttem” — mondta a Csíkszeredái teológiahallga­tó, majd így folytatta: „er­délyi menekülteket szeret­nék hazavinni...” Akkor ígéretet kaptunk (mivel ha­zafelé is Békéscsabán ke­resztül visz az útja), hogy mielőtt visszatér otthonába, ismét ellátogat szerkesztősé­günkbe. Így is lettt tegnap nálunk járt... Lássuk hát, milyen eredménnyel járt hosszú útján ifjú Botár Ist­ván! — Kezdjük talán a legele­jén. Békéscsabáról merre vitte az első autóstop? — Szolnokra. Ott lelké­szek siettek a segítségemre, csakúgy, mint utam követ­kező állomásán, Törökszent- miklóson, ahol ugyancsak a plébánián szálltam meg. Az első ismeretséget két mene­kült családdal kötöttem. Ök már megalapozták a jövőjü­ket, visszafelé nemigen moz­dulnak. Piacos románokkal is találkoztam, és meg kell mondjam, nincs valami jó. véleményem róluk. Üzér­kednek, árulnak minden ócska kacatot, sokat ártva ezzel annak a jó hírnévnek, melynek korábban örvend­hetett Erdély Európa-szerte. — Merre járt még? Hajói emlékszem, Miskolcra is ké­szült, hogy meglátogassa a szerencsétlenül járt Tőkés Lászlót... — Debrecenből, ahol 8-10 fiatallal találkozhattam, Miskolcra indultam volna, de ezegyszer hiába ácsorog- tam az út szélén. Nem állt meg senki. Lemondtam hát szándékomról és Budapest­nek vettem az irányt. Elha­tározásom szerencsésnek bi­zonyult, hiszen hamarosan megállt mellettem a Máltai Lovagrend egy dzsipje, mely pont a fővárosba tartott. A gépkocsi vezetője egy ifjú­sági szolgáltató irodába vitt el, a Roham utcába. Talán ez a látogatás volt számom­ra a legtanulságosabb, hi­szen az itt elszállásolt 35 fiatalból 25-en Romániából érkeztek. Elbeszélgettem ve­lük, és láttam, a lehetőség, a meggazdagodás reménye annyira elvakítja őket, hogy nem képesek meghallgatni a szív szavát. Beilleszkedni nem tudnak, elindulnak egy szál farmernadrágban, haj­szolják a „nagy lehetőséget”. Más céljuk talán nincs is, mint hogy kólát igyanak, ha megkívánják. Félek, hama­rosan marihuánás cigarettát szíva látom őket viszont Bu­dapest utcáin. Aggódom eze­kért az elkallódott fiatalo­kért, akik csak azért indul­Az alacsony vízállás, vala­mint az ipari és mezőgaz­dasági üzemek fegyelmezet­lensége miatt gyakoriak a rendkívüli környezetszeny- nyezések a Közép-Tisza vi­dékén. A Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz érkezett bejelentés szerint legújabban a Szolnok város tartalék-ivóvízbázisát képező Alcsi-Holt-Tiszát szennyezte a Szegedi Halászati Tsz az­tak útnak, mert kinyílt a vaskapu, de dolgozni nem­igen akarnak. — Ilyen keserű tapaszta­latai voltak másutt is? — Szavaim nem mindig találtak süket fülekre. Meg­leltem azokat az embereket is, akikért tulajdonképpen eljöttem ide, Magyarország­ra. Egy udvarhelyi és két Csíkszeredái fiatalembert si­került meggyőznöm arról, hogy idegen földben csak idegen virág terem. Azóta már hazaindultak, remélem, nem bánják meg. De tér­jünk vissza a települések felsorolásához, hiszen még sokfelé jártam! Voltam pél­dául Soprontól nem messze. Hegykőn is, ahol egy erdé­lyi családdal találkoztam. Az anya és a két gyermek két éve él itt, s bár az anyagi biztonságot már elérték, a könny máig is magától jön a szemükbe, ha a régi ott­honra gondolnak. Győrben nem sok szerencsével jár­tam, itt nem sikerült kap­csolatot teremtenem, de Ka­puváron egy Csíkszeredái családdal sikerült megis­merkednem. A férj s a fe­leség hátát összevetve fára-i dozik azért, hogy gyerme­keik jövőjét biztonságban tudják. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ezek a hiva­talosan kivándorolt embe­rek jobban szenvednek a honvágytól, mint a kíváncsi­ságból világgá szaladt fiata­lok. — Milyen érzésekkel gon­dol vissza e találkozásokra? — Azokat a honfitársai­mat, akik félelemből mene­kültek ide (s nem céltala­nul, a meggazdagodás re­ményében), talán megértem, de felmentést nem adok ne­kik sem. Otthon a helyük, ezt próbáltam megértetni velük­— Ezzel útja véget ért? — Rövid időt töltöttem még Budapesten, és ma haj­nalban indultam vissza Bé­késcsabára. Holnap még egy napot töltök Gyulán, s csak ezt követően szállak fel ar­ra a vonatra, amely hazáig visz. — Segítőkre mindenhol akadt? — Aludni mindig .tudtam valahol. Nélkülöznöm nem­igen kellett. Nem mondom, volt, hogy egy nap csak egy­szer ettem, de ez inkább a tennivalók miatt történt így, s nem azért, mert nem volt mit. Az autósok készsége­sek voltak, olykor még ab­ban is segítettek, hogy az adott városokban, falvakban hol ismerkedhetek -meg er­délyiekkel. Ügyhogy. el­mondhatom, hálával gondo­lok majd mindazokra, akik segítettek küldetésem során. , N. A. zal, hogy az általa bérelt 350 hektáros kengyel-laposi tó­gazdaság halastavának állott, elhasznált vizét engedte a kengyeli főcsatornán át — a vízügyi hatóság engedélye nélkül — a száztíz hektáros, tizenhat kilométer hosszú, védett vízterületre. Az igaz­gatóság azonnali intézkedé­seket tett a holtág szennye­zésének megszüntetésére, és az ügyben megkezdte a ha­tósági vizsgálatot. Megérkeztek a négyütemű Trabantok Itt az új Trabant! Debrecenben, a Merkur helyi telepére megérkezett az első 2000 darab négyütemű Trabant. A műszaki átvétel után egy héten belül megkezdik a gépkocsik kiadá­sát, amelyben elsőbbséget élveznek azok a régebbi Trabant-befizetők, akik éltek a típus- módosítás lehetőségével MTI-fotó: Oláih Tibor Miről és főleg hogyan? Újabb vizszennyezás a Tiszán

Next

/
Oldalképek
Tartalom