Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-21 / 170. szám
Kakuk Marci és a mi szerencsénk Várszínházi este a végvár előtti téren, Gyulán l’adlásjelenet hármasban: Csűri Linka (Ráckevei Anna), Kakuk Marci (Incze József) és a vén boszorka, Csuriné (Hacser Józsa). „Ezzel az ábrázattal akarsz te szerencsét csinálni?” ■ Fotó: Veress Erzsi Biztosan letekintett Ter- sánszky Józsi Jenő író úr onnan fentről, miközben idelent Kakuk Marcija tette a dolgát a Gyulai Várszínház faramuci színpadán, háttérben a hatszáz éves várral; várbeli hangulattal keretezve ezt a .vérbeli komédiát a pengős világ lyu- kascipő.iű, nagyszívű lum- pen-amorozó,járói, akinek soha semmi sem sikerül, mégis fergetegesen jól érzi magát. Hogyne érezné, amikor úgy él, ahogy élni szeretne, amikor csöppet sem kontraszelektált abban a világban. amikor lépten-nyo- mon azt teszi, amihez ért. Semmit tesz, nyughatatlan, ha pénze lenne, megvenné a legnagyobb koszorút a munka temetésére, és — istenem! — szereti a nőket. Cafkák, maflák, méltósá- gák: olyan mindegy. Mondom, biztosan vidáman tilinkózott odafent Ter- sánszky író úr, a mennybéli, abszolút független írószövetségben, amikor szünet érkezvén, valaki odaszólt neki: „Te Józsi! Nézd mán! Gyulán a Marcit interpretálja Sík Ferenc rendező úr és az ő stábja. Nocsak, nocsak!” Józsi úr lenéz és int is egyet: „Marci fiam. Incze Jóska, te aztán jó színész vagy! Köszönöm!” • Csoda-e, ha az embert ilyesfajta álmodozásba ringatja tíz órával a csütörtök esti vastaps után ez a kedves, bumfordi, ötlettel! játék. ez a komédia, mely ha elejében furcsán is érezte magát a várkörnyék! hangulatban, azért pár jelenet után sodró jókedvvel talált utat közönsége szívéhez Nem is tudom, érdemes-e itt hosszasabban elmét futtatni arról, hogy abban a cengős világban miért is volt és milyen is volt a ,piaci bohémek filléres örömökre berendezkedett (al) világa, mert jószerével, a csekélyke bűnözést is annyi megbocsátható tisztasággal (?!) teszik. ami már arról is szól, hogy nem is egészen igaz ez az egész, hogy nincsenek is Kakuk Marcik, Csűri Lankák, Pattanó Rozik, Bojnyi- kok, Sustikok: ezek csak az író szeretettel foncsorozott tükrében kelnek élletre és bolondozzák el szerencsésszerencsétlen életüket. Megejtő, különös ez a világ, és nagy írói lelemény, hogy a miértekre nem keres válaszokat, hogy azt hiteti el velünk: akiik. így élnek, jól élnek (éltek) így. az „akvárium” üvegén túl borzasztóbb minden; idebenn a langymeleg vízbén édes igazán a holnapra nem gondolni, élni az egy-két snapsz, forró ölelés, svindli örömének. Nem is következhet más, mint az, hogy megküzdve a helyszín paradoxonaival (a nézőtéren a szúnyoginvázió- val), és a megfékezhetetlen- nek tűnő ötletáradattal, mitől lett igencsak jó előadás ebből az átdolgozott és át- szerzett Kakuk Marciból? Azt hiszem azért, mert itt minden mesterségbeli művész egyet akart: szórakozni és szórakoztatni. A munka a színpadról is messzire kirí, a „csinált” alakítás szintúgy, a nyakatokért rendezői akarat méginkább: hát itt nem voltak ilyen kiríni való dolgok. Persze az is aranyigazság, hogy jó színészekkel a rendező is szárnyalni képes, még akkor is, ha leküzdi a lassan múlt időbe tehető „rendezői színház” fals elképzeléseit, mellyel sokkal inkább a rendezői egyeduralmat kívánták alig-takargatni, mint „Nyughass, nem hagyom magam meghódítani...” Rozi (Balogh Erika) és az ő Marcija. valóságosan reveláns rendezésekkel gazdagítani a magyar színikultúrát. Bocsánat, kedves Kakuk Marci, de roppant elragadó megjelenése ezen a vár előtti színpadon, a recenzest is kissé elragadta, hiszen okot adott hozzá, hogy „általában is” szólhasson arról, hogy magyar színház. És még valamiről! Üjólág bebizonyosodott, hogy kellenek a Kakuk Marcik (színpadon és könyvekben, vagy talán a való életben is), ahhoz, hogy reményeinket megtarthassuk, hogy legyen olyan is, hogy „bajokat feledtető nevetés”, meg olyan is, amit Tarsánszky úr előrelátása fogalmazott meg és adott kölcsön Marci úrnak: „Kívánom maguknak, legyen mit fölvenniük, amikor már szakad lefelé, a gúnyánk... legyen miből főzni, miből a tűzre rakni, mikor fúj be a szél az ajtó alatt és felhűlnek tőle és megfájdul a derekuk ... A szegény ember megeszi a saját életét, ez az igazság.” Igen, erről szólt ez az előadás. meg aztán arrót is még, hogy mitől is forgandó a szerencse, meg miért vész el az ebül szerzett pénz? .. . És ez még akkor is nagyon keserű, ha utána Marci úr és( barátnői, barátai teli szívvel dalolják ki magukból a keserűséget, ami azért mégiscsak abban gyökerezik, hogy: „Lám a dolgok elsimulnak szépen, bár nincs minden jól társadalmi téren, nem igazság, hogy az egyik gazdag, a másik meg félnapszámba jár; aki dolgos', annak a levesből legalábbis ugyanannyi jár..Dalszöveg, igen, a végéről, nem éppen költői (de ki vár köl- tőiséget egy dalszövegtől?), ha nem is költői, igaznak még igaz. Nem csúsztat, hogy érthetőbb legyek. Megszerettem ezt a Kakuk Marcit tíz órával azelőtt, ahogy ezeket a sorokat írom. Incze József remek színész, kakukmarciságairól elemző tanulmányt ' lehetne írni. Ráckevei Anna íme, bohóságban is sztár, ha Háy Gyula Mohácsában Mária királynéja volt kitűnő, most ez a közönséges és rafinált Csűri Linka az. Balogh Erika Pattanó Rozija izgatóan kültelki és szerelemszerető, Csuriné szerepében pedig Hacser Józsa maga a tökély. Bitskey Tibor behemót Boj- nyikja szintúgy nagy • alakítás, az arányérzék iskolapéldája. Tetszett még Bősze György Sustikja. és Győri Péter közrendőre sem átlagos. sakkal jobb annál. A méltóságos pár (Sütő Irén és Huszár László) halványabb, ez bizony nem válik az előadás javára, cte elviseli. A díszlet küzdött a térrel (Fehér Miklós), a jelmezek nem (Székely Piroska), és alkalmasint sok tapsot kapott a zene (Szakesi Lakatos Béla), stfllusérzékenysé- géért mindenesetre érdemesen. Végül egy Marci-gri- rnasz a recenzenstől is: érthetetlen, hogy Gizus, a cselédlány, abban a szépen megírt, mintha igazságot is szolgáltató jelenetben miért ment át Tutti-frutti”-gövl- be? Lehet, hogy megvette a kölni telévízió a közvetítés jogát? Ne adjuk el ezt is. Igaz, Tersánszky úr? Sass Ervin Még tart a kiállítás Amatőr képzőművészek Kétegyházán Békés megyei amatőr -képzőművészek találkoztak nemrégiben Kétegyházán. És nemcsak, találkoztak, hanem két héten át alkottak Varga János békéscsabai tanár, Kosz&cz Sándor és Fazekas Attila harmadéves tanárképző főiskolai hallgató vezetésével.- Elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat területén igyekezett tökéletesíteni különböző szintű mesterségbeli tudását a 22 résztvevő, de megpróbálkozhattak a sokaknak még ismeretlen vegyes technikákkal is, például a rézkarccal. — Valamennyiünknek a lehetőségek tábora volt ez — mondta Koszecz Sándor. — Ahol kipróbálhattuk, a képzőművészetben mire vagyunk képesek. Közösségben dolgoztunk, s egymástól tanultunk. A nyíregyházi tanárképző főiskola rajz-földrajz szakos hallgatója vagyok, de itt lenni többéiért, mint ott egy féléves stúdium, hisz Kétegyházán reggeltől estig csak rajzoltunk, festettünk, mintáztunk. Bizonyára a többi résztvevő sem mondott volna mást. Az amatőrnek ugyanis mindig kérdés, kiktől tanuljon, hol, és a munka, az iskola mellett mikor? A med- gygsegyházi Ramasz László- né például kisgyerek kora óta fest és szobrászkodik, de a rézkarccal most ismerkedett meg. Aktmodellje sem volt -még soha. A tűzzománccal is megpróbálkozott volna, mint a többiek, sajnos, nem érkezett meg a régen megrendelt anyag . .. A táborba Romániából vendégek érkeztek: Zerind- ről, Kisjenőből és Aradról. Igazi amatőrként jött a biológia szakos tanárnő, a vasutas, a középiskolás... és eljött az itt folyó munkát megnézni Alaszu Pál aradi festőművész is, aki hivatalból megyéje amatprmozgal- mával foglalkozik. — Köszönjük, hogy itt lehettünk — mondta az aradi vendég Hargittainé Megyeri Valériának, a művelődési ház. vezetőjének —, ilyen alkotótábort mi nem tudnánk szervezni. Örömmel fogadnák viszont Aradon gyűjteményes kiállításukat! Vajon a nagyközségi művelődési ház miből képes évről évre összehívni, segíteni a megyénkbeli amatőröket, ráadásul jelképes részvételi díjért? Az ideit, a tizediket sem csinálták másként, mint az eddigieket. A megyei, a helyi tanács támogatására és saját szerény kasszájukra alapozva szüntelenül pályáztak,* például a Magyar- országi Románok Demokratikus Szövetségéhez és az Eötvös-alapítványhoz fordulva. Számíthattak a helyi mezőgazdasági szakiskolára is, ahol szállást, étkezést, műtermet kaptak a résztvevők. Takarékoskodni pedig mindig lehet: a szerszámokat magukkal hozzák, az állványokat, rajztáblákat pedig gondosan megőrzik a művelődési házban, bízva abban, hogy jövőre újra használják majd. Szinte biztos, hogy 1991-ben is lesz tábor. Ugyanis a pénz rendszerint a zárás után érkezik meg . .. Az amatőr képzőművészek csoportos kiállítással búcsúztak Kétegyházától. És azzal az elhatározással, hogy Kal- csó József festőművészt — aki annak idején Árgyelán György akkori művelődési- ház-igazgatóval létrehozta ezt a művészparadicsomot —, ezután állandó vezetőnek megnyerjék. A jubileumi tábor különösebb ünneplés nélkül zárult. A résztvevők közösen rendezték meg tárlatukat is, amely a hónap végéig még látható a művelődési házban. S ha most el is maradt a tíz évet bemutató összefoglaló, Aradra terveznek egy átfogó és válogatott tárlatot. Sz. M. A résztvevők igazi alkotói szabadságot élvezhettek, még témabeli kötelezettségek sem voltak. Azért sokakat megfogott egy-egy kétegyházi, vagy környékbeli épület, utca látványa. Vékony Andrea főiskolai hallgató képe a pősteleki kastélyról készült Alapítvány a zsidó—keresztény párbeszéd jegyében. A Tolerancia támogatókra vár Hétszázötven gyerek huszonkét országból / Színház az egész Echternach , Tolerancia néven zsidó— keresztény párbeszédet elősegítő alapítvány létrehozását kezdeményezték a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület keretén belül 1989 januárjában alakult Zsidó— Keresztény Párbeszéd tagjai Raj Tamás országgyűlési képviselő vezetésével. Hazai és külföldi vállalatok, magánszemélyek támogatását, hozzájárulását várják az alapítvány 100 000 forintos kezdő-alaptőkéjéhez. Ezenkívül a Párbeszéd kör teológus-értelmiségi találkozók rendszeres szervezésével, a Budapesten működő Cha- gall-kör, és az átalakulóban lévő MÁV Képzőművészeti Kör tagjai pedig művészeti eszközökkel kívánják segíteni az alapítvány gyarapodását. Az alapítványt, kezdeményezőinek szándéka szerint, képzőművészeti kiállítások és tudományos munkák, illetve tanulmányok költségeinek fedezésére, továbbá ösztöndíjakra használják fel. A Tolerancia Alapítvány hivatalos bejegyzését a nyár végére tervezik. (Folytatás az 1. oldalról) Színházi szakemberek, színészek, rendezők, drámapedagógusok és nevelők foglalkoznak a gyerekekkel. A különböző műhelyekben —délelőtt kötelező, délután szabadon választott ' programként ... pantomimmai, tánccal, bábszínházzal, maszkkészítéssel, zsonglőr- ködéssel töltik idejüket a kis művészek, a bohócok bőrébe bújnak, improvizálnak, álmaik jövőjét festik le, vagy éppen a tábor napilapjának szerkesztésében vesznek részt. Azért jut idő kirándulásra is, az innen 40 kilométerre fekvő fővárosba, illetve a környező hegyekbe és barlangokba. „Hidat építeni — korlátokat lerombolni” — ez a mottó. A szervezők legfőbb célja, hogy a színházi műfajok segítségével, a közös játékkal a gyerekek képességeit személyiségét alakítsák, az életre készítsék fel őket; arra, hogy magabiztos, sikeres és boldog emberekké lehessenek majd a társadalomban.- A nemzetközi találkozó kiváló lehetőség a kapcsolatteremtésre, az eszmecserék kicsik és nagyok között legalább három nyelven folynak; olykor az arcjáték és a mozgásművészet is besegít... Minden országból tíz gyerek kapott meghívást; akik színjátszók és legalább egy idegen nyelvet jól beszélnek. A magyÄr csapat tagjai Budapestről, Debrecenből és Egerből jöttek, három hazai drámatanár vezetésével, 'akik itt a külföldi kollégákkal közösen irányítják a műhelyek munkáját. A Békés Megyei Művelődési Központ és a békéscsabai tanítóképző főiskola küldöttsége azért kapott meghívást az ötödik gyermekszínházi találkozóra, mert a hatodikat két év múlva várhatóan a mi városunk rendezi. Ilyen szempontból is igen hasznos itt a művészeti munkát éppúgy, mint a szervezést, a lebonyolítást figyelemmel kísérni. Július 14-én volt az ünnepélyes megnyitó, azóta színház az egész város, ám a látvány, a fesztivál bizonyára a záró napon, a július 29-ei fináléval éri el a csúcspontot, amikor is Echternach utcáin, igazi népünnepély keretében, nagy pompával és tűzijátékkal búcsúztatja Luxemburg huszonhét nemzet gyerekeit. Niedzielsky Katalin
