Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-10 / 160. szám
NÉPÚJSÁG 1990. Július 10.. kedd A köztársasági elnök választása, és annak jogköre A rendszerváltás — vagy a forradalom — másnapján szokott kiderülni, hogy a konkrét tennivalókban ko- rántsincs akkora egyetértés, mint az előző rendszer tagadásában. Egy demokratikus politikai berendezkedés értelmét és lényegét azonban éppen az adja, hogy útkereséséhez mert támogatást kérni és képes támogatásra találni. A „hogyan tovább” bizonytalanságaitól — és ezt meg kell érteni — nem lehet mentes a magyar politikai és közélet, többek között a demokratikus válaszok részleteit illetően sem. Annál meglepőbb, hogy a politika formálására feljogosítottak azokkal a lehetőségekkel sám élnek, amelyek Az európai demokratikus köztársaságok túlnyomó többségében az államfő s?.e~ repe elsősorban szimbolikus, a politikai és hatalmi alapkérdések alakításában meghatározó szerepe nincs. Mindenekelőtt megjeleníti államának politikai egységét, s ebben a funkciójában az első számú közjogi méltóságnak számít. Az egységet szimbolizáló szerepköréből következik, hogy az államügyek folyamatos menetébe nem avatkozik be. a legtöbb alkotmány ehhez jogi lehetőséget sem ad neki. Ha mégis — mint pl. a francia kormány —, akkor is követelmény, hogy tevékenysége ne álljon egyes, aktuális politikai érdekek szolgálatában. A köztársasági elnöki tisztség és gyakorlójának személye a pártok feiett áll. A mai demokratikus köztársaságok azonban kivétel nélkül a politikai pártok választási versengésén és közhatalmi tényezőként való elismerésén alapulnak. Ezt fejezi ki a parlamentáris kormányzás, amelynek lényegét az adja, hogy a képviselők a maguk, de inkább pártjaik választási eredményei arányában kerülnek be a legfelső képviseleti testületbe: a parlamentbe. A parlamenti politikai erőviszonyoknak értepedig alkalmasak lennének a közbizalom erősítésére. A köztársasági elnök megválasztásának módjával kapcsolatos kérdések egyszer — a tavalyi emlékezetes népszavazás környékén — már a politikai viták középpontjába kerültek, sőt az átalakulás menetét, stílusát meghatározó tényezővé váltak. Rövid nyugalmi időszak után most ismét melegedni látszik a politikai légkör a köztársasági elnöki tisztség körül. Ez a körülmény arra mutat, hogy az államfői intézmény a politikai és alkotmányos változás azon részletei közé tartozik, amelyekre nézve általában elfogadott és támogatott megoldás még nem alakult ki. lem szerűen tükröződniük kell a végrehajtás legfőbb szervének: a kormánynak az összetételében is. Ahogy a parlament a választók bizalmából, úgy a kormány a parlament bizalmából látja ei feladatait, s ennek a bizalomnak az alapját és feltételeit nyilvánvalóan a parlament és a kormány politikai nézeteinek a harmóniája jelenti. A parlamentáris kormányzati rendszer két fő összetevője: a parlament és a kormány határozottan a pártok politikai befolyása alatt áll, s ez alól a tavaszi választások óta Magyarország sem kivétel. Kérdés mármost, hogy a konkuráló és alapvetően mégiscsak részleges politikai törekvéseknek teret adó, sőt azokra épülő parlamentáris kormányzás rendszerébe miként illeszthető bele a köz- társasági elnök nem különbözőségeket, hanem egységet szimbolizáló tiszte? Néhány európai állam (Ausztria, Portugália) azt a megoldást követi, hogy az államfőt nem a pártpolitikai tagoltságot megjelenítő parlament választja, hanem közvetlen szavazással maguk az állampolgárok. Az államfői tisztre pályázó személyt általában ilyenkor is támogatják a pártok, de a megválasztáshoz szükséges több millió szavazat elég nagy garanciát nyújt arra, hogy az elnök személye iránt általános a társadalmi bizalom, s tevékenységét valóban a pártok felett álló szemléletmód jellemzi majd. A demokratikus köztársaságok többségében azonban nem közvetlen eljárással választanak köztársasági elnököt, hanem ezt a feladatot a parlament végzi el. Ez a megoldás azzal indokolható, hogy a képviselő- választások során az állampolgárok a parlament tagjainak bizalmat szavaznak, s az államügyek vitelére való felhatalmazásba az államfő megválasztásának joga is A parlamentarizmus gyakorlatban ■ igazolt eredményeivel és demokratikus teljesítményeivel az államfő parlamenti megválasztása — a látszólagos ellentmondás ellenére is — inkább összhangban van, mint a közvetlen választás. A köztársasági elnök szerepe kívül t ,ik a közhatalom gyakorlásának kormányzati feladatain, ezekben ugyanis egyértelműen a parlament és a kormány dominanciája érvényesül. A köztársasági elnöki tisztet létrehozó és az elnöki jogkört meghatározó — és ebben a vonatkozásban ma is változatlan — 1989. évi XXXI. (alkotmánymódosító) törvény — az európai parlamentarizmusok túlnyomó többségét követve — egy szokásosan „közepesen erős”- nek nevezett államfői méltóság felállítása mellett döntött. Ez az általában használatos minősítés azonban félrevezető. A magyar köz- társasági elnök jogköre kétségtelenül szűkebb, mint a franciáé vagy az amerikaié, vitathatatlanul szélesebb, mint az angol vagy japán uralkodóé, ám ezekhez képest mégsem közbülső helyet foglal el, minthogy az említett államfők nem parlamentáris kormányzati rendszerek államfői. Az 1989-ben elhatározott magyar megoldás köztársasági elnöke a tipikus parlamentáris köztárbeleértendő. A parlamentáris demokráciák képviselőválasztási logikájában — szemérmesen elhallgatva ugyan, de — az az elv húzódik meg, hogy az állampolgár szabadon és gondosan mérlegelje bizalmának odaítélését, ehhez azonban időbeli vagy más fenntartásokat nem fűzhet. Az állampolgár tehát a választáson tanúsított körültekintő magatartásával, a bizalmat minden tekintetben élvező képviselője megválasztásával közvetve ahhoz Is hozzájárul, hogy a köztársasági elnöki tisztségébe végül is arra méltó személy kerüljön. saság tipikus államfője. Alkotmányjogi státusa ezért inkább gyengének minősíthető, mert a viszonyítási mértéket a parlament és a kormány jellegadó hatalmi többlete jelenti. Kétségtelen, hogy a köz- társasági elnök több olyan jogosítvánnyal is rendelkezik, amelyek az 1949 utáni magyar alkotmányjogban ismeretlenek voltak, ezért ma esetleg szokatlannak tűnnek. Ezek közül azonban egyet sem lehet az államfői hatalom kiterjedésére utaló jelként értelmezni, mert párhuzamosan a parlament és a kormány működésének keretei és feltételei is átalakultak. Az államfői jogok változásának sorában minden bizonnyal a legszembetűnőbb a parlament feloszlatásának lehetősége. Ezzel a jogával a köztársasági elnök akkor élhet, ha a parlament ( egy éven belül legalább négy alkalommal megvonja a bizalmat a kormánytól, vagy ha nem szavaz bizalmat a bemutatkozó kormánynak. A feloszlatás joga tehát csak pontosan meghatározott esetekben gyakorolható, ami elejét veszi annak, hogy a köztársasági elnök saját belátása szerint beavatkozzék a parlament és a kormány működésének, illetve együttműködésének menetébe. Másrészt, a köztársasági elnök parlament- feloszlatási jogának van egy racionális — valójában demokratikus — értelme is. A feloszlatásra lehetőséget adó mindkét említett eset súlyos hatalmi válság jele, amelyben az ígéri a legbiztosabb és legdemokratikusabb megoldást, ha az állampolgárok számára soron- kívül alkalom nyílik a kormányzás személyi feltételeinek meghatározására. A parlament feloszlatása tehát éppen nem az államfő hatalmának önállósulását eredményezi, hanem új választások útján hidal át egy kor* mányzati szempontból tarthatatlan helyzetet. A közársasági elnök többi jogköréről is kimutatható lenne, hogy bennük sem a parlament, sem a kormány tevékenységének fékezésére alkalmas érdemi eszközök nincsenek. Jelenlegi jogosultságainak birtokában a köztársasági elnöktől nem várható, hogy a kormányzati munka színvonalát befolyásolja, azt akár rontsa vagy javítsa. Ebben a tekintetben minden a parlamenten és az általa megbízott, neki felelős kormányon múlik. A képviselőválasztások megtörténtek, a parlament és kormánya legitim^ és ennek alapján együtt tartoznak telMindezekre figyelemmel, ha a magyar alkotmány a parlamentáris kormányzás elvei és gyakorlata szerint kívánja az államéletet szervezni és a közhatalmat gyakoroltatni, akkor a köztársasági elnök jogkörét és megválasztási módját is a parlamentarizmus igényei szerint kell kialakítani. A köztársasági elnök jogosítványainak jelenlegi terjedelme ezeknek az igényeknek alapvetően megfelel. Ugyanakkor megérthető azoknak a szándéka is, akik közvetlen választáson szeretnének a köztársasági elnök személyéről dönteni. Az államfői tisztség betöltésének módjával kapcsolatosan ugyanis az elmúlt néhány hónapban nem az elvek, sokszor még csak nem is az érvek, hanem a napi politikai érdekek és indulatok csatáztak. Túlságosan sok vargabetűt tett a politika és a jogalkotás ahhoz, hogy az állampolgároktól általában elvárható legyen egy adott választási móddal való azonosulás. Mi sem jellemzőbb a helyzet kuszaságára, mint jes felelősséggel az ország kormányzásáért. Ezen a kétségbe nem vonható, sőt nagyon is hangsúlyozandó tényen aligha változtatna az a körülmény, ha az államfő megválasztásának joga nem a parlamentet, hanem közvetlenül az állampolgárokat illetné. Az elnökválasztás módja önmagában semmiképpen sem fenyegeti az ország kormányozhatóságát, mint ahogy nem is biztosítja azt. A kormányozhatat- lanságot a parlamenti politikai pártok látszólagos, törékeny szövetségei és a politikai cselekvéshez választott módszerek alkalmatlanságai idézhetnek elő. Ha a parlamenti pártoknak az ország kormányozhatóságát garantáló együttműködése amiatt hiúsul meg, mert a köztársasági elnök személyének megválasztása nem lehet egyezkedések tárgya, akkor a baj súlyosabb anoá\ mintsem azt a bármiféleképpen megválasztott Köztársasági elnök megnyugtató módon orvosolhatná. (Másfelől persze az is igaz, hogy az erős — a parlamentarizmus keretein túlmutató — elnöki hatalom hibáit a relatíve gyenge jogokkal felruházott parlament sem képes alapjaiban korrigálni.) hogy ismét népszavazás lesz, ezúttal azonban a parlament általi államfőválasztás megakadályozására. Rövid néhány hónapon belül az alkotmány tartalmazta főszabályként a köztársasági elnök választásának parlamenti módját és kivételként az egyszeri, közvetlen választást, majd alkotmányos rangra emelte az állampolgári államfőválasztást. Az új parlament — meglehetősen csekély ellenzékkel — most ismét a parlament által történő köztársaságielnök-vá- lasztást szeretné a módosított alkotmányban látni. A sok bizonytalanságban any- nyi mindenesetre biztosnak látszik, hogy a köztársasági elnök megválasztásának a magyar parlamentarizmus viszonyai között is helyes és elfogadható módját: a parlamenti választást egy rossz politikai gyakorlat sokak számára elutasítandóvá tett. Tapasztalatokért, ' mintákért lehet és kell külföldre menni, de politikai bizalom csak hazai földön terem. Takács Albert A magyar államfő jogai Az európai gyakorlat Elvek és politikai érdekek Mérföldkő, de nem csodaszer Megnyílt a tőzsde A Budapesti Áru- és Értéktőzsdét 1948-ban hatalmi szóval szüntették meg. Most, 1990. június 21-én újra megalakult a Budapesti Értéktőzsde. Az alakítást szervező, abban oroszlánrészt vállaló Értékpapír Kereskedelmi Titkárság vezetőjével, Hardy Ilonával beszélgetünk. — Kedves Hardy Ilona, tudjuk, hogy ez a június 21-i dátum, bármilyen fontos és ünnepélyes esemény is, csak része egy hosszú folyamatnak. Kérem, árulja el mégis: mit várhatunk ettől a naptól? — Június 21-én lényegében a jogi aktusra került sor. Ezen a napon fogadtuk el a Budapesti Értéktőzsde leendő rendszerének összességét, szabályzatát. Ezután kialakul a tőzsde szervezete, az üzletkötések rendje, működésbe lép az elszámolási rendszer, a tőzsdebiróság, az etikai bizottság. Mindez a tisztességes kereskedelem garanciája. Az a tény, hogy kialakulnak a forgalom csatornái, hogy gyorsan, egyszerűen, biztonságosan lehet eladni és venni, már önmagában föllendítheti a forgalmat. Ennék , hatására a kibocsátások száma is növekedhet, hiszen ha el lehet adni, van értelme kibocsátani. És ez visszahat a gazdaság alapjaira. — Magyarországon 1983 óta folyamatosan létezik már kötvénypiac. Mintegy négyszáz-fajta kötvény van forgalomban, ám e piac az elmúlt két évben összeomlott. Hogyan értékeli ezt a tényt a tőzsde szempontjából? — Az összeomlás jórészt az értékpapírpiacon kívüli okokból következett be: elsősorban a fix kamatozású papírok körében, miközben az infláció nagyon rövid idő alatt a kétszeresére nőtt, az árfolyamok 15-25 százalékkal süllyedtek, és a kereslet gyakorlatilag a nullára csökkent. De annak a megrázkódtatásnak, ami a kötvénytulajdonosokat érte (és persze nemcsak őket), van előnye — még ha szomorú is. Az emberek a saját bőrükön jöttek rá arra — amivel addig pontosan a befektetői tudat hiányából nem voltak tisztában —, hogy különbség van a betét és a kötvény között. Hogy a kötvénynek van árfolyama, és ez az árfolyam szerint mozoghat, ahogyan a kamatlábak alakulnak, amilyen ütemű az infláció, ahogyan a gazdaság mozdul. És ez nem ugyanaz, hogy bemegyek az OTP-be, és a pénzem névértékét egészen biztosan visszakapom. A részvény persze a kötvénynél is jóval kockázatosabb befektetés, mert az előbbinél sokkal erősebb árfolyammozgások lehetségesek, nagyobb lehet a bukás, de éppen ezért a nyereség is. Ennek tudomásulvételére, elfogadására. igazi befektetői tudat kialakulására van szükség. A tőzsde előtörténete ezt nagyban segítheti. — Éppen másfél esztendeje, 1989. január 1-je óta van jogi lehetőség arra Magyarországon, hogy magánszemélyek ne csak kötvényt, hanem részvényt is vásárolhassanak. — Igen, és ugyanazon a napon, amikor ez a társasági törvény életbe lépett, már olyan adószabály volt hatályban, amelyik teljesen ellenérdekeltté tette 'az embereket a részvényvásárlásban. Az árfolyamnyereség ugyanis személyiadó-köteles, a veszteséget viszont nem lehet leírni az adóalapból. Minden kezdő tőkepiacon adókedvezményeket nyújtanak, nálunk is ezt kellene tenni. Azt tehát, hogy az árfolyamnyereséget ne adóztassák, az árfolyamveszteséget le lehessen írni az adóalapból, az osztalékot ne adóztassák, és a részvény- vásárlásra fordított összeget — részben vagy egészben — szintén le" lehessen írni az adóalapból. Tapasztalatom, hogy Magyarországon jelentős a belföldi tőke. Már akkor érezhető változásokat lehetett volna elérni, ha az elmúlt két évben Ausztriában különböző — pazarló vagy nem pazarló — fogyasztásra költött több milliárd dollárra becsült ösz- szegnek csak egy töredékét sikerült volna a magyar tőkepiacra és eeen keresztül a magyar gazdaságba bevinni.' — Vagyis a külföldi tőke önmagában nem elég? — Gondolja, hogy a külföldi tőke bejön egy olyan helyre, ahol nincs likvid piac, nincs belföldi befektetés? Nem, mert az egyszerű befektető úgy van vele: ő —- például Amerikából — nem tudhatja, hogy ez vagy az a részvény jó-e vagy sem. Ügy gondolkodik: ha a magyar befektető megveszi, akkor bizonyára jó a részvény, és akkor be is száll. A másik magyarázat az, hogy a külföldi tőke csak likvid piacra jött be; mert igaz ugyan, hogy kiviheti az elért nyereségét vagy a behozott tőkét, mert a törvény ezt megengedi, ám ha el akarja adni a részvényeit, akkor azt jobbára itt kell eladnia, itt kell likvidálnia. A részvénypiacnak az a lényege, hogy likvid. Az nem piac, ahova könnyű bejönni, de nem lehet kimenni. Ezért a külföldi tőkebevonással párhuzamosan kell fejleszteni a belföldi befektetői piacot, mert ezek egymás nélkül nem működnek. — Gondolom, azért érzékelik már a föllendülés jeleit. — Vannak ilyen jelek, valóban. Igaz, hogy ez a mai még nagyon pici piac, igen csekély és persze alapvetően tőzsdén kívüli forgalommal, de azt gondolom, hogy a közeljövőben lényegesebb föllendülés várható. A cégek most alakulnak; embereket, helyiségeket keresnek, rengeteg a külföldi, az osztrák, a nyugatnémet, a dél-koreai, a finn, az amerikai... Az a tény, hogy most az intézményi, a közvetítői rendszer robbanásszerűen fejlődik, önmagában is föllendülést hozhat. A másik pozitívum, hogy már jegyeznek magyar társaságokat külföldi tőzsdéken. Ez — túl a külföldi tőke bevonásán — azzal jár, hogy, mondjuk, párhuzamosan jegyzik a részvényt a bécsi és a budapesti tőzsdén. Bécsben már régen van piac, nálunk még alig van. Piaci körülmények között elkezdenek az árfolyamok mozogni, a külföldi tőzsdei árak maguk után húzhatják a budapesti árakat, mert elkezdenek arbitrálni a két tőzsde között. A magyar befektetők látják, hogy érdemes valamit megvenni, mert lehet rajta nyerni, sokat nyerni. És még valami, amit kétszer aláhúzok: ez a tőzsde nem a privatizáció végrehajtásáért jön csak létre. Vannak itt Magyarországon olyan, mondhatnám, klasszikus magáncégek, amelyek a nyolcvanas évek elején, amikor megalakultak, nagyon kicsik voltak — gmk-k, aztán fcft.-k —, mára viszont nagyon nagy fejlődésen mentek át. Olyannyira, hogy most már meg tudnak jelenni a tőkepiacon. Jó néhány ilyen magyar cég létezik, és én azt gondolom, legalább akkora csoportot képviselnek majd, mint a privatizálás során bekerülő vállalatok. A kft.-k közül sokan most részvénytársasággá alakulnak át, és az alaptőke-emelést a tőkepiacon kívánják végrehajtani. Nem úgy, hogy beszáll egy külföldi, aki emeli az alaptőkét, hanem úgy, hogy ők maguk alkalmasnak tartják magukat arra, hogy megmérettessenek a piacon, kimenjenek a tőkepiacra. A piac értékeli őket, s a vevők remélhetőleg megveszik a részvényeiket. — Tehát jók a kilátásaink? — Sok külföldi szakértő szerint a budapesti tőkepiaci, tőzsdei fejlemények alkalmassá tehetik ezt a város arra, hogy Kelet-Euró- pában betöltse a pénzügyi központ szerepét. A háború előtt is: Csehszlovákiának erős volt az ipara, ám Budapest volt mindig a tőzsdei központ. Ez most is hasonlóan alakulhat. Különösen, ha erre tudatosan készülünk infrastruktúrával, olyan szabályozással, hogy ezt a fajta központi szerepet be tudjuk tölteni. Á külföldi ilyen szempontból is figyel ránk. Nekünk pedig az az álmunk, hogy ez a tőzsde hozzá tudjon kapcsolódni a nemzetközi tőkepiaci folyamatokhoz B. M.
