Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-07 / 158. szám

1990. július szombat 0 „Egyszercsak furcsa kiállási hallottam; olyasfélét, mint amikor valaki fuldoklik”. Horgászni indult — életet mentett Űjsághír: Hegy esi Antal, a Békési Erdőgazdasági, Fűz- és Kosáripari Vállalat asztalosa nemrég Életmentő Emlékérmet kapott, mert ez év május 9-én kimentett a vízből két kis­fiút: Balogh Zsolt 11 éves és Csökmei Dávid 10 éves békési lakosokat. Munkája végeztével leg­inkább horgászni szeret He- gyesi Antal. Az asztalosmű­hely zaja után pihentető a vízpart csendje, s a halfo­gás apró izgalmai elfeledte­tik a hétköznapi gondokat. Azon a bizonyos májusi dél­utánon is fogta a horgászbo­tot, aztán felült motorbicik­lijére. Még szóváltásba is keveredett a feleségével ami­att, hogy kihúzta magát va­lami ház körüli munka alól. Egyszóval hajszálon múlt, hogy nem maradt otthon ... Két srác focizott — Ott telepedtem le, ahol az Élővíz-csatornát egy má­sik csatorna keresztezi. Egy pillanatra láttam odafelé, hogy két srác focizik elég közel a vízhez. Aztán nem ügyeltem rájuk — onnan nem is láttam őket —, le­foglalt a horgászat. Tudja, gyerekkorom óta ez a ked­venc időtöltésem — meséli a barna, bajuszos fiatalember. — Egyszer csak furcsa kiál­tást hallottam; olyasfélét, mint amikor valaki fuldok­lik. Ledobtam a kabátom, átúsztam az egyik csatornát, aztán fölszaladtam az Élő­víz-csatorna hídjára. Egy le­merülő fejet láttam. Gyorsan beugrottam a vízbe és kihúz­tam a gyereket, aki az ijedt­ségtől sokkot kapott, s ösz- szevissza beszélt. Először azt gondoltam, csak ő volt a vízben. De ahogy visszanéz­tem, a felszínen lebegő ha­jat láttam. Beúsztam és ki­hoztam a másik fiút is. Ügy látszott, nincß benne élet. Azért megpróbáltam elsőse­gélyben részesíteni: kihúz­tam a nyelvét, és mestersé­ges légzést alkalmaztam. Nem tanultam elsősegély- nyújtást, csak amikor gépko­csivezetésből vizsgáztam. De úgy látszik, jól sikerült, mert lélegezni kezdett... Nem voltam szalonképes — Senki nem volt a közel­ben? — Egy kutyás hölgy sé­tált arra, de mikor szóltam hozzá, végigmért; biztosan a ruházatom nem volt túl sza­lonképes. Aztán elküldtem a másik srácot — közben job­ban lett —, s hívta a barát­ja apját. Egész kis csődület támadt körülöttünk. Végül megérkeztek a mentők. Az orvos úgy vélte, a kisfiú éle­te csak pár percen múlott. Mikor láttam, hogy minden rendben, visszamentem hor­gászni. Nagyon jó fogás volt aznap! — Milyen úszónak tartja magát? — Nem különösebben jó­nak. Ezt akkor nem mérle­geltem, hiszen nem volt rá idő. Gyorsan kellett csele­kedni. Tudjav nekem is van három gyerekem, és ha ne adj’ Isten, velük történne ilyesmi... Az egyik fiú ap­ja pár nap múlva megkere­sett, hogy köszönetét mond­jon. Azt mondta, hogy tu­dott úszni a fia. A másik gyereket — még a nevét 6em tudom — sokáig kezelték a kórházban. Hallottam, hogy szerencsésen felépült. Jó ér­zés, hogy ebben nekem is ré­szem volt. Bár szerintem ha­sonló helyzetben ezt min­denki megtette volna. Tanuljon meg úszni mindenki! — Mit üzen a vízparton nyaraló gyerekeknek? — Vigyázzanak magukra, s főleg a szülők vigyázzanak rájuk! És aki nem tud, az minél hamarabb tanuljon meg úszni, hisz nincs min­dig ott valaki, aki — ha kell — beugrik a vízbe ... G. K. Fotó: Kovács Erzsébet Kit lehet az utcára tenni ? A kisvállalatoknál sem bocsáthatók el ezentúl a munkáltató ké- nye-kedve szerint az alkalmazottak annak a törvénynek az alap­ján, amelyet hosszú előkészítés után a napokban fogadtak el vég­legesen az olasz törvényhozásban. A dolgozók jogállására vonat­kozó törvény 1970 óta tiltja a kellő indoklás nélküli elbocsátásokat a közép* és nagyvállalatoknál. Az új törvény most kiterjeszti ezt a Ifi főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokra (üzemek, üzle­tek, szolgáltató cégek) is, amelyekre eddig nem volt érvényes. Kel­lően nem indokolt elbocsátás esetén a törvény most arra kötelezi a munkáltatót, hogy visszavegye a dolgozót, vagy 3-t hónapi bér­nek megfelelő kártérítést fizessen számára, a dolgozó választása szerint. A törvény mintegy 8 millió alkalmazottat érint — az olasz munkaerőpiac közei egyharmadát. Az Unlcon békéscsabai gyárának 38 fős kis üzeme működik Kunágotán, a Bercsényi Termelőszövetkezet területén, ahol NSZK-exportra női ruhákat, belföldre szoknyákat, blézere­ket és rendőringeket varrnak az asszonyok. A központi gyár­ból méretre szabva érkező darabokat készre varrják és cso­magolják is az üzem dolgozói. Képünkön az egyenruha­ingeket vasalják Fotó: veress Erzsi Orosháziak a vásáron Az idén 114 éves a szege­di ipari vásár, mely a ha­gyományokhoz híven most is elsősorban a fogyasztási ja­vak vására, bemutatva az élelmiszeripar, a mezőgazda­ság és a könnyűipar számos ágazatának termékei mellett a szórakoztató elektronika, a számítástechnika és az épí­tőipar újdonságait. A nemzetközi termékbe­mutató jó alkalom arra is, hogv felmérjék, hol tart ma és a következő időszakban hová jut közvetlen környe­zetünk gazdasága. Az a négy orosházi cég is vallja a fen­ti gondolatokat, amelyek el­hozták termékeiket a vásár­ba. Az Unior Ipari Szövetke­zet első ízben jött el Szeged­re. felismerve annak lehető­ségét, hogy a vásár a hazai érdeklődők mellett, külföldi­ek számára is jelentős. A részvétel másik fő indoka: 1990-re a gázfűtéstechniká­ban figyelemreméltó termék­skálát tudnak ajánlani. A Kórháztechnikai Rt. szintén az „első vásározók” táborá­ba tartozik. Kiállítási pavi­lonjukban a legmodernebb fogröntgenező, orvosi és asz- szisztensi szék mellett az új­onnan fejlesztett adatráfény- képező is megtalálható. Az .Agrosüd” Vetőmagtermelő és Értékesítő Kft. önálló ki­állítóként vesz részt Szege­den. felvonultatva a kisker­tek, hobbikertek, kisterme­lők. farmergazdaságok, nagy­üzemek ellátását szolgáló gazdasági magvait. Az Orosházi Üveggyár korszerű, új termékeit vo­nultatja fel. Csomagoló öb­lösüvegei. több színben gyár­tott ablakai iránt igényes külföldi felhasználók is ér­deklődnek. . Hozzásztlás az abortuszvitához Ki védi meg azt, aki megszületett ? Minden tiszteletem azoké, akik az embe­ri életet védelmezik, az élet jogáért küz­denek, s erkölcsi megfontolásból hadba lépnek az abortusz ellen. Csak ne álom­világban élnének, ne légüres térben mo­zognának. Nem érzékelik ugyanis azt a hallatlanul nehéz és zavaros helyzetet, amelyben az ország népié él — milliós számban csak vegetál —, s nem azt sürge­tik, ami a legfontosabb. Nem a gazdaság átalakításáért fognak tollat, nem a még mindig késlekedő törvényhozást nógatják, a nemzeti vagyon védelmére, a rablómó­don folyó vagyonátmentés megakadályozá­sára, és a tisztességes tulajdonreform jogi alapjainak lerakására. Beleértve a külföldi tőke korrekt bevonását és biztonságos mű­ködésének garantálását is. Nagyon röviden: a jövő jómódú Magyarországának létreho­zásáért a gazdasági romok eltakarításá­val együtt. Hogy normális körülmények közt majd szóbajöhessen az abortuszkérdés, de akkor is túlzásoktól mentesen. Klán nélkül házat épiteni? Lehet, csak megnézheti magát, aki így cselekszik. Előbb-utóbb rászakad az épület és maga alá temeti. Ez a kép sejlik föl a jelen pillanatban az abortuszt ellenzők eset­leges sikere esetén. Mert nyilván más az. elv — bár azzal sem lehet teljesen egyet­érteni —, és más a rideg gyakorlat, maga a mindennapi élet e kicsinyke országban. Ahol csak a jó Isten tudná megmondani mi lett volna, ha az a 4,5 millió gyermek megszületik az utóbbi 34 év alatt, akiknek a meg nem születését mind hangosabban a magyar-nők szemére hányják. Holott nél­külük sem volt elég bölcsőde, óvoda, isko­la, lakás, hogy csak a legégetőbben szüksé­ges dolgokat említsem, és hol van még mind a többi, ami az emberi élethez leg­alább minimálisan kijár. Velük, a 4,5 mil­lióval, szétrobbant volna az ország. Tisztelem az abortuszt ellenzők jogi és etikai elveit, de csöndesen megkérdem: ki védi meg az élők, a megszületettek jogait? Kik, és hányán ássák ki a csatabárdot azért, hogy mindnek emberi élete, gyer­meknevelésre alkalmas lakása legyen, a mindennapi betevő falattal együtt, hogv az utód a képességeinek megfelelő munkára képezhesse magát, s hogy ne tartsák ál­landó rettegésben a durva és erőszakos szülők? Hogy egv asszonynak több gyerek­kel együtt ne kelljen télen, hóban, éjszaka hálóingben az ablakon keresztül menekül­ni? Hogy egy anyára ne támadjon fejszé­vel az alkoholista fia, vagy a hasonló férj ne kergesse öngyilkosságba a feleségét? Hogy a csavargás, a drog, a bűnözés ne pusztítson? Hogy a 12-13 éves gyerekek ne éljenek szexuális életet, s ne essenek te­herbe a náluk alig idősebbek? Ki tanítja meg őket és a valódi szülőkorban lévőket az egészségügyi kultúra alapnormáira? És így tovább, és így tovább, egészen a pokol bugyraiig. És ha már az élet szentségéről van szó: a háborúkban egymást gyilkolták, s ölik ma is a szembenálló felek, még ha papok áldják is meg zászlóstól a katonákat, akkor is. A levegő, a víz, az élelmiszerek szeny- nyezettsége is sokakat álomba szenderít. vagyis a halálba. Ezeket ki védi meg? H földön, vagy a fellegekben élünk? Egészségügyi kultúránk kritikán aluli, akár az emberek, akár az intézmények ol­daláról nézzük. A modern, jól felszerelt kórház lassan már oly ritka nálunk, mint a fehér holló. És helyenként már a sze­mélyzet létszáma, munkamorálja is kíván­nivalót hagy maga után. Hiszen olyasmi is előfordulhat, mint történt az egyik egyete­mi városban, ahol egy orvos feleségének az érett, kifejlett gyermeke a felkért orvos ha­nyagsága miatt halva született meg. S ez csak egy a szülészeti rémtörténetekből. De a sebészetek és belgyógyászatok sem men­tesek a műhibáktól. Vagy a hatásában mos- tanig húzódó vírusos influenzajárvány, ami­kor nem egv körzeti orvos a panaszait so­roló betegnek még a tüdejét sem hallgatta meg, s mint az egyik ismerősöm, mások is tüdőgyulladással jártak be dolgozni. S fél évig tartó egyéb szövődmények — például süketség fél fülre — léptek fel. De az is igaz. hogv nálunk az egészség nem érték. Számtalan ember nem gondoz­za. nem figyeli magát, s pont ezért nem megy idejében orvoshoz, addig, míg kicsi a baj, és bízvást segíteni lehetne rajta. A rendszeres vizsgálat elmulasztása mialt csak méhnyakrákban évente közel ezer nő pusztul el, pedig életben maradhatnának. Gége- és szájrák esetében hasonló a hely­zet. Az alkoholizmusból eredő férfihalálo­zás száma még elrettentöbb: évente mint­egy 15 000. Vérlázító számok! És az idegbetegek hatalmas tábora? Aki­ket a mostoha élet és a boldogtalanság tett tönkre, ők meg a környezetükben élőket. Pedig nekik is csak egy — és vedelemre szoruló — életük van. s ha már léteznek, ők sem kínok közt óhajtották azt leélni, sem azzal a gondolattal, hogy jobb lett vol­na meg sem születniük. Az öngyilkosokról már nem . is beszélek. Két dologért képesek mindenre Mármint a nők: hogy legyen gyermekük vagy ne legyen? Ez, ha közhelynek hang­zik is, igaz, az orvosok tudják legjobban, hiszen a mondás tőlük ered. Bizonyára nem véletlenül, hanem tapasztalatból. És az sem véletlen vagy megátalkodottság, hogy any- nyian az abortuszt választják konfliktus­helyzetben megoldásnak. Nem igaz az sem, hogy szívesen teszik. Félnek a műtéttől, a megalázó bánásmódtól, a következmények­től, s a lelkiismeret-furdalástól. De végül is a kisebbik rosszat választják, mert például egy elromlott és a válás küszöbén álló há­zasságba hogyan fogadhatnának be még egy újabb gyermeket. S mi lesz ott. ahol a ket­tőt is nagyon nehezen tudják már nevelni, mert kevés a kereset, sok az adósság, s mindennap újabb gond szorítja őket. És az albérletben élők. akiknek a mai világban az óriásira drágult lakásra végképp nem te­lik, és reményük sincs arra, hogv még fia­talságuk idején megszerezzék. Ezek mind rendes, becsületes, dolgozó emberek, csak éppen ez jutott osztályrészül nekik, s balszerencséjükre olyan a szakmá­juk, hogy még mellékkeresetet sem túrinak szerezni vele. Tehát szegények. A megszü.i tetett abortuszbizottság tagjai tudják leg­jobban, hogy ők és a náluk nem sokkal jobban élők tették ki a „forgalmat". Nem a jómódú vagy a gazdag asszonyok. Azok találtak más megoldást. A lányok külön kategóriát képeznek, s akad köztük néhány általános iskolás, s jócskán már a középiskola elejéről. Ök is szüljenek? Agyrém. De a tudatlanságuk, a felelőtlenségük — a fiúkét is beleértve — elképesztő, és a felnőttek társadalmára hull vissza. Ha valakikért, értük kellene leg­alább ezután mindent megtenni szülőknek, pedagógusoknak, orvosoknak, hiszen ök len­nének a következő nemzedék családanyái. Ha van erre egyáltalán kilátásuk, mert saj­nos többségük elhamarkodotton köt házas­ságot. gyorsan elválik — nem is egyszer—, s végül kallódó gyermekekkel, igazi család nélkül, egyszer csak átlépik az ideggyógyá­szat küszöbét. Ezzel a kör bezárul, s min­den kezdődik elölről- majd a gyermekeik­kel. ök, meg a többi említettek és azok, akik kimaradtak a fölsorolásból, mind, mind em­beri joguk védelméért kiáltanak, ha némán tűrik is, úgy-ahogy, sorsukat. Az ellensé­güknek sem kívánt életüket. Vass Márta Újabb jelentkezők az OMÉK-re Az oYszágos mezőgazdasági, élelmiszeripari kiállítás és vá- sár rendezője, a Hungexpo még elfogad jelentkezéseket az au­gusztus 31.—szeptember 9. kö­zött megrendezésre kerülő nagy­szabású kiállításra, annak elle­nére, hogy a jelentkezési határ­idő már lejárt. Naponta érkez­nek értesítések arról, hogy újabb külföldi vállalatok, társa­ságok küldték el nevezésüket, sőt a távolabbi földrészekről már útnak is indították a be­mutatásra szánt termékeket a nemzetközi bemutatóra. A Hun­gexpo legújabb összesítése sze­rint 25 ország vesz részt nem­zeti bemutatóval, illetve na­gyobb elkülönített kiállítási részleggel az OMÉK-on, ám mindent egybevetve legalább 60 ország gyártóinak és termelői­nek újdonságai kerülnek el Bu­dapestre úgy, hogy egy-egy na­gyobb magyar vagy külföldi ke­reskedelmi vállalat, intézmény vállalkozik bemutatásukra, kiál­lításukra. A legújabb jelentkező: Kína és Chile. Sokáig kérdéses volt, hogv a kínai vállalatok részt vesznek-e az idei bemutatón, vé­gül is a távol-keleti ország ér­dekes kiállítási anyaggal szere­pel majd Budapesten. Chile vár­hatóan élelmiszeripari termé­kekkel jelentkezik a bemutatón. Végleges az is, hogy Kanada nemzeti bemutatójára 300 négy­zetméteres területet vesz igény­be, Franciaország 250 négyzetmé­tert foglalt le. A francia vállala­tok közül máris 14 jelezte jövete­lét, az elmúlt két hétben 6 újabb cég jelentkezését vették át a Kőbányai úti vásárvárosban. Az Egyesült Államokból két nagy cég jelentkezett. A Szovjetunió ezúttal nemzeti bemutatóval nem vesz részt, ám nagy külkereskedelmi vállalata, a magyarországi eladásokban erősen é*Jekelt Traktor export elküldi újabb gépeit, berende­zéseit. A távoli Üj-Zélandból is érkezett nevezés, állattenyészté­si termékeket mutatnak be az OMÉK-on.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom