Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
'Köröstáj EXKLUZÍV 1990. július 28., szombat Rendőrökkel az éjszakában A műanyagdobozban élő fejőmester nem köhög a nádasban Nem hiszem, hogy Erdei Imre műanyagdobozokból összetákolt bungallója eséllyel pályázhatna az év lakóháza címre, de az tény, hogy a ház ura a iípusterveket félrelökve épített magának téli-nyári szálláshelyet a békéscsabai szeméttelep melletti nádasban. Már az „ingyentelket” is jól választotta ki, ugyanis a szeméttelep közelsége miatt, a hiányzó lakberendezési tárgyait könnyen összegyűjtheti, és nem kell boltról boltra vándorolnia. Természetesen a náddal álcázott és bekerített kunyhóra nem ón bukkantam rá, hanem ide vezetett első utunk a napokban Herbert Károly hadnaggyal azon az éjszakai fokozott közbiztonsági ellenőrzésen, melyen a békéscsabai kapitányság körzeti megbízotti alosztályának 12 tagja vett részt A „hálóban” Trabant-ülés a párna Míg mi a rendőrségi Ladával az úttalan utakon zötykö- lődtünk az Erdei-lak irányába, egyszercsak feltűnik a 25 fokos meleg ellenére bundában kerékpározó házigazda. Éppen a „szomszédhoz” indul egy kávéra. (A szomszédról tudni kell, hogy ugyancsak a szabadban tölti éjszakáit élettársával. Nekik még dobozkunyhóra sem futotta, egy fólia- takaró védi őket az időjárás viszontagságaitól.) Amikor Erdei úr megtudta, hogy a szállására és az életére vagyunk kíváncsiak, örömmel avat be titkaiba. Először az egyetlen fedett helyre, a lakattal zárt „hálószobába” kukkantunk be. A párnák funkcióját itt Trabant-ülések látják el, és a paplanokat sem idei libatollal tömték* meg. A hálón található a fürdőszoba, ami annyit* jelent, hogy a tetődobozon tartja a gazda tisztálkodási felszerelését. A szállás legértékesebb része a „műhely”, és ez érdekli általában a rendőröket is. Itt ugyanis mindig látni festésre váró biciklit. A szeméttelepen összegyűjtött üvegek mosására egy nagy üst szolgál, ez a pénzkereső helyiség. Míg én szájtátva bámulok és csapkodom az ezernyi szúnyogot, á ház ura leveszi bundáját (rá egy vérszomjas szúnyog sem száll) és biztosít arról, hogy szívesen válaszol minden kérdésre. Az első szinte adódik: — Hogyan lehet télen-nyáron, lényegében a szabad ég alatt, a külvilágtól elzárva élni? — Bár szeretem a természetet és nem félek a vadregényes tájaktól, sőt, úgymond, háziállataim — békák, sündisznók, szúnyogok — is vannak, az idei telet már nem szeretném itt tölteni — kezdi. — Két év elég volt ebből. Hogy miként élek? Nappal általában guberálok, és szerencsés esetben a napi ezer forintot is megkeresem. Eljárok a fürdőbe mosakodni, el-elmegyek a kocsmába, de most már végre vissza akarok menni a' szakmámba. — Hol dolgozott? — Majd harminc évig fejőmester voltam, de aztán elváltam a feleségemtől és munkahelyet változtattam. A vasúton dolgoztam, de mivel feljártak hozzám a nők, el kellett jönnöm. Lakásom nem volt, így kiköltöztem ide. Egy hölgygyei élek együtt, de ő mostanában sokszor „meglép” tőlem. — Nyáron csak-csak kihúzza valahogy a szabadban az ember, de mihez kezd télen? — Vart itt ruha bőven, még választékosán is lehet öltözködni. Télen bebugyolálom magam több rétegbe és várom az enyhülést. Ügyi néz ki, jó módszer ez; mert; tavaly egyszer sem köhögtem. — Rádiózni, tévézni, újságot olvasni szokott? — Nekem itt a nádasban nincs gondom villanyszámlára, ugyanis soha nem gyújtok lámpát. Tévét azonban szeretek nézni, a futballvilágbajnokságot például egy csehóban izgultam végig —j emlékszik vissza. A motor jogosítvánnyal vagy benzinnel megy? A házigazda ugyan még marasztalna, de mi megköszönjük a szíveslátást és a furcsa környezetből a békéscsabai éjszakába indulunk. Űtközben azért még mindig Erdei úr életmódja a téma, s igazából nem tudjuk eldönteni, képes lesz-e visszatérni a civilizált világba. Sok töprengésre nincs idő, mert az est leszállta előcsalogatja a csabaiak „rémeit”, a fiatal segédmotorosokat. Este fél ‘tízkor már bőgnek a masinák és csoportokba verődött tizenévesek cikáznak a városban. Az ellenőrzés első áldozata egy 16 éves diák, aki rendszámköteles motorral közlekedik rendszám és vezetői engedély nélkül. — Most vették a szüleim a motort, gondoltam kipróbálom — mondja a rendőrök kérdésére. (A kedves szülők meg talán úgy gondolták, hogy a motor úgysem jogosítvánnyal, hanem benzinnel megy? Mindenesetre furcsa megoldás, hogy a gyereknek előbb veszik meg a motort, mint ahogy megszerzi a vezetői engedélyt. — Támadások értek bennünket, hogy nem tudunk mit kezdeni a segédmotoros szabálysértőkkel, nem büntetjük meg az értük felelős szülőket — fordul hozzám Herbert hadnagy. — Szeretném leszögezni, hogy 14 év fölött a fiatal saját vezetői engedéllyel rendelkezik, tehát szabálysértés miatt a rendőrségnek őt kell feljelentenie. Az ügy ilyenkor átkerül a gyámhatósághoz, majd az .iskolához, és a tanév elején a gyerek esetleg kap egy osztályfőnökit. Legyint egyet és nyugodtan motorozgat tovább, ugyanúgy*. Ahhoz, hogy egy segédmotorostól be tudjuk vonni a jogosítványát, kiemelt szabálysértést, például ittas vezetést kell .rábizonyítani. Annyit azért megteszünk, hogy a feljelentéssel együtt a szülőnek is írunk egy levelet, hogy „házi hatáskörben” intézkedni tudjon. Alvásgátló kanyarodás Beszélgetésünket egy Senna babérjaira pályázó autós Ladájának fékcsikorgása szakítja félbe. A kocsi a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel vesz be egy kanyart a Lencsési-lakótelepen, veszélyeztetve az utasok testi épségét és a hangzavarral felriasztva néhány békésen alvó .polgárt. A motorokra és autókba pattanó rendőrök pillanatok alatt elcsípik a fiatalembert és az ellenőrzésnél kiderül, hogy kölcsönkért autóval bravúroskodott. Előkerül a szonda is, de az eredmény .negatív. A rendőrök udvariasan közük a sofőrrel, hogy milyen szabálysértést követett el, s hogy ezért feljelentik. (Különben az éjszaka folyamán az ellenőrző csoport tagjai a legszemtelenebb viselkedés és legprovokatívabb válasz után is megőrzik higgadtságukat, és udvariasak, tárgyilagosak maradnak.) Vérvétel a Gondűző után Az intézkedés után kocsiba ülünk és pár pillanat múlva már a Gondűző vendéglő felé száguldunk, ahol állítólag ittas segédmotorvezetőt fogtak meg a motoros rendőrök. Herbert hadnagy útközben az ittas vezetéssel kapcsolatban egy sztorit mesél el, miszerint nemrégiben volt olyan „ügyfelük”, akit két hét alatt négyszer, egy éjszaka pedig kétszer fogtak meg ittas vezetés miatt. A helyszínre érkezve nem kell sasszem ahhoz, hogy meggyőződjünk a motoros fiatalember ittasságáról. Látszik, már a járással és a .beszéddel is „haragban van”. A kismotorral elkövethető szabálysértések szinte mindegyikét elkövette, hiszen vezetői engedély nélkül, ittasan, személyt szállítva, egy műszaki ronccsal .motorozott a járdán. A 22 éves férfi állapota indoklásaként négy-öt sört és egy felest említ meg, a rendőrök pedig neki a kórházat, ahol vért vesznek majd tőle. A kórházi ügyeletén a doktornő különféle szem*, kéz- és lábmozdulatokra kéri a fiatalembert, aki kicsit ingatagon ugyan, de szó nélkül végzi az „előírt” tomagyakorlatokat. Az egyik rendőr oda 5s súgja nekem. — Sökan ilyenkor ordibálnak, és nem teljesítik az utasításokat. Akadnak olyanok, akiket le kell kötözni, két embernek kell lefogni — mondja. A mi fiatalemberünknek azonban ilyesmire talán már ereje sincs, így a vérvétellel gyorsan végzünk. Herbert úr szól, hogy most ,már ideje lenne a vasútállomáson és a buszpályaudvaron is szétnézni. Az állomásra érkezve az egyik rendőr arra hívja fel a figyelmet, hogy itt elvileg tilos piacozni, de mivel a tanács hallgat, ők sem tehetnek semmit. A buszpályaudvar egy kisebb zugában ismerősre bukkannak a rendőrök. Elmondják, hogy a fiatalember szinte mindig itt alszik a kiskutyáival. — Él jött otthonról, kimaradt a középiskolából, és azóta itt kallódik — veszi át a szót a hadnagy. — Személyesen mentem be az igazgatóhoz, aki hajlandó lett volna visszaAdatfelvétel és motorvizit Kutyavilág a buszpályaudvaron, avagy eb a pokrócon, ember a takaró alatt venni. Sajnálom, hogy a fiú úgy döntött, neki ez az életforma jobban tetszik. A strandra jár mosakodni, néha vállal alkalmi munkát is, de legtöbbször egy fillér nincs nála. Táskalopásra specializálódott hajléktalan Visszafelé menet egy táskalopásra specializálódott férfit faggatnak a rendőrök legutóbbi ténykedéséről. A hajléktalan férfi kezdetben mindent tagad, aztán egy-két segítő kérdés után egyre több dolog világosodik meg előtte. A felek megegyeznek, hogy másnap délben a rendőrségen találkoznak, és tisztázzák végleg az ügyet. Mivel éjszakai körsétánk a végéhez közeledik, Herbert hadnagyot egy általános értékelésre kérjük, a közbiztonsági ellenőrzések nehézségeiről, eredményességéről. — Sajnos egyre sűrűbben kell ilyen ellenőrzéseket tartanunk, főleg a hétvégeken. Általában 10-12 rendőr vesz részt ezekben. A legtöbb gond a szórakozóhelyek környékén van, most főleg a Lencsési-lakótelepi „Pocok”-hoz kell sűrűn kimennünk. Sok az ittas vezető, több a verekedés, csendhábo- rítás, mint eddig. A lakosságtól folyamatosan jönnek a bejelentések, a segédmotorosokkal kapcsolatban. Üj problémát jelent, hogy főleg a Romániából érkezettek kint alszanak a tereken, a padokon, és így sokszor meglopják őket. Egyszóval, mint láthatja, nem unatkozunk szolgálatban — búcsúzik és autójával a Pocok felé veszi az irányt. Nyemcsok László Erdei úr téli-nyári szálláshelye a nádasban '' Erre a „lakásra” még nem jelentkezett vevő . Fotó: Kovács Erzsébet