Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-25 / 173. szám

1990. július 25., szerda Pünkösdista tábor Dánfokon „Nyújtsa fel a kezét az, aki még sohasem hazudott!” Csaknem száz szempár figyelte kitartóan, óriási érdeklődéssel, egyetlen hang nélkül az elő­adót Fotó: Gál Edit George R. Ridley, az angliai Milton Keynes városi pün­kösdi gyülekezet lelkipász­tora több napon keresztül tartott előadást a táborla­kóknak a „Szentlélek meg­nyilatkozásairól” Szörnyű körülmények kö­zött éltek. Egy szoba, egy rekamié, rajta ők és a négy gyerek. A férfi dohányzott, ivott, verte a feleségét. Né­ha már olyan nagy volt a botrány. hogy a körzeti megbízottnak kellett közbe­lépnie. Ez pedig egyenesen odavezetett, hogy a körzeti megbízott életének akarva- akaratlanul része lett ez a család. Amikor aztán hetek, sőt hónapok teltek el bot­rány nélkül, a rendőr gya­nút fogott. Bekopogtatott a jól ismert házba, s majd hanyatt esett a meglepetés­től. A lakás kibővítve, szé­pen berendezve, a férj már nem iszik, nem dohányzik... Mint megtudta, a család megtért, s a helyi evangé­liumi pünkösdi gyülekezet tagjai közé szegődött. A szó­beszéd szerint a rendőr ak­kor így szólt ámulatában: — Mindeddig a pillanatig nem hittem, hogy Isten lé­tezik! * * * A történetet Makovei Já­nostól, a Békési Evangéliumi Pünkösdi Gyülekezet lelké­szétől hallottuk, akivel az elmúlt héten á Békés-Dán- foki ifjúsági táborban is­merkedtünk meg. Ezen a helyen ugyanis tizen- és hu­szonéves fiatalok számára kétszer egyhetes tábort szer­vezett gyülekezetük, azzal a nem titkolt céllal, hogy Hit­vallásukat megismertessék a résztvevőkkel, s hogy lelki támaszt nyújtsanak a rászo­ruló hátrányosabb helyze­tűeknek. — Számtalan hasonló tör­ténetet tudnék mesélni, mint amit beszélgetésünk elején említettem — mondta. — Gyülekezetünk hisz abban, hogy a most szükséget szen­vedők megfelelő lelki segít­séggel teljes értékű, ki­egyensúlyozott emberekké válhatnak. Tudjuk, hogy a fiatalok körében nagyon sok az elkeseredett, bajba ju­tott ember. Rajtuk szeret­nénk segíteni ezzel a nyári szervezéssel. És persze másra is jó ez a tábor. Mint Makovei Já­nos elmondta, az Evangé­liumi Pünkösdi Közösség szigorúan veszi — a későb­bi problémák megelőzése miatt —. hogy tagjaik egy­más között házasodjanak. S a fiatalok, akik elfogadják ezt a hitvallást, esetleg ép­pen itt találnak egymásra. Hogy miben különbözik ennek a kisegyháznak a val­lása a nagyokétól, illetve a többi kisebb felekezettől, azt a délelőtti előadásokon ismerhették meg a résztve­vők. Ottjártunkkor, az első turnus utolsó napjaiban ép­pen George R. Ridley, az angliai Milton Keynes váro­si pünkösdi gyülekezet lel­kipásztora tartott előadást az egybegyűlteknek. Az igen szuggesztíven beszélő angol lelkész szavait a Magyaror­szágon élő, jugoszláv állam­polgárságú Andjelic Jovan, a békési gyülekezet evangé­listája fordította: — ... A Biblia azt mond­ja: mi a bűnökben szület­tünk. Bennünk van a rossz. Nyújtsa fel a kezét az, aki még soha sem hazudott... Nincs ilyen. Pedig soha sen­kit nem tanítottak a szülei arra, hogy hazudjék. Mégis megtesszük. Mert bűnben születtünk. Isten azonban le­tekintett erre a szükségben hogy meghaljon a bűnösö- levő világra, elküldte fiát, kért. Értem, érted, minden­kiért. Mert ez az evangéli­um egyaránt vonatkozik min­denkire. A gazdagra, a sze­gényre, a szépre és a csú­nyára, az önmagukkal meg­elégedettekre és azokra, akik elégedetlenek... Csaknem száz szempár fi­gyelte kitartóan, óriási ér­deklődéssel, egyetlen hang nélkül az előadót, majd George Ridley szavait hatal­mas taps kísérte. — Vallásunk azt mondja, az embernek felnőtt korban, ítélőképességének teljes bir­tokában kell döntenie vallá­si hovatartozásáról — ma­gyarázta ezek után Makovei János. — Ha a fiatal úgy dönt, velünk marad, pün­kösdkor „bemerítjük”, azaz közösségünk tagjává avat­juk. De ezzel csupán egy szakasza zárul le az útnak, amelyen mi járunk. Hisz- szük, hogy Isten velünk van, közöttünk él. Aki átéld ezt az isteni betöltetést, annak óriási akaratereje lesz, és ez már biztos jele annak, hogy közénk tartozik. Nekünk nincsenek előre megírt imá­ink, mindenki a saját szó­kincsével szól Istenhez. Ima­házunk is egyszerű, családi­as. Személy szerint ismer­jük és segítjük híveinket... A fiatalok számára tehát egy lehetőség ez a tábor. Megismerhetik a pünkösdis­ták hitelveit, s ha elfogad­ják, megkedvelik azokat, esetleg csatlakozhatnak is hozzájuk. — Ennek a tábornak ha­gyományai vannak — foly­tatta a lelkész. — S bár itt ez az első ilyen összejövetel, korábban már szerveztünk hasonlókat Somogy megyé­ben, A fiataloktól csak egy nagyon minimális részvételi díjat kérünk, hiszen szeren­csére elég szép számmal akadnak támogatóink. Töb­bek között az idén a Gyer­mek és Ifjúsági Letéti Szám­la Békés Megyei Tagozatá­tól, a megyei tanács műve­lődési osztályától kaptunk pénzt, de nagy segítségünkre volt Lipták Pál, a dánfoki kemping vezetője, vagy az étkeztetésben a békési 4. számú iskola is... . Makovei János végül egy kis szórólappal ajándékozott meg bennünket, amelyet szintén a hitvallásuk ter­jesztése céljából készítettek. „ ... Világunkban szörnyű felfordulás uralkodik, mert Istennek hátat fordított az ember, de Isten még soha nem fordított hátat nekünk. Az átszegzett, szerető kéz továbbra is az emberiség megsegítésére van kinyújt­va . . .” Magyar Mária Szlovák, román, bunyevác, magyar táncok Franciaországban A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ Nemzetiségi Nép­táncegyüttese 1986-ban ala­kult. Akkor 14-en voltak, ma már több mint harmin­cán. A táncosok igen fiatalok. A legidősebb 28 éves, a töb­biek középiskolás korúak. Vezetőjük, Pintér Tibor úgy mutatta be magukat, hogy táncaikkal igyekeznek min­den nemzetiséget képviselni, de legtöbbször szlovák da­rabokkal lépnek fel. Van ezenkívül román, bunyevác. magyar koreográfiájuk is és tervezik, hogy német nem­zetiségi táncokat is előad­nak. Több sikeres fellépésük volt az elmúlt évek során, sőt, egyszer az ország ha­tárain túlra, Szlovákiába is eljutottak. Július 29-én is­mét szereplésre utaznak, de ezúttal messzebre: Francia- országba, egy Bedarieux ne­vű városkába. Pintér Tibort, az együttes vezetőjét arról kérdeztük, hogy jött létre ez a kapcsolat? — Szlovákiában egy tan­folyamon ismerkedtem meg a Guingoi együttes vezetőjé­vel — válaszolta. — össze­barátkoztunk, ami később cserekapcsolattá alakult. Áp­rilisban ők voltak itt, most mi megyünk hozzájuk. An­nak idején családoknál szál­lásoltuk el őket, ugyanígy lesz ez velünk Franciaor­szágban. — Milyen műsort visznek, hány fellépésük lesz? * — összesen nyolcszor ál­lunk a közönség elé. Ezek között van egész estét be­töltő önálló műsor is. Ebben az időben egy folklórfeszti­vál zajlik a velük szomszé­dos városban, oda is elme­gyünk szerepelni,. — Ki fedezi a költségei­ket? — Fenntartónk a Békés­csaba és Vidéke ÁFÉSZ, de természetesen hozzájárulnak a táncosok szülei; is. A gye­rekek pedig munkát vállal­tak, s a keresetüket fel­ajánlják érre az útra. (k. k.) Sakkparti az eleki könyvtárban Közös nevező: az anyanyelv és a színház Székelyudvarhelyiek és békéscsabaiak színjátszó tábora Kedd délelőtt. A békés­csabai textilipari szakkö­zépiskola egyik termében a nyári szünet ellenére most is munka folyik: a Székely­udvarhelyi Népszínház és a békéscsabai Stúdium Szín­ház tagjai próbálnak. Né­hány napig közös színjátszó táborozáson vesznek részt. Az alkalmi társulat meg­lehetősen heterogén: van közöttük középkorú és olyan is, akinek ilyen idős gyere­ke lehetne. Ráadásul még igencsak rövid ideje isme­rik egymást, de láthatóan jól érzik magukat együtt. Míg a többiek Gergely László, a Jókai Színház ren­dezője és Józsa Mihály, a Népszínház segédrendezője utasításait próbálják megva­lósítani, a székelyudvarhe- lvi társulat egy tagjával — rendezőjével, házi szerzőjé­vel — Csiszár Antallal vál­tottunk néhány szót. — Mi azért odakint más­féle színházat csinálunk — mondta. — Még élnek nálunk az „amatőr hagyományok”, sem szakemberünk, sem időnk nincs, hogy ilyen fi­nom, részletekbe menő helyzetgyakorlatokat végez­zünk. örülünk, ha a heti há­rom próbát meg tudjuk tar­tani, hiszen a társulat min­den tagja dolgozik. Állan­dóan új előadással kell je­lentkeznünk, azzal járni a vidéket. Legfőbb feladatunk a nyelv művelése. Néha ki­csit túl is kell »hangsúlyoz­nunk, hogy azok, akik már felejtenek magyarul, meg­értsék amit mondunk. Sze­retnénk elmélyíteni a ma­gyarországi, békéscsabai kapcsolatainkat. Eddig itt egyszer, a Cinka Pannával szerepeltünk. Nagyszerű lenne például, ha valaki a Jókai Színháztól rendezne nálunk... A tíznapos együttlétből persze a csabai „stúdiumo- sok” is profitálnak. Ahogy egyikük fogalmazott, hatá­ron túli társaiknak igen nagy a színpadi rutinja. A Stúdium Színpad egyik elő­adója, Steinwender József alig győzte felsorolni, kik­től is kaptak kisebb-nagyobb segítséget, hogy létrejöhes­sen ez a szakmai találkozó: Legtöbbet a megyei műve­lődési központtól, a textil­ipari szakközépiskolától. Az­után az Iparbanktól, a Bu­dapest Banktól, a Takarék­banktól, a Húskertől, a Ra- movilltóll, valamint a me­gyei és a városi tanácstól... Végül azt is megkérdeztük, mi a közös nevező felnőtt és gyerek, székelyudvarhe­lyi és békéscsabai színjátszó között. — Az anyanyelvűnk és a színház, ami a különbségek ellenére is ugyanaz —vála­szolta. k. k. Vonóhoroggal felszerelt gépkocsival rendelkező nyugdíjas munkavállalót KERESÜNK FELVÉTELRE műkövesrészlegünkhöz. Vegyesipari Szolgáltató Kisszövetkezet, Békéscsaba, Kiss E. u. 6. Telefon: 21-988. Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom