Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-16 / 165. szám
1990. július 16., hétfő Molnár Sándor emlékére Hz úrhatnám szolgáié tanácsai a férjlogásrél — Mozart színigazgatéjával érkeztek megyénkbe a kolozsváriak Gyászszertartás Köröstarcsán Alig több mint fél éve annak, hogy dr. Lipták András gyulai ügyvéd kezdeményezésére és ügyvédi munkája eredményeként a Legfelsőbb Bíróság ártatlannak mondta ki Molnár Sándort, akit tegnap 40 éve gyújtogatás vádjával végeztek ki. A Závoda Pál által rendezett Statárium című dokumentumfilmből milliók ismerhették meg a történetet: 1950. június 30-án, a körös» tárcsái — kul állnak kikiáltott — négy és fél holdas gazda apósa füzesgyarmati földjén aratott, amikor véletlenül belekaptak a lángok a gabonába. A mellette levő közös táblát alig érte kár. Mégis — minden tényt meghamisítva — gyújtogatóként rögtönítélő bíróság elé állították, amely kötél általi halálra ítélte. Július 15-én, 49 évesen oltották ki életét. Földi maradványait Békéscsabán jeltelen sírban helyezték el. A hozzátartozók által fel-felállított fejfákat, a kegyelet virágait évtizedeken át láthatatlanul munkáló kezek — valamely ostoba és gonosz szándéknak engedelmeskedve — rendre eltávolították. A köröstarcsai temetőben, ahol tegnap gyászszertartáson emlékeztek meg tragikus halálának évfordulójáról, 1972 óta pihen Molnár Sándor. Felesége, testvére, s annak férje mellé temették akkor. A vasárnapi szertartáson leánya, a Békésen élő Hajdú Károlyné, valamint egyetlen unokája, Hajdú Károly és családja, a rokonság, a barátok, az ismerősök és a főhajtásra megjelent ismeretlenek előtt Nagy László gyulai református esperes idézte fel az elhunyt alakját és a kort, amelyben élt, s amelyben meg kellett halnia. A sírnál Hegedűs István köröstarcsai lelkész és Takács László, a kisgazdapárt békési szervezetének elnöke szólt a megjelentekhez. Magánemberként — dr. Lipták András kérésének eleget téve, s az MDF gyulai szervezetének meghívására — részt vett a gyász- szertartáson dr. Balsai István, igazságügyi miniszter is, aki koszorút helyezett Molnár Sándor sírjára. K. A. J. Főhajtás a 40, éve kivégzett mártír emléke előtt Fotó: Veress Erzsi Kiállításmegnyitó virággal t: j£ | „Más művészet ez, mint a miénk, de gyönyörű...” • (A szerző felvétele) (Folytatás az 1. oldalról) • nak rangját jelzi, hogy nemcsak helyi, de országos és nemzetközi tárlatokat is rendeznek benne, a fotóművészettől a naiv művészetig a képzőművészettől a díszítő- művészetig sokszor színvonalasabb gyűjteményekkel ismerkedhetnek meg itt a látogatók, mint a profi kiállításokon. Ilyen környezetbe kerültek két hétre a Békés megyei szőttesek, fafaragások, hímzések. Az őszinteséget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vendéglátók mindenkitől egy szál virággal búcsúztak. Sz. M. Két opera a Gyulai Várszínházban Két operát is láthatott a hét végén a Gyulai Várszínház operarajongó közönsége. Július 13-án és 14-én, pénteken és szombaton este Per- golesi: Az úrhatnám szolgáló című vígoperáját és a kolozsvári Állami Magyar Opera előadásában W. A. Mozart: A színigazgató című egvfelvonásosát fűzte műsorára a szabadtéri színház. Az előadás a Pergolesi- darabbal indult. A könnyed, vidám, nyáresti vígopera tökéletesen illett a langyos, július közepi kora éjszaka hangulatához. A politikával tele mindennapjaink és az olyan történelmi drámák után, mint amilyen például A kassai polgárok volt, jólesett egy kicsit mosolyogni és élvezni, hogy a komoly és sorsdöntő dolgok mellett még él a humor és a jókedv is a színpadon. A mondanivaló egyszerű. A szerző egy teljesen hétköznapi kérdésre keres választ: hogyan fogjunk férjet? A felelet Zerbina, Ubertó úr szolgálója szerepében formálódik. „Egy kis duzzogás, kacérkodás és ravaszkodás, ebből áll a férjfogás” — énekli a •Zerbinát alakító Pászthy Júlia mintegy végső összegzést a darab végén. És hogy nyoGáti István és Pászthy Júlia Az úrhatnám szolgálóban matekot szerezzen annak, e jótanácsot mintegy receptként mindenkinek ajánlja, a színpadról lelépve a közönség sorai között folytatja a dalt: „Többet ésszel, mint erővel, segít a csel... Ez a játék mindig beválik...” S bár tudvalevő, a szabadtér jobban nyeli a hangot, Jelenet a Mozart-operából a kolozsváriak előadásában Fotó: Veress Erzsi mint a zárt, mind Pászthy Júliának, mind az Ubertót alakító Gáti Istvánnak sikerült megküzdenie e problémával. Emellett mindketten ragyogó színészek is, csaknem olyanok, mint a néma szolgát alakító vígszínházbeli Méhes László. A bohókás díszletekkel, jelmezekkel a darab tökéletes összhangban állt, ami Bakó József díszlet-, Szeku- lesz Judit jelmeztervező és Békés András rendező munkáját dicséri. Szünet után a kolozsváriak vendégjátékával folytatódott az előadás. Az egyfel- vonásos opera rendezője és karmestere, Demény Attila — amint azt egy elemzésében olvashattuk — a követ-, kezűképpen vélekedik e Mo- zart-darabról: „Ami A színigazgatót illeti, még ha töredéknek tűnik is, sajátos dramaturgiával rendelkezik, és igencsak árulkodik a mozarti ars poeticáról. Egy közönséges színházi versenyvizsga köntösében valójában alapvető problematika rejtőzik: Mozart a művészettel való viszonyáról vall rafináltan, szemérmesen és ördögi humorral.” S valóban! Amíg Madame Herz (Orth Éva) és Mademoiselle Silberklang (Marton Melinda) egymást túllicitálva éneklik az operakettőst: „A primadonna én vagyok! Én! Én! Én vagj/ok az első!”, addig a Kiss Domokos által alakított színigazgató megpróbálkozik a békítéssel, ami nem más, mint Mozart hitvallása a művészettel kapcsolatban : „A művész a művészt ne sértse meg ... másokat ne toljon félre... Egyetértés legyen köztünk, az egész javáért küzdünk...” S akik szúnyogcsípések nélkül szeretnék hazavinni a kolozsváriak által nyújtott operaélményt, a békéscsabai Jókai Színház közönségeként még megtehetik, hiszen ma este fél 8-tól .a megyeszékhely színházában is bemutatják A színigazgatót. M. M. B gulyáságyúkat is bevetették Háromnapos MDF-juliális Szanazugban Az operatársulat vezetőjének és legfiatalabb tagjának közös fellépése Hétfői hangverseny Gyomaendrődön (Folytatás az 1. oldalról) központ, körhinta, Lacikonyha, büfé, számtalan mozgóárus és még sok piádén, szemet és pénztárcát tágra nyitó kínálat. Este a fiatalok és az őket nosztalgiával szemlélő idősebb korosztály minden porcikát megmozgató „buliján” érték el a jókedv tetőfokát. A fáradhatatlanok egybemosták az éjt a nappallal. A mérsékeltebbek viszont néhány óra alvás után ébredhettek félálmukból a szombati harsonák és diszkókazetták nyugalmat nem tűrő, pergő ritmusára. Ez a nap már többet ígért, mint a hét utolsó munkanapja. A verőfényes napsugár idecsalogatta a közeli és a távoli érdeklődőket. A jelenlevők, a vendégek és az érdeklődők legalább ötezren voltak. A kempingsátrak sokaságát talán csak a személygépkocsik múlták felül, s ezek többszörösei lehettek a busz- szal, kerékpárral és gyalogosan érkező pihenni, szórakozni vágyók. Az MDF vezetői, betartva ígéretüket, a kikapcsolódásra, s nem a politikai propagandára helyezték a hangsúlyt. Délelőtt, a kellemes fürdőzés mellett gyermek- programok sora színesítette a juliális palettáját. Erőpróbáló kötélhúzó viadal, majd ügyességet és kitartást igénylő zsákbanfutás után nyertek az apróságok megannyi csokoládét. Ezeken a versenyeken csak győztesek voltak! A szurkolásban kiszáradt torkok nedvesítése sem jelentett gondot. Az anyukák és csemetéik a colás-, az apukák pedig a söröspultnál találtak hűs nedűt a szomjúság és a meleg csillapítására. S míg a műanyagpoharak tartalma kortyonként apadt, addig a csorvási gyerekek fúvószenekara térzenével szórakoztatta a közönséget. Különlegességet kínáltak a rendezők ebédre is. A honvédségi gulyáságyúk sorozatban „lőtték ki” az ínycsiklandozó babgulyást és a bőséges marhapörköltet. A fák lombkoronái alatt elfogyasztott ebéd után jólesett egy kis mozgás, majd egy tucatnyi benevezett csapat mérte össze tudását a kispályás labdarúgótornán, igyekezve leadni a sörpocakot. A hangulat kifogástalan volt, amit csupán egy hirtelen jött nyári zápor zavart meg. Szerencsére rövid ideig tartott, így a beígért programok jelentős részét sikerült megtartani. A vidám szórakozás mellett komolyabb dologra is sor került. Kora este Csurka István és dr. Rempört Katalin országgyűlési képviselők kötetlen beszélgetésen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A konzultatív eszmecserén az áremelés, a vezetőváltás és a gazdásági élet témakörei jöttek leginkább szóba. S mint ahogy az előző este, úgy szombation is diszkó és tánc zárta a napot. Vasárnap már 8 óra után érkeztek a vendégek Szana- zugba. A kellemes, nem túl forró időjárás által is támogatott rendezvénysorozat délelőtt játékos vetélkedőkkel és a kispályás focidöntő mérkőzéseivel kínált kikapcsolódást, s bár nem külön beiktatott programként, a juliális résztvevői saját szemükkel csodálhatták meg Csurka István író, képviselő daliás alakját egy szál fürdőnadrágban. A résztvevők meggyőződhettek arról is, hogy az MDF prominens, személyisége nemcsak szavakban. hanem a valóságban is közvetlen. Együtt fürd ott, napozott a többiekkel. Egyébként ez a fajta kötetlenség volt a három nap közös jellemzője. A helyszínen végzett közvéleménykuitatás szerint az üdülllőközönség teljes megelégedésére tényleg pihenés volt á fő műsor. A vasárnap délelőttre várt miniszterek közül Balsai István igazságügy-miniszter tett eleget a meghívásnak, a többiek más elfoglaltságuk miatt távol maradtak. Délelőtt a miniszter is szórakozott, beszélgetett aiz üdülőkkel. A színvonalas rendezvény késő délután ért véget. Papp János Ma este 8 órakor hangverseny lesz a gyomaendrődi református templomban, melyet a Katona József Művelődési Ház szervez. Ezúttal hárman lépnek fel: Gregor József, a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vezetője, Frankó Tünde magánénekes, a társulat tagja és Égető Mária orgonaművész. Mindannyian ingyen vállalták ezt a szereplést. Frankó Tündét könnyű megtalálni ilyenkor, hiszen szünidejét tölti otthon, Gyomaendrődön. Az operatársulat legfiatalabb tagja éppen befejezte a varrást, amikor beállítottam — az esti fellépőruháját készítette el — és szívesen ráállt egy kis előzetes beszélgetésre. Elmondotta, hogy a református templomhoz régi szálak fűzik. Itt konfirmált, s nagyon sókszor énekelt ,is e falak között: legtöbbször Szűz Mária szerepében lépett fel- Elsőnek azt kérdeztem tőle, hogyan is került a szegedi színházhoz. — Szegeden jártam konzervatóriumba és a zeneművészeti főiskolára is — válaszolta. — Tavaly év végén rendeztünk egy koncertet, amelyen én is énekeltem. Ide Gregor Józsefnek is meghívása volt, aki a hangverseny végén odajött és felajánlotta, hogy leszerződtet, ha van hozzá kedvem. Az első évadban nagyon jól éreztem magam, mindenki segítőkész volt. — Mik voltak az első szerepei? — Verdi Álarcosbál című operájában Oszkár szerepébe ugrottam be két előadásban; majd a Rigolettó apródja következett, ami egy nyúlfarknyi jelenés, ezután azonban Strauss Cigánybárójának Arzénáját énekeltem. De szerepeltem a Filharmónia rendezte turnén is, jártam Aradon. A színházban jövőre is műsoron marad a Cigánybáró, lesz szerepem Gounod Faustjában, Puccini Bohéméleteben, és én leszek Jacobi Leányvásárának Lucy ja. — Szinte kötelező ilyenkor megkérdezni, mik a szerepálmai. — Leginkább Puccini szepránszerepei állnak hozzám közel, minél többet szeretnék elénekelni belőlük. K. K. Balsai István az érdeklődők között Fotó: Veress Erzsi