Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-03 / 154. szám
1990. július 3., kedd Óvodát vegyenek! Kikiáltási ár: .35 millió A békéscsabai polgármester asztalán halkan berregett a telefon. Mázán Mátyás tanácselnök — gondolom két pipaszippantás között — felemelte a kagylót. A vonal másik végén Hatos Istvánná, a békéscsabai Unicon Ruházati Vállalat igazgatónője, aki rövid bemutatkozás után a lényegre tért. Vállalatuknak immár nem gazdaságos működtetni az üzmei óvodát, jó lenne, ha a tanács levenné a vállukról ezt a gondot. Mázán Mátyás — minthogy egyedül a dologban nem dönthetett — kérte, az igazgatónő fektesse írásba az elmondottakat, s majd a végrehajtó bizottság számba veszi a lehetőségeket. A levél május 9-én érkezett meg. Ebben az áll, hogy a ruházati vállalat által üzemeltetett óvodában egyre kevesebb az üzemi dolgozók gyereke, éppen ezért" az Unicon nem tudja tovább vállalni a fenntartást. Az óvoda épületét az IKV-val felértékeltették, amely szerint harmincöt millió forintos ingatlanról van szó. Az üzem szándéka az épület értékesítése vagy bérbeadása. Mázán Mátyás a fejét csóválta, miközben mesélte a történteket. — Két dolgot nem értek Annak idején, az államosí- • fáskor, 1948-ban az üzem ezt az épületet kulturális célra kapta. Ingyen! Most pedig 35 millióért visszaadnák nekünk. De bérelhetjük is a saját állami tulajdonunkat. Ahogy tetszik. És itt jön a másik dolog. Miből béreljük? A tanács költségvetése tavaly decemberben készült el. Minthogy akkor nem tudtunk e „lehetőségről”, nem is terveztünk efféle kiadást. Miért csak hónapokkal a tanácsi költségvetés megtervezése után állítanak döntés elé bennünket? Ily módon etikátlannak tartom a felajánlást. Mázán Mátyás szerint az lenne a mégoldás, ha az üzem úgy, ahogy kapta, ingyen (!) visszaadná a tanácsnak az épületet, a tanács pedig átvállalná tőlük az üzemeltetést, fenntartást. * * * Természetesen a továbbiakban az üzem igazgatónőjét, Hatos Istvánnét kerestük fel, aki a vállalat jogtanácsosának, Tóth Tamás- nénak a jelenlétében beszélgetett velünk. — Ügy hiszem, mostanában minden gazdasági vezető ott csökkenti a kiadásait, ahol lehet — mondta az igazgatónő. — Minthogy évről évre növekszik óvodánkban a nem üzemi dolgozók gyerekeinek száma (az idén 36 üzemis és 50 kívülálló az arány), úgy ítéltük meg, nem éri meg a vállalatunk üzemeltetésében fenntartani az óvodát. Fizetjük az étkeztetést, az óvodai dolgozók bérét, ez évi 3 milliós kiadás a ruhagyárnak ... Tóth Tamásné közbevágott: — Az egyéb kiadásokkal, például festés; karbantartás, jóval több is mint hárommillió! Az üzem vezetője bólintott: — Két nyomós érv is sorakozik még az említettek mellé. Az üzem dolgozóinak létszáma 860. Az orosházi és a ’biharugrai külső üzemeinkben dolgozóknak sohasem volt hasznuk abból, hogy nekünk, Békéscsabán saját óvodánk van. A békéscsabaiaknak is csak igen kis hányada használja ki ezt a lehetőséget. Ugyanakkor össz- dolgozóiniknak emiatt — mondjuk meg őszintén — kevesebb a nyereségrészesedése. Ezek után felváltva mondták el Tóth Tamásnéval, hogy ők úgy érzik, idejében jelezték szándékukat az óvoda ügyét illetően, hiszen tavaly decemberben már tárgyaltaik erről a megyei tanács művelődési osztályának képviselőjével. — Lehet, hogy hibáztunk, és nem szóltunk idejében a városi tanácsnak — vette át a szót az igazgatónő —, de mi úgy hittük, elég, ha a megyének jelezzük szándékunkat. Azt gondoltuk ugyanis, hogy a megye és a város között jó a kapcsolat ... Feltételeztük, hogy a városi művelődési osztályt tájékoztatja majd a megyei. De minthogy semmilyen visszajelzést nem kaptunk, felhívtam Mázán Mátyást... Innen már ismerős a történet. Időközben döntött az ügyről (június 7-én) a városi vb is, miszerint a városi tanács sem bérbe venni, sem megvenni nem tudja azUni- con-óvodát. Az üzem igazgatónője szerint e döntésről — ott jártunkkor, június másodikén — még nem kaptak értesítést. Nekik viszont mielőbb dönteniük kellett az új kisgyerekek felvételéről. — A körzet tele van óvodás korú picinyekkel, óriási a nyomás, nem várhattunk tovább a tanácsi döntésié,- végül is felvettük a jelentkezőket — „mondta Hatos Istvánná. * * * — Hiba volt! — vélekedett dr. Ottlakán Mária, a megyei tanács művelődési osztályának munkatársa. — Tudniillik, így megint csak az üzemé a felelősség, hiszen ők léptek jogviszonyba a szülőkkel... Ha a jelentkezőket nem vették volna fel, mint ahogy azt eredetileg tervezték is, akkor a városi tanács kötélessége lett volna gondoskodni a kicsinyek sorsáról. Ezek szerint egyelőre mégiscsak marad az óvoda az üzemnél (?) ... 'Dr. Ottlakán Mária azt is elmagyarázta, miért e sajnálkozás részéről. A történetet tavaly decembertől keid te: — Minthogy az üzemeknél, vállalatoknál általános tendencia óvodáink felszámolása, a Művelődési Minisztérium minden megyétől tájékoztatást kért, hány ilyen óvoda megszüntetését tervezik 1990-ben. A minisztérium tájékozódását nemes gesztus vezette, ugyanis pénzügyi támogatást kívántak adni azoknak a helyi tanácsoknak, amelyeknek hirtelen a nyakukba szakad egy ilyen teher. Minderről dr. Kelemen Elemér, az akkori művelődési miniszterhelyettes levelét 5-én kaptám meg. A megyei felmérés eredményét december 22-éig kellett visszajuttatni a minisztériumhoz. Így előtte, december közepén körbejártam a szóban forgó üzemeket, vállalatokat és megkérdeztem: tervezik-e óvodáik megszüntetését már 1990-ben? A hét lehetséges hely közül egyedül az Unicon Ruházati Vállalat igazgatónője felelt igennel. Én akkor ezt a szándékot továbbítottam a minisztériumba. Ugyanakkor elmondtam az igazgatónőnek, hogy tervüket jelezni fogom a városnak is, de a városi tanács hivatalosan csak akkor léphet az ügyben, ha magától az üzemtől értesül a dolgokról. Akkoriban még nem volt szó bérbeadásról, csupán értékesítésről. Nos, a tanács — amíg az üzem nem keresi meg őket —, nyilván nem fog bekopogtatni a vállalathoz, hogy „hallom, eladó az óvoda, meg akarjuk venni” ... Szóval az Unicon vezetőjének nem lett volna szabad halogatni tavaszik azt, a bizonyos tanácsnak írt levelet. Hogy mi lett a másik, a minisztériumba felterjesztett levél sorsa? — Éppen ez az! — csattant fel Ottlakán Mária. — A Művelődési Minisztérium — mit sem tudva e megyei huzavonáról — a Pénzügyminisztériumtól megszerezte a következő tanévre az Uni- con-óvoda működtetéséhez szükséges pénzt. Ez 2,7 millió. De ezt a pénzt — jog szerint — csak a városi tanács kaphatja meg, és csak erre a célra. A ruházati vállalat ebből nem részesülhet, márpedig jogviszonyba ők léptek a szülőkkel... * * * Legvégül Marik György né vezető óvónőt kérdeztük meg, miként vélekednek a dolgokról maguk, az óvodai dolgozók: — Mi bízunk abban, hogy erre az óvodára szükség lesz, hiszen nincs másik óvoda a környéken, amelyik be tudná fogadni például a szomszédságunkban még mindig épülő lakótelep kicsinyeit. Megértjük a vállalatot is, nyilván túl nagy ár nekik néhány üzemi gyerek miatt az évi 3 milliós kiadás. Ez az épület viszont szép, s nincs kihasználva se, hiszen a jelenlegi három csoport helyett, akár 8 is elférne benne! Szóval mi reméljük, hogy a tanács vagy a leendő helyi önkormányzat előbb-utóbb átvesz bennünket. Gyerek van, óvoda kell, s talán egyszerűbb ezt az épületet valami módon átvenni, mint egy újat építeni ... Magyar Mária Pártszékházból zeneiskola Rendkívüli tanácsülés Mezükovácsházán Mezőkovácsházán soronkívüli ülésre hívták meg az elmúlt napokban a városi tanács tagjait és a lakosságot. A rendkívüli ülés témája az állami tulajdonban levő házingatlanok elidegenítéséről szóló tanácsrendelet módosítása, valamint az MSZMP volt székházának hasznosítása volt. Az előkészítés sarán felmerült gondok miatt az első napirendet rniár előterjesztésekor elnapolták. Ennek ellenére több mint egy órás vitát váltott ki a tanács által értékesítésre javasolt 5 családi ház kérdése. A felszólalásokból kitűnt, hogy bár a szándék méltányolható (a befolyó összeg a napköziotthonos konyha építését szolgálná), a lakóingatlanok eladása a jelenlegi politikai légkörben nem llenne szerencsés lépés. E néhány családi ház értékesítése törvényszerűen-maga után vonna további kérvényezéseket. A vagyonkiárusításnak még a látszatát is el kell kerülni — hangzott el, és mivel a javaslat jogi lehetőségei sem a legbiztosabbak, ezért a témát levették a napirendről.* Másodikként a volt MSZMP-székház hasznosítása került szóba. Bár előzőleg a pártokkal történt egyeztetés, mégis úgy tűnt, sokan nem értenek egyet a javaslattal. Megkérdőjeleződött a házasságikötőterem szükségessége, a zeneiskola és a gondnokságok fenntartási költségeinek előteremtése, illetve, hogy a pártok együtt vagy más-más székhelyen dolgoznának-e szívesebben. Az egyik felszólaló javasolta, hogy az épületet adják át a gimnáziumnak. A vita után mégis az eredeti javaslat mellett döntött a testület, miszerint az MSZMP épületébe beköltözik a zeneiskola, az általános iskolai és az egészségügyi gondnokság, a pártok pedig a volt járási hivatal épületében kapnak helyet. Szintén vihart kavart a művelődési ház és a mozi épülete között megépített emléksétányon a kihelyezendő táblák szövege. Mivel megállapodás nem született, ezért a végleges döntést elhalasztották az új önkormányzati szerv hivatalba lépéséig. Elhangzott két személyi bejelentés is, miszerint dr. Fekete Lajos tanácselnök és dr. Szlávik György vb-titkár kérte korkedvezményes nyugdíjaztatását. A tanácsülés ezt egyhangúlag elfogadta. H. M. Milyen üzlet a kultúra? ulturális életünk minden megnyilvánulása — a színház, a film, a múzumügy, a műemlékvédelem, a könyvtár és a könyvkiadás — a 'teljes reménytelenség állapotában van. Miközben az állaim egyre inkább kivonul a kulturális életből, egy koldussá szegényedett intézményi rendszert hagy maga mögött. A piaci viszonyok megjelenése e területen még jobban összekuszálta a helyzetet. A kultúra nincs felkészülve a piaci megméretésre, versenyre, s az sem tisztázott, mi is a szerepe a piacnak a kultúrában. Ezért aztán rendeltetésüktől merőben idegen feladatok vállalására kényszerülnek a kulturális intézmények. A művelődési házak kocsmát nyitnak, a múzeumok vásárokat, bálokat rendeznek, a könyvtárak fagylaltot árulnak. összehasonlító tanulmány készült nemrégiben egy amerikai és egy hazai múzeum támogatási és önfinanszírozási rendszeréről. Az derült ki, hogy az USA-beli intézményeknek fele akkora a vállalkozási tevékenységből származó jövedelme, mint a magyar múzeumé, de kisebb Amerikában az állami és a regionális támogatás is. Jelentős viszont, ami nálunk szinte 'teljességgel hiányzik, az állami szférán kívüli — vállalati, banki, egyéni —alapítványi támogatás mértéke. Manapság a kultúrának igen szűk az érdekképviselete, ezért még a maradékelv alapján juttatott pénzeit is megcsapolja, lefaragja a költségvetés. Tavaly év végén kezdődött el a költségvetési intézmények munkaügyi érdekegyeztető tanácsának (KIMÉT) négyoldalú tárgyalássorozata. Résztvevői a kormány, a tanácsi önkormányzatok szövetsége (a Társadalombiztosítási Főigazgatósággal, a Tudományos Akadémiával), a különböző szakszervezetek és a kamarák. Mind a négy „asztaltársaság” nyitott, bármelyikhez lehet csatlakozni. S noha itt elsősorban munkaügy-politikáról, bérekről van szó, ezek a feltételek a kulturális intézmények létéit vagy megszűntét is meghatározzák, s így rendkívül fontosak működésük, életben maradásuk szempontjából. Hasonló kísérlettel megyei, városi szinten is találkozhatunk. Zalaegerszegen, Sopronban a városi intézmények és a helyi önkormányzatok ülitek érdekegyeztető asztalhoz. Jack Lang francia kultuszminiszter igen szemléletesen érzékeltette a minap a televízióban, hogy a művészetek, a kultúra a nyugati világban jó üzlet. A befektetés busásan kamatozik, legfeljebb nem rögtön. Vegyünk például egy jól megóvott műemléket — így a francia miniszter —, szépségével örömet szerez a környezetében élőknek, egy-egy műemlék kedvéért szívesen utazik (lakik, eszik, költ) a turista. S hasonló a helyzet a színház, a film, a zene, a képzőművészetek esetében. A művészetek többet adnak a társadalomnak, mint amennyibe kerülnek. nek, amelybe nem épült be a kulturális tervezés. Mind ez ideig politikai meggondolások döntötték el, hogy kultúrára, egészségügyre, oktatásra mennyit költünk. Ezért aztán nehezen ítélhető meg, hogy most mennyi a nemzetgazdaságban a kultúrára fordítható összeg. S hogy amennyit előirányoz a költségvetés, az sok-e vagy kevés. Csak-annyit tudunk, veszélyhelyzet van. No, nem a kultúra van válságban, hanem a feltételrendszer, amely működteti, befolyásolja. Persze átmenetileg, ezért háttérbe is szorulhat a kultúra. Különösen, hogy a közfigyelem se kultúnapárti mostanában. Pedig a tudásiparba, az oktatásba, a kutatásba, a kulturális televízióba még profit reményében is érdemes befektetni. Az NSZK-ban egy statisztika szerint a 4,2 milliárd márka kulturális befektetés 6 milliard márka bevételt hozott! A bankvilágtól — szerencsére — itthon sem idegen a művészettámogatás, a kulturális célú alapítványi részvétel (Magyar Hitelbank, Postabank). jjabban a külföldi tőke számára is vonzó a magyar kultúra, amolyan tájékozódási pontnak, előőrsnek tekinti. Szívesen beszáll alapítványokba, kulturális üzletekbe, s ha az együttműködés sikeres^ továbblép a gazdaság más területei felé. Kádár Márta Sikerkönyvek John Cleland könyve igazi sikerkönyv: kétszáznál több különböző kiadásban jelent meg, és kezdettől fogva igen nagy port kavart. Egy örömlány emlékiratai — már a cím eléggé vonzza a szemet, csábítja az olvasót, nyilván ez az egyik oka a népszerűségnek. A másik alighanem az, hogy egészen a hatvanas évekig ez a kötet vállalta elsőként, hogy őszintén, felszabadultan beszéljen a szexualitásról, a testi örömökről. Érdemes sietve hozzátenni : nem pornóról van szó. Fanny Hill története legalább annyira megrázó, mint amennyire szórakoztató a „szexis”, izgalmas életutak leírását kedvelő olvasók számára. A XVIII. században élt ez a londoni lány, aki testével kereste a kenyerét, Szegény és ráadásul nagyon vallásos vidéki családból származott, otthonában mindvégig nem sok törődésben, szeretetben volt része, hamar árván maradt, ekkor indult el a nagyvárosba, hogy egyedül álljon meg a talpán. Az emlékiratok tulajdonképpen levelek, ha tetszik, önéletrajz levélformában, és ugyanolyan nyíltsággal fogalmaz a szerző, amilyen szabadon élte egész életét. „A meztelen igazságot fogja hallani, semmit sem fogok eltitkolni vagy elködösíteni. Mindent hallani fog, ami velem történt — anélkül, hogy arra gondolnék, hogy tulajdonképpen szégyellenem kellene magam, hisz a szégyenkezés már önmaga meggátolna abban, hogy szabadon írjak önnek” — mondja Fanny, azaz Francis levele címmzettjének, nekünk, olvasóknak. Hogy ki a címzett, ne áruljuk el! Sok újság, kritika, recenzió szerint ez a könyv indította el a szexuális forradalmat, ami aztán végigsöpört a világ legtöbb országában. A Glória Kiadó gondozásában most jelenik meg először magyarul — ötletes borítóval, sejtelmes, világos lila papíron, sötét dila betűkkel. • * N. K. Ok még mit sem sejtenek... Képünk az óvoda udvarát és (balra alul) az épület impozáns homlokzatát ábrázolja Fotó: Gál Edit
