Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-05 / 130. szám

1990. Június 5., kedd NÉPÚJSÁG Ha kedd, akkor még jó Divat szidni a televíziót. Van is rá ok, még ha men­tőkörülményekkel számol is az ember. A lepusztult tech­nikával, helyhiánnyal stb. Meg tudva azt, hogy anarchi­kus állapot közepette dolgoznak a tévések, bár ez utób­bit már nehéz lenne másra; mint a belső torzsalkodásra kenni. Amit nem a pillanatnyi helyzet szült, messzebbre, de legalábbis az ország politikai átalakulásának kezde­téig kell visszamenni a magyarázatért. De ez egy külön nagy téma. s részletes elemzést kívánna, ami biztos el fog készülni. Majd. Letisztultabb időben. Bárhogy is van, a szenvedő alany a néző. Rajta csat­tan az ostor, ami különösen akkor bosszantó, ha csak a műsorszerkesztésen múlik a jó vagy a rossz. Mint nem­rég, egy hétfő este. Amikor csak azon törhette a fejét az ember, ugyan ki lehet az a minden hozzáértést nél­külöző személy, aki főidőbe — félkilences kezdéssel — iktatta be a balatoni nótázást. S utána tette' az angol trónörököspár budapesti útját, fél tíz utáni kezdéssel, amikor már igen-igen sokan a fáradtságtól elszuriyókál- rnaik, bármi sugárzik feléjük a képernyőről. Vagy le sem- ülnek nézni, mert időben álomra hajtják fejüket, hogy másnap pihenten dolgozni tudjanak. Hogy hiba van a kréta körül, a tévések is érezhették, mivel a balatoni danázást azzal konferálták be. hogy so­kan kérték az ismétlést. Ha igaz lenne is az állítás, akkor sem igazolja a főidő kisajátítását. Am inkább ar­ra az esetre hasonlít a szituáció, amikor annak idején a karácsony másnapját elvették tőlünk, mert mint mond­ták, a Ganz Művek dolgozói azt kérték, hogy munka­nap legyen. Vagyis engedtek az „erőszaknak”, mint most a tévé. Holott jól tudhatták, hogy Károly és Diana nem­csak a hazájukban népszerűek, hanem nálunk is. s itt­létük nagy szenzáció volt. Nagyobb, mint a napi röpke tudósításokban kapott helyük. Talán ezért is készült ez a külön film, s ha már személyüket nem is tisztelték meg azzal, hogy főidőben mutassák be. legalább a nézők kíváncsiságára, érdeklődésére tekintettel kellett volna lenni. Semmiképp sem így, az okos bírólány módjára, aki hozta is a galambot Mátyás királynak, meg nem is, mert nyomban elengedte. De ez csak egyetlen, igaz eklatáns példája a műsor- szerkesztés nézőbosszantó-produkciójának. Elég iaz egyes és kettes csatorna egymással ütköző időpontjaira utalni. A hétkor kezdődő filmeket gyakran és szívesen meg­néznénk. ám ennek ára a fél nyolcas híradó. Vagy for­dítva. a film marad csonkán. És sorolni lehetne tovább a sérelmeket, amikre nincs sem anyagi, sem más indok, pusztán a: csak. Hiszen elkészült, megvett, tehát meg­levő programokról van szó, s azok beosztásáról. Épp ezért levegőben lóg megválaszolatlanul a kérdés; ugyan, kik szerkesztik, állítják össze a műsort, s miért úgy, ahogy? De nem szeretnék elfogult lenni, csak a hibát látni, mert az is iffaz. hoev kedd is van a tévében. S ha kedd, akkor még jó a nézőnek, mivel ez a sorozatok napja és a Stúdió ’90-é. Nem llehet panasz a befejeződött Tövis­madarakra. s a most kezdődött Polipra sem. bár témá­juk igencsak elüt egymástól, csupán a melodramatikus felhangok egyeznek. Ez azonban megbocsátható, mert tisztességes, nézhető, sőt. szórakoztató alkotások, s ez ma már a sok-sok silányság közepette igen nagy szó. Akár­csak az, hogy a Stúdió ’90 meg tudott maradni annak, ami mindig is volt; a kultúra élő lelkiismeretének. Máig égető kérdéseket vet föl, akkor is. ha műhelygárdája jól tudja: ez még ,nem a megoldás, csak ébresztgetés, hogy cselekvésre késztesse az illetékeseket. Például az opera­házi szörnyű helyzet megváltoztatására, vagy hogy a Vi­gadó ne süllyedjen le játékkaszinóvá. És így tovább, mert sajnos, témáik kifogyhatatlanok. Vass Márta „Mégis terveztem á nyárra.. Tízéves a gyomaendrődi Honti Galéria Saját készítésű a meghívón az ex libris., Nincs külön közönségszervező, de techni­kai személyzet sem, amelyik előadás előtt berendezi, majd visszapakolja a termet. A fellépőket ugyanaz az ember szerződ­teti le egy-egy estére, aki mindezekért együtt, egy személyben felelős... Ilyen törvények uralkodnak a gyoma- endrödi Honti-házban, amelyet tíz éve Hanti Mühelygalérla néven ismernek. En­nek létrehozója, tulajdonosa és alkalma­zottja Honti Antal grafikus. Ide, ebbe a Vorosilov utcai lakásba sokan eljönnek, hogy megnézzék a tulajdonos festményei­ből rendezett állandó kialhlást; év köz­ben az iskolások rajzóra keretében, nyá­ron pedig az itt üdülők. Leginkább azonban azok tudnának be­szélni erről a házról, akik a rendezvényeit Is látogatják. Mik is voltak ezek tulajdon­képpen? Honti Antallal együtt lapozgat­juk a tíz év krónikáját, azaz a programo­kat tartalmazó Összegzést. író-olvasó találkozó, dia- porámás előadások, költői estek, filmvetítés, ankét, ze­neiskolások záróhangverse­nye, a szegedi kisopera elő­adása ... összesen 46 külön­böző esemény az egy évtized alatt. Sok előadó, sokféle műfajban lépett itt fel, te­gyük hozzá gyorsan, minden tiszteletdíj nélkül... — De hogy is kezdődött mindez, s főleg hogy marad­hatott meg tíz éven keresz­tül ez a műhelybe oltott sza­lon, amikor ilyen kultúraín- séges időket élünk? — Volt nékem korábban äs néhány elképzelésem — „kezdte a mesét” Honti An­tal. — A képpresszó és a gimnáziumi iskolagaléria az én javaslatomra és szervezé­semben indult, de aztán mindkettő rajtam kívül álló okok miatt abbamaradt, megszűnt. Ekkor határoztam el, hogy a saját házam ka­puját nyitom ki az érdeklő­dőik előtt. A lakáshoz — sa­ját erőből kölcsönnel — hoz- zátoldottuk ezt a galériát, ahol a festményeimet állí­tom ki. A tanács támogatta az elképzelésemet, hogy ide, ebbe a helyiségbe meghív­juk egy-egy beszélgetésre a különböző művészeti ágak képviselőit. Az előadók uta­zási költségeinek térítésére évi 8 ezer forint áll rendel­kezésemre, amit egy tanácsi megbízott ad át közvetlenül a fellépő művésznek. Ők is és a takarékszövetkezet is további segítséget nyújtott a több évre szóló meghívók kivitelezésében, a felmerülő egyéb költségeket — ven­déglátás, posta, villany, fű­tés — saját erőből álljuk. — S a közönség? — Ide mindenki jöhet, aki akar. De azért én- mindig személyesen meghívom a közönségemet. Protokollmeg- hívás persze nincsen, s nincs kiválasztott elit közönség sem. Még á székeket is úgy rakjuk, hogy egy sor párnás után egy sor fa, úgyhogy kiemelt hely sincs. Persze feltűnik azonnal, hogy a rendezvények zöme a nyári hónapokra esik. Ilyen­kor van legtöbb látogatója a kiállításoknak is. Arra a kérdésre, hogy ki felügyeli mindezt, ha ők elmennek valahová kikapcsolódni, Hon- tL Antal egyszerűen vála­szol. — Húsz éve nem voltunk nyaralni. Sok és sokféle elismerést kapott: tiszteletbeli tagja a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének, van Vidovsz- ky Béla-emlékplakettje és Gyomaendrődért emlékpla­kettje is. ■ — Meg aztán nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne állítsanak, s ne kérdezzék meg, lesz-e va­lami nálam? Ezek után persze fölösle­ges firtatni, hogy megérte-e? A következő kérdés szokvá­nyos, illik is föltenni ilyen alkalmakkor: hogyan to­vább? — Nagyon nehéz ez már. Sem én, sem a feleségem, -aki legfőbb segítségem, nem vagyunk fiatalok. Nehezeb­ben bírjuk. De ez a dolog egyik oldala. Előadókat is egyre nehezebb szervezni. A mai világban senkire sem lehet biztosan számítani. — Szóba is hozta legutób­bi alkalommal, hogy meg­szűnnek a galériában rende­zett estek... — S látja, mégis szervez­tem erre a nyárra is prog­ramot. Először a galéria tíz­éves történetéből nyílik egy fotókiállítás, azokból a ké­pekből, amelyeket én készí­tettem. Ezt követően Honti László, kunszentmártoni rajztanár munkáiból egy másik, Kalandozásaim a mű­vészeti technikák területén címmel. A nyár végén pe­dig bemutatjuk az itt dolgo­zó Kézműves Céh alkotásait. Ezt a műhelyt a lányom ve­zeti. A beszélgetés végén egy meghívót nyújtott át a fo­tókiállítás jövő pénteki meg­nyitójára. Benne saját invi­táló sorai. Idézzünk ebből néhány gondolatot: „Ha valaki megkérdezné, mivégre is éltem, nem tud­nék felmutatni 'vagyont. Se kacsalábon forgó palotát, se takarékkönyvet, se elegáns autót. De mégse jönnék za­varba. Mert ezeknél többről és értékesebbről is beszél­hetnék. Mindig azt keres­tem — több-kevesebb siker­rel —, mi módon tudnám legteljesebben megvalósítani magamat. S ebbe beleértet­tem családomat, környezete­met is. Ebből a szándékból gyarapodik a könyvtár, ilyen indíttatásból születtek a ké­peim ... S mi tagadás, ez adott erőt és lendületet e ház kialakításához, a mű­helygaléria létrehozásához...” Kívánjuk, adjon erőt a folytatáshoz is. Kiss Katalin Ez a félvétel egy sikeres Honti-esten készült, a galériában. Sok ilyen volt... Egy kiváló pedagógus így gondolja... Gyermekszeretet, családias óvoda Sikerkönyvek A királyi család, a szép hercegnő élete csak a mesé­ben fenékig tejfel — aligha­nem ez az első következte­tés, amit levonhat, aki el­olvassa Ingrid Seward köny­vét, amelynek címe: Diana. Az eredeti angol alcím ki­csit többet elárul: Intim portré. S nyilvánvaló, a JLX Kft. jól időzített a magyar nyelvű kiadással, akkor je­lent meg a könyvpiacon a kötet, amikor Diana herceg­nő és Charles herceg éppen itt járt Magyarországon, vagy legalábbis még nagyon eleven volt a látogatásukkal kapcsolatos élmény. A híres emberek, művé­szek, tudósok, politikusok, közéleti személyiségek be­mutatásához persze nem kell különösebb reklám, a nyil­vánosság igényli, hogy fog­lalkozzon velük a 6ajtó, a könyvkiadás, és ezek illeté­kesei megtalálják a módját, hogy a kíváncsi olvasó mi­nél többet tudjon meg ked­venceiről. Nem kímélik ál­talában a magánélet szféráit sem, sőt, kifejezetten gyak­ran tárnak a publikum elé igazán nem rá tartozó, egé­szen intim dolgokat is. Erre vevő a közönség — mondja az egyik fél. De vajon mit szól hozzá a másik? Az elegáns, szép Spencer- lány — ma Diana hercegnő, azaz Lady Di, a jövőben ki­rályné — nem született bele a méltóságba, azt férje hoz­ta magával, hozományként ebbe a házasságba. Már es­küvőjük idején mindenfélét írtak róla, róluk a lapok. Például azt, hogy Diana ha­marabb szemet vetett Charlesra, mint ahogy a herceg észrevette volna az igazán szemrevaló, feltűnően csinos-és bájos fiatal lányt. Vagy azt, hogy a família öreg hölgyei hamarabb ki­tervelték ezt a külsőségeiben is pompázó frigyet, mint hogy a fiatalok kölcsönösen fellángoltak volna egymás iránt. Megírták sokszor a pletykarovatok az Egyesült Királyságban és azon kívül, hogy az előkelő családban bizony nem felhőtlenek a hétköznapok, hogy őfelségé- éknél is akad „haragszom rád”, hogy ott sem könnyű anyának lenni, királyi sar­ját nevelni és köz­ben örökké moso­lyogni, derűsnek és kedvesnek lenni. Kiderül Ingrid Seward könyvéből, milyen fiatalon ke­rült Diana a Bu- ckingham-palotá- ba, talán túl fiata­lon. Hogy mennyi ■könny, hisztéria, veszekedés nehezí­tette számára a be­illeszkedést. Ráadá­sul akármit tett, akárhogyan nézett, szólt vagy jelent meg bárhol, a plety­kák, szóbeszédek, torzítások kereszt­tüzébe került. Fele­ség, anya akart lenni, miköz­ben többször zaklatták, mini hagyták volna. A világ egyik legismertebb, legtöbbet fény­képezett arca. Az emberek szeretik a ro­mantikus históriákat, a szen­zációt, a botrányt, de talán mindennél jobban szeretik a folytatásos családregényeket. Nos, az angol királyi famí­liáé ilyen, s ebben Diana az egyik főszereplő. S ha sár­kányokkal, boszorkányokkal és egyéb varázslattal nem is kell megküzdenie, feladata azért van bőven és nem is akármilyen. Igazán dereka­san, hősiesen állja a csatát, és külön tetszik benne, hogy mindvégig sikerül önmagát is megőriznie. N. K. Szombaton a Partement­ben nyolc Békés megyei ok­tató-nevelő neve is elhang­zott, amikor a Kiváló Peda­gógus kitüntetéssel jutaitna- zottakat szólították. Közöt­tük völt Lenkefy Konrádné, aki Békéscsabán, a Kölcsey utcai óvodában dolgozik. Amikor felkerestük, hogy gratuláljunk neki, elmondta, hogy 31 éve van a pályán, öt évig volt városi szakfel­ügyelő, 1986 óta vezető óvó­nő. Augusztus 1-jén jár le a mandátuma, de nem fog pályázatot beadni. — Át kell adni a helyet a fiataloknak, majd segítem őket. Az óvónéni, a szakma el­hivatott gyakorlója hamar kibújik belőle, amikor arról kezd beszállni, hogy az új, korszerűsített nevelési prog­ramot ki szeretné próbálni. Ez mindinkább tehetővé te­szi, hogy az óvodában is jobban figyeljenek az egyén­re, az egyéniségre. Jól il­leszkedik ehhez az új beis­kolázási rendszer, ahol is — ha szükséges — még egy évet óvodában maradhat a gyerek. — Sokszor éri az a vád az óvodákat, hogy tulajdonkép­pen kis iskolák... — Ezt így kategorikusain nem lehet kijelenteni. Per­sze nagy különbség van in­tézmény és intézmény kö­zött. Mi mindig arra töre­kedtünk, hogy az úgyneve­zett foglalkozások is játéko­sak legyenek. Az óvónők kü­lönben azon rétegei a pe­dagógustársadalomnak, akik legfogékonyabbak az újra. Másik jellemzőjük, hogy igyekeznek az elveket a gya­korlati megvalósulás során saját egyéniségükön átszűr­ni. — Milyen érzéssel fogad­ta a’kitüntetést? — Ha az ember érzi, hogy a körülötte dolgozók elis­merik. értékelik munkáját, az valóságos kis ünnep az életében... — Hogy érzi magát há­rom, pályán eltöltött évtized után? — A közérzetem? Változó. Örülök," hogy egyre inkább kiscsoportokban foglalkoz­hatunk a gyerekekkel, hi­szen tíz-húsz fő az ideális, de ugyanakkor félek is, hogy a mostani gazdasági hely­zetben újra csak össze kell vonni, vagy meg kell szün­tetni óvodákat. — Mi a benyomása And- rásfálvy Bertalan miniszter Parlamentben elhangzott beszédéről? — Nagyon vonzó a prog­ramja. Bár ő nem szólt az óvodákról. A család fontos­ságát emelte ki, s ebben én teljesen egyetértek vele. De amíg a kétkeresős család­modell1 van érvényben, ad­dig elengedhetetlenül szük­ségesek ezek aiz intézmé­nyek. Aztán meg, ahogy mondják, gyereknek gyerek a barátja, a kicsiknek is kéül a hasonló korúak közössé­ge. Az viszont igaz, hogy ezeket az intézményeket amennyire csak lehet, csalá­diassá kell tenni. — Több évtizedes tapasz­talatából mit tart a legfon­tosabbnak. amit minden­képpen átad a fiatal gene­rációnak? — Egy dolgot: a gyer­mekszereteted S ha valaki az első egy-két-három év­ben nem találja meg a han­got a kicsikkel, jobb, ha más pályát választ. K. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom