Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
népújság! 1990. június 30., szombat Új hang a Volánnál Magánügyek Igen nagy érdeklődéssel olvastam 1990. június 26-i számukban az MDF felhívását, amely munkástanácsok alakítására szólít fel. Mint „gyakorló” érdeklődő kívánok kiegészítést tenni a fent említett felhíváshoz. Ezt erkölcsi kötelességemnek érzem, ugyanis, ha jó szándékkal is, de félreérthető, pontatlan megállapítások szerepelnek a szövegben és az azt méltató cikkben. Fontosnak tartom megjegyezni, az írás főbb megállapításaival egyetértek, minthogy — a szaki szervezetek nem töltik be azt a szerepüket, amire hivatottak lennének. Az alkalmatlan vezetőket le kell váltani, a gátlástalan átmentési akciókat le keli állítani, a különböző összefonódásokat fel kell számolni. A problémát az okozza számomra a fent említett felhívásban, hogy a munkástanács-alakítást szinte mint kizárólagos üdvözítő lehetőséget említi a dolgozói érdekvédelmi szerveződésre. Ez így könnyen félrevezető lehet és alaptalan reményeket ébreszthet a szerveződésre vállalkozókban, úgy tartom tisztességesnek, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében ama kell felhívni a figyelmet, hogy jelenleg minden érdekvédelmi «oportra, szervezetre egyformán ugyanazok, az igen gyenge, a Munkatörvénykönyvben megtalálható szak- szervezeti törvények vonatkoznak. Tehát sok esetben, meggyőződésem és tapasztalatom szerint, csupán felesleges idő- pazarlás egy új szervezet megalakítása. A munkástanács kifejezés amúgy is. alkalmas félreértésekre történelmi múltja miatt (mint tudjuk 1956-ban nemcsak érdekvédelemre vállalkoztak, hanem a vállalatok vezetését és ezzel együtt a tulajdonjogot is maguknak akarták). Mégis akkor van-e megoldás, lehet-e, érdemes-e tenni valamit? Lehet és kell véleményem szerint is gyorsan- és határozottan cselekedni. Ez mindannyiunk erkölcsi kötelessége, mágunkkal és gyermekeinkkel szemben is, hogy ne nézzék tovább tétlenül, beletörődve, „birka” módjára, hogy cinikusan, gátlástalanul zsákmányol ki egy szűk elit a dolgozók százezreit. Ez a beletörődés, és kiegészülve a ma oly divatos elbocsátással való fenyegetéssel, a legnagyobb problémák egyike! Szomorúan kell megállapítani, hogy a letűnt kommunista rendszer a legnagyobb kárt az emberi lélekben okozta. Tapasztalatom, hogy nagyon sok esetben szinte könyörögni kell a kiábrándult kollégáknak, hogy „gyertek, csináljuk együtt, a mi érdekünkben tesszük, ne féljetek, ezt ma már szabad” stb. — akkora a félelem és a kiábrándultság, hogy az ember csak néz tehetetlenül és elgondolkodik, azon, hogy mekkora leépülést képes okozni egy torz ideológia. Ennek ellenére mindenkit biztatok a mi saját jól felfogott érdekünkben, hogy igenis van lehetőség és megoldás. Azokon a munkahelyeken, ahol megrendült a bizalom a szakszervezetben, ott váltsák le első lépésben a tisztségviselőket, válasszanak maguk közül megbízható, bátor, hiteles embereket. Ezt tegyék úgy, hogy állítsák maguk mögé lehetőleg legnagyobb létszámban a dolgozókat, mert csak ebben az esetben tudják kiegyenlíteni a már fent említett igen gyenge érdekvédelmi törvény gyengeségeit. Az egységes, nyílt, bátor fellépés a legkeményebb vezetőket is meghátrálásra és gondolkodásra kényszeríti. Igen fontos és létkérdés, hogy a kollektíva által megválasztott szakszervezeti vezető olyan képzett, tárgyalóképes és nem utolsósorban bátor munkatársakkal vegye magát körül, amely biztosítja a minőségi csapatmunkát, ami nélkül még az érdekvédelmi munkát sem lehet csinálni. A szakszervezeti vezető anyagi és erkölcsi függőségbe nem kerülhet a gazdasági vezetéstől. Ez. megoldható minden dolgozói csoportnál (személyi bért, a váll. által juttatott jutalmakat, egyéb pénzeket nem fogadhat el, ha azt akarja, hogy a dolgozók bízzanak benne). Sajnos „felülről” egyelőre úgysem várható komolyabb segítség! A „nagyok” a koncon marakodnak és be akarják bizonyítani, hogy világéletükben anti bolsevista és munkásszimpatizánsak voltak. . Ezek egyszerűen trükkös, megtévesztő, önátmentők. ök hangoztatják az alulról építkezést ! ! ! Milyen új építkezés az, ahol a tető a régi, rothadt és szemétre való?! Kérdezem ezt például öntől, Nagy Sándor úr (elvtárs?!). Önök, amíg el nem tűnnek a történelem süllyesztőjében, addig csak * akadályozzák az igazi munkás-érdekvédelem kialakulását ! ! ! Önökkel szemben nincs bizalom ! ! ! Tehát, amíg ezek az emberek át nem adják a helyüket, meg kell állapítani, hogy mindent csak a saját erőnkből és bátorságunkból érhetünk el, a lehető legnagyobb egységben, pártállástól, szakmától függetlenül. Ajánlom mindenkinek, hogy bátran vállalkozzanak, akik nem akarnak modem rabszolgák lenni és van emberi méltóságuk. Meg fogják tapasztalni, hogy ha az emberek azt Látják, hogy nem egy korrupt érdekember játssza el a szakszervezeti főnököt, akikor igenis visszanyerhető az emberek bizalma. Hosszú évekig próbáltak butítani „nagyszerű” vezetőink, hogy a „legfőbb érték az ember”, most rajtunk a sor, hogy tartalommal töltsük meg ezt a lejáratott mondást. Szeverényi Pál, a Körös Volán autóbusz-vezetője, mb. vszb-tttkár Hol tart a privatizáció? Fogynak az IBUSZ részvényei. A névértéknél jóval drágábban kínált, s esetenként még annál is magasabb áron elkelt értékpapírok példája látványosan bizonyítja, hogy ha egy jól működő céget akarnak magánkézbe adni, rohamléptekkel kerül elő a harisnya- szárban tartott, vagy telekbe, aranyba, képek vásárlásába fektetett magántőke. Érdemes tehát pályázni rá — a jó üzlet reményében vélhetően sokan hajlandók vállalni a vállalkozás kockázatát. A legjobb esélyekkel az előprivatizációként emlegetett akció indul, amelynek során a vendéglátóipar, a kereskedelem, a szolgáltatások kerülhetnek magántulajdonba. A kormányprogram ezt tekinti az első lépések egyikének, valószínűleg azért, mert itt várható a leggyorsabban elérhető legnagyobb haszon. Hiszen zöldséget zoknit vagy akár könyvet árulni, frizurát csinálni vagy ebédet, vacsorát feltálalni alighanem akkor is lehet, ha nem „szervezi” a munkát, s viszi el a haszon egy részét a vállalati központ. Hagyományai is vannak ezekben a szakmákban a magánvállalkozásnak; a gombamódra szaporodó szerződéses üzletekben például igen sok tapasztalatot lehetett szerezni, ami az új tulajdonost átsegítheti a kezdeti buktatókon. S van még egy szempont, ami a kis üzletek maszekosítása mel lett szól: az, hogy ehhez kell viszonylag a legkevesebb tőke. Nem privatizáció, államtalanitás Persze egy üzletet megvenni, a boltot berendezni ahhoz sokkal több pénz kell, mint megvenni egy vagy akár több részvényt. S ha lehet, is számítani a ládafiában rejtőző pénzekre, a gyors és széles körű privatizáláshoz, amire ebben a szektorban szükség volna, alighanem több kell. Ami máris felveti a privatizációval kapcsolatos első fontos kérdést: vajon miből történhet a maszekosí- tás? A válasz első látásra egyszerű: a magánpénzek mellett hitelekből. Készül is az előprivatizációt támogató hitelkonstrukció, ami kedvező kamatokat ígér a kispénzű leendő boltosoknak, kocsmárosoknak. A kiskereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás már nem biztos, hogy elegendő az iparban is. Már csak azért sem, mert jellegénél fogva másfajta privatizációs technika kell az IBUSZ vagy egy fűszer- üzlet, és más, mondjuk az Ikarus magánkézbe adásához. De hogy mi a jó módszer az iparban, arra egyelőre nincsenek * tapasztalataink. Részben' azért nincsenek, mert az eddig végbement spontán privatizációnak nevezett folyamatok során legnagyobb arányban nem privatizáció, inkább csak ál- lamtalanítás történt: vállalatok és bankok szereztek tulajdont más vállalatok és bankok vagyonából. Másfelől pedig nem a polgárosodás, a kisbefektetők tulajdonszerzése játszotta a főszerepet, hanem inkább a külföldi tőke nagyobb részesedése. ló ár ós elkótyavetyélés Mit tekinthetünk jó árnak, s mit az állami vagyon elkótyavetyélésének ? A kérdést nemcsak azért nehéz megválaszolni, mert nincs reális m^rce a vagyon értékelésére — bár persze, hogy ez is közrejátszik —, hanem azért is, mert nincs igazi viszonyítási alap. Miközben ugyanis elkezdődött s lendületesen folytatódott a vállalatok privatizálása, jó néhány elvi kérdés tisztázatlan maradt. Jó ideig nem dőlt például el, hogy milyen mértékű és ütemű legyen a privatizálás. A gyors lépések a magánvállalkozók erőteljesebb támogatását, gyorsabb gazdagodást, másfelől viszont a sok magán- tulajdonos megjelenése a vállalatoknál racionálisaob munkaszervezést, tehát esetenként munkanélküliséget — azaz növekvő társadalmi feszültségeket jelent, mégpedig olyanokat, amelyek kezelésére egyelőre nincsenek kiforrott eszközeink. Viszont a gazdaság fejlődése mégiscsak a gyors lépéseket kívánná meg — hogy mihamarabb kihasználhassuk azt a lendületet, amit a magántulajdon elterjedése jelenthet. A gyors privatizáció azonban másfajta áldozatokat is kíván; nehéz helyzetben levő vállalatokat gyorsan eladni nyilvánvalóan csak olcsóbban lehet, mintha van idő és mód először rendbe tenni, s csak utána értékesíteni az adott vállalatot. De az elvi tisztázatlanság mellett a vagyon elkótyavetyélésével kapcsolatos vádaknak van egy nagyon is gyakorlati magyarázata: a menedzserekkel szembeni bizalmatlanság. Nem csupán az a baj ugyanis, hogy egy vállalatnál alacsony befektetéssel szerezhet a külföldi cég részesedést, hanem az is,- hogy ennek révén megmarad pozíciójában az igazgató, tehát a korábbi hatalmát át tudja menteni. Ez a bizalmatlanság azután számos más területen is konfliktusokat okoz — újra és újra fevletődik például az az ötlet, hogy újra kellene választani valamennyi menedzsert. R piac minősítse a menedzsereket S bár a kormányprogram nem teszi kötelezővé pályázat kiírását a vállalati tanácsoknak, ajánlja, hogy a régi igazgatót erősítse meg az újjáválasztott vállalati tanács — már ahol az egyáltalán* megmarad. Nem tagadva persze, hogy vannak vállalatok élén alkalmatlan vezetők, akiket valóban célszerű volna lecserélni, egv ilyen akció azonban többet árthat, mint használ. A menedzserek elbizonytalanodása ugyanis könnyen a gazdaság szétzilálódásával járhat, holott az átalakulóban lévő közigazgatás, a még csak most formálódó önigazgatás amúgy is számos bizonytalanságot hoz az ország működésébe. Ezt katasztrofálissá erősítheti a termelő szféra elbizonytalanodása. Célszerűbb vonla tehát a menedzserek megméretését a piacra bízni. s összekapcsolva a privatizációval. inkább későbbre tolni. Sokan nem tudják elfogadni ezt az érvelést, mondván, a pártállamban kompromittálódott menedzsmentnek el kell tűnnie. Mégis — és ezt is sokan állítják — a lassúbb cserélődés, illetve az alkalmazkodni képes vezetők átmentése nem túl nagy ár azért, hogy az állami tulajdonnak mind nagvobb hányada kerüljön magánkézbe. A fentiekből is kitetszhet — bár korántsem adtuk teljes felsorolását a privatizációval kapcsolatos problémáknak —, hogy a legtöbb vita, a legnagyobb bizonytalanság abban a kérdésben van. hogy mi legyen azzal a 40-50 nagyvállalattal, amelyik az ipari termelés jelentős részét adja. s amely éppen ezért jó eséllyel tudta mindez idáig megőrizni önmagát, minél kevesebb változással. Helyzetük mostanában jelentősen megváltozik. A nagyvállalatok egy nem csekély része alól ugyanis éppen ezekben a hetekben, hónapokban húzza ki a talajt a csökkenő szovjet export. Mind több — főleg gépipari — üzem kerül olyan helyzetbe, hogy már nem csupán jövedelmezőségi problémái vannak, amelyeket — bár a kormánynak ez nem áll szándékában — támogatással meg lehetne oldani hanem azzal a problémává? kerülnek szembe, hogy termékeik egyszerűen nem találnak vevőre. A különböző szakértői nyilatkozatokból úgy tűnik, ha sorsuk rendezésére az alkalmazandó technika nem is alakult ki. a változások iránya már kezd körvonalazódni. Olyan megoldásokra törekszik a kormány, mint például a nagyvállalatok decentralizálása. s részlegenként! értékesítése — esetenként nem kizárva akár az egyes berendezések magánkézbe adását sem —, a csőd^ helyzetbe kerülő vállalatok felszámolására és privatizálására csőd-holding létrehozása. az alkalmazotti részvények elveinek alkalmazása, s esetenként néhány jó vállalatnak az IBUSZ-éhloz hasonló, kisbefektetők bevonásával történő privatizálása. Sokféle provatizációs módszer kidolgozásával próbálkoznak a szakértők, ami önmagában örvendetes ugyan, mégis ide kívánkozik egy megjegyzés. Miközben ugyanis folyik a részletek kimunkálása, a tula;donre- form elvi megalapozása még hátra van. Az elvi kérdések ió része még mindie tisztázatlan. s ez félreviheti a leg- iobb szándékú privatizációs folyamatokat is. Csak egy példa erre: az elképzelések szerint az Állami Vagyonügynökség parlamenti felügyelet helyett a kormány fennhatósága alatt dolgozik majd. Előnye, hogy a kormány privatizációs programját így lehet a leghatékonyabban vezérelni. De megvan a hátránya is: így ugyanis a kormánynak módja van arra, hogy nem tulajdonosi, hanem csupán költségvetési szempontok szerint értékesítheti az állami vagyont. A célszerű tehát az volna, ha megfordulna a jelenlegi gyakorlat: ha előbb születne az elveket tisztázó, a legfontosabb irányokat kijelölő privatizációs törvény, s csak utána alakulnának ki a technikai részletek. Enélkül ugyanis továbbra is fennáll a vagyon elkótyavetyélésének veszélye — ami akkor is hátrányos, ha nem a kompromittálódott menedzsment, hanem az új elit vagy a kormány teszi. Kozma Judit Csökkenő létszám, növekvő bérek ft foglalkoztatottság és a keresetek alakulása a ágaiban 1990. első negyedévében A YUMA KFT. főállásban alkalmazna felsőfokú végzettségű, kereskedelemben járta», személygépkocsival rendelkező menedzsert Idegen nyelv ismerete előny. Fizetés megegyezés szerint. * Jelentkezni lehet írásban: Yuma Kft. BÉKÉSCSABA. Jókai u. 6 5., 5600 címen. Érdeklődni telefonon: 26-762, 26-637. A megye megfigyelt gazdálkodó szervezetei az év első három hónapjában 7 százalékkal, mintegy ezer fővel kevesebb embert foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A létszámcsökkenés az építőipar kivételével valamennyi népgazdasági ágban általános volt, csupán k mértéke volt változó. Legnagyobb arányú létszámfogyás (10 százalékot meghaladó) a közlekedésben és az egyéb anyagi tevékenység népgazdasági ágakban volt. A hagyományos szervezetektől felszabaduló munkaerő csak egy kisebb, kvalifikáltabb részének biztosítanak munkahelyet az újonnan alakult kisszervezetek, illetve a magánszféra. E területek vonzerejét az átlagosnál jóval magasabb jövedelmek motiválják. Az elhelyezkedni nem tudók zöme viszont a munkanélküli segélyt igénybe vevők számát növelte. Az Országos Munkaerőpiaci Központ adatai szerint a megyében 1990. első negyedévében 1002 fő részesült munkanélküli segélyben (országosan közel 20 ezer fő volt), de a munkanélküliek száma ennél lényegesen magasabb. A havi átlagbéreknek és átlagkereseteknek az év első negyedévét jellemző gyors növekedése nem annyira a teljesítmények javulásának, mint inkább az áremelkedémegye anyagi sek ellensúlyozására irányuló törekvéseknek az eredménye. 1990 első hegyedévében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagbére 9461, átlagkeresete 10 917 forint volt; az előbbi 11. az utóbbi 10 százalékkal maradt el az országos átlagtó1 Az anyagi ágakban a bruttó átlagbérek — ágazatonként eltérően — 10-30, az átlagkeresetek 13-30 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben a fogyasztói árak 24 százalékkal nőttek. Az átlagbérek és átlagkeresetek alakulása mögött népgazdasági áganként jelentős szóródás tapasztalható. Az iparon belül a köny- nvűipari dolgozók bruttó átlagbére 6 százalékkal kevesebb az ipar átlagánál, a bányászatban viszont 38 százalékkal meghaladja azt. Az anyagi ágak egészét tekintve, az átlagbérek az iparban (9952 forint), az átlagkeresetek a vízgazdálkodásban (11 870 forint) a legmagasabbak. A kereskedelemben részben központi, részben vállalati intézkedések hatására az átlagbér 30 százalékkal nőtt, azonban még így is elmaradt a megyei átlagtól. de már kisebb mértékben, mint korábban. Figyelemre méltó a szellemiek és a fizikaiak közötti bérarány. Az év első három hónapjában a szellemi foglalkozásúak havi bruttó átlagbére másfélszerese, átlagkeresete közel kétszerese a fizikaiakénak. Központi Statisztikai Hivatal Békés Megyei Igazgatósága Csernobil: Mégsem állítják le A csernobili atomerőmű, amelyet le kellett volna állítani, továbbra is üzemben marad — jelentette a Rabocsaja Tribuna szovjet lap. M. Umanzev, a csernobili atomerőmű igazgatója az újságíróknak azt nyilatkozta, hogy „az atomeröművi blokkok megfelelően működnek”. AZ 1986-ban környezeti katasztrófát okozó csernobili atomerőmű további üzemben tartását az elmúlt hetekben többen megkérdőjelezték. Ukrajnából olyan hí- reljt érkeztek, hogy az újonnan létrehozott Slavutis városban, ahol az atomerőmű személyzete a baleset óta él, magas a sugárzási szint. Egy bizottság az atomerőműben végzett vizsgálódása során 150 esetben regisztrálta a biztonsági előírások megsértését, és más hiányosságokat. A nukleáris ellenőrző hatóságok ultimátumot intéztek az erőműhöz, és abban az atommáglya bezárását követelték, ha a jelzett időpontig a hiányosságokat nem szüntetik meg.
