Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-20 / 143. szám
Az Országgyűlés módosította az alkotmányt IgmUkfcM-------------------------------------------------------------19 M. június 0«., §»erá» Táborozok Tarhoson, vonás hangszerekkel (Fölytatás az 1. oldalról) viszont a szabad demokraták frakciójának véleményét tolmácsolva kifejtette: tekintettel a törvényi előírásokra, továbbá arra, hogy az ideiglenes köztársaság elnök október 14-ét jelölte meg a helyhatósági választások napjának, az SZDSZ július 14-ére javasolja a népszavazás kitűzését. Sajátos színt jelentett az alkotmánymódosítás tervezetével kapcsolatos vitában Oláh Sándor (FKgP) felszólalása. A kisgazdapárti képviselő frakciótársaival ellentétben nem a fiatal demokraták képviselőivel polemizált. sőt • védelmébe vette a Fidesz vitában tanúsított magatartását. A címerkérdésben Inotai Ferenc (KDNP) népszavazást tartana szükségesnek. Megjegyezte: tapasztalatai szerint a „tömegek” inkább a koronás címert választanák. Ezzel ellentétben Szabó Miklós (SZDSZ) a Kossuth-címer mellett tette le a garast. Az alkotmánymódosítás feletti részletes vita kora délután fejeződött be. Az Országgyűlés határozatban nyilvánította ki, hogy a másfél napos vitában elhangzott javaslatokkal kapcsolatban nem kíván újabb bizottsági tárgyalást, így a napirend előadója Kónyáné Kutrucz Katalin (MDF) válaszolt az elhangzottakra. Kiemelte, hogy az elnökváillasztás módja és hatásköre között ösz- szefüggés van. Épp ezért a gyenge hatáskör, illetőleg a közvetlen választás révén szerzett erős legitimitás feszültségforrás lehet. Végezetül arról szólt, hogy több mint százezer aláírás esetén a Parlament nem mérlegelheti a népszavazás kiírását, mert erre törvény kötelezi. Ezt követően a képviselők egyenként szavaztak a mintegy félszáz módosító javaslatról, s közülük hozzávetőlegesen tizenötöt fogadtak el, a többit elvetették. Többször is nekifutott az Országgyűlés a címerről szóló, két változatban előterjesztett javaslat megszavazásának. Miután a képviselők elvetették az úgynevezett Kossuth-címerről szóló változatot, Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője kért szót, s emlékeztette képviselőtársait arra, amennyiben egyik változat sem kapja meg a szükséges szavazat- mennyiséget, úgy a jelenlegi címer marad érvényben. Orbán Viktor (Fidesz) kifogásolta ezt a felszólalást, mondván, hogy a politikai fair play szabályait sérti, ha valaki szavazás közben kér szót, s új érveket próbál felhozni. Kónya Imre személyes megtámadtatásnak érezte a Fidesz frakcióvezetőjének megjegyzését? s kijelentette, hogy pusztán gyakorlati okokból szólalt fel. Az elnöklő Szűrös Mátyás újbóli szavazást rendelt éli, ám Eörsi Mátyás közbeve- tőleg indítványozta, hogy ezúttal fordítsák meg a sorrendet. és elsőként a javaslat második változatára, az úgynevezett koronás kiscí- merré szavazzanak. Ugyancsak ő, még egyszer szót kért a vita során, s bejelentette, hogy a karzatról kapott információi szerint több képviselő hiányzó társa helyett is szavazott, így például Hámori Csaba (MSZP), a név szerint említett képviselő ezt tagadta, ám az elnök mindenkit felszólított, hogy csak a saját nevében szavazzon. Torgyán József (FKgP) nem érte be ennyivel, s kérte, hogy a számítógép segítségével is ellenőrizzék, vajon jogos volte a kifogás. Kovács László (MSZP) csatlakozott a követeléshez, annyival kiegészítve, hogy valamennyi üres képviselői helyen vizsgálják meg: szavazott-e ott illetéktelen. A hosszas polémia után végül újból megismételtette az elnök a címerre vonatkozó szavazást. A Kossuth- cimert 183-an elvetették, 127-en voltak mellette, 32-en pedig tartózkodtak a szavazástól. A koronás kiscímer mellett 254 képviselő voksolt, 53-an voltak ellene, 29-en pedig tartózkodtak. Az elnök megállapította, hogy mivel csak 66 százalékot ért el az igen szavazatok száma, így az a változat sem tekinthető elfogadottnak, vagyis továbbra is az eddigi címer marad a magyar állam jelképe. Az elnök Ugyanakkor hozzátette: a címer és a zászló kérdésétaz Országgyűlésnek ismét napirendjére kell tűznie, mivel az alkotmány szerint e témát törvényben kell szabályozni. Este hat óra után néhány perccel következett a határozathozatal. A megszavazott módosításokkal együtt, 280 igen, 34 ellenző szavazattal, 24 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot. Szűrös Mátyás, bejelentette, hogy a Parlament hétfőn folytatja munkáját. Tegnap délelőtt kezdték „megszállni” a tarhosi mezőgazdasági kollégiumot az ifjú vonósok. A mintegy 35 zeneiskolás és zeneművészeti szakközépiskolás hamar elhelyezkedett, hiszen sokan közülük ismerősök itt, nem először vesznek, részt az Ifjú Zenebarátok tarhosi vonószenekari táborán. Miközben folyamatosan jöttek a csomagokkal, hangszerekkel felpakolt gyerekek, az egyik szobában váltottunk néhány szót a tábor „veteránjával”, a 16 éves Pechan Szilviával, aki hatodik alkalommal van itt az idén Tarhoson. — Minden évben volt valami, ami feldobta a tábort — válaszolta, amikor megkérdeztük, melyik évben érezte magát a legjobban. — Nagyon jók szoktak lenni a programok: az operaparódia, a házikoncertek, a vetélkedők ... De nekem legemlékezetesebb az a tavalyi ■ hangverseny, amelyen én voltam a koncertmester. Bár még csak tegnap érkeztek meg a résztvevők, az elhelyezkedés, az ebéd után rögtön nekiültek próbálni. A tarhosi tábor „rendje Hazánk lerobbant szállítójármű-parkja minden bizonynyal igazi aranybányának tűnik minden olyan külföldi vállalkozás számára, amely valamilyen formában termékeivel meghosszabbíthatja a járművek hasznos élettartamát, takarékosabb üzemanyagfogyasztást tesz lehetővé, illetve mérsékli a már-már tragikus mértékű környezetszennyező-anyag kibocsátást. Valószínűleg ilyen motívumok vezérelték a Budapesti Alkotó Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársaságot is, amikor arra az elhatározásra jutott, hogy a dél-alföldi térségben a SLICK—50 motorkímélő adalékanyag mellett egy újabb változatra, a SLIszerint” délelőtt-délután két- két órát gyakorolnak, hogy a záróhangversenyen, amely június 27-én lesz a tarhosi zenepavilonban, 19 órakor, minden simán menjen. Műsorukon négy mű szerepel majd: Bach G-dúr zongora- verseny II., III., Haydn: 12 kis divertimento, Kocsár Miklós: Pozsonyi táncok, és Vivaldi: a-moll koncert két DER—2000 névre hallgató, hasonló profilú termékre keres vevőkört. Tegnap délelőtt a békéscsabai Körös Volánnal rendezett bemutatón magánvállalkozók, különböző szállítóvállalatok szakemberei ismerhették meg közelebbről e „csodatevő” készítményt. Mindenesetre a tájékoztatás alapján egy dolog csábító, nevezetesen, hogy a SLICK—50-es adalékanyagnál 40 százalékkal olcsóbb. Arra viszont egyelőre nincsenek hazai vizsgálati eredmények, illetve gyakorlati tapasztalatok, hogy mit hozhat eredményként az anyag alkalmazása. Horváth Károly. a Körös Volán létesítményi főmérnöke is megerősítette, hogy a gyakorlati hegedűre. Vezényel Gál Tamás. Munkájukban természetesen segítségükre lesz a tábor vezetője, Fejes Antal, valamint a művészvendégek: Devich Sándor, Bernadett Előd és Céderic Pescia. Első nap lévén, tegnap, a próba után szabadfoglalkozás és ismerkedési est volt a program ... eredmények hiánya miatt nem ugranak fejest a vízbe. Azonban elképzelhető, hogy egyikét 20-30 ezer kilométert már futott kocsinál, kísérleti célra, kipróbálják a SLIDER—2000-et. A kibocsátott káros kipufogógázok esetében körülbelül 7 százalékkal csökken a széndioxidmennyiség, míg állítólag a szénmomoxid akár feleződhet is. Bár mint a főmérnök utalt rá, ez még nem jelentseti a járművek Iteve- gőszennyezésének teljes meg-' oldását. A SLIDER—2000-et forgalmazó Alkotó Rt. számára a magyarországi nagyvállalati vevőkör hatalmas üzletet jelenthetne, de minden bizonnyal csak abban az esetben, ha a belföldi vizsgálatok, illetve a gyakorlati eredmények is kézzelfoghatóvá válnak. Hacsak nem történik csoda, aminek köszönhetően búcsút mondhatnánk lerobbant gépkocsiparkunknak, mert a magyar gazdaságnak ez jelentené az igazi üzletet. — rákóczl — Szavazott a távollevő Demény Pál Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának második napja sem múlt el kisebb botrány /léikül: jEörsi Mátyás (SZDSZ) az alkotmánymódosításról folyó szavazási procedúra közben felhívta az elnök figyelmét arra, hogy tolyan (szavazógép is működött, amelynél nem ült képviselő. Az elnök vizsgálatot rendelt el, amelynek alapján kiderült: a távollevő Demény Pál (MSZP) gépe is jelzett. Eszerint az első szavazás rögzítette, hogy a Kossuth-címerre igennel, a koronás kiscímerre nemmel szavazott. A vizsgálat ugyancsak kimutatta, «hogy a Demény Pál melletti széken helyet foglaló Hámori Csaba (MSZP) ugyanígy voksolt. Soltész István, az Országgyűlés főtitkára az MTI munkatársát arról tájékoztatta, hogy az ügyet a Házbizottság csütörtöki ülése megvitatja, s a Parlamentet a következő ülésen tájékoztatják a vizsgálatuk eredményéről. Futás a rögtönzött próba után (és nem elöl) Fotó: Gál Edit Raitunk mindenki segíteni akar Újabb „csodaszer” a magyar gépkocsiparknak Mitől döglik — a Ital? Törpeharcsa, vörösszárnyú keszeg, odébb egy dé- vér hasa fehérük, a víztől egy-két arasznyira, meg a nád közt felakadva. Ezek már biztosan nem szereznek örömet a pecásoknak, ugyanis elpusztultak. De nincs is horgász a parton, mert hamar híre ment, döglik a hal itt, Békés alatt a tápcsatornán, vagy ahogy a helybéliek nevezik: „a Kiskörösön”, a víztisztító mögött. Két kerékpáros közeledik, anya és fia, nézelődni jöttek. — Még tavaly is sokat kijártunk ide, szép hely, és pecázni is lehetett, az utóbbi időben végre már hal is volt a vízben, nyilván az új szivornya jóvoltából, amit odébb, a dánfoki tábornál építettek — sorolja Oláh Zoli. — Nem tudjuk, mi történt, de nagyon elszomorító. Az tavaly is előfordult, hogy „pipáltak” a halak, de ilyen fertőzés nem volt. Követjük a víz útját. A csatorna a Kettős-Körösbe torkollik. A gátról lenézve feltűnő a látvány: a folyóvízbe áramló csatornavíz sokkal sötétebb. De mi is történt, mitől döglik a hal a békési tápcsatornában, ahol éppen az utóbbi időben, az új szivornya átadása óta javult a vízminőség, s ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy végre a hálák is ismét megjelentek? A Körösvidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tegnapi gyorsinformációja szerint: „a Körkövizig illetékeseinek helyszíni vizsgálata megállapította, hogy az Élővíz-tápcsatorna Békés III. szivattyútelepének torkolati szakaszán — a vízfelszínen — körülbelül 4-5 mázsa vegyes haltetem látható ... Vizuálisan megállapítható volt, hogy az Élővíz-csatorna vize iszapfosz- lányos, tömegében setét, minimális oxigántartalmú, az Élővíz-tápcsatorna vízfelszínén intenzív fenékiszap- felúszások, míg a Dánfokéri csatorna torkolati szakasza normál vízminőségi állapotú. A halpusztulás okának kivizsgálását a Körkövizig szakemberei végzik.” Részletesebb információt kértünk és kaptunk *dr. Go- da Pétertől, a Körkövizig igazgatójától. — Mi lehet az oka, hogy a tápcsatorna vize sötét, zavaros, egyszóval valami baja van, aminek nyilvánvaló jele a halpusztulás is? — kérdeztük. — Azért ilyen ez a víz, mert Gyulán a duzzasztót csak téli üzemmódban tudjuk most üzemeltetni, miután a romániai területről érkező kisebb árhullám miatt a gyulai tűsgátat nem lehet használni. így viszont csak feleannyi víz érkezik az Élővíz-csatornába, és míg ez leérkezik Békésre, nagyban keveredik a szennyvízzel. Rontja a helyzetet, hogy az Élővíz-csatornán, Békéscsaba és Békés között kotrás történik, és ez felkavarja a fenékiszapot. További, kedvezőtlen körülmény, hogy a békéscsabai tisztítótelep a tapasztalatunk szerint, most nagyobb mennyiségű szennyvizet bocsát ki, és ez is terheli az Élővíz-csatornát. Mindezek együttesen okozzák a jelenlegi vízminőségromlást. — S ezt a vizet a Kettős- Körösbe kell engedni? Nem történhet nagyobb baj, nevezetesen, hogy a folyóvizet is megfertőzi? — A tápcsatornából a vizet muszály továbbengedni, mert ha nem, akkor elér egy bizonyos szintet, és belvizet, elöntéseket okozhat, elsősorban Békés térségében. Tározó nincs, tehát nincs más megoldás. Sajnos, a Fehér-Körösön a határon túlról érkező víz minősége — ami már eleve meghatározó — nem tőlünk függ, és • még mindig érkeznek kisebb hullámok, valószínűleg a román területen, megnyitott tározók vizét hozza a folyó. Az egész Körös-rendszer tragédiája, hogy kevés a tiszta hígítóvizünk, nagy a vízhasználat, s emiatt nem lehet mindig tartani a megfelelő vízminőséget. — Most mit lehet tenni? — Csak azt, hogy vissza kell állítani a nyári vízforgalmi rendet, amire az említett árhullámok miatt kényszerültünk. T. I. Maratoni ülést tartott a megyei tanács vb (Folytatás az 1. oldalról) ről is. Arról, hogy íme egy beváltnak tűnő képzési forma, ám még mindig kidolgozatlan (III. és IV. osztályos) tantervekkel. Az oktatási, közművelődési és sportkérdések után — mint azt a tudósítás elején említettük — számos, főként a megyei tanács kiadósait érintő anyagi kérdésekben kellett döntenie a végrehajtó bizottságnak. S minthogy „üres kasszából nincs mit osztani” — ahogy az ülést vezető Szilágyi Menyhért, a megyei tanács általános tanácselnökhelyettese mondta —. így csak a legfontosabb, vagy legégetőbb dolgokban szavazták meg az anyagi támogatást. A hosszúra nyúlt vb-ülés végefelé a megyei tanács által alapított díjak odaítéléséről (a Békés Megyéért díj kivételével — ahol kemény vita alakult ki) is szavaztak a vb-tagok. M. M. Legalább imitáljuk a versenyt! (Folytatás az 1. oldalról) Mindebből egyértelműen következik, hogy a résztvevő Békés megyei vállalatok, illetve a kereskedő cégek, valamint a magánvállalkozók azok, akik kockáztatnak, jóllehet ennek mértékét aligha mérlegelték előzetesen. ök azok, akiknek mindenáron forgalmat kell lebonyolítani ahhoz, hogy legalább pénzüknél maradjanak. Persze túlszabályozott gazdaságunkban az is járható út, hogy mindezt a kiadóst felszámolhatják reklámköltségként. S akkor már részükről $incs sok kockázat, legfeljebb olyan reklámcélra használták fel pénzüket, amelynek eredményessége igencsak megkérdőjelezhető. Mi ez, ha nem versenyimi- tálás igazi verseny helyett? És úgy tűnik, sajnos, még az a nem titkolt szándék sem valósul meg, hogy a rendkívül- erős román kis- határ menti turistakereskedők már-már tarthatatlannak látszó belvárosi kirakodó vásárát esetleg a rendezvénynek köszönhetően ki lehessen csalogatni a város szélére. — rákóczi — Milyen szép a Kiskörös-part, és milyen szomorú a sok haltetem arrafelé Fotó: Fazekas Ferenc