Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-16 / 140. szám

1990. június 16., szombat TALLÓZÓ 'kÖRÖSTÁJ Az a száz nap Pető Iván (SZDSZ) mondja ... — Az ellenzék ígéretet tett ugyan arra, hogy ebben a száz napban nem zavarja a kormány működőképessé- gát, a legnagyobb gondot azonban egyelőre az okozza, hogy a kormány nem nagyon adja tanújelét ennek a mű­ködőképességnek — móndja Pető Iván, a szabad demok­raták parlamenti frakciójá­nak helyettes vezetője. — Vállaltuk tehát, hogy de­monstratív alapon nem in­tézünk támadást a kormány ellen, és a lehetőségekhez képest visszafogottan bírá­lunk, hiszen a cél nem a kormány mindenáron való lejáratása. Üdvös és célsze­rű lenne, ha a kormányzó pártok képviselői is hasonló módon viselkednének. Egy­előre azonban úgy tűnik, mintha e pártok közt, de magukban a pártokban sem lenne teljes az egyetértés. Megdöbbentő példája volt ennek a fejetlenségnek, ami­kor a kormányprogram is­mertetése után a kormányzó pártok képviselői kérdéseket tettek fel saját minisztereik­nek. Abszurd helyzet. Az a képviselő ugyanis, aki az ülés során kérdést intéz vagy interpellál egy minisz­terhez, az csak ellenzéki le­het. Ennyi ügyetlenség és tátovaság láttán úgy vélem, nehéz egy frakciót türelem­re inteni, miközben a hely­zet egyre romlik. Két hónap telt eí a választások máso­dik fordulója óta, s a győz­tesek számára aligha szol­gálhatott meglepetéssel a hír: idővel kormányozniuk kell. Ennek ellenére egy se­reg közigazgatási államtit­kár kinevezése késik, még csak most készül a végleges kormányprogram, a parla­menti működési rend hiánya miatt pedig az Országgyűlés múlt heti ülése már-már kaotikus állapotokat muta­tott. Elégedetlenkednek a képviselők, hiszen akadt olyan munkanap, amikor több volt a szünet, mint az érdemi munka. Ilyen szer­vezetlenség láttán azt kell mondanom, hiába ígértünk száznapi türelmet, ha ez így folytatódik, ígéretünket na­gyon nehéz lesz betartani. — Egyesek úgy fogalmaz­nak: kapkod a kormány, ön szerint? — Jó példa erre az önkor­mányzati törvény, aminek szövegét a képviselők közül még senki sem látta, de amelynek elfogadását roham­munkában akarják keresz­tülvinni. A belügyi államtit­kár — a siettetés mellett ér­velve — egyik nyilatkozatá­ban úgy fogalmazott: „Mon­datokon és szavakon nem ér­demes vitatkozni”. Hát ak­kor miért vagyunk itt, ha nem azért, hogy a részlete­ken vitázzunk? Miközben te­hát az egyik oldalon a této- vaság és bizonytalanság ta­pasztalható, addig a mási­kon türelmetlenség és kap­kodás. Ez pedig képtelenség, különösen abban a közhan­gulatban, ami a Parlamen­tet a múlt héten jellemezte. 'Az ellenzék türelme tehát mindenképp kijár a kor­mánynak, ám ez a türelem véges. Remélem, pár héten belül kiderül, képes-e túl­lépni ezeken a gondokon a kormány vagy sem ... (Ber- kó Pál; Magyarország) Környezetvédelem A miniszter tervei „Számítok a sajtóra” ... Aligha tőlem hallja először: igen nehéz fába vágta a fejszéjét. Környeze­tünk állapota katasztrofális. Nem akarnám véletlenül sem megkérdőjelezni a tárca fontosságát, de nem érne-e többet, ha valamennyi tár­ca — az oktatástól az iparig — környezetvédelmi tárcává lenne a saját szemléletének alakításában? (Aki válaszol: Keresztes K. Sándor környezetvédelmi mi­niszter — a szerk.): — A múltkor a parlamen­ti bizottság előtt elmond­tam: azt szeretném elérni, hogy minden minisztérium­ban legalább egy környezet­védelmi ügyekkel megbízott szakember legyen, sőt he­lyenként akár csoport, vagy osztály létrehozása is indo­kolt lenne. A Környezetvé­delmi Minisztériumnak len­ne a feladata, hogy belőlük létrehozzon egy konzultatív tanácsot, amely garantálná, hogy a környezetvédelem ügye valóban jelen legyen a kormány egész munkájában. De hát ez is kevés. A kör­nyezetvédelem akkor lehet az egész társadalom ügye, ha nagy nyilvánosságot kap. Nem a kötelező udvariasság mondatja velem: számítok a sajtóra. Szeretném bevonni a munkába az alternatív környezetvédelmi mozgalma­kat is. Segíthetnének a dön­tések előkészítésében, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megszűnjön végre a környezetvédelmi kormány- politika körül a bizalmatlan­ság. (Fejér Gyula; Népsza­badság) BREWER GYÖRGY rajza SUMMA SUMMÁRUM (évzáróra.- Otthon, b... nieg, egész évben azt hitték, b... meg. hogy az iskola nevel, az iskolában meg b... meg, azt hitték, hogy odahaza nevelnek...! ^ (A Képes 7-ből) Agyérbetegség Nagyobb esély - a halálra Pedig... ... Annak a magyar pa­rasztembernek, aki egy kis létszámú faluban él, csak­nem 120 százalékkal — az európai átlaghoz képest pe­dig már csaknem 160 száza­lékkal — nagyobb az esélye az agyérbetegség okozta ha­lálra, mint egy budapesti férfinak. Bármely 1000-3000 lelket számláló magyar fa­luban közel ötször annyi esélye van az ottlakónak ar­ra, hogy agyérbetegségben haljon meg, mint bárkinek, valahol az Egyesült Álla­mokban. Ebben a néhány számban, mint cseppben a tenger, minden benne van: az is, hogy a magyar paraszt- ember valószínűleg kevésbé törődik az egészségével, mint egy amerikai farmer, de az is, hogy itt esetleg nem olyan korszerű a terápia, mint az Egyesült Államok­ban. Itt baj van a telefon­nal, a mentő agyonráz a rossz úton, és feltehetőleg a területileg illetékes kórház­ra is ráférne a korszerűsí­tés. Melyiket nézzem? ... (Lakatos Ferenc karikatúrája) (Vas Népe) Az amerikainak legalább két, de az is lehet, hogy már három évtizede mond­ják : rendszeresen méresse vérnyomását. Olyan gyakor­lottan bánnak a vérnyomás- mérővel, mint a hőmérővel. A magyar parasztember le­het, hogy soha nem fordult meg az orvosi rendelőben, és orvos csak akkor látta, ami­kor már szél érte. Szaknyel­ven ezt úgy mondják: az egyik társadalomban elter­jedt az a felismerés, misze­rint az idült, nem fertőző betegségek megelőzhetők, il­letve progressziójuk lassít­ható, a másikban meg nem. A legutóbbi három évtized­ben a kelet-európai orszá­gokat kivéve minden fejlett egészségi kultúrájú ipari or­szágban rendkívül nagy mértékben csökkent az agy­érbetegség okozta mortali­tás: az Egyesült Államokban például 79 százalékkal. Ma­gyarországon lényegében azonos időszakban valame­lyest még emelkedett is ... (Józan Péter; Heti Világgaz­daság) Szeged szélén Autós bevásárlóközpont Szegeden építik fel a KGST-országok első autós bevásárlóközpontját — ez a döntés született mintegy nyolc hónapi vajúdás után. a Tisza-parti város tanácsi testületének ülésén. A ver­sengést egy izraeli céggel szemben az NSZK-beli ASKO Deutsche Kaufhaus— AG, részvénytársaság nyer­te el javaslatával, amely szerint a bevásárlóközpon­tot az M5-ÖS autópálya mel­lett, azaz Szeged peremte­rületén építenék fel, s már 1991. végén átadnák rendel­tetésének. A több, mint 14 hektárnyi területen építendő, mintegy 40 ezer négyzetméternyi alapterületű bevásárlóköz­pontban elsősorban nyugat- elurópai cégek termékei, mindenekelőtt pedig az NSZK-ból importált áruk lennének kaphatók. Egye­lőre forintért, később azonban valamennyi nyuga­ti devizáért. Bár Szeged át­menőforgalmának többsége jugoszláv és román turis­tákból áll, a dinár és a lej ebben az üzletközpontban az előzetes tervek szerint nem számítana fizetőeszköz­nek. A bevásárlóközpontban élelmiszerek, ruhaneműk, könyvek és hanglemezek, elektronikái cikkek egya­ránt kaphatók lennének. Az NSZK-beli cég mintegy 1600-1800 gépkocsi parkolá­sára alkalmas területet ter­vezett. Az előzetes elképze­lések szerint, az üzletház­hoz filmszínházakat, étter­meket, esetleg szállodákat is csatolnának. A nyugat-eu­rópai mértékkel is bízvást mérhető \ bevásárlóközpon­tot várhatóan 1991. végén adják át rendeltetésének, bár a földtulájdonnai kap­csolatban gondok merültek fel, ezért kellett létrehozni korlátolt felelősségű társa­ságot. Mivel az áruházban mint­egy 2500 eladót foglalkoztat­nának. a szegedi boltok és áruházak szakemberellátása rövidebb-hosszabb időre bi­zonytalanná válhat. A vá­ros tanácsa ezért a munka­erő-utánpótlás biztosítására a kereskedelmi szakközép­iskolai hálózat bővítését ter­vezi, és lehetőséget szeretne adni számos munkanélküli­nek is arra, hogy esti vagy levelező tanfolyamokon sa­játíthassa el a kereskedői szakmát, (lengyel; Magyar Hírlap) Divat a durvaság? ... Manapság pedig mintha sikk lenne a durvaság. Ho­vatovább ez tömegjelenség. Társadalomtudósok, pszicholó­gusok kutatják mélyebb okait. Persze az ő tudományuk nélkül is mindenki érzi a bőrén: nehéz időket élünk, sok a fenyegetés körülöttünk, szegény az ország. Ez sok min­dent megmagyaráz, de felmentést nem ad. Mert akármi­lyen precíz, tudományos terminológiával körülírt társa­dalmi törvényszerűség modelljeként üvölt is gyermekével egy anya, gázol bele mások lelkivilágába a nemtörődöm ügyintéző, lép át felező- és értelmi határvonalat a szá­guldozó autós, egy biztos: nem kötelező együtt úszni az árral. Valóban nehéz időket élünk. Már csak azért is, mert most mindenki maga dönti el, hogy szöges bakancsban csörtet vagy félcipőben igyekszik az Európába vezető úton. Ha netán tényleg odaérünk, talán nem mindegy, miben. kérünk bebocsáttatást. (Hahp Péter; Képes 7) Megy a pisztoly vándorútra A barátnő természetben fizetett Az utas fizetett, tisztesség­gel adott borravalót is, az­tán kiszállt a kocsiból. A magántaxis besorolt a forga­lomba, s azt fontolgatta, hol szerezzen újabb vendéget, drosztba álljon vagy inkább forgalmasabb útszakaszt ke­ressen. A piros lámpánál meg kellett állnia, de közben hátranézett, mert sávot akart váltani. Ekkor pillantotta meg a hátsó ülésen a pisz­tolyt. Azt hitte, rosszul lát. Cikáztak agyában a gondo­latok. Hogy kerülhetett oda az a fegyver? Ki tehette oda? És miért? Netán az iménti utas? Esetleg kény­szeríteni akarta, elvenni a pénzét, csak megzavarta va­lami? Ezért távozott olyan kurtán-furcsán, hirtelen, kö­szönés nélkül? A taxis nem keresett to­vább utast, hanem a XI. ke­rületi rendőrkapitányságra hajtott, hogy átadja a hátsó ülésen talált fegyvert. Az ügyeletes tiszt felvette a jegyzőkönyvet, közben meg­kérdezte : — Tudja, hogy ez az „ágyú” csőre volt töltve? A taxis elsápadt, tagadó- lag rázta a fejét. Megkezdték a nyomozást, kié lehetett a fegyver, s egy­általán hogyan kerülhetett az a taxiba. A gyártási szám alapján az derült ki a nyil­vántartásból, hogy a pisztoly H. Zoltán nyugalmazott törzszászlós tulajdona. Ö azonban azt mondta az ügy­ben eljáró rendőrtisztnek, hogy a fegyver már régen nincs a birtokában, mert el­adta egy B. László nevű fér­finak. De amikor azt is megkérdezték H.-tól, hogy mennyiért és miért adta el a fegyvert, igencsak furcsa dolgok derültek ki. A nyug­díjas katona ugyanis tízezer forintot kért a fegyverért. B. ennyiért is megvette volna a pisztolyt, állította vi­szont, hogy pénze nincs, s ezért másfajta ajánlatot tett, amelyből végül is üzlet ke­rekedett. Tízezer forint he­lyett B. úr barátnője testé­vel fizetett, méghozzá úgy, hogy a nőnek tíz napon ke­resztül .minden éjszakát H. ágyában kellett töltenie. Annak rendje és módja szerint megkezdődött a tör­lesztés, három nap után azonban női biológiai prob­lémák adódtak. De miután H. ragaszkodott a pontos fi­zetéshez, így a kritikus na­pokon beszállt a törlesztés­be B. élettársának egy Zsu­zsa nevű barátnője is. Há­rom nap után már az erede­ti alku szerint folytatódha­tott a természetbeni jutta­tás. A tíz nap elteltével végre megkapta B. a pisztolyt, a rendőrségen tett vallomása szerint azonban nem hasz­nálta semmire, mert azon nyomban továbbadta egy Lajos nevű barátjának. Ä feltételezések szerint — ha egyáltalán létezik ez a La­jos — ő hagyta vagy felej­tette a taxiban a pisztolyt, A különös „fegyvertörténet­nek” természetesen még nincs vége, azt a bizonyos La jost és a Zsuzsa nevű ba­rátnőt ugyanis még körözi a rendőrség, a törvény jelen­legi állása szerint lőfegyver­rel való visszaélés és üzlet­szerű kéjelgés gyanúja me­rült fel ellenük. H. és B. el­len is eljárás van folyamat­ban, mégpedig lőfegyverrel való visszaélés és üzletszerű kéjelgésre való rábírás mi­att. Nincs kizárva persze, hogy lesznek még meglepetések ebben a különös ügyben. Ku­tatják ugyanis, hogy nem követtek-e el valamilyen bűncselekményt a pisztol­lyal. (H; Határőr Magazin) — Koronázáskor mindig kiengedik a Bicska Maxikat.. .1 (Brenner Györjy raja) (A Magyar Ncmzet-bül) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom