Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-30 / 125. szám
1990. május 30., szerda II mezőgazdasági pályázat győztese Jól sikerült a verseny, és sikerült a matek is Nemrég levelet hozott a posta szerkesztőségünkbe. A Hazánk mezőgazdasága diákszemmel ’90 című pályázat eredménylistája volt benne. Ezt a vetélkedőt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum írja ki általános és középiskolások számára, összesen 3881 pályamű érkezett be, ezek között volt dolgozat, rajz, textilmunka, kisplasztika is. A díjazottak hosszú listáját böngészve több. Békés megyei versenyző, iskola nevét is olvashattuk. Közülük való Kovács Kornél, aki a békési Fehér Lajos Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet másodikos tanulója. Első díjat nyert a Régi parkok, kastélykertek környékünkön elnevezésű kategóriában. Amikor felkerestük az iskolában, hogy megismerkedjünk vele, még hátra volt néhány perc az órából. így először felkészítő tanárával, Lennert Józseffel váltottunk néhány szót. Bács Ferenc színei és évei — Kornél teljesen önállóan végezte ezt a munkát — mondta. — Az én szerepem annyi volt, hogy az elején megadtam a szempontokat és utána néha konzultáltunk. Egyébként a felhívásra több tanulónk is jelentkezett. de Kornél volt az egyetlen, aki ezt még az idén végig is csinálta ... Kicsöngetés után rögtön bejött a győztes, hóna alatt a „nagy művel”. Nem néz ki olyan magolás, stréber típusnak: a témának azonban értője és tudója, ez rögtön ki is derült: — Dolgozatom címe: A pósteleki kastélypark régen és ma. Püski László kertésztechnikus elmondása alapján leírtam, milyen volt a park régen, hányféle növény volt benne, illetve azt, hogyan néz ki most. Mutatott régi fényképeket, itt van róluk a másolat. összehasonlításul készítettünk néhány felvételt a park mai állapotáról is. — Miért pont Póstelek? — Én csabai vagyok. Kiskoromban sokat játszottunk a kastélyban, a parkban. Mindig is érdekelt a története. Amíg a dolgozatnál1, Pós- teleknél maradt beszélgetésünk témája, gördülékenyen folyt a társalgás. Magáról azonban már kicsit nehezebben nyilatkozott az elsődíjas. Édesanyjával! él. aki nagyon sokat segített neki ebben a munkában is. Sok minden érdekli,, sok mindennel foglalkozik a tanuláson kívül. Van egy mókusa és tengeriállát-gyűjteménye, ezenkívül repülőmodell'eket is csinál. — És a tanulás? — tértem rá a diákok számára oly kínos kérdésre. — Az az igazság, hogy én csak azt tudom megtanulni, ami érdeked, úgyhogy nem is vagyok valami jó tanuló. — Amikor megérkeztünk, azt mondták itt a tanáriban, hogy éppen most felelsz matematikából1. — Igen, feleltem ... — Hányas lett, ha szabad kérdeznem? — Hát..., a jobb jegyért feléltem. — Azért ne hagyjuk kétségek között az olvasókat, legalább annyit árulj el, hogy sikerült-e. megkapni azt a bizonyos jobb jegyet? — Igen. — Gratulálok! Ehhez is, és az országos versenyen elért első helyezéshez is. K. K. Fotó: Gál Edit Bács Ferenc január óta járja az országot, Színek és évek című műsorával. Jelenleg a hatvanegynéhányadik előadásnál tartanak a tervezett százból. — Ez életem első önálló estje — mondta róla. — Szentirmai Ákos barátom beszélt rá, aki a sanzonok szerzője és a kísérőm is. Én meg engedve ennek a rábeszélésnek, összegyűjtöttem a színeket, amelyek az éveim során jelentettek nekem valamit. Nem volt könnyű dolog, mert lehet, hogy ami nekem fontos, az másnak nem jelent semmit. S hogy mik ezek az évek során felgyülemlett színek? A műsor első felében erdélyi alkotók műveit hallhatták az érdeklődők. Tamási Áron Sóvidéki társasjátéka, Farkas Árpád Nagyapám sírjánál című verse hangzott el többek között. A művész elénekelte az ősrégi erdélyi himnuszt is. A komor hangulatú költemények keltette hatást Szenti rmai Ákos kedves, szomorkás dalai oldották. Mi más lehetett volna a következő szín az erdélyi szülőföld után, mint a szerelem, illetve a hivatás, az anyanyelv. De sajátos árnyalatként tűnt fel Örkény István, Bárány Tamás egy- egy műve is. A 60 perces műsor alatt a legkönnyedebb kategóriák képviselői is előkerültek : nevezetesen néhány székely viccet is hallhattunk. Valóban, műfajában és hangulatában olyan volt ez Színek és évek Békéscsabán, a konzervgyár nyugdíjasklubjában _ Fotó: Fazekas Ferenc az este, mint egy színekkel teli paletta: volt közötte ko- morabb, vidámabb, könnyedebb és szomorú szín, ahogy ez már előfordul az életben ... * k. k. Kultúrmorzsák Mindig éri meglepetés az embert! Még tévénézés közben is. Alig kezdődött meg a vasárnapi műveltségi vetélkedő — a gyenge és kifejezetten isikolásműsor —, amikor a valóban nagy műveltségű játékvezető gyereket mondott oly szövegkörnyezetben, amelyben csak a gyermek illett volna. Még ki sem hevertem a pongyola beszéd miatti meghökkenést, jött a többi. Alig egy óra alatt más műsorban két profi tévéstől — az egyik bemondó volt — gyereknapról hallottam. Csak a Hét egyik riportjában megszólaló egyszerű állampolgár szólt így: egy ideje már a gyermekeinket ... Az egész mintegy másfél óra alatt zajlott le, s ha ezt az időt a magyar beszéd műveltségi vetélkedőjének tekintem, 3:1 arányban bukott meg a televízió. Az, amelynek a szavát egyszerre milliók hallják, s így példaértékű. Ha a rossz példa folytatódik, megérjük még, hogy valaki: kiment a fődre és ott jól kidógozta magát. S nem egy népszínműben mondják. Más. Lopják az újságot. Ez nem rémhír, hanem valóság. A saját lépcsőházunkban történt meg egy hét alatt háromszor. Velünk. Először azt hittem, hogy az újságos elfelejtette bedobni a Magyar Nemzetet, s reklamáltam, ö állította az ellenkezőjét, de azért másnap pótolta a hiányt, ám megjegyezte: másutt is lopják az újságot. Kifogásnak vettük, de menten megváltozott a véleményünk, amikor folytatása következett. Kis ügy? Netán örüljünk a szellemi érdeklődésnek, mely oly nagy, hogy az újságlopásig terjed? Sajnos az ember a saját dolgában nem tud ily nemesen gondolkozni. Eszi a méreg, lesi az újságost, hogy mentse a menthetőt. De hát ez sem megoldás hosszú távon. A kis ördög arra bujtogat, nem lenne rossz kilesni a tolvajt — erre viszont kinek van energiája? V. M. A megújult magyar sajtó Romániában A decemberi román forradalom első napjainak kinyilatkozásai után rövidesen kiderült, hogy a fordulat nem mindenben felelt meg a várakozásoknak. A pártállami struktúra megsemmisítésének dacára egyre nyilvánvalóbb átmentési folyamat készülődik. A szinte katonai módon ellenőrzött sajtónyilvánosság felszabadulásával az építő szándék helyett elemi erővel bukkantak felszínre az eddig elfojtott indulatok. A figyelmes olvasó már januárban felfigyelhetett arra, hogy a glasznoszty valóságos sajtóháborúval kezdődik. Végeérhetetlen viták kezdődtek a magyar oktatás, közművelődés, hagyományápolás kérdései körül. A tények ismertek, a végállomás Marosvásárhely volt, ha egyáltalán lezártaknak tekinthetünk itt valamit. Nos, ilyen légkörben kezdett új életet a romániai magyar sajtó, vádaskodások kereszttüzében, szinte mindvégig védekező állásban. Vitakultúrából, sajtóerkölcsből, emberi méltóságból derekasan vizsgáztak írástudóink. A teljesség igénye nélkül1 vessünk most pillantást a romániai magyar sajtó négy hónapos átalakulására. A legnagyobb nyereség kétségkívül a tilalomfák lehullása, a tárgyilagosság érvényre jutása, a kötetlenség, a személyes hangvétel tiszteletben tartása. Példa nélküli újságolvasói szokások terjednek: nem az apróhirdetéssel, hanem a vezércikkéi kezdeni; elolvasni az utolsó betűig; no és persze sorba állni az újságokért, egy öl újságot megvenni és hazavinni; román újságokat is olvasni a másik fél álláspontját megismerendő. Az igazság kimondása, a köznapi gondok ködösítés nélküli kiteregetése, a nyílt vita az, ami a legnagyobb vívmánynak tekinthető. Az átmenet szinte varázsütésre történt meg. december 22-én már új címmel, új tartalommal jelentek meg a napilapok, kiesés sehol sem volt. Helyenként csendesen haza- küldték vagy visszaminősítették a kompromittált szerkesztőket, jó ideig minden hierarchia nélkül szerveződtek újjá a csapatok. Visszajöttek a fegyelmi úton elbocsátottak, végre fiatal! munkatársak is csatlakozhattak a mesterségesen elöregített szerkesztőgárdákhoz. Áprilistól kezdve pedig már a terjedelem bővítése, a szerkesztési koncepció megújítása is lassan napirendre került. A vidéki kisvárosokban tettre kész fiatal! értelmiségiek vártak a megszólalásra. Eddig szabadegyetemeken, az iskolai közművelődésben, tanulmánygyűjteményekben értékesítették műveltségüket, és tartották magukban a lelket. Az új évi sajtórobbanás aztán őket is állandó munkához juttatta. Napi- vagy hetilap jelenik meg már Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Dé- sen, Déván, Zllahon. Szalon- tán. Ugye. milyen furcsa, hogy Ady iskolája, vagy Arany János szülővárosa már csaknem ötven éve nem ismerte a helyben írott és nyomtatott szót? Ugyancsak a vidék, főleg Csíkszereda volt a kezdeményező az eddig hiányzó magyar nyelvű sportújság illetve vicclap kiadása dolgában. Ez részben elmondható az ifjúsági sajtó megújulása tekintetében is, hiszen az eddig monopolhelyzetet élvező volit Ifjúmunkás (Fiatal Fórum) mellett a Ma- disz megyei lapokat indított (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Csíkszereda). De megjelenik már két egyházi hetilap is, a református Harangszó Nagyváradon, és a katolikus Keresztény Szó Kolozsváron. A tiszta beszéd. Erdélyben a magyar szó már önmagában minőséget jelent. A megújult és új kiadványok érdemeinek kisebbítése nélkül idekívánkozik azonban néhány kiugró teljesítmény, ami időnként élményszerűvé emelte az újságolvasást. A Helikon (volt Utunk) és a Korunk beköszöntő s azt követő számai felemelő érzéssel tölthették el az olvasót; letiltott és elfektetett kéziratok kerültek napvilágra, ami egyébként, más vonatkozásban ugyan, de a Kriterion könyvkiadónál is folyamatban van. Az új orgánumok közül messze kiemelkedik a nagyváradi Kelet—Nyugat (Irodalmi — művészeti — közéleti hetilap), valamint a sepsiszentgyörgyi Európai Idő (Független hetilap). Értékítéletet még nem mondhatunk róla, de minden bizonnyal igen jelentős pályafutásnak néz elébe az ugyancsak Sepsá- szentgyörgyön megjelenő Csángó Újság is. E kisebb sajtóforradalom igazi meglepetése azonban a korábban alig olvasott szakszervezeti orgánum utóda, a Valóság, amely a legrugalmasabban alkalmazkodott az idők szavához. Képeslapja továbbra is csak kettő van az erdélyi magyarságnak: Sütő András lapja, az Erdélyi Figyelő (a volt Űj Élet), valamint a kolozsvári Családi Tükör (a volt Dolgozó Nő). Ezek korábban is igen népszerűek voltaic. Talán nem elhamarkodottság kijelenteni, hogy a politizáló újságok túlsúlyát nem ártana kiegyenlíteni egy szellősebb, életszerűbb és pihentetőbb képes sajtóval. Ez utóbbi megjegyzésre kézenfekvő megoldás lenne a magyarországi képes magazinok forgalmazása. Ám egy ilyen kísérletnek óhatatlanul szembe kellene néznie a román hivatalosság és a román közönség ellenállásával. A marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos vádaskodások, a Könyvet Romániának-akcióval járó támadások előre megszabták egy újabb kezdeményezés román visszhangját. A bevezető sorokra visszatérve. a romániai sajtóviszonyok közepette a magyar újságíró-társadalomnak sikerült emelt fővel felvenni a harcot bármely kérdésben, bárminő politikai manipu- láltság árnyéka nélkül. Ami a román sajtóról ugyanazon események tükrében korántsem mondható el. És még valamit. A román tömegtájékoztatás maga mellett tudhatja a közismerten manipulált Rompres hírügynökséget, miközben a magyar újságírók csak széttárják karjukat az újabb és újabb torzítások kapcsán. És ez még nem minden. A bármikor bekövetkoehető papírhiány, esetleg nyomdai kapacitások elégtelensége ki mást sújthatna, mint a mindenkori kisebbséget. Komáromi Béla Szemtől szemben Fotö: kovács Erzsébet
