Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
1990. május 2., szerda o Felszabadult majális a századik májusi ünnepen Övé lett a Mitsubishi! Talán tízezer ember is szorongott a békéscsabai sport- csarnok előtti téren, hogy a Colors-Coop Kft. tombola- sorsolását lesse, iKié lesz a japán csodakocsi és a többi nagy értékű nyeremény? Kovács Kati, a népszerű táncdalénekes húzta a számot és a szerencse kovácsa lett Góg György orosházi teherfuvarozónak: — Szerettünk volna egy jó napot a családdal, a barátokkal, ezért átjöttünk Csabára. Reggel az asszony húzta ezt a nyertes sorsjegyet, a másik kettőt a lányaim választották. El se hiszem, szinte szédülök az örömtől. Végre kicsit egyenesbe jövünk. Mindenünkért, amink van, csudára megdolgoztunk. Egy évig Irakban dolgoztam egy építési vállalkozásnál, így tudtam hazahozni egy Volkswagen Passatot. A teherautót részletre vettük és az üzlet még nem indult be igazán. Orosházáról kiköltöztünk IGyopátosra egy kétszobás házba, most építjük a garázsunkat. A feleségem ebéd után nem jött vissza. Bedolgozó az orosházi háziiparnál. Holnapra le kell adni a megrendelt kézimunkát. Majd csodálkozik, ha hazamegyünk: Anyukám arany kezed van! (Folytatás az 1. oldalról) Aztán kezdődött az előadás. Hevesi Imre konferanszié egy viccel kezdte: „Tudjátok, miért tűntek el a Ceausescu-viccék? Azért, mert lelőtték a poént!” Óriási tapsot kapott, aztán a pódium a szereplőké lett. Volt ott minden. Életkép és táncdal, karate, paródia és gépember, egyéni és csoportos bemutató. Az elmúlt évben a 611-es szakmunkásképző tanulói nyerték a Kukát. A mostani győztes „csapat” a Hanarveknyési Cam- pany alkalmi közösség. Hurtyák Róbertét a színpadról kértem pár szóra, mutassa be a társaságot. — Három éve játszunk. Azóta szeretnénk megnyerni a Kukát. Csakhogy idáig mindig azok kapták, akik a Vörös Zászló Érdemrend tulajdonosai voltak. Végre a miénk, azt hiszem, megérdemelten. * * * A békéscsabai ünnepi programban a városi diák- szövetség és a városi Demisz április 30-ra 14—22 óráig a meglepetések napját ígérte a Korzó téren. Balázs Pétemé három csemetéjével sétált a ragyogó napsütésben: — Az volt a meglepetés, hogy nem volt meglepetés — mondta nevetve. — Ettől függetlenül jól éreztük magunkat. Jó a zene, jó az idő, kell-e még más? Egy kis kocsin árválkodott még nyolc-tíz berliner fánk. Hrabovszki László árulta. — Mennyit sikerült eddig eladnia? — Száznegyvenet, százötvenet? Nem voltak annyian, mint amennyire számítottunk. Igaz, van még idő. |Este nyolcig biztos itt leszünk ... Baji Lajossal, a városi Demisz elnökével a tömegben találkoztam. — Mondja csak, mi lenne a mai nap meglepetése? — Tudja, hogy évtizedekig ez az este a fáklyás meneté volt. Elég belőle, mást akartunk. Ügy tudom, rajtunk kívül a mai napra szabadtéri programot senki sem szervezett. Így (is) tudtára akartuk adni hát mindenkinek, hogy élünk, létezünk és szervezünk például ilyen programokat, mint ez a mai. Ügy nézem, voltak vagy 1500-1800-an. És este 10-ig non stop programunk volt. A pódiumon a Dr. Beat együttes, Pestről érkezett és az elmúlt öt év slágereit játszotta. Előttük népzene, és regtime szólt. Utánuk a Sasa Cubana zenekara latin- amerikai dalokkal szórakoztatta a közönséget. * * * A szakszervezetek városi szövetsége a Korzó téren felállított színpadról. szólította az embereket szolidaritási gyűlésre. Tábor Antal, a szövetség városi titkára rövid, ámde kemény hangvételű beszédében szólt arról, hogy a rendszerváltás korszakában teljesen új helyzetbe kerültek a- bérből és fizetésből élők. „Meg tud élni a nyolcórás munkájának jövedelméből? önt is becsapták a 3x8-cal? Családjában szociális feszültségek vannak?” — kérdezte a szakszervezeti vezető, majd olyan gazdaságpolitikát követelt a mozgalom nevében, amely törődik a dolgozókkal. „Május elseje nem lehet politika- mentes — mondotta —, ha elfogadnánk ezt a felfogást, ákkor a szakszervezet, a munkásegység és a munkásszolidaritás eszméje felett mondjuk ki a végítéletet.” Több ezren szórakoztak a városi sportcsarnokban és környékén a tarkabarka standok, körhinták, a dodzsem sátorvárosában. Mérhetetlen mennyiségben fogyott az étel és ital. A békési Colors-Coop Kft. valódi kikapcsolódást, könnyű szórakozást, gazdag pénzköltési lehetőséget kínált újszerű, hagyományteremtő rendezvényével. A rendezvény nagy érdeme, hogy a tiszta bevétel felét a kft. felajánlotta a békéscsabai torna- sport javára. A Lencsés! lakótelepi tömegsport-egyesület, a volt KISZ-tábor szabadtéri sport- * pályáján rendezett sportma- jálist. Az ifjúsági házban pedig a város általános iskolásainak gyermekgáláján mulatott a közönség. Orosháza Az ünnepnap délelőttje Orosházán a szó szoros értelmében vizesre sikeredett. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a kirándulni vágyókat, az elszántabbak azonban így sem riadtak' vissza egy gyopárosi túrától. No, nem a napozás szándéka vezérelte őket, hanem a búvárúszók biztatása. A versenymedence körül már reggel 9 órakor ott dideregtek kicsik és nagyok, hogy bizonyítsák: a felkészülés hónapjai nem voltak hiábava- lóak. A versenyszezon első búvárúszóversenyére az Orosházi Búvárklub meghívta a gyulaiakat is, így a mezőny rutinos, tapasztalt versenyzőkkel egészült ki. Huszonöt orosházi és tíz vendég állt rajtkőre. Eljöttek Gyopárosra Szabó Jenő és Kosa Gábor válogatott versenyzők is. Ok bemutatóval szórakoztatták a közönséget. Gyula Gyulán évek óta a Gön- döcs-kert (Népkert) a majálisok helyszíne. Most is itt ünnepelhette a május 1-jét a város lakossága. Igaz, a különböző szórakoztató kisiparosok, már korábban kiállították a csábító játékaikat, s a szülők zsebe egykét nappal az ünnep előtt is ürülhetett... Kilenc óra felé benépesült a park, s lehetett a pénzt költeni... Mert nem volt olcsó semmi sem. Aki viszont szórakozni, kikapcsolódni kívánt, az ingyen élSzarvas A Körös-parti városban a hagyományoknak megfelelően már április 30-án kezdetét vette az ünnep. Este fél 8-kor már csaknem kétezren gyűltek össze az Árpád Szálló parkolójában, ahol a frissen megalakult helyi Fidesz szervezett akciót. A fiatalok és az idősebbek érdeklődésétől kísérve Deutsch Tamás, a parlamenti Fidesz-frakció helyettes vezetője rövid beszélgetésben méltatta a rendszerváltás jelentőségét. Üdvözölte a szarvasi fiatal demokraták zászlóbontását. Ezután minden hivatalos külsőséget nélkülözve, gyertyákkal és fáklyákkal a DATE egyetemi karáig vonult ß tömeg. A felvonulást hajnalig tartó utcabál követte. Május elsején — reggel 6- tól a délelőtti órákig — az önkéntes tűzoltózenekar patFüzesgyarmat Űtban Füzesgyarmat felé, azt gondoltam, eső van, közönség nem llesz. Tévedtem. A sportpályán több ezren várták az ígért bemutatókat. Söröztek, beszélgettek, de így ebéd előtt fogyott akolIdőeredményük hallatán az egyik orosházi kisfiú meg is jegyezte: „Holnaptól ez lesz a mérce!” Míg a hideg, esős idő ellenére a tizenévesek elszántan rótták a métereket a nagy medencében, addig a hozzátartozók, a barátok, a drukkerek ott áztak-fáztak a parton, de nem tágítottak. A futamok végén a csuromvizes békaemberkéket köntösökbe csavarták a gondos szülői kezek. Az eredmény- hirdetés után valaki oklevéllel a kezében, fogvacogva csupán ennyit mondott: ..még a csontom a kihűlt”. Természetesen azoknak sem volt melegük, akik a Mikolay-kertben rendezett MDF-majálist választották ünnepi programként. Igaz, a matuzsálemi korú fák lombjai menedékül szolgáltak az eső ellen, de az oly áhított jó időt nem pótolhatták. A vártnál kevesebben látogattak ki az Új Élet Mgtsz szabadidőparkjába is. vezhette a Kohán-képtár előtt felállított színpadon, s a művelődési központ mellett zajló műsorokat. Először a MÁV békéscsabai fúvószenekara csinált kedvet a majálishoz térzenével, majd a MÁV Békéscsabai Nevelő- otthonának majorette-cso- portja (képünkön) szórakoztatta a közönséget. Később több amatőrcsoport, s egyéni előadó is a világot jelentő deszkákra lépett, sikert aratva. Hevesi Imre, a megszűnt Névtelen Nulla együttes tagjának önálló műsora aratta talán a legnagyobb tetszést. togós indulókkal ébresztette Szarvas lakosságát. A helyi szövetkezetek és intézmények vállalati üdülőikben látták vendégül dolgozóikat. Nagy siker volt a Dózsa Tsz kul- túrközpontjában rendezett vetélkedőnek és sportversenyeknek. A Szarvasi Spartacus Sportegyesület az ünnepre különleges meglepetéssel kedveskedett a városnak. A Szabadság úton és a Sport utcában elegáns fa- gyizót és cukrászdát nyitott A borongós. esős idő ellenére már a déli órákra zsúfolásig megteltek az Erzsébet- liget köröndiéi. Ki-ki ízlése és pénztárcája szerint válogathatott a Laci-konyhák, a mutatványosok, a céllövöldék és a kirakodóvásár portékái között. Sátrat állított az SZDSZ helyi szervezete is. Az MDF az üzemekkel egvüttműködő kedvezményes vásárt rendezett. bász. no és az elmaradhatatlan birkapörkölt is. A tömegben egy idősebb házaspár ballagott a karaté- zók felé, Boros József és 'feleség*, már nyugdíjasok.' Boros úr régmúlt május elsejékre emlékezett: — Más volt ez fiatalabb karomban. Igaz, fed kellett vonulni, de a komákkal legalább elviccelődtünk. Huszonhét évet dolgoztam az állattenyésztésben. Most talán már élvezhetem a nyugdíjamat. Tudja, annak idején a felvonulás, meg a sö- rözgetések után elvonultunk a bálterembe. De szép is volt. Addig mulattunk, táncoltunk, míg a tust el nem húzták ... Most meg kijöttünk a feleségemmel, vajon, hogy néz ki ez a felvonulás- mentes május elseje? Embergyűrű vett körül egy go-kartot. Benne „fiatalember” ült, bemutatóra várt. Ifjú Mészáros Zoltán tízéves : — Apa csinálta, én Szeghalom Szeghalmon egész napos majálisra hívta a város lakosságát a Széchenyi Ödön Tűzoltó Sportegyesület. A tűzoltó sporttelepen több játékos verseny várta az érdeklődőket. A kora délelőtti órákban a sporthorgászatot és a célbadobást magunk is megpróbáltuk, igaz, hogy ügyetlenségünk miatt semmit sem .nyertünk, de így is kelfemesen szórakoztunk. Április 30-áin Körösiá- dányban a közséig parkjában tábortűz mellett hagyományosan májusfáit állítatCsorvás Immár hagyománynak számít Csorváson, hogy nem szerveznek május elsejei felvonulást. Helyette minden évben a fiatalok fáklyásmenete jelenti a látványosságot. Így történt ez most is április 30-án este. A politikai pártoktól és jelszavaktól mentes felvonulás a piactérről indult. A végállomásnál a betonozott téren ünnepi beszéd helyett meg körbe megyek vele, bár még szükségem van arra, hogy gyakoroljak... — nyilatkozta az ifjú „versenyző”. A papa, Mészáros Zoltán mezőgazdasági repülős: — Az ember a gyermekkori álmát szívesen valósítja meg. Igaz, már nem magának, hanem a csemetéjének. Egy 125 köbcentis Da- nuvia-motorból hoztam ösz- sze ezt a go-kartot. A fiam végigment vele a pályán, hátha lesz másvalaki is, aki kedvet kap .hozzá és esetleg létrehozunk itt, Fü- zesgyarmaton egy szakosztályt. tak a község fiataljai. Többen felmásztak, a szalagokkal díszített 13 méteres fára, az első vállalkozó jutalomként május hónapban ingyen látogathatja a művelődési ház diszkójait. Május elsején kirándulásra is mód nyílt. Az egyik autóbusszal a dévavámyai tájvédelmi körzet túzokrezervátumáit és a szarvasi arborétumot, a másikkal pedig a vésztő- mágori ásatásokat tekinthették meg a kíváncsiak. Akik otthon maradtak, benevezhettek a községi Május I. Kupa kispályás foci, illetve kosárlabda küzdelmeibe. . Fábián Gyöngyi szavalta el Váci Mihály tavasziról szóló versét. Ezt követően Nagy Pál1 Andor, a művelődési központ igazgatója hívta a jelenlevőket a másnapi május elsejei majálisra. Amit szintén a hagyományoknak megfelelően a piactéren tartottak. A lacikonyha' mellett gyerekműsor; tombola, lengőteke, céllövölde és sok egyéb szórakozás várta az érdeklődőket. Az ünnep Jó hangulatban telt el. Sarkadon is vonzották az embereket a majális rendezvé nyei. Fogyott a sör, a sült kolbász és a lángos, miközben ismerős zenekar húzta a jő taipalávaló muzsikát Füzesgyarmaton ifjú Mészáros Zoltán gokartbemntatőt tart A gyopárosi strandon nemcsak a búvárúszást bemutatók reszkettek kedden reggel, hanem a közönség is. A medence vize vagy a gyéren szitáló esőcsepp volt a hidegebb, ki tudja? Fújta-íújta a Piszkos 12 ifjúsági fúvószenekar Békéscsabán a Korzó téren