Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-23 / 119. szám

IW. nrijii M, mrf> Fabulya az NSZK-ban folytatja? Fabulya György, a békéscsabaiak csapat, kapitánya, a saját nevelésű védőjátékos tegnap délelőtt még a Viharsarokban edzett, ám utána néhány napos „eltávozást” ka­pott. Hogy egészen pontosak legyünk: út­rakelt, mégpedig az NSZK-beli kupagyőz­tese csapathoz, a Kaiserslautern együttesé­hez. Kísérője ezúttal dr. Petróczy Gábor, az Orosházi MTK labdarúgóinak edzője, aki' egyébként tevékenykedett már Debre­cenben az élteő osztályú, Szarvason pedig az NB II-es csapat mellett is. Mint megtud­tuk, a lila-fehérek védője próbajátékon vesz részt a nyugatnémet első ligás együt­tesnél, többedmagával. Ügy hírlik, több nemzetbeli futballista bizonyíthatja képes­ségeit, s közülük a Kaiserslautern vezetői egy. vagy két labdarúgót vásárolnának meg. Sőt, mint dr. Petróczy Gábor elmondta, ha a szerdai próbajáték után nem érdeklődne igazán a német kupagyőztes Faíbultya iránt, akkor még egy csapat van a tarsolyában... S hogy miért ez a nagy „eladási láz”? Mint ismert, egyidejűleg nyolc labdarúgó­nak jár le a szerződése Békéscsabán. Még­pedig a csapat teljesítményét jelentősen meghatározó futballistáké. De nézzük a név­sort: Gulyás, Szenti, Ottllakán. Fabulya, Csató, Pásztor, Zsinka és Baji. Ahhoz, hogy mindegyiküket megtarthassa a klub, jelen­tős anyagi áldozatot kell hozni. A kérdés csak az: miből? Ugyanis a nagyrmil!tú lila- fehér egyesület továbbra is szegény, mint a templom egere — akárcsak hazáink vala­mennyi sportklubja. Valaki úgy fogalma­zott az egyesület háza táján: tisztáldozatot kiéli hozni ahhoz, hogy a többi játékost megtartsuk. Ugyanis egy esetleges Fabulya- akción nyerhet annyit a szakosztály, hogy a többi labdarúgót megtartsa a következő bajnoki évre. (Jávor) Az olaszok esélyesobbek Szerda este 20.15 órától sokak szerint egyoldalú mérkőzésre van kilátás a bé­csi Práter stadionban. A nyugatnémet Kohl játékve­zető irányításával az osztrák fővárosiban játsszák He a 35. labdarúgó BEK-döntőt, és aligha lehet vitás: a címvé­dő olasz AC Milan rákény­szeríti majd akaratát a por­tugál bajnok Benficára. Ha ez így történik — és miért is ne történne így? —, akkor az olasz legénység fel­teszi a koronát a dicső itá­liai kupamenetelésre, hiszen az UBFA Kupában a Ju­ventus, a KEK-ben pedig a Sampdoria végzett az élen. A Benfica a múltban két al­kalommal hódította el a legnagyobb becsben tartott európai trófeát, 1961-ben és 1962-ben utasította maga mögé kihívóit. A szerda esti finaldsták 1963-ban már ját­szottak egymással BEK-dön­tőt, s akkor a Milan 2—1-re verte riválisát. — Azon a találkozón én is játszottam — emlékezett a Benfica pályaedzője, Euse­bio, aki az olaszok akkori sikerét azzal magyarázta, hogy „még nagyon éhesek voltak a győzelemre”. — Sajnos, ki .kell ábrándíta­nom honfitársaimat, mert Becsben várhatóan a maga­biztosabb, remek erőkből álló Milan fölénk kereked­het. Eusebio korántsem pesszi­mista, csupán tisztában van a tényekkel. A milánói pi­ros-fekete gárda a tavalyi kupadöntőben valósággal szétzúzta a román Steaua Bucurestit. Igaz, az akkori együttesből a háromszor műtött Ruud Gultit most hi­ányzik, de azért maradt meghatározó „tulipános” egyéniség a Milánban: Mar­co van Basten és Frank Rij- kaard. Gullit: továbbra Is a Milauaál Ruud Gullit, a labdarúgó BEK-döntőre készülő AC Milan holland idegenlégiósa újabb hároméves szerződést írt alá az olasz első osztályú klubbal. Az ANSA hírügy­nökség jelentése szerint az aranylahdás csatár 1993 jú­niusáig évi kétmilliárd lírát, azaz 1,6 millió dollárt kap kézhez játékáért. Ez az ösz- szeg •megegyezik a csapat másik holland csillagának, Marco van Bastennek a ke­resetével. A súlyos térdsé­rüléséből felépült Gullit utoljába éppen egy éve, a Milan—Steaua Bucuresti (4—0) BEK-döntőn játszotta végig a 90 percet. Esetleges szerdai szereplését a Benfi­ca elleni BEK-döntőben ép­pen ezért fokozott figyelem kíséri. Derékba tört pályafutás Aligha volt szomorúbb nézője a május eleji athéni női tornász Európa-baj nők Ságnak, mint' Kovács Krisztina. A békéscsabaiak 16 éves fiatal reménysége ugyanis — miután tavaly a brüsszeli EB-n Ónodi Henriettával együtt debütált, és Európa-bajnok klubtársnője mögött a má­sodik számú magyar tornásznőként tartották számon — az idény elején komoly lábfájdalmai miatt kiesett az edzésmunkából. A hosszú hónapok óta tartó vizsgálatsorozat végére a Karolina úti Ortopéd Klinikán tartott orvosi konzílium tett pontot. A dr. Fröhlich Jenő kérésére összehívott or­vosi tanácskozás megállapította, hogy a békéscsabai kis­lánynak átmenetileg le kell mondania pályafutása foly­tatásáról. Maráczi Ernőné, a válogatott szövetségi kapitánya be­számolt arról, hogy a konzílium eredménye igazolta azt a gyanút, miszerint Kovács egy serdülőkorban jellemző fejlődési rendellenességben szenved a gerincoszlop ágyé­ki szakaszán. Az edzések megterhelése által! kiváltott fájdalmakat a csigolyatest csontosodási zavara, éretlen­sége okozta, amlit csak hosszas terápiával lehet kikezelni. Ezért az orvosok eltiltották az élsporttól a volt barce­lonai reménységet, ráadásul egyelőre egyáltalán nem is mozoghat. Kovácsnak fűzőt is kell viselnie. A kétéves időtartamra becsült gyógyulási folyamat során fokozato­san kezdhet el úszni és gyógytornázni. Ez utóbbihoz ter­mészetesen segítséget nyújt majd a Békéscsabai Előre Spartacus tornaszakosztálya. Volt klubja egyébként is mindenben igyekszik megadni a lehetőséget Kovács Krisztának ahhoz, hogy akár edzőként, akár bíróként to­vábbra is a tornasportban közreműködő maradhasson. A középiskolás líány minden valószínűség szerint a tanul­mányaira fordítja figyelmét, hiszen felépülése esetén két­éves lemaradását szinte Tehetetlen pótolni. MtgMvásis lavasbajnokság Meghívásos pénzdíjas lo­vasversenyt rendezitek a kö­zelmúltban a Szeged mellet­ti Zsombón, melyen me­gyénket a mezőhegyesi lo­vasok képviselték. Eredményeik. Kezdő lovak díjugratás* (11): 2. Kozma, Va­léria n. 1. Díjugratás, 120 cm (22): 2. Török, Királylány n. 1. Pontgyűjtő verseny (23): 1. Koz­ma Attila, Henrietta n. 1., 2. Szász, Merán n. l„ 3. Török, Királylány n. 1. Korlátugratás (11): 1. Szász Sándor, Merán. n. 1. 160 cm-en hibátlan. 9 Két labdarúgó-vb-döntöl válogatott összecsapásán a há­zigazda Románia 35 000 néző előtt 1—0 (1—0) arányban le­győzte Egyiptomot. A gólt a 1*. pereben Rodion Camataru fe­jelte. A hazai együttes néhány kulcsembere nélkül állt ki: Petrescu és lován sérülése mi­att nem szerepelhetett, míg Be- lodedicit klubja, a jugoszláv Crvena Zvezda nem engedte el a találkozóra. 9 Semleges pályán, mdndösz- eze 250 néző előtt tartott vb- előkészületi mérkőzést az Egye­sült Arab Emírségek válogatott­ja. Az ázsiai együttes, amely május 28-án Magyarországgal találkozik. 2—O-ás félidő után 4—0 arányú vereséget szenve­dett Lengyelországtól. 9 A Texas állambeli város­ban megrendezett atlétikai ver­senyen az amerikai Leroy Bú­réi! 19,61 mp-cel minden idők legjobb eredményét érte el m 200 m-es férfi síkfutásban. Ered­ménye azonban nem hitelesít­hető világrekordként, mert a megengedettnél nagyobb, 4 m/ mp-es hátszél segítségével érte azt el. A világcsúcsot egyéb­ként 1979 óta az olasz Pietro Mennea tartja 19,72 mp-ceL 9 Az amerikai kosárlabda- szakírók Barvln „Magie” John­son!, a Los Angeles Lakers 30 éve®, 205 centis irányítóját vá­lasztották a profi liga, az NBA legértékesebb játékosának. Ez­zel Johnson az utóbbi négy év­adban immár harmadszor kap­ta meg ezt a kitüntető címet, 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben lett ő a legjobb. 9 A poznanl Európa-bajnok- ság után rövid pihenőt tartot­tak a magyar kötöttfogású blr- kózőválogatott legjobbjai, de a hét végén Ismét szőnyegre lép­nek. Az Egyesült Államokban sorra kerülő, Concorde-ban megrendezendő egyéni verse­nyen hatan lépnek fel: Síké András (57 kg), Bódi Jenő (82), Repka Attila (68), Takács Já­nos (74), Komáromi Tibor (90), Klauz László (130). A féltucat sportoló Szőnyl János szövet­ségi kapitány és Rácz Lajos szakági mester társaságában szerdán utazik el az Egyesült Államokba. a 21. hét mérkőzéseihez: 1. Csepel—Békéscsaba X 2 2. Ferencváros—Vasas 1 3. Ü. Dózsa—Bp. Honvéd 1 x 4. Vác—MTK-VM X 2 5. Barletta—Brescia x 6. Cagliari—Triestina 1 7. Como—Licata x I 8. Cosenza—Avellino 1 x 9. Foggia—Monza 1 10. Parma—Reggiana 1 11. Pescara—Catanzaro 1 x 12. Beggina—Ancona 1 X 13. Torino—Messina 1 +1 mérkőzés: 14. Padova—Pisa x SPORT SPORT SPORT SPORT Hét végi labdajáték-eredmények Sallal (» kapuban) jó védéseinek is köszönhető, hogy a fehér sapkás békéscsabaiak to­vábbra is őrzik veretlenségüket az OB II-es vízilabda-bajnokságban Fotó: veress Erzsi Szézperees csata Bea. Előre Spartacus —Kőbányai Közért 2:3 (10. —11. 13, 0, —13). NB II-es női röplab­damérkőzés, Békés­csaba. V.: Strasszer, Faragó. Békéscsaba: BUZASSY, Szoszkl, OBERSCHALL, NEMES. Szép­laki, Somogyvári, Csere: KO- LAROVSZKI, Mező. Kazár. Ed­ző: Fiáth Miklós. A Kőbányai Közért együttesének a bajnok­ság megnyenése, az előrés lá­nyoknak a tavaszi szezon ha­zat veretlensége volt a tét. A 100 perces, színvonalas küzde­lemben a hazaiak ugyan négy ponttal többet gyűjtöttek ellen­felüknél, de a játszmagyőzel­mek alapján sajnos vesztettek a leendő bajnokcsapat edlen. Ifjúsági mérkőzésen: Bea. Előre Spartacus—Kőbányai Kö­zért 3:0 (0, 8, 9). * * * Debrecenben rendezték meg a IV. korcsoport területi döntő­iét, ahol Békés megyét a me- gyebainok Sebes György Köz­gazdaság! Szakközépiskola le­ánytanulót képviselték. A Ku- koláné Mészáros Irén testneve­lő és Fiáth Miklós edző álltai vezetett csapat 2. helyezést ért el. Eredmények. Debreceni Tóth Árpád Gimnázlumr-Bcs. Sebes György Szik. 3:0 (8. 8, 9). Bcs. Sebes György Szk.—Kecskeméti Katona J. Gimnázium 3:1 (5, —7, IS, 13). A tavalyi bajnok debreceni csapatot sajnos a csa­baiak nem tudták megszorítani. A kecskemétieket színvonalas mérkőzésen sikerült legyőzniük a közgéseknek. A negyedikként besorolt budapesti csapat nem jelent meg a területi döntőn! FillotáskSzilbei Békéscsaba—MAFC Schönherz SC 13—1 (2—1, 5—2. 4—3, 1—1). OB II-es vízilabda- mérkőzés, Békéscsa­ba, Árpád-fürdő. Békéscsaba: SALLAI — SZILVASY 3, Bla- hut, SZLAvne 2, Román 2. Czt- rok, Csemus 3, Balázs, ZAHO- RAn 2, Jámbor, -Lukácsi. Játé­kos-edző: Czlirok Sándor. Jő útón halad a békéscsabait csa­pat, hogy megpályázza a mar gasabb osztályt, hiszen tovább­ra Is veretlenek a II. osztályú bajnokságban. Hétvégi ellenfe­lük nem tudott nagyobb ellen­állást kifejteni, s így újabb si­ma győzelmet arattak hazai környezetben. Szimirú hétvége Szondi SE—Szarvasi Főiskola SZAT 27—20 (13-79). NB I B-s fér­fi kézilabda-mérkő­zés, Székesfehérvár, 200 néző. V.: Herz, Kiss. Szarvas: Petrovsizki — Szlkora 1, Medvegy 2, GREKSZA 6, Fe- rencz 1, Tóth 8, Fekete. Csere: Bagyln (kapus), Gömöri, Ko­vács, Tusiak, Velky. Edző: Pa­taki György. Nehezen indult meg a gólgyáirtáe, és a mérkő­zés elején fej-fej mellett ha­ladtak a csapatok. A katonák rendkívül keményen védekezr tek, s ebben jó partnerre ta­láltak a Játékvezetői kettősben, akik szemrebbenés — nemhogy sípszó — nélkül nézték, amint a hazaiak állandó szabálytalan­ságok árán megakadályozzák a vendégek próbálkozásait. Az­után az Ily módon könnyedén megszerzett labdákkal ziccerek­ből érték el sorban, egymás után góljaikat. Ezért tíz góllal is vezettek, s ebből a végére hetet meg Is tartottak. Füzesabony—Szeghalom 22—21 (8—10). NB u. Női. Füzesabony. lőO néző. V.: Faragó, Láda. Szeghalom: László — Veres I. Mikola 3 (1). Vairgáné 4 (21. Szabó 3, Kormány 3, Vizemé 1. Csere: Szalókl, Vfcer, Nagy. Borbíró. Edző; Vasa Sándor. Közepes színvonal, sok eladott labda jellemezte a találkozót. A sárrétiek végig vezetve, időntúli hétméteressel szenvedtek vere­séget. . • Hajdúböszörmény—Szeghalom 30— 22 (16—9). NB II. Női. Haj­dúböszörmény, 100 néző. V.: Ónodi, Zrlmszkl. Szeghalom: László — Veres 6, Mikola 8 (31, Zsadányl 2, Szabó 2, Vizemé >, Kormány 2. Edző: Vass Sándor. A csere nélkül kiálló sárrétiele igen megiiletődve játszottak ax első félidőben. A második Já­tékrészben egyenrangú ellenfél­nek bizonyultak, a kitűnő erők­ből álló és a bajnoki tabellán 2. helyet elfoglaló hazai csa­patnak. Kiskunhalas—Szarvasi Szirén 18—16 (6—10). NB II. NŐI. Kis­kunhalas, 100 néző. V.: Horváth I.. Horváth II. Szirén: Tibáné — Szilágyi 1, Laurinyecz 3, HAJDÚ 5, Hegedűs 1 (1). Vel- kyné, Perger 3 (1). Csere: Gse- ry I., Csery II. 1, Magyar 1, Juhos. Edzó: Csery István. A második félidő 10. percéig ve­zettek a szarvasiak, de a sok eladott labda és négy kihagyott hétméteres megbosszulta magát. A megyei' bajnokságban tör­tént. Nők. Békósszentandráe— Dobo« 18—20. Bcs. MÁV—Kamut-Mu- ronv 17—19, Szirén SE—Csórván 18—1®. Serdülők. Békésszen tanórás— Doboz 11—10, Szirén—Csorvás I« -14. Férfiak. Mirelité—Mezőberény 31— 19, OMTK—Oh. Honvéd Dó­zsa 25—23. Gyomaendrőd—Mező­hegyes 20—30. Serdülők. Gyomaendrőd—Me­zőhegyes 29—14. Éjjel-nappal a páston ftsszó a békéscsabai Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Ez a gondolat is vezérelte a Békéscsabai Előre Sparta­cus vívószakosztályának tagjait, amikor szervezni kezdték azt a nagyszabású programot, amelynek során a békéscsabai Jókai Színház előtt felállítandó páston 24 órán keresztül vívnak majd egymással a versenyzők. Demonstrációjukkal az az el­sődleges céljuk, hogy népszerűsítsék sportágukat, hiszen bajnoki küzdelmeik általában családi körben zajlanak. „Örült ötletüket” a Magyar Vívószövetségben el­ső szóra többen felkarolták, és nem kel­lett sokáig győzködni a világ- és olimpiai bajnokokat sem ahhoz, hogy vállalják a fellépést. Miután összeállt a mezőny —az Előre vívóit ötfős csapatokba osztják és mindegyikbe jut egy-egy extraklasszis — „már csak” sponzofokat kellett keresni. Akadtak szép számmal, így semmi aka­dálya annak — ha esőisten is úgy akar­ja —, hogy több tízezer nézője legyen a vívógáiának. A rendezők mindenben sze­retnék az érdeklődők igényeit kielégíteni, ezért Radnóti László és Héder Barna sze­mélyében igazi sztárokat szerződtettek a műsor vezetésére. A versenyt a csapatmérkőzések szabá­lyai szerint bonyolítják le. A vívókat két 25 fős együttesbe osztják, és ezen belül ötfős csapatok küzdenek egymással kör- mérkőzéses rendszerben. A végeredmény annyi lesz, amennyit az eredményjelző tábla a 24. óra utolsó pillanatában mutat. Részletes program. Május 23. (szerda): 14.15: megnyitó. 15.00: az első mérkőzés kezdete. 17.001 bemutatók, olimpiai és vi­lágbajnokok a páston. Héder Barna—Rad­nóti László „párviadala”. 19.00: tornabe­mutató. 21.30: bemutatók. Május 24. (csü­törtök): 10.00: bemutatók. 15.15: ered­ményhirdetés. F. R. BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: dr. Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Fe­renc. Megbízott igazgatóhelyettes: Raáb Sándorné. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz., PL 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin u. 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055-J Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vi9sza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom