Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
NÉPÚJSÁG 1990. április 14., szombat © Feltámadásaink Miért van az vajon, hogy dacára minden ellenkező szándéknak és akaratnak, bő négy évtized megsemmisítési törekvésének, mégis a karácsony és a húsvét maradt legelementárisabb és legáltalánosabb ünnepünk? Súgy gondolom, ebben egyetért mindenki, s nemcsak a vallásos emberek éreznek meg és élnek át valami fenségeset ezeken az ünnepeken, hanem a kételkedők és a másban bizakodók és a másban hivők is Mert karácsony és húsvét egyetemes ünnepekké tudtak változni. Krisztus születése, szenvedése és feltámadása nemcsak a keresztény kultúrkör számára jelentéses, hanem minden embernek. Krisztus az ember szimbóluma, az emberé. aki megszületik, és ezáltal nem egy vak világnak lesz a részese, hanem emberek közösségének, vagyis emberi létre ítéltetik: szenvedésre és szeretetre. S ítéltetik a halálra is, de ez a halál éppen akkor a legelképzelhetetlenebb, s ugyanakkor mégis a leginkább elviselhető, amikor az ember élettere éppen feltámad; tavasszal. A tavasz és a feltámadás, az újjászületés szinte ugyanazt jelenti. Az ember a maga. egyéni sorsában bármikor, bármilyen évszakban újjászülethet, megváltoztathatja a maga sorsát, ha ehhez a külső körülmények mellett a személyes elszánás is adott. Ugyanez érvényes az emberek közösségére, a társadalmakra is. s e társadalmak természetes mértékű és méretű egységére: a nemzetekre is. Mégis van abban valami törvényszerű, hogy legnevezetesebb és máig legfényesebb nemzeti újjászületésünk is tavaszra, március idusára esett 1848- ban. S azóta legalábbis mindig márciusi hangulatot és márciusi természettörvényeket érzünk és látunk kibontakozni, akár nyárra, akár októberre esik a nemzeti jelentőségű eseménysor. 1956. október 23-án például gyönyörűen sütött a nap. de aligha csak azért érezte magát mindenki tavasziasan. önkéntelen és törvényszerű volt a visszautalás 1848 márciusára, vállalása annak, amit a nemzeti újjászületés jelent a magyarság számára. A huszadik században az egyre inkább másként van, mégis, úgy látszik, hogy az évszázadok és évezredek során szinte vérévé vált az embernek, hogy igazodjon a természet rendjéhez, s tavaszról tavaszra igyekezzen megújulni. Ezért gondolom magától értetődőnek, hogy társadalmunk igazi újjászületése a múlit esztendőben is éppen tavasszal indult meg egyre rohamosabb ütem Den, s talán az sem véletlen, azt sem csak az eddigi Országgyűlés mandátumának lejárta határozta meg, hogy az idei választások is március—áprilisra estek. Tavasz van. azaz újjászülethetünk, s ha a lehetőség adott, akkor élnünk is kell vele. Kételkedők mondhatnák most, hogy — kérem szépen — tavasz volt eddig is minden esztendőben, s mégsem születtünk újjá. S még ko- morabban hozzá llehetne tenni: bizonyos, hogy most újjászületünk? Valóban van feltámadás? Valóban feltámadunk? Végérvényesen megnyugtató választ e kérdésekre aligha lehet adni, De bizakodót igen. Mert az eddigi tavaszok sem voltak hiábavalóak. A magyarság ma várakozik. Közép- és Kelet-Euró- pa várakozik. Európa várakozik. Az egész Föld várakozik. Várja a csodát: a feltámadást. önmaga feltámadását, amikor is a Föld minden teremtménye újjászülethet. megújulhat a maga szabályai és törvényei szerint, s élheti életét a gyöngyvirág és az ember is. Hús- vétban ennek a csodának a szimbólumát látjuk. A meg- gvőződéses hitet, hogy amit várunk, csoda ugyan, de nem lehetetlen. S bár tudjuk: hús vét előtt ott volt a szenvedés és a kereszt, s tudjuk, hogy ilyesmiben újra és újra lehet és lesz is részünk, azt is tudjuk, hogy a csoda tőlünk is van. belőlünk is árad, s ha nem akarjuk, ha nem vagyunk képesek akarni, akkor nem is fog elénk tárulni, de ha akarjuk, ha cselekszünk érte, ha várakozásunk cselekvő marad, akkor a kérdőjelet bizton elhagyhatjuk. Mert tanítványokká lehetünk mindnyájan és feltámadunk, hogy általunk feltámadjon nemzetünk is. Vasy Géza De ki beszél itt babonáról? Egy szóval sem mondom, hogy hiszek az álmokban! í Bár lehet, hogy hasznos lenne, mivel az álomfejtés elég ' maradandónak tűnik ebben a rohamosan változó világban, ahol jól jöhet az embernek néha egy kis kapaszkodó. Meg aztán a tudatalattink által produkált képsorok magyarázatáig nem jutott még el a nagy rendszerváltás, az átértékelés, a naptármódosítási, tehát különösebb zavart sem okozna mindez a „hívő” számára. Az álmokban nem hiszek, abban viszont annál inkább, hogy mindaz, ami alvás közben jelenik meg lelki szemeink előtt — amikor agykérgünk egyes sejtcsoportjai felszabadulnak az ébrenlét gátlásai alól —, az bizony nagyon is összefügg mindezzel, ami előző nap, vagy előző napokban történt velünk, körülöttünk. Nemcsak a szem, az álom is a lélek tükre, hangulatunk, gondolataink lenyomata. És „a kor tükre, lenyomata” is, ahogyan Shakespeare-nek a színház. Ennyi bevezető után éppen ideje, hogy a lényegre térjek és leírjam, mit álmodtam nemrégen, a két választás között, egy „nehéz nap éjszakáján”. Most már leírhatom; nem vádolhatnak (remélem!) sem választási propagandával, sem annak az ellenkezőjével, azaz a szavazás elleni hangulatkeltéssel. íme, életveszélyes állapotban feküdtem a kórházi ágyon, egyszemélyes kórteremben, csíkos pizsamában, kikötözve, felikötözve, bekötözve, csövek és egyebek — ahogyan azt a magyar sajtóban több helyen Sütő Andrásról láthattuk. Könnyen megmenthettek volna, mivel egyetlen vérkészítményre volt szükség, és a kórházban rendelkezésre állít az a vér. De Springer-készítmény volt, és hogy adhaitó-e vagy sem, arról nem az orvosok döntöttek. Két szürke öltönyös alak állt az ágyam' mellett, arc nélkül, sőt, fej nélkül mind a kettő, testük a nyakukkal végződött. A mellükön felirat volt, az egyikén MDF, a másikén SZDSZ, ök mondták ki a nemeit. Én meg teljesen észnél voltamk tudtam, mii történik, de képtelen voltam beleszólni. Semmit sem tudtam felhozni érvként, semmit abból, hogy élni akarok, rengeteg dolgom van, meg egyáltalán. Csak annyit nyögtem ki nagy nehezen: van két gyerekem.' De ebből ők ketten már semmit sem hallottak, mert messze voltak a hosszú folyosón. Fej nélkül, de a hátukon is a felirattal. Ekkor hirtelen fölébredtem, és átmentem a másik szobába, betakarni a gyerekeket... Niedzielsky Katalin Táncost teremtő tábor Kétegyházán A „színpadon” táncosok ... utaztak haza, az ottmaradók egybehangzóan állították, többször kellene megrendezni és legalább két hétig tartson. Sz. M. Fotó: Kovács Erzsébet Aki tagja volt valamilyen amatőr művészeti csoportnak, tudja, jó együtt lenni a hasonló érdeklődésűekkel, ahol igaz barátságok szövődhetnek. Ám a heti 1-2 ösz- szejövetel nem igazán elegendő sem egymás megismerésére, sem a műfaj gyakorlására. A jó munkához idő kell és háttérként igazi közösség. A megyei művelődési központ ezért szervezi 1985 óta néptánctáborát, kicsiknek, nagyoknak, a Rábai úttörő néptáncegyüttesnek, a Balassinak és utánpótláscsoportjaiknak. A tavaszi szünetben közel 300-an érkeztek a két- egyházi mezőgazdasági szakmunkásképző intézetbe. Az intézmény, már a 10. alkalommal biztosítja a nyugodt táborozás feltételeit. Szép a volt kastélypark, ahol ott- jártunkkor, tegnap népi ruhákba öltözött táncosok igyekeztek a szomszédos sportcsarnokba. Lassan véget ér a hétfőn kezdődött tábor, s a csoportok egymás előtt számot adnak arról, ki hol tart. Nemcsak békéscsabaiak, hanem kamutiak és békésiek is jöttek — hallottuk Sztankó Károlyiéi, a tábor vezetőjétől. A mostani, a 10., már csak azért is kiemelkedik az előzőek sorából, mert minden korosztály jelen van. Csaknem valamennyien a békéscsabai Tiéptáncmozgalomhoz kötődők közül. Több, összesen hét korosztály szerinti csoportban folyt a munka, Mli- nár Pálnak, a Balassi néptáncegyüttes és Pintér Tibornak, a békéscsabai áfész együttese művészeti vezetőinek irányításával, a Balassi 13 táncosának segítségével, a Békés Banda zenei közreműködésével, reggeltől estig. Az intenzív gyakorlás mellett azért jutott idő sok minden másra: például gyöngyfűzésre, csuhézásra, focira és arra is, hogy a csoportok egymás táncait, énekét figyeljék. Itt a tudás ellesése természetes dolog volt, csakúgy, mint régente a faluközösségekben történhetett. — Ilyen meggondolásból hoztuk létre nemrégiben a Balassi ifjúsági csoportját is — mondta Sztankó Károly —, hisz nagyon sok tehetség kallódott el azzal, hogy már kinőtt az úttörőegyüttesből, de még nem lehetett tagja a felnőttnek. De mivel is teltek a gyakorlás hosszú órái? A tábor résztvevői fáradhatatlanul csiszolták a repertoáron szereplő koreográfiákat, végre jutott idő újak tanulására, az archaikus táncok és dallamok alapos megismerésére, szakmai és emberi beszélgetésekre, esténkénti táncházakra. Lehet, a későbbiekben jónéhányuk- nak a néptánc adja a ke- nyeret, de a többség bizonyára amatőr, majd értő közönség marad. — Szakma vagy hobbi, amatőr, vagy profi, egy a fontos: aki akar, becsületes harcban válhasson néptáncossá — határozta meg az igazi célt a tábor vezetője. És végül a mérleg: ketten ... és a nézőtéren táncosok A Vámés Pénzügyőrség közleménye Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg! A kereskedők kémtükröznek, a tettes pedig röhög a markába Ezen a héten a kereskedők ismét kivédték a háziasszonyok legújabb vásárlási rohamát. A húsvéti készülődés azonban nemcsak az édesanyákat, a segítőkész férjeket, az iskoláskorú gyerekeket késztette arra, hogy teli kosarakkal térjenek haza, hanem a bolti tolvajokat is. A nagy forgalom, a zűrzavar. az elfoglalt eladók látványa sok enyveskezűt ejtett kísértésbe. Orosházán Ismét felbukkant, majd rövid időn belül lebukott az a fiatalember, akit csütörtökön a Huba utcai ABC-ben tolvajláson kaptak. Horváth Tiborné éberségének köszönhető, hogy a boltból ezer forint értékű fagyasztott csirkével, ételízesítővel, mosogatószerrel nem sétált ki fizetés nélkül a „szarka”. Széles Ferenc. Az eladó így emlékszik vissza a történtekre; — A raktárban tartózkodtam. amikor megpillantottam a tolvajt. Táskájába rakta a mosogatószereket, majd a kijáratnak vette az irányt. Futásnak eredt. Én utána! Az utcán már hárman üldöztük és kiabáltuk, tolvaj, tolvaj, fogják meg! A járókelők segítségével sikerült elcsípni a fickót. Rúg- kapálit kegyetlenül, nem akart az irodába jönni. Hívtuk a rendőröket is. de ők azt mondták, amíg nem érnek ide, üssük le, ha hőbö- rög. Persze, hogy nem bántottuk, de nem bántotta a hatóság sem. a rendőrök — nem tehettek mást — kocsiba ültek és elmentek. Ez a jómadár pedig csak röhögött a képünkbe, majd elballagott, mint aki jól végezte dolgát — meséli felháborodottan Horváthné. — De ez csak egy eset a sok közül! — kapcsolódik beszélgetésünkbe Miiéné. — Januárban márt járt nálunk Széles, akkor egy asztalterítőre vetett szemet. Februárban a Kond utcai ABC-t kereste fel. Onnan konyakot. dezodort, sampont akart elvinni. Természetesen lebukott. És az eladók mondják, mesélik a véget nem érő lopássorozat részleteit. Csak egy valamiről nem tudnak: mi történik a felvett lopási jegyzőkönyvvel? Vajon alkalmaznak-e valamilyen szankciókat a visszaeső szabálysértővel szemben? Az a gyanújuk, hogy hathatós intézkedést nem foganatosítanak a fiatalemberrel szemben az illetékesek, hisz’ újra meg újra visszatér és ismét próbálkozik. Az eladók pedig egyre kellemetlenebből érzik magukat. Munkájuk mellett állandóan kémtükröznek, leskelődnek, árgus szemekkel figyelnek mindent és mindenkit. Kényelmetlen ez a kereskedőnek és a becsületes vásárlónak egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy ha az eladó csupán 10 fillérrel is megkárosítja a vevőt, azonnal feltennie kell tettéért. De mi vám azokkal a „szélesekkel" és hasonszőrű társaival, akiket rendszeresen szarkaságon csípnek? Rájuk nem vonatkozik a törvény egyetlen paragrafusa sem? És mi lesz a sprintelő eladókkal, akik napi kilométeradagju- kat egy-egy üveg eltulajdonított konyak után eredve róják le? A választ ki Ismeri? ... (esete) A lengyel vámszervek tájékoztatása szerint 1990. április 1' .létől a Lengyel Köztársaságba belépő külföldi állampolgárok a határvámhivatalnál kötelesek bejelenteni minden, náluk levő árut, beleértve személyes útiholmijukat is. Írásban kötele- í sek a devizanyilatkozaton bejelenteni minden, náluk levő fizetőeszközt és devizaértéket is. A fenti rendelkezések megsze- Rése esetén a lengyel vámhatóságok eljárást indíthatnak, amely bírság kiszabásával és elkobzással végződhet. Az útiholmin kívül vámmentesen vihető be Lengyelországba 200 USA dollár értéket meg nem haladó ajándéktárgy, 10 százalékos vámmal a 200 dollár fölötti, de 500 dollárt meg nem haladó értékű ajándéktárgy, ha azok mennyisége, jellege, vagy fajtája nem utal kereskedelmi jellegre. Amennyiben a külföldi utas által bevitt áru nem minősül vámmentesnek, az áruk vámértéke után 5-től 100 százalékig terjedő importvámot kell az utasnak lengyel fizetőeszközben megfizetni. Tilos Lengyelországba — az útiholminak minősülő mennyiségen túl — alkoholtartalmú italt bevinni. Ugyancsak április 1-jével a lengyel vámszervek a bevitt áru után forgalmi adót szednek, amelynek mértéke az áruk vámmal növelt vámértékének 10-25 százalékáig terjedhet. Lengyelországból csak azok az ajándéktárgyak vihetők ki, amelyeknek értéke nem haladja meg az ottani hivatalos árfolyam szerinti 200 USA dolláros értéket. Ennél magasabb értékű áru kivitele esetén a vámhivataltól kiviteli engedélyt kell beszerezni. A kiviteli korlátozás nem vonatkozik azokra az árukra, amelyeket az országba útiholmiként, vámmentesen vittek be. Tilos külön engedély nélkül Lengyelországba bevinni, illetőleg kihozni lengyel fizetőeszközt és lengyel devizaértéket. Külföldi fizetőeszközt és külföldi devizaértéket korlátlanul be lehet vinni Lengyelországba, és ü az ott rendszeresített devizanyi- j latkozaton a vámhivatal igazo- i lása alapján az Lengyelország- I ból ki is vihető. L
