Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-09 / 83. szám

1990. április 9., hétfő Százmillió dolláros alap Magyar értelmiségiek tiltakozása Százhuszonhét kiemelkedő romániai magyar értelmisé­gi a hét végén tiltakozást juttatott el az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és a bukaresti kormányhoz. Ebben elítélik a jelenlegi román vezetést, amely „fe­dezi és támogatja” a több­ségi szélsőséges nacionalista körök agresszív kisebbség­ellenes tevékenységét. A fő­ként kolozsvári írók, művé­szek, egyetemi tanárok, or­vosok, történészek és egy­házi személyiségek tiltako­zását az ENSZ emberi jo­gi bizottságához, az Európa Tanácshoz és több nemzet­közi szervezethez is elkül­dik. „Tájékoztatjuk a központi államigazgatás képviselőit, hogy a magyar kisebbség által is lakott területeken nem a helyi tanácsok és a rendfenntartó erők, hanem a Vatra Romaneasca szövetség kezében összpontosul a leg­nagyobb haltalom. A Vatra az általa szervezett provoká­ciókkal ürügyet szolgáltat arra, hogy a román lakos­ságot a magyar kisebbség eLlen fordítsa és brutális cselekményekkel megfélem­lítse. Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy nemcsak jogaink tényleges gyakorlása lehetetlen, ha­nem a puszta életünk is ve­szélyben van, amint azt Sü­tő András író és Peter Mi­hály egyetemi tanár esete is bizonyítja.” — áll a do­kumentumban. „Tiltakozunk az ellen, hogy a román vezetés — csillapító ígéretei mellett — nemcsak teret, de hitelt is ad egy olyan szervezet ma­gyarellenes propagandájá­nak, amelynek programja is elárulja, hogy a célja fa­siszta jellegű” — szögezi le a tiltakozás. A dokumentum rámutat: a központi vezetés gyenge­ségének tudható be a fél­retájékoztatás, a torzító, uszító jellegű politika. Emiatt a román lakosság nagy része továbbra sincs tisztában a magyar kisebb­ség érdekvédelmi szerveze­tének valódi programjával és az egyetemes jogi nor­mákkal egybehangzó törek­véseivel, s azzal sem, hogy Románia területi egységét sohasem vonták kétségbe és a romániai magyarságnak nincsenek elszakadási törek­vései. Kuvait kész 100 millió dolláros alapot létesíteni magyarországi beruházások támogatására. Erről szom­bati számában az Al-Kabasz című kuvaiti napiláp ír. A lapnak Békési László ma­gyar pénzügyminszter adott nyilatkozatot. Szavai sze­rint Kuvait és Magyarország több vegyes vállalatot fog létrehozni. A közelmúltban a nyers- olajtermelő arab ország szakminisztere Magyarorszá­gon tett látogatást és a ma­gyar olaj feldolgozó és -for­galmazó szektorban történő kuvaiti beruházási lehető­ségről tárgyalt. Nem sokkal ezután, a napokban, Békési László Irakban járt. ahol si­került egy húszmillió dollá­ros magyar követelés visz- szafizetését rendeznie. Iliescu a „szélsőségesekről” Türelmetlenséggel vádol­ta a romániai magyar la­kosságot Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egység­tanács elnöke. Iliescu a ro­mániai Magyar Szó temes­vári tudósítójának nyilatko­zott a napokban Temesvá­ron és Temes megyében tett látogatásáról. A lap vasár­nap tette közzé az elnök nyilatkozatát. Iliescu ebben veszélyes­nek minősítette, hogy a már­cius 11-én elfogadott „te­mesvári kiáltványban” nagy hangsúlyt helyeztek a Bán­ság és Temesvár önrendel­kezésére. Szerinte Erdély­ben bizonyos körökben köz­ponti kérdés a függetlenség eszménye. Arra a kérdésre, hogy milyen körökre gon­dol, azt válaszolta: „Külső és belső körökre egyaránt. Olyan emberekre, akik Er­Immár bizonyosra vehe­tő, hogy több mint 140 em­ber halálát okozta az északi tengeri dán komphajón, szombaton hajnalban kelet­kezett tűz. A még mindig lán­goló „Scandinavian Star”-t vasárnap hajnalban bevon­tatták a svédországi Lysekil kikötőjébe. A szerencsétlenül járt ha­jóról eddig 75 holttestet szállítottak el. Megtalálták az utaslistát, amelyből talán kideríthető lesz, hogy való­iában hány ember volt a komp fedélzetén, a tűzvész idején, s így pontosan meg tudják állapítani az áldoza­tok számát is. Az eddigi adatok szerint, feltehetően délyt önálló egységnek sze­retnék, kiszakítanák Romá­nia testéből, pedig eléggé is­mert, hogy a román nép egyik legfontosabb törekvé­se a nemzeti állam megte­remtése volt”. „Erdélyben igen sajnála­tos módon, régóta vannak ellenségeskedések a romá­nok és a magyarok között, de ezek a decemberi forra­dalom idején feloldódtak, az új világ reménye összehoz­ta az embereket. Aztán megjelentek bizonyos szél­sőséges körök, és a helyzet megváltozott. Türelmetlen­ség jelentkezett a magyar lakosság körében. Szélsősé­ges megnyilvánulásokra ke­rült sor. ami igen sajnála­tos, mert ebből senki sem nyerhet” — hangoztatta Iliescu. 471 személy tartózkodott a komphajón és közülük 313-at sikerült megmenteni. A svéd rendőrség meg­kezdte a hajó norvég kapi­tányának, Hugo Larsennek, és a tíz napja toborzott, részben norvég, de nagy­részt portugál matrózokból álló legénység kihallgatását. A kapitány szerint biztosan gyújtogatás történt, mert rövid időn belül a hajó há­rom különböző pontján lob­bantak fel a lángok. Két tűzfészket sikerült eloltani. A matrózok azt vallották, hogy tűzoltási gyakorlatuk nem volt, erre vonatkozóan semmiféle kiképzést nem kaptak.- MmyakSió TÖBB MINT HAT ÓRÁN AT SZÁMOLTÁK a Miami-i repülőtér vámosai a törvénytelen kábítószer- kereskedelemből származó, a kolumbiai Caliból érkezett repülőgép fedélzetén talált pénzt, összesen 3,9 millió dollárról volt szó, amit 13 dobozba helyeztek el, elekt­ronikai felszerelésekhez való cserealkatrész „fedőnévvel”. ÖT ÖRA ALATT ÖT BANKOT RABOLTAK KI Párizsban egy bűnözőnek öt óra leforgása alatt sike­rült öt bankot kirabolnia. Déli 12 órakor kezdte kör­útját az 5. kerületben, és délután 5 órakor fejezte be a 10-ben. Mindegyik bank­ban revolverrel fenyegette meg a pénztárost. Az első bankban 22 ezer frankot, a másodikban 60 ezret, a har­madikban 30 ezret, a negye­dikben 37 ezret, az ötödik­ben pedig 65 ezer frankot zsákmányolt. A rendőrség még mindig nyomoz utána. A bűnözés egyébként Pá­rizsban igencsak elterjedő­ben van, tavaly csak a met­róban 90 ezer esetben tá­madtak meg vagy raboltak ki embereket. A LEUKÉMIA GYÓGYÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Genetikai eljárással ame­rikai tudósok egerekbe be­fecskendeztek egy kromo­szómát, amely a legveszé­lyesebb leukémiát okozza. Az egerek egyébként nem kapják meg ezt a betegsé­get. Az egerek a kromoszó­ma következtében 10-58 na­pon belül betegedtek meg a leukémia e formájában. A kísérletnek az a célja, Írja az ismert Nature természet- tudományi szaklap, hogy a tudósok jobban megismer­jék a betegség mechanizmu­sát, és ezáltal eredménye­sebben gyógyíthassák a leu­kémia e formáját. Állattartók figyelmébe! 10% árengedménnyel vásárolhat nagy kiszerelésű vitaminokat, takarmánykiegészítőket. Ugyanitt fahulladék: 60 Ft/q eladó. Cím: CSABAI HÚSKER, BÉKÉSCSABA, Hajnóczi u. 2. n dán komphajó 140 áldozata Fürdőszoba- berendezések: — SZEKRÉNYEK — MOSDÓ — FÜRDŐKÁD — ZUHANYTÁLCA — SAROKKÁD — CSAPTELEPEK ÜVEGSZÁLAS POLIÉSZTERBŐL, MINDEN SZÍNBEN. Mezőberény, Deák út 13. Burkolólapvásár! 15—30 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL! Minden termékünket termelői áron kínáljuk vásárlóinknak, mely további 10 százalékos megtakarítást jelent önnek! Csak Romhányban! M intaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Telefon: (27) 11-345, (27) 12-134, (27) 12-268. Nyitva: 7.00—15.30-ig. Szombaton: 7.00—12.00-ig. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Minden választóké Három M0F-, (Folytatás az 1. oldalról) — Apát úgy kellett elhaj­tanom — pöröl egy fiatal- asszony a mögötte álló is­merősnek. — Nem akart jönni, hogy elege van már neki. Mondtam, nekem is, épp ezért kell eljönnöd ... — A szomszédom nagy­beteg — áll egyik lábáról a másikra zavartan egy fej­kendős öregasszony. Maga sem tudja, kihez forduljon, úgyhogy csak úgy, a töb­biek feje felett ejti el a kérdést: — Mozgó urna kel­lene... Egy felszólítás elég — ..Tessék mondani a nevet, címet!” —, s a kis öregasz- szony felbátorodik: néhány perc csupán, amíg sorra- kerül, de ez is elég a körü­lötte állóknak, hogy meg­tudják, mi lesz a néni ebéd­je, mi a baja a szomszéd­nak és mióta, ki fekszik a gyulai kórházban, és mikor látogatja meg a néni... Ám az igazi „tragédia” még. hátra van. Főhőse Csö- pike. Hogy ki az a Csöpike? Tettéről — melyről enyhén korosodó hölgy tudósítja sor(s)társait —, arra követ­keztetek, hogy egy ebről le­het szó, mert: — Képzelje — csapja össze kezét a hölgy — a Csöpike megharapta az új­ságost. És. hozzáteszi, hogy hall­gatóságának kétsége ne ma­radjon, a .„merénylő” kilé­téről : — Pedig egy arany kutya, és mégis ilyet tett... Egyelőre nem érkezik új szavazó. Lassan fogy a sor, elcsendesedik a szavazóhe­lyiség. Csöpikére gondolok, és arra, hogy hamarosan ha­zaér a gazdi. * * * Van egy szólás: „Azt sem tudja, fiú-e vagy lány”. Nos, találkoztunk egy „vá­lasztóval”, akiről a szó szo­ros értelmében nem tudni, fiú-e vagy lány. Még nem tudni. Zelenyánszki Mihály- néhoz ugyanis — nem ő két SZDSZ-, eg' volt az egyetlen — mozgó urnát vittek a békéscsabai kórházba, ahol péntek este óta tartózkodik. Második gyermekét várja, s a baba, akit Zelenyánszkiné még szí­ve alatt hord — titkosság ide vagy oda —, részese lett a választási ceremóniának. összesen 43, kórházban fekvő békéscsabai beteghez vitték ki az urnát. Ha a szü­lészet speciális helyzetet is számba vesszük, ennél va­lamivel többen választottak. Mindenesetre a kis Zele- nyánszki-babának — legyen Lacika vagy Anikó — és édesanyjának jó egészséget kívánunk. És miközben visszafelé bandukolunk tő­lük, azon meditálhatunk, vajon a baba vagy a válasz­tás eredménye lát majd ha­marabb napvilágot. * * * A békéscsabai 3-as számú választókörben „szakmabeli­vel” találkoztunk a 6-tól 6- ig tartó „műszak” egy csen­desebb félórájában. Markos János ugyanis nyugdíjba vo­nulása előtt a lapnyomda gépmestere volt. Most a kis­gazdapárt delegálta a szava­zatszedő bizottságba. Nehéz időkről, orosz hadi­fogságról, megbélyegzettség- ről beszél, aztán családjáról, gyermekeiről és unokáiról is sok mindent elárul. — Dolgozgatok máig is, kell az a kis kiegészítés a nyugdíj mellé. Haragszik is az asszony, hiszen régen is éjszaka dolgoztam, most, nyugdíjaskoromban meg éj­jeliőrként foglalkoztatnak. Gondolhatja... • Szemmel láthatóan jólesik neki ez a kis diskurzus. Bi­zonyára máskor is szívesen elpolitizálgat. Szavait ezzel zárja: — Tudja, sok nehéz évet hagytam magam mögött, mégis kibékülnék ezzel az élettel. Csak rosszabb ne legyen már! Ha ez az új kormány egy kiegyensúlyo­zott, nyugodt politikát ala­kít ki, a gyermekeimnek bi­zonyára könnyebb lesz . .. Férj—feleség egyetértésben A gyulai Horváth Károly és felesége az Iskola utcai szavazó­helyen Gyulán, az Iskola utcában — mi sem természetesebb, mint hogy egy iskolai osz­tályteremből kialakított sza- vazöhelyiségben — nagy sür­gés-forgás közepébe csöp­pentünk. A délelőtt derekán a szavazók száma már jóval túljutott az óhajtott 25 szá­zalékon. Közvetlenül utá­nunk két, érezhetően egy­máshoz tartozó fiatal lépett a terembe. Miután bedobták szavazatukat az urnába, tisztázódott: férj és feleség­ről van szó. Horváth Károly és felesége a Felszabadítók úti lakótelepről sétáltak át. A szóvivőséget a feleség vál­lalta magára. — Hallom, hogy ugyanar­ra a jelöltre szavaztak, mint a múltkor. Miből fakad ez a következetességük? — Nem voltunk, és nem vagyunk tagjai semmilyen pártnak — válaszol Hor- váthné, férje egyetértő bólo- gatásával támogatottam — Olvastuk a pártok program­jait, s nekünk az ő pártjáé tetszett a legjobban. De el­sősorban a személyre sza­vaztunk. A lényeg az, hogy változást szeretnénk. — Mit várnak ettől a vál­tozástól? — Gyors javulást semmi­képpen. Négyen élünk ket­tőnk jövedelméből, s a két­szintes sorház kölcsönének visszafizetése, a lakás ma­gas rezsije sokat elvisz. Gye­rekeink iskolások, gondol­hatja, mibe kerül ruházta- tásuk, taníttatásuk. Szeret­nénk, ha életünk minősége is javulna. — Mit gondolnak, a győz­tesre szavaztak?

Next

/
Oldalképek
Tartalom