Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-07 / 82. szám

1990. április 7., szombat

0

A metszéspontban: Hunya

H „nadrágos bácsi”, meg a többiek

Fogjuk fel találós kérdésnek : Békéscsabától 38,

Szarvastól 36, Gyomaendrőd- től 24, Mezőberénytől 18 kilométerre van, mi az? Ha valaki a térképre felkörzőzi ezeket az adatokat, akkor a metszéspontban az ezerfős Békés megyei kisközséget, Hunyát találja. Tudjuk-e pontosan, hogy mit jelent ma olyan helyen élni, ahol a városok vonzása már alig érezteti hatását, ahol a megélhetés egy a mezőgazdasággal, s ahol ezerből négyszázan nyugdíjasok? Erre kerestem választ az egykor Endrődhöz tartozó határrészen, 1946-ban községgé formálódott Hunyán.

—> Mit és honnan szerezhetnek be az emberek mindennapi megélhetésükhöz? — tudakoltam Hunya Tiborné- tól, a községi tanács vb-tit- k árától.

— Természetesen nem várható el, hogy itt Hunyán is kiépüljön olyan kereskedelmi hálózat, mint egy jóval nagyobb községben — válaszolta a titkárasszony. — A többi településtől, a városoktól viszont olyan távol vagyunk, hogy sok mindent mégiscsak helyben kellene megoldani. A Gyoma- endrőd és Vidéke ÁFÉSZ üzemeltetésében működik néhány bolt, de a forgalom mértéke nem nagyon ösztönzi őket a fejlesztésre. Például 1988-ban utód nélkül nyugdíjba ment az azóta is zárva tartó húsbolt eladója, így tőkehúshoz csak a helyi vágóhídról, a legfeljebb heti egyszeri kényszervágásból juthattak a helybeliek. Illetve nyár óta el-ellátogatott erre a Gyulai Húskombinát mozgóboltja is. Áprilistól rendszeresen jön majd a kombináti kocsi, minden szerdán 8—10-ig árusítanak Hunyán. Ha az élelmiszer- bolt kéri, töltelékárut he- te'nte kétszer hoznak. Az is igaz, hogy sokan vettek hűSzeptembcr 23.

Sikaszó. Javítómunkálatok. A betörők kártevéseit próbáljuk helyrehozni. Írói munkára képtelen vagyok. Hajnali 4-kor az asztalnál ülök. A gondolatra, mit papírra vetnék, lávaként zúdul minden nyomorúságunk.

Napi beszélgetések alkalmi vendégekkel. A gyermek almát kíván, de alma sincs a boltban. A környéken sem találni sehol a kereskedelemben egy szem gyümölcsöt sem. „Eredj a medveleshez. ott ehetsz almát!” — mondják a gyereknek.

Most. hogy közeleg az elnöki vadászat ideje, a medvéknek sok ezer kiló almát szállítottak a leshelyekre. Édes almát, mivel a medve főleg azt szereti. A savany- kásat nemigen fogyasztja.

A székely gyermek pedig a savanykás almát is megenné. Nézem. Kilencévesforma, szőke, sápadt, soványka. Szeme árnyékos, mérhetetlenül szomorú. Valahányszor látom és fejét megsimogatom, magam is elszomorodom.

Sándorék két kedves kislánya. Mezei virággal boldogan nyargalnak föl hozzánk. „Isten hozta, Éva néni!” Az örömük, vigasz és reménység az ordas időben.

Szeptember 25.

Ma hazamegyünk Maros- vásárhelyre. Á rongálást úgv-ahogy helyrehoztuk. A helybéliek segítőkészsége olyan, mintha édestestvér a testvérét segítené a bajban. Mindannyiunk jóságának és szolidaritásának megtestesítője S. Sándor, Kati és Benedek Imre.

tőládát, s akad kolbász is a kamrában. De nem feledhetjük, hogy itt a lakosság 40 százaléka nyugdíjas, következésképpen alacsony jövedelmű és megromlott egészségű. Részükre létkérdés az olcsó töltelékáru beszerezhetősége. Az alapvető háztartási, műszaki és ruházati cikkek — igaz nem túlzottan nagy választékban — ugyancsak rendelkezésre állnak.

— Látnak-e reményt az ellátás javítására?

— A magánkereskedőket, kisvállalkozásokat szeretnénk Hunyára hívni. S jönnek is. A Gyomacoop például olcsó cipőket, használt ruhákat árusít a tanácstól kedvezményesen bérelt üzlethelyiségében. Békéscsabáról jár ide egy magánkereskedő, aki tüzelő- és építőanyagot árusít. Minden csütörtökön egy zöldséges látogat meg bennünket, péntekenként pedig a Hódiköt rendez termékeiből vásárt. Sőt Budapestről, Mezőbe- rényből is vissza-visszatér- nek kötöttholmit, női és gyermekruhát, méterárut kínáló kereskedők. Van egy férfiruhával üzletelő, méretre is dolgozó személy, akit már el is kereszteltek a helybeliek: ő a „nadrágos bácsi”.

— Akad olyan is, aki letelepülne Hunyán?

— Itt nem nagyon éri meg üzletet nyitni. De hetente, vagy valamivel ritkábban a községben árusítani kölcsönösen előnyös lehet. Van persze olyan is, amit eddig hiába vártunk. Említettem, hogy sok idős ember él nálunk. Nekik való, általuk keresett cipőt, papucsot még szinte senki sem hozott. Egyszóval: várjuk az érdeklődő kereskedőket, vállalkozókat — mondotta Hunya Tiborné.

K. A. J.

Október 1.

Néhány hete, hogy elküldtem nyílt levelemet Vincze Jánoshoz, aki az ún. Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Országos Tanácsának ügyvezető alelnöke. Barátaim közül többen megkérdezték: miért neki küldtem? Király Károly tapasztalatából is okulva, úgy gondoltam : az ő közvetítésével szövegem tán eljut a legfelsőbb pártvezetőséghez. Mert. van, amit nem mernek eltitkolni a főtitkár előtt.

Sajnos, csak Vincze válaszolt. Mégpedig telefonon. Tegnap fölhívott az öreg mameluk, és dörmögve-nye- kerégve, riadtan hazudozva mondta: mennyire elkeserítette, megdöbbentette őt ez a levél. Hát nem tudom én vajon, hogy minekünk mindenekelőtt a revizionista, soviniszta magyarok ellen kell harcolni? Ók jelentik a fő veszélyt, nem a képzelt jogtalanságok! Hiszen nincs itt baj, itt minden jól megy, tökéletes az egyenjogúság. Csak ezek az átkozott soviniszták ne lennének, meg az „úgynevezett Balogh Edgárok!” (sic!)

Mondom neki: nem számítottam az egyetértésre, tehát nem is vitatkozom vele. Ez az én diagnózisom a helyzetünkről, és nem mai tapasztalatom, hogy akármely föltárt betegség miatt az orvost hibáztatják. Amily fölháborító volt az öreg janicsár, épp oly szánalmas is a telefonba nyekergett szövegével, mit egv közepes képességű papagájra is rábízhatott volna. (...)

(Folytatjuk)

(Megjelent a romániai Magyar Szóban)

gt az Ellenbe

Egy cigányfiú karrierje

(Folytatás az 1. oldalról)

— Hát igen — meséli élete történetét Farkas Imre. — Messziről indultam. Pénzünk nem lévén, a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalattal kötöttem tanulmányi szerződést. Bár szívesen fes- tegettem, mégis a felszolgálás jobban érdekelt. Látták ezt oktatóim is, és egy alkalommal felajánlották, legyek boy a Körös Szállóban. Örömmel vállaltam.

Talán innentől lehet számítani a pályamódosítást, de a vendéglátás ízét mégsem Békéscsabán, hanem Gyopároson, a strandfürdőben ízlelte meg Farkas Imre. A nyári szünetben néhány hétig kisegítőként szolgált fel a vízparti vendéglőben. Szorgalmát, figyelmességét hamar észrevették a szakemberek. Kedvezett a szerencse is, mert Orosháza elsőszámú vendéglátóegységében, a Pelikánban éppen létszámhiány volt.

— Ha vállalom, hogy munka mellett kitanulom a szakmát, megszerzőm a szükséges képesítést, akkor felvesznek — folytatja a ma már igazgató. — Persze, hogy vállaltam, majd kibújtam örömömben a bőrömből. Nyolc évig, 1972-től 1980-ig a Pelikánban dolgoztam. Ketten voltunk az üzletvezetővel, Farkas Kálmánnal, akitől sokat tanultam. Ö oltotta belém a szakma iránti fanatizmust.

A mester és a tanítvány viszonya később (ki tudja már mi miatt) eltért a kívánatostól. Rendre jelentkeztek kisebb-nagyobb nézeteltérések, súrlódások. Ügy döntöttek mindketten: munkahelyet változtatnak. Főszereplőnk 1972-ben nem mindennapos vállalkozásba kezdett. Felismerte, hogy a város élő halban ellátatlan területnek számít, felcsapott halkereskedőnek. A pisztrángtól a békáig mindent árusított. Az üzlet ugyan jól ment, de mégsem érezte jól magát. Messze esett a vendéglátástól.

Eladta a család feje fölül a házat

— Éppen ezért — ráncolja a homlokát Farkas Imre — nem is sokáig csináltam. Amikor a kormány 1980 decemberében teret engedett a szerződéses üzleteknek, gyorsan váltottam. A Vendéglátó 1981-ben versenytárgyalást hirdetett a központi fekvésű, nagy forgalmú Zenés presszó, ma Éden szerződéses üzemeltetésére. Jelentkeztem. Ketten pályáztunk, és mivel a pénzem kevésnek bizonyult, egy bizonyos ösz- szeg után feladtam. Reményeim veszni látszottak, pedig mindenemet pénzzé tettem. Eladtam a szó szoros értelmében a család feje fölül a lakást, és minden mozdítható ingóságot. Ügy tűnt, hiába. El voltam keseredve.

A)m mit ad Isten, egy hónap elteltével a Vendéglátó értesített, hogy vetélytársam visszalépett. Amennyiben érdekel még az üzlet, akkor a szerződés megköthető. Farkas Imre kapott az alkalmon, de meglepetésére a feltételek már nem az eredetiek voltak. Ugyanis a vállalat a felhajtott licitáron kívánta bérbe adni a presz- szót. A felek egyike sem engedett, s így a megállapodás elmaradt. A Zenésre ismét versenytárgyalást hirdetett a tulajdonos. A vállalat által megszabott költségátalány óriási, havi 136 ezer 200 forint volt. Ekkora összeget ■abban az időben Orosháza egyetlen vendéglátóipari egysége sem fizetett be a központ pénztárába. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy a maszekoknak elment a kedve a szerződéses üzlettől. Kivéve Farkas Imrét. Ö újra jelentkezett, de már versenytársa nem volt.

— Mindenki eszelősnek tartott. A feleségem két napig nem szólt hozzám — mondja kedélyesen. — Három hónapos szerződéskötési huzavona után átvehettem a presszót. Első dolgom volt a 13 tagú személyzettel beszélni. Szerettem volna megnyerni őket, de nem sikerült, nem bíztak bennem. Az akkori üzletvezetőnek háromszor annyi fizetést ígértem, ha marad, mint amennyit korábban keresett. Mégsem vállalta. Azt mondta: „Nem hisz abban, hogy ki tudom fizetni”.

Tévedett a volt üzletvezető. Bár Farkas Imrének alig maradt embere (mindössze öt), mégsem adta fel. Egy- személvben volt üzletvezető, felszolgáló, árubeszerző, rakodó és adminisztrátor. Alvásra sem futotta napi 2-3 óránál több. A kollégái a háta mögött pusmogtak: „Vajon meddig bírja még?”

Nem .emelt az új tulajdonos árakat. A készleten bővített, szélesítette a választékot. Különleges italokat szerzett be, a megszokottakat, például a kőbányai sör árát pedig levitte. A városban ebben az időben — bár az üzlet II. osztályú kategóriába tartozott — itt lehetett a legolcsóbban sört és vodkát venni. A vendégek száma napról napra emelkedett.

— Magam is meglepődtem az első hónap végén — idézi fel a múltat Farkas Imre. — Hiszen az előző évek átlagához képest 125 százalékos volt a forgalomfelfutás. Tehát, bruttóban 225 százalékot forgalmaztam a bázishoz viszonyítva. Feltűnő eredmény, alig akartam elhinni. Az üzletben egymás nyakába borultunk, szinte sírtunk a boldogságtól. Sikerült, valóra vált a nagy álmom.

Házkutatások, provokáció, börtön

Egy év elteltével az üzlet eredményessége nemcsak a bolt bútorain, berendezésein látszott, hanem a szerződéses üzletvezető életkörülményein is. Farkas Imre házat vett, BMW-vel járt, feltűnő eleganciával, választékosán öltözött, s családja is jobban élt az átlagosnál.

S miként az lenni szokott, az irigyek száma is ugrásszerűen emelkedett. Kihívó életformájáért rendre feljelentették, hol ezért, hol azért. A sorozatos rendőrségi vizsgálatok, házkutatások minden alkalommal eredmény nélkül záródtak, azaz a feljelentőknek egy esetben sem volt igazuk.

A Zenés tovább tündökölt. A bevételből futotta nyolc nyugati színes tv-re, s a megyében elsőként itt vetítettek videofilmeket. Forogtak a videodiszkó kazettái, és legalább olyan sebességgel a Farkas Imre körüli pletykák. A gazdasági rendőrség többször feldúlta a lakását. Elvitték az adásvételi szerződéseket (lakásról, kocsiról) a családi vagyont leltárba vették. Hol kábítószert, hol valutát, hol aranyat kerestek. De soha semmit nem találtak.

— Így igaz — erősíti meg

beszélgetőpartnerem. — Beláttam, hogy így nem mehet tovább. A családom idegeskedett, a gyerekek folyton rettegtek, ha kopogott valaki az ajtónkon. Nem volt más megoldás, visszafogtam magam. Eladtam a családi házat, a BMW-t, és beköltöztem egy tízemeletes bérház kétszobás lakásába. A nyugati személygépkocsi helyett vettem egy Ladát. Mindez 1982-ben történt. Ám hiába minden igyekezet, az ötlet nem vált be. A zaklatások nem szűntek meg. Még az üzlet előtt is civil rendőr figyelt állandóan. Nem tudtam, mitévő legyek. Bementem a rendőrségre, és a tanácsukat kértem: mit kell tennem azért, hogy békén hagyjanak. A válasz az volt: „A környezetében

hangulatilag társadalmi feszültséget okoz.” Tehát, ez az oka a rendőrség kitüntető figyelmének.

Farkas Imre „gondviselői” kitartóak és találékonyak voltak. Nem is maradi éi az eredmény. Történt ugyanis 1984 júliusában, hogy egy jólöltözött fiatalember tért be a presszóba. Leült, kávét és sört kért, majd az üzletvezetőt hívatta. Előadta a főnöknek, hogy ö SZMT-el- lenőr, és talált némi hiányosságot. Például a kalkuláción nincs dátum, a göngyöleget szabálytalanul tárolják, és több személy tartózkodik a helyiségben, mint ahány ülőhely van.

Amit mondott, igaz volt. Az üzletvezető elismerte. Ekkor azonban az úriember stílust váltott. Ha kap húszezer forintot, elfelejti, amit látott, mondta, ha nem, akkor feljelentést tesz. A főnök fizetett.

— Hiba volt — vágja rá Farkas Imre. — Három és fél évig folyt a per, mert a provokátor kijátszott, pedig ő is sáros volt. Én hat hónap felfüggesztettet kaptam, cimborám, az ellenőr másfél év letöltendő börtön- büntetést. A zaklatásokból viszont elegem lett. Átmentem egy másik megyébe. Kijelentkeztem Orosházáról, és Szegedre telepedtem át. Elfogyott az energiám, bezártam az üzletet is 1987. március 15-én, tatarozás címén. Közben a szerződésem lejárt, a presszót elvették tőlem. Két vállalkozó próbálta üzemeltetni, kevés sikerrel. Az egyik két hónapig, a másik szűk egy évig bírta, majd a veszteségek miatt visszaadta a vállalatnak.

Az igazgatói székben

Míg a két úriember próbálkozott, addig történetünk szereplője sem tétlenkedett.

Miután kipihente a meghurcoltatás idegi fáradtságát, új vállalkozásba kezdett. Megvásárolta a Zenés presszóhoz közeli Borharapót, és átalakította sörözővé. Az üzlet ma is kedvelt helye a környékbeli sörivóknak.

Közben a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat 1989. júniusában ismét versenytárgyalást írt ki a Zenésre. Több jelentkező közül a legszívósabbnak Farkas Imre bizonyult, így újra ő vehette át az üzletet. S mint korábban is, ismét előbbre járt egy lépéssel, mint a többi vendéglátós. Teljesen megváltoztatta a szórakozóhely belső szerkezetét. Bővítette a presszót, kívül-belül felújította, és új szolgáltatásként a megyében először itt, nyerőautomatákat telepített. A Zenés helyett felvette az Éden bár nevet, ami nappal presszóként, éjjel bárként üzemel.

— Ma a vállalkozók útja nem olyan göröngyös, mint amikor én kezdtem — állapítja meg farkas úr. — A lehetőségek is bővültek. Gondolok itt a társasági törvény megjelenésére. Természetesen a lehetőségekkel élni is kell, ezért elsőként csatlakoztam a vállalat kft.- alapítási tervéhez. Így jött létre az Éden Kft., amely három üzletből áll: Éden bár, Gyopár eszpresszó, Bisztró (gyorsbüfé). Sok előnyét látom ennek a tulajdonosi formának.. Hatékonyabb a munkaerő-gazdálkodás, nagyobb a tőke-visz- szaforgatási esélye, több jut fejlesztésre, és ami nem lényegtelen, halmozódhat a nyereség. Persze, nem olyan, mintha teljesen magántulajdon lenne, de a szerződéses üzemeltetési formánál kedvezőbb. Vannak, akik kritizálják, de a jelenlegi viszonyokból kiindulva, ma az üzemeltetés folytonosságát így lehet a leginkább garantálni.

Farkas Imréről készült portrénk jó bizonyítéka annak, hogy az erős akaratú ember kitörhet környezetéből. A mezítlábas kis cigány- gyerekből hosszú és kitartó út után sikeres üzletember lehetett. Talán sorsa egyben tipikus is, mert aki felül tud emelkedni a készen kapott élethelyzeten, annak irigyei is vannak. Kevesen hiszik el, hogy aki viszi valamire, az tisztességes is lehet. Pedig, mint láthattuk, ez csak kitartás kérdése.

Papp János

Fotó: Kovács Erzsébet