Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-28 / 99. szám
1990. április 28., szombat 1 ^ I J *1 1 1 „Hát te kiá vagy?” Ha hiszik, ha nem, újabban álmodozom. Egy kellemes reggelről, sikeres munkadélelőttről, jó ebédről, igazi feketekávéról, egy jó szinházi előadásról, egy jó filmről, egy-két őszinte, baráti szóról, ami több: bizonyosságról,, hogy nem vernek át az őszinte, baráti szavak; álmodozom Mozart nagyszimfóniájáról, a g-mollról, hogy meghallgatni és elmerülni benne lesz időm; álmodozom, hogy rátalálok mostani áprilisunk, tavaszunk igaz szavaira, nem hallgató embereire, felébredt embereire, akik nem szégyellik, hogy rájöttek: jó darab ideig visszaéltek velük, a jóhiszeműségükkel és a félelmeikkel; aztán álmodozom arról is, hogy azt kérdi tőlem valaki, tőlem, az újságírótól: „Hát te kié vagy?’’ Már mondanám is, hogy az életemnek társáé, akiért élni érdemes, de az illető úr a fejét csóválja: „Nem úgy értem”. Hát hogyan, kérdezem hangtalanul, csak a tekintetemmel, amelyben benne sűrűsödik az elmúlt évek minden kérdőjele, benne az öröme is és a szomorúsága is, tehát az élet, amit megéltem, mire ő: „Ki a gazdád, az urad?" Nem azért kezdek új bekezdést, hogy ez némi hatásszünettel szolgáljon, hanem, hogy éreztessem, mély lélegzetet veszek éppen, és készülök valami frappáns, jó válaszra, habár nagyon zavar az, hogy „urad” és „gazdád”, mert az ilyenekből fentről lefelé elegem volt. Persze tudom én, hogy rendnek kell lenni mindenféle rendszerben, mért a rendszer lényege csak megfelelő rendben bontakozhat lg. Például a demokráciáé, amife szavaztunk. De az, hogy „urad” és főleg, hogy „gazdád”, leplezhetetlen ellenérzést kelt bennem. Mert sok „uram” volt nekem is, nemcsak önnek, tisztelt olvasóm, ha tagadja, ha nem. Meg „gazdám” is, főleg olyan, aki nagyon szeretett „gazda” lenni, hogy ezzel hatalmasságát és nélkülözhetetlenségét, netán politikai hűségét még inkább bizonyíthassa és eláraszthasson vele, hogy gondolatom se legyen másfajta gazdára gondolni. Például olyanra, aki úgy nevezi magát: „a nép”, vagy úgy, hogy „a nemzet”. Mert az övék lenni az a legnagyobb megtiszteltetés, a legszebb érdemrend, ha nem is látható. Megvallom, kis ideig kerestem a választ, jobban mondva a pontos megfogalmazást, hogy megmagyarázhassam a bennem kérdező hangnak, hogy nem szeretem a „gazda-béres”, meg az „úr-szolga” párosításokat, főleg, hogy én mindig a „béres és a szolga” kategóriában jöhettem számításba. Nocsak, förmedtem magamra, hát te is? Gazda és úr akarsz lenni?! Nevessünk együtt, csak egy röpke percig. Mosolyogjunk ezen az egész álmodozáson, de csak úgy, hogy nem jó, ha az „kanosaiul festett egekbe néz”. Mert sokaníakar- tak a fejünk fölé kék eget festeni, mert az ég, az bizony ritkán volt kék, borongósabb inkább; és ne is álmodozzunk olyan dolgokon, amelyekben több a mondvacsinált pletyka, a jólértesült buzgalom és (tegyük már pda a szót, ha ide való) butaság is, mint a valóság. Mint az igazság, mint a tiszta törekvések fénye, melynek tündöklése még nagyon hiányzik az életünkből. Az enyémből is, a tiédből is (ha tegezhetlek erre a pillanatra, tisztelt olvasóm) a tiédből, aki roppant vággyal szeretnél kellemesen ébredni reggel, inni egy jó kávét, ölbe kapni a gyermeked, az unokád, sétálni együtt, valakivel illatos utakon, hinni, hogy szükség van arra, hogy élj és tedd a dolgodat. Hogy önmagad gazdája és ura lehess, mert ez az igazi kiteljesedés, mert erre szavaztál, mikor „jogaid gyakoroltad”. a Egyszóval: önmagam szeretnék lenni és a szívemre hallgatni. Mint ahogyan arra hallgattam, amikor mindezt összeírtam. És nem álmodoztam, véltem: anélkül is így van. És így lesz. Talán. Biztosan. Remélem. Tudom. Elvárom. Hiszem. g^g Ervjn Legyen lehengerlő, de ne ledorongoló! Nyilvánosan a nyilvános szereplésről Talán nem véletlen — vagy fogalmazhatnék úgy is, bízunk benne, hogy nem véletlen —, a magyar nyelv hete iés az anyanyelvi hét alkalmából megrendezett TIT- előadások többségében a nyilvános megszólalásról, annak nyelvi és nem nyelvi követelményeiről esett szó. Az első, a nyelvi követelmény címszó alatt, úgy hisszük, világos, mi mindenre gondolhattak az előadók. De mit értsünk ez alatt: nem nyelvi követelmények? Karikó Sán- dorné főiskolai adjunktus Szegedről a [Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláról érkezett, hogy e kérdésre megádja a választ, az anyanyelvi hét Békés megyei rendezvényeinek hétfői, nyitó előadásán ... Az est tapasztalatait e sorok írója — „másodállásban” háziasszony — magának, talán így összegezné: a nem nyelvi követélmények a nyilvános megszólalásban annyit jelentenek, mint a többfogásos ebéd tálalása. Mert nem mindegy — ugye kedves asszonytársak —, hogy terítünk... Mutaitós-e a tányér, vagy csorba? Teszünk-e térítőt, vagy csak a pőre asztalra lökjük az ételt... S legyen bár életünk fő műve az a paprikás csirke, ha hidegen tesszük a család élé, ránk romlik ez is. De félre a gasztronómiával, maradjunk a nem nyelvi követelményeknél. Any- nyit hamar megtudtunk, hogy a nyilvános szerepléseknek van egy „körítése”. Ez a nem verbális (nem szóbeli) terület, tudományosan még kidolgozatlan, holott az érintkezés ezen része sokkal fontosabb, mint a megszólalás maga. S mivel ez a hétfői előadás is a nyilvános szereplések kategóriájába vonható, előadó s hallgatóság egyaránt vizsgálat tárgya lett. — Mert lássuk csak, mi a helyzet! — kezdte elemzését az előadó. — Beléptem ide, s vagy negyven szempár mért végig: tetőtől talpig. Pillanatok alatt eldöntötte mindenki, ez az előadó kell neki, vagy sem. Pedig még meg sem szólaltam. Ezért, aki nyilvános szereplésre vállalkozik, „ mindenekelőtt szembesülnie kell önmagával, testi valóságával. Ha előadás közben magával van elfoglalva, azzal, hogy tessen a közönségnek, ezt szavai hitelessége bánja. Csakhogy a dolgok odavissza igazak, hiszen Karikó Sándomé is végigpásztázta közönségét (ennek hangot is adott), hallgatóinak testtartását, mimikáját, gesztusait figyelve, hogy tapasztalataihoz igazítsa mondanivalóját. És ettől kezdve az ismeretterjesztés mellé, útravaló- ul, hasznos tanácsokat is kaphatott a hallgatóság. Megtudhattuk például, hogy nem mindegy, milyen testtartásban állunk közönség elé. „Semmit ne tegyünk, ami elterelheti a figyelmet” — így az aranyszabály. Ne álljunk magas sarkú cipőben, szűk szoknyában terpeszbe! Ne himbáljuk magunkat! Ne karbatett kézzel beszéljünk! — Ezek ösztönös dolgok, belülről jövő reakciók — folytatta az előadó —, amelyeket nemigen lehet eltitkolni. Az anyanyelvtanulással együtt sajátítottuk el gesztusainkat, mimikánkat. Nyugodtan használjuk hát őket, mert így lesz hiteles, természetes közszereplésünk. Persze a „nem anyanyelvi követelmények” témakört ezzel korántsem merítettük ki. Mert nem csak a testtartás, de a távolságtartás, annak változtatása is nagyon lényeges momentuma nyilvános szerepléseinknek. — Ne legyünk túl közel, s ne válasszunk túl nagy távolságot sem. Mindig mérhető legyen a tekintetekből szavaink hatása! — körtnöl- tük tovább a bölcs tanácsokat. S érdemes megszívlelni még valamit — ha netán figyelni tudjuk nyilvános szerepléseink alkalmával saját viselkedésünket, tekintetünket csak addig pihentessük egy valakin, ameddig az számára elviselhető. így nem hozunk zavarba senkit, s a többiek sem érzik kirekesztve magukat az eseményekből ... * * * Itt akár le is zárhatnánk a Karikó Sándomé előadásáról szóló tudósítást, ám — mivel gondolatébresztő volt mindaz, amit hallottunk — néhány percet kértünk a hallgatóság távozása után, hogy olvasóinkat — többek között — arról is tájékoztatni tudjuk, mit gondol a szakember politikusaink közéleti szerepléséről, vagy ha így jobban tetszik: szónoki képességeiről? — A helyzet az, hogy sajnos intézményesen nemigen foglalkoztak korábban — ha jól tudom, ma is hasonló a helyzet — a politikusok felkészítésével a közéleti szereplésre. Alkalmanként —és akkor is roppant körülményesen — próbálkoztak ugyan, de a sokéves lemaradást így nem tudták behozni. — Lemaradást? — Itt arra gondolok, hogy a nyilvános véleménynyilvánításra kevés a gyakorlóterep. Mert mit hall a gyerek otthon? Hallgass, fiam! Te még ehhez kicsi vagy! Butaságokat beszélsz! Az iskolában sem szoktattuk rá őket az önálló véleményalkotásra, sőt... Régen tanítottak retorikát. Ma már azt sgm, vagy nagyon kevés helyen. Pedig meggyőződésem: ha változást akarunk ezen a téren, össztársadalmi méretekben kell cselekednünk. Magyarul: az iskolában kell elkezdeni, aztán néhány esztendő múlva talán elégedett leszek, ha erről kérdez. — Ezt értsem úgy, hogy elégedetlen a közéleti személyiségek nyilvános szereplésével? — Ahhoz, hogy valaki jó szónok legyen, személyiség szükségeltetik. Bizonyos értelemben tanítható ez a mesterség is, ám ott, ahol nem, hogy megfelelő és hiteles kifejezőkészség, de még politikai kultúra sincs ... — Most eszembe jutottak a választási vitamüsorok... Demosztenész kavicsokkal a nyelve alatt kezdte a közéleti szereplést. És mi? — Valóban tanulságosak voltak. Bizonyítják, hogy egyelőre nem tartatlak ott a viták résztvevői (tisztelet a kivételnek), hogy a másikat is becsüljék annyira, ameny- nyire önmagukat. Nem érzelmileg akarnak hatni, hanem le akarnak dorongolni. De hallottam már tudományos vitát is a televízióban, melyben minden tudós mondta a magáét. De véletlenül sem találkoztak véleményeik. Végül a riporter próbált valamiféle közös tanulságot levonni. — Tehát alkalom, lehetőség már lenne az önálló véleményalkotásra, csak nem tudunk élni vele? — Jó lenne, ha először is megtanítanánk fiataljainkat az önkifejezésre (mert egyelőre az sem megy igazán), aztán kezdődhet csak az igazi gondolatcsere: a vita. Olyan vita, mely kulturált — az mindenek felett! —, s amelyben a vitatkozó felek véleménye egy a többi között, s nem egy, mindenek felett. Egyszerű ezh.. N. A. Új gazdára talált a békéscsabai munkásőrség épülete Honfoglaló zeneművészjelöltek Aki 1988 nyarán benyitott volna a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola egyik- másik tantermébe, az a következőket látta volna: a padlón tíz-húsz habszivacs matrac, rajtuk alvó gyerekek. A hanglemezkészítés fáradtságos munkáját bizony, nem éppen leányálom így kipihenni... — De hát más megoldás nem volt — mondta ottjár- tunkor Rázga József, az Iskola igazgatója. Az egyre (el) ismertebbé és népszerűbbé váló intézményük legfőbb gondja ugyanis a kollégiumi elhelyezés. Saját szálláshely híján a tanulóikat a város különböző diákotthonaiban, kollégiumaiban helyezik, ahol bizony nemA szakközépiskola tanulói szemügyre veszik a leendő szálláshelyükéi rőté: Oál Edit igen nyílik lehetőség például a hangszeres gyakorlásra. — Gondolja csak el — magyarázta az igazgató —, a többiek csendesen tanulnak, miközben a mi gyerekünknek trambitaórára kellene készülni. Ha tehát gyakorolni akar, be kell jönnie délután is az iskolába. A legnagyobb probléma mégis a hétvégi vagy iskolaszünetek alatti fellépésekkel, szereplésekkel van. Ekkor ugyanis végképp megoldhatatlan a szállásügy. így került sor például az említett „földön alvásra” is, 1988 nyarán, a lemezkészítéskor. De hasonló eseteket lehetne sorolni, vég nélkül. Az in-. tézmény országos beiskolázású, tehát sok esetben még a bejárás sem segítene. Néhány héttel ezelőtt váratlan öröm érte az igazgatót, s vele az Iskolát is. A Minisztertanács határozata értelmében, kollégiumi célra megkapták a békéscsabai munkásőrség négyemeletes épületét, amely alig néhány lépésnyire van az iskolájuktól. Rázga József tudomása szerint a rendőrségtől a cserkészszövetségig, többen is pályáztak az említett épületre, ám nyilván a zene- művészeti szakközép indokai voltak a legnyomósabbak. — ... Ezenkívül pedig nekünk túl nagy átalakításokra nincs is szükségünk — mondta az igazgató. — A meglévő vizesblokkokat kell kibővíttetnünk, és az alsó szinten lévő volt fegyver- raktárból szeretnénk egy melegítőkonyhát és egy ebédlőt kialakíttatni. A költ" ségéket a városi tanács vállalta ... A kettő- és négyágyas szobák, a százharminc, száznegyven személy étkeztetésére szolgáló majdani ebédlő, a negyedik emeleti nagyterem (amit változatlanul hagynak) éppen ideális a most már egy helyre kerülő szakközépiskolásoknak. Itt lehet délutánonként gyakorolni, hangszereket tárolni, s, minthogy saját kollégium, bármilyen iskolaszünetl napon a szállásuk is megoldott dolog. Sőt! Nyaranta, esetleg hétvégenként a kihasználatlan helyiségeket kiadhatják, ebből is nyerve egy kis pluszt. Már csak egy utolsó kérdés maradt: Mikor vehetik birtokukba tanulóik az új kollégiumot? — Számításom szerint, a következő tanév elején — hallhattuk a választ. — Feltételezhetően addig befejeződnek az új vizesblokk-kialakítások, és nekünk is sikerül három-négy nevelőtanárt felvennünk, akik a kollégiumiban dolgoznának. Esetleg a konyha és az ebédlő kiépítése húzódik későbbre, de attól már megtörténhet a „honfoglalás”... Magyar Maria Hamletét Angliában... Nagy ímegtiszteltetés érte a Jókai Színházat és főrendezőjét. Az előkelő edinburgh-i szinházi /fesztivál egyik menedzsere megnézte Shakespeare Hamletiének békéscsabai előadását, a vendégnek megtetszett, amit látott, és meghívta az egész produkciót a színházak /minden év augusztusában megrendezendő nemzetközi /találkozójára. A nem mindennapi meghívás nem csak Hamletnek szól, hanem rendezőjének, Tasnádi /Mártonnak külön is, hogy a fesztiválvárosban [nemzetközi csapattal állítsa színpadra Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát, ami majd [az ünnepi záróprogram lesz augusztus 27-én Edinburgh-ban. A Telekgerendás! Vörös Csillag Mgtsz TAKARMANYBURGONYÄT ÉRTÉKESÍT 200,— Ft/q áron. Az eladás helye: aradi major. TAVASZI VASAK. Több ezer pár divatos tavaszi-nyári lábbelik RENDKÍVÜLI VÁLASZTÉKBAN, 20—40 százalékkal olcsóbban, valamint import, bálázott ruhák gazdag választékban. váAja kedves vásárlóit * A TOPÄNKA GMK. Időpont: május 3-án 9—18 óráig. VÉSZTÖN A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. SUCK! SLICK! AMEBO-HUN. Amerikai teflonoa óla]adalék a gépjárművekbe, 1500 köbcentllg 0,5 liter szüksége*. 2 liter 11900 0,5 liter 2099 NAQY TÉTELBEN NAGY KEDVEZMÉNY. Autósbolt a fürdőnél. Gyula Nagyváradi u. 10. OLÁH FERENC, telefon: (50) 62-090.
