Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-27 / 98. szám

1990. április 27., péntek Újra hazai földön — 43 év múltán Murányi Miklós megmérettetése „Az új Országgyűlés ala­kuló ülésén nem egyik vagy másik pánt mellett, hanem mindenkihez szeretnék szól­ni. Arról fogok beszélni, hogy szeressék egymást a magyarok és bocsássanak meg honfitársaiknak. Ha egymást tisztelik, a világ is tisztelni fogja őket, ha a turáni átoknak élnek és egymással harcolnak, meg­veti őket a külvilág.” Ebben fogalmazta meg mondaniva­lójának lényegét Varga Bé­la, a háború utáni első nem­zetgyűlés elnöke, aki 43 év után először tér vissza szombaton szülőföldjére. A 88 éves lelkipásztor-politikus elmondotta, hogy csak az utolsó napokban döntött út­járól. amelytől orvosai elő­ször eltanácsolták. Magyar- országon így is kímélnie kell majd magáit, de Varga Béla tele van tervekkel: felkere­si szülei hansági sírját, ta­lálkozni kfván a veszprémi püspökkel, hiszen az egyko­ri balaton boglár! plébános változatlanul ezen egyház­megyéhez tartozónak vallja magát: „Nerrt vagyok ame­rikai állampolgár, amerikai pap — magyar vagyok”. Boglár közismerten a me­nekültek, elsősorban a meg­szállt hazájukból elűzött lengyelek második otthona a második világháború évei­ben. Varga Béla legjobb ba­rátijával. Antall József bel­ügyminisztériumi tisztviselő­vé! szervezte a mentőakció­kat. Mint mondjai, Keresz- tes-Fischer Ferenc belügy­miniszter támogatása nélkül nem tehették volna, amit tettek, és szerepe volt Som- bor-Schweinitzer Józsefnek is: a budapesti rendőrfőka­pitány gondoskodott a ha­mis iratokról a menekültek számára. Moszkva szerint: van lehetőség Moszkva szerint van lehe­tőség a litván kérdés meg­oldására, de ennek feltéte­lei egyelőre nem adottak, mivel továbbra is érvény­ben vannak a litván parla­ment kihívó döntései. Ezt Vagyim Perfiljev külügyi szóvivő fejtette ki csütörtö­kön. A törvények és határoza­tok felfüggesztése a szóvivő szerint nem formai, hanem elvi kérdés, s nem az a lé­nyeg, hogy felfüggesztik-e a törvények, határozatok érvé­nyességét vagy visszavonják azokat. — A szovjet veze­A „pusztulás és hősiesség emléknapján” gyászszertar­tást rendeztek Izraelben a holoni temetőben felállított emlékműnél a II. világhá­borúban elpusztult 600 000 magyar zsidó emlékére. test nem lehet egyoldalú in­tézkedések, kész tények elé állítani — hangoztatta Per­filjev. Határozottan visszautasí­totta ugyanakkor azt a Vil­nius! követelést, hogy a lit­ván küldöttség önálló, mi több, megszállt állam stá­tuszával rendelkezzen a tár­gyalásokon. Hozzátette azt is, hogy a tárgyalások elő­feltétele többek között a köl­csönös tisztelet is, s utalt a litván sajtóban Gorbacsov - nak címzett sértő vádasko­dásokra és különféle kari­katúrákra. A magyar zsidóbevándor­lók országos szövetségének meghívására a megemléke­zésen részt vett és beszédet mondott Görög János tel- avivi magyar nagykövet. Ceausescu szökését Stanculescu szervezte? Meglepő állítással hozakodott elő a Ceausescu-házaspár elíté­lését és kivégzését bemutató televíziós felvételek kapcsán egy volt román tv-kommentá­tor. Petre Macoveanu a Le Monde című francia laphoz küldött levelében azt Írja, hogy a diktátor és felesége szökését Atanasie Victor Stanculescu tábornok, a Jelenlegi nemzetvé­delmi miniszter készítette elő. Bár a levél ezt nem mondja ki, a szövegből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy Petre Maco­veanu szerint a miniszter tu­datosan csalta őket csapdába. Nicolae Ceausescu még a bíró­sági eljárás reggelén Is azt hit­te, hogy a hadsereg védelme alatt áll, sőt arra számított, hogy a katonák segítségével visszatérhet Bukarestbe — áll a levélben. A televíziós felvételek tanú­sága szerint, a miniszter ül­nöki minőségben Jelen volt a házaspár elítélésénél Is. A le­vélíró szerint Nicolae Ceauses­cu december 22-én reggel, sze­mélyesen kérte fel a táborno­kot az állítólag öngyilkossá lett akkori nemzetvédelmi miniszter posztjának az átvételére. Ata­nasie Victor Stanculescu ezután Javasolta, hogy Ceausescu é» felesége a központi bizottság épületének tetejéről helikop-. terrel meneküljön eL Megemlékezés — magyar zsidó áldozatok Ha olajos vagy alaj-, zsíremulziés szennyvíz-elhelyezési gondjek van, forduljanak hozzánk. A szennyvíz keletkezési helyére szállított berendezésünkkel a helyszínen vállaljuk annak megtisztítását, mennyiségtől és minőségtől függően, 3000—5000 Ft/m3 egységáron. A keletkező, víztelenített iszap (mely az emulzió mennyiségének 2-3 százaléka) veszélyes hulladékként kezelendő. KE VITER V, MISKOLCI IRODA, Telefon: 87-013. MISKOLC, KATALIN U. 1. Ügyintéző: ZSORI ANDRÁS. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ÁLLAMI TANGAZDASÁG sertéstartó NAGYÜZEMEK és KISTERMELŐK figyelmébe ajánlja a HÓDMIX előkeverók sort ( minden korcsoport számára) a CSONTMIX nevű magas foszfor, és vitamintartalmú takarmány- kiegészitőt, a HÓDAROMEX elnevezésű takar­mány izesitőt, biológiai hozam- fokozót. Termékeink felhasználása következtében fokozó­dik az állatok étvágya, nő a termelése, kedvező árfekvése javítja a jövedelmezőséget) Gyártja és forgalmazza: Hódmezővásárhelyi Állami Tangazdaság 68ol.Hódmezővásárhely, Serháztór u.2. Telefonj 62/41-488 Telex: 84-228 (Folytatás az 1. oldalról) hátat fordítsak. De tudomá­sul kell venni: ez a döntés elkerülhetetlen, mert új po­litikai rendszer alakult ki az országban. A tanácsi struk­túrában — hangsúlyoznám — kizárólag a megyei ta­nács elnökének személye tükrözi és tükrözte mindig az adott politikai viszonyo­kat. A parlamenti választá­sok után tisztán látszik, hogy a lakosság nemet mon­dott arra a rendszerre, párt­ra, amelynek munkájában — most mindegy, mennyire ak­tívan, vagy nem aktívan — közreműködtem. — Azért teszem közzé a csütörtöki vb-ülésen lemon­dási szándékomat, mert amennyiben a tanács, a pár­tok képviselői úgy látják, hogy a választásokig betölt- sem e funkciót, akkor ter­mészetesen eszerint cselek­szem, ha viszont az a véle­ményük, hogy június 8-a után ne maradjak hivatal­ban, akkor részemről ennek sincs semmi akadálya. Nem szeretném, ha a pártok arra lennének kárhoztatva, hogy minden módon, ágyúval és kartáccsal lőjenek a tanács­elnökre és az apparátusra. S mindezt csupán azért, mert elképzeléseik szerint kíván­ják alakítani a jövőt. Hoz­zátenném, hogy nem szándé­kozom indulni a helyható­sági választásokon. — Elhagyja majd a köz- igazgatási pályát is? — Igen. — A pártok indítványára határozott így? — Nem, egyéni döntésről van szó, én kezdeményeztem a párbeszédet a pártokkal. * * * Tegnap délelőtt — az in­terjúkészítés másnapján — soron kívüli ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága. Meghívták erre a megyében működő pártokat is, amelyek közül az MDF, az SZDSZ, a Magyarországi Zöld Párt, a Keresztényde­mokrata Néppárt, az Agrár- szövetség, az MSZP és a Po- fosz képviseltette magát. Közös álláspontra jutottak abban, hogy a tanácsok tes­tületéinek, vezetőinek, szak- igazgatási szerveinek műkö­dőképességét az önkormány­zati választásokig feltétlenül meg kell őrizni,- mert ez a társadalom érdeke. Ugyan­akkor a tanácsok a pártok­kal folyamatos véleménycse­rét folytatnak majd az át­menet időszakában. Murányi Miklós — ameny- nyiben a tanácsok mandátu­mát a választásokig meg­hosszabbítják — az új ön- kormányzatok megalakulá­sáig, változatlanul főállásban a helyén marad. A megyei, valamint a helyi testületek, s a tisztségviselők csorbítat­lanul gyakorolják továbbra is hatáskörüket. Kiss A. János Kétkerekűek pihenőben Mezőkovácsházán az általános iskola előtt Fotó: Veress Eras Felsőfokú végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező — SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐT — CSOPORTVEZETŐT — PÉNZÜGYI CSOPORTVEZETŐT, valamint középfokú végzettséggel — SZTK-ÜGYINTÉZÖT ÉS — BÉRSZÁMFEJTŐT. felveszünk. Jelentkezni lehet: Békés Megyei Vendéglátó­ipari Vállalat, Békéscsaba, Gutenberg u. 3. CD Tisztelt vásárlónk! A IS 6355 típusú, 029001—032999 és 016904—016906 ’ sorozatszámmail ellátott tv-készülékeink néhány darabjánál szállítás és tartósabb üzemeltetés után érintésvédelmi szempontból balesetveszélyes hiba fordulhat elő. Ezért kérjük a fent említett készülékek tulajdonosait, hogy a készüléket haladéktalanul áramtalanítsák, és címüket a legközelebbi Videoton-szervlznek jelentsék be a tv-k díjmentes ellenőrzése érdekében. Az említett hiba csak a felsorolt készülékeknél fordulhat elő. Köszönjük együttműködésüket! Videoton, minőségellenőrzési főosztály A Békéscsabai Szabadság Mgtsz felvesz VIDEÓSOK, KISKERESKEDŐK, VISZONTELADOK, FIGYELEM! TDK US—180 (Super Avüyn VHS-rendszerű épülő vetőmagüzeméhez 1 Fö VILLANYSZERELŐ, 6-os számú átalányelszámolásos részlegéhez 1 Fö VIZVEZETÉK-SZERELO, 1 Fö LAKATOS SZAKMUNKÁST. Bővebb felvilágosítás a tsz központjában a személyzeti vezetőnél személyesen, vagy a 24-611-es telefonszámon. videokazetták rendelhetők A METÁLTEXTÉRT KFT.-NÉL 285,— Ft + ÁFA áron. Megrendeléseket 50 db felett tudunk elfogadni, csak írásiban. Szállítás: a megrendeléstől számított 1 hónapon belül, készpénz vagy elszámolási utalvány ellenében. METÁLTEXTÉRT KFT., MEZOKOVÁCSHÁZA, Árpád u. 176. 5800. Telefon: (69) 11-024, (69) 11-238. ügyintéző: BOTÁS ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom