Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-26 / 97. szám
o 1990. április 26., csütörtök \ \ Meghalt Ejás Kovács József Az ember anyagi és szellemi mivolta közül az utóbbi halhatatlan csupán. A festőművész képeiben mutatja meg egyértelműbben önmagát, festményei mondják el legmeggyőzőbben, mit tapasztal a világban, milyen nézeteket vall saját kora alapkérdéseiről, az elme, /a szív dolgairól, a gondolatokat, tetteket vezérlő eszmékről. Ejás Kovács József 1933- ban született, a klasszikus rajzolás bravúros szintjére jutott már képzőművészeti főiskolás korában. Később a természetlátás és a humán problémák feszültségei az ábrázolás elvont alkotói útja felé vezérelték. Kassák Lajos, Moholy- Nagy László voltak ihlető példaképei. Kétegyházi magányában a világ megismerése, a láthatatlan jelenségek megkérdőjelezése, idegtépő kihívást jelentett számára. A /gyulai Dürer Teremben és a csabai Munkácsy Múzeumban rendezett tárlata egy időre megnyugtatta. A Művészet folyóiratban róla megjelent méltatás már szakmai elismerést is hozott számára. 'Akik féltettük és elismertük, úgy gondoltuk, ezzel a kiegyensúlyozottság alkotói állapotába jutott. Művészetének nem volt és nincsen szüksége gyors sikerre, mert ha tényleg eredeti művészet, akkor előbb-utóbb úgyis kitermelődik az elismerése, hiszen a képek élhetik tovább önálló életüket — immáron sajnos alkotójuk nélkül. Cs. T. J. Tegnap délelőtt Kondorosról Békéscsaba felé haladva, a 44-es úton, a 116-os km-kőnél, árokba borult egy pótkocsis teherautó. Vezetője, Szeg László, bócsai magánfuvarozó' rosszul lett, s a meszet szállító jármű az útról lecsúszva, az árokba borult. Fotó: Gál Edit ihyskönyvi hírek Csütörtök Azt tartja a népi mondás, hogy aki belelép, an- nap szerencséje 'lesz. Nos, én tegnap reggel majdnem beleléptem, így szerencsém csak annyi lett, hogy nem léptem bele. No, nem emberi kacskaringóról , volt szó, hanem kutya-gyártot- ta végtermékről. A helyszín pedig Békéscsaba; szeretett sétálóutcánk, valahol a pengeház környékén. Elnézést, ha esetleg reggeli közben vagy ebéd után olvassa e sorokat a tisztelt olvasó, de hát a kutyák nem iválogatnak és odateszik. Hogy mi, ha nem figyelünk, belelépjünk. A kicsik általában a fűben tenyereinek bele az üzenetekbe. és bőgnek utána. A mamák meg dühöngenek. Vegyünk mi is egy kutyát, jó? De veszünk hozzá egy arra való lapátot és kisseprűt is. Hogy minek? Annak. Meg a kultúráért. Állítóiag Európában így csinálják. (s—n) Harcsák, reszkessetek! A Magyar Országos Horgász- szövetség Békés Megyei Intézőbizottsága harcsafogó horgászversenyt rendez a Félhalmi és Danzugl holtágrendszeren április 28—29—30-án és május 25—26 -27-én. Nevezni mindkét alkalommal a kezdési nap 17 órájától másnap 9 óráig a Félhalmi holtág 5-Bs szakaszának végén lévő Békéscsabai Sporthorgász Egyesület tanyájánál lehet. A verseny a zárónapon n óráig tart. Mindkét alkalommal értékes dijakat nyerhetnek az eredményes horgászok. A két vízben az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a harcsák, már a telepítéseket is veszélyeztetik, ezért vált szükségessé az állományritkító horgászat. Ugyancsak a harcsákkal kapcsolatos a hír, hogy a Békéscsabai Mozi Nyomda Leányvállalat versenydijat alapított tízezer forint összeggel a Mohosz Békés Megyei Intézőbizottsága kezelésében lévő horgászvizeken kifogott három legnagyobb harcsa legyőzőjének. Az október 20-ig beérkezett fogási igazolások — melyeknek tartalmazniuk keli a fogás helyét, időpontját, módját, két tanú aláírását, az egyesület pecsétjét, fényképfelvételt — alapján döntik el az első három helyezést. A helyezettek 5000 Ft, 3000 Ft, 2000 Ft értékű horgászfelszerelést kapnak. A fogási igazolásokat a Mohosz Ib, 5600 Békéscsaba, Bajza u. *3. sz. alatti székházába kell elküldeni, mivel a Mozi Nyomda Leányvállalat' a dfj elbírálásának és kiadásának jogát átadta a Mohosznak. Jó fogást! — Plp — OROSHÁZA Házasságkötések: Marczi Gyöngyi és Gergely Antal, Lesetár Ágnes és Köd- 1 mön Zoltán Vilmos, Lázár Edit Katalin és Balatinácz József Zoltán, PIpis Magdolna (Orosháza) és Antal András László (Gerendás), Révész Ildikó Ilona (Nagyszénás) és Hódi László (Nagyszénás). Születések: Palócz József és Vári Ilona Éva leánya Adrienn, Fazekas Béla Antal és Szendi-Horváth Katalin leánya Anita Kitti, Antal János és Pál Ilona fia Dávid, Tar Zoltán és Bikádi Gabriella Agnes fia Balázs, Deák Tibor és Aracsi Ildikó Mária leánya Karolina, Szloszjár János és Gazsó Gyöngyi leánya Szilvia (Csabacsüd), Papp Sándor és Stefanik Éva fia Sándor (Magyarbánhegyes), Bódi János és Urbán Rozália leánya Krisztina Zsanett (Medgyesbo- dzás), Bankó János Pál és Molnár Erika Rozália leánya Erika Szilvia (Békésszentandrás), Petrus Gábor és Zatykó Edit fia Marcell (Gerendás), Spigut Gábor és Földi Ilona fia Norbert (Nagybánhegyes), Blaskó János és Borsi Elvira leánya Hajnalka (Dombegyház), Lukács János és Lestyán Ildikó fia Gábor (Békéssámson) Mészáros István és Nagy Margit Zsuzsanna fia István (Békéssámson), Mátrai Zoltán és Nagycéci Erzsébet fia Malvin (Mezökovács- háza), Kovács János és Csajbók Mária fia János (Gerendás), Blaskó Pál és Herbert Katalin fia Pál (Szarvas), Kenéz Sándor és Mester Julianna fia Péter Balázs (Battonya). Halálesetek: Verók Róza, Juhász Pálné Hercz Ágnes, Kerekes László, Dénes Sándor, Iglicz József, Király Istvánná Kiss Emília. Kiss János, Volosinovszki Györgyné Szilasi-Horváth Etelka, Tenkes Géza, Simon Mihály, Racskó István, Keresztes András, Horváth Istvánná Goda Mária (Nagyszénás), Nagy Ferenc (Kardoskút), Csik Antalné Kis Mária (Békésszentandrás), Papp Jolán (Nagybánhegyes). Rosta Istvánná Tóth Ilona (Nagyszénás), Hetényi Jánosné Göczö Ilona (Csanádapáca), Csonka Mihályné Kaszányi Rozália (Nagyszénás), Sülé György (Csorvás), Pasek Imre (Csanádapáca), Gyenes Istvánná Maring Mária (Szeged). A KBT és a Népújság rejtvénypályázata — 1. forduló (IX.) ■y -------^ A belső visszapillantó tükör használata sok mindent elárul a vezetőről. Ezért célszerű az előttünk haladó autós magatartását ebből a szempontból is figyelni. Ha rövid időre és gyakran pillant a tükörbe, akkor számíthatunk arra, hogy nem fog váratlan magatartást tanúsítani. Ha egyáltalán nem néz bele: a mögöttes forgalommal nem sokat törődik. Ha viszont hosszabb ideig önmagát figyeli benne, valószínűleg saját külsejével van elfoglalva. Ilyen esetben gyakran fáradt, kimerült autós hajt előttünk. — BÉKÉSCSABÁN a Tégla Közösségi Házban április 27-re meghirdetett Bonsai- klub foglalkozása technikai okok miatt elmarad. Az ösz- szejövetel május 4-én, 18 órakor lesz, a szokott helyen. — KARDOSKÜTON a Móra Ferenc Művelődési Házban rendezik meg április 27-én, délután 2 órakor a IV. megyei nyugdíjas vers- és pró- zaíró-páilyázat eredményhirdetését. MA: ERVIN NAPJA A Nap kél 4.37 — nyugszik 18.48 órakor A Hold kél 4.46 — nyugszik 21.12 órakor ERVIN A germán Erwinből, mely két név egybeesése. 1. Her- win, jelentése: a hadsereg barátja. 2. Eberwin, jelentése: vadkan erejű jóbarát. Becézés: Erkó, Ervinke. Névnap: ápr. 26., dec. 24. ötven éve halt meg Carl Bosch (1874—1940) Nobel-dí- jas német kémikus. Enyhe volt az éjszaka megyénkben szerdára virradóra. A hőmérséklet 6—7 fok között váltakozott. Napközben a kevés felhő alig akadályozta a napsütést így gyorsan melegedett a levegő, és kora délután megközelítette a hőmérséklet a 20 fokot. Bár a megye környékén kora délutánra egymás után alakultak ki a nagy zivatartömbök, 17 óráig még nem észleltünk dörgést — kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabái Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: elsősorban nyugaton és északon több alkalommal erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható záporeső, zivatar. Hajnalban néhol köd képződik. A változó irányú szél csak a zivatarokban erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és 9, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. — A SARKADI Erdélyi Kör április 27-én tartja soron következő összejövetelét a városi könyvtárban. A rendezvény este hat órakor kezdődik. Híriigyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráközvetlenül « Í66128-623 Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefax számunk: 83-312 21-401 a Ma telefonnál: NAGY Agnes — A RONCHI DEI Legio- nari Vox Julia olasz kórus hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők ma, csütörtökön 16,30 órai kezdettel a gyulai Mogyoróssy Könyvtárban. — A MEGYEI TANÁCS nemzetiségi bizottsága április 24-én megrendezett ülésén első napirendi pontként Litavszki Mária a nemzetiségi klubok működéséről, valamint a nemzetiségiek kulturális rendezvényeiről tartott tájékoztatót. Második napirendi pontként a nemzetiségi tevékenységre fordítható támogatás sorsáról tanácskoztak a résztvevők. — A VERSEGHY NYELVMŰVELŐ verseny megyei döntőjét április 28-án, szombaton 9 órai kezdettel rendezik meg Gyulán a Mogyoróssy Könyvtárban 7-8. osztályos tanulók részvételével. — A SZOCIÁLPOLITIKAI FÓRUM-sorozat legközelebbi rendezvénye április 27-én, pénteken 10 órától lesiz a Tégla Közösségi Házban. (Békéscsaba, Orosházi u. 32.) Témája: Az egyházak segítő- karitatív tevékenysége Békés megyében. A Békéscsabai Rendőrkapitányság büntető eljárást folytat 5 személy (Száva Gyula, Vajk György, Oláh Tamás, Burai Oszkár Vilmos és Hegedűs Károly) ellen, akik Budapestről érkeztek az 1990. április 25-i békéscsabai heti piacra, és ott az .,itt a piros, hol a piros" szerencsejátékot folytatták. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a tiltott szerencsejáték elkövetésének tanúi vagy sértettjei voltak, és ha a mellékleten szereplő képen az elkövetőket felismerni vélik, azonnal jelentkezzenek a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán. KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Erdély a XVII. században. (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. Közérdekű magazin. 11.10: Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Weiner Leó és a népzene. (Ism.) 14.30: Gulyás Dénes operettfelvételeiből. 15.05: Könyveim, barátaim, 16.15: Ilse Janda, fiatalkorú. Rádiójáték. 17.05: Agrárműhelyek — Cegléden. 17.30: A Magyar Rá^ió Interfolk fesztiválja. 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika. 19.30: Hol volt, hol nem volt. .. 19.40: Veress Sándor népdalfeldolgozásaiból, 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Közvetlen kapcsolat. 21.05: Lemezek közt válogatva. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Magyarság és Európa. 23.05: A kolozsvári Magyar Opera története, vni/7. rész. 23.37: Mozart: D-dúr szerenád. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. A ’60-as évek olasz slágerei. 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. 10.05: Fúvósindulók. 10.15: Édes anyanyelvűnk, (ism.) 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.03: A ml korunkban. 11.25: Gramofonsztárok. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.03: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó. Sportmagazin a Rába-ÉTO férfi kézilabda- csapatáról. 14.30: Gróf Alexander Schön- burg Széchenyi. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 15.20: Slágerről slágerre. Külföldi újdonságok. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.03: Gördülsz Magazin töp- rengöknek — korhatár nélkül. 18.00: A ml utcánk. 18.30: Popregiszter. Csak fiataloknak 1 19.03: Serdületlen anyák. 19.30: A Poptarisznya dalaiból. 20.20: Alma és fája. 21.03: Világostól Világosig. 21.29: A Magyar Rádió Interfolk Fesztiválja. 22.00: Kattogó kabaré. 16. rész. 23.03: Sporthiradó. 23.10: A Doors együttes összes nagylemeze. X/5. rész. 23.54: Jeremy Steig dzsessz- együttese játszik. BARTÓK RÁDIÓ 9.10: Zenekari muzsika. 10.05: Cseszka Edit vezényel. 10.20: A magyar nyelv hete. 10.50: Kamarazene. 12.05: Sámson és Delila. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Oj kompaktlemezeinkből. 15.20: Operaegyüttesek. 16.05: Szvjatoszlav Richter zongorázik. XXV/10. rész. 16.57: Romantikus kamaramu- zsika. 17.55: Évszázadok vonószenéje. 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű műsora. 19.05: MIKRO-fon. Mikroelektronika — számítógépek — informatika, (ism.) 19.35: Humperdinck: Jancsi és Julislm. Meseopera 3 képben. 21.22: Portugál összeállítás. 22.00: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 23.08: Szabó Sándor 75 éves. Jól tetted, hogy eljöttél Paul. Rádiójáték. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz Telefon: (62) 23-311 5.55—8.90: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. — Filmlevél. Maszek világ? — körkérdés a vállalkozók között. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: szolgáltató adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10: Barenboim Beethovenről. Angol filmsorozat, (ism.) 9.35: A dezertőr. Olasz film. (ism.) 11.05: Mozgató. Torna mozgás- korlátozottaknak. 15.55: Képújság. 16.05: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események. 16.15: Hirek szerbhorvát nyelven. 16.25: Telesport. Jégkorong-világbajnokság. Csehszlovákia—Svédország mérkőzés. 18.50: Van öt perce? Lehár Ferenc: Víg özvegy. — Vll- Jadal. 19.05: Esti mese. Linda mesél. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Híradó. 20.05: Magyar évszázadok. A zsidóság egyenjogúsítása. 20.25: Péter Strohm. NSZK bűnügyi filmsorozat. A mór megtette. . . 21.15: Hazai tükör. 22.35: Video világ. 23.35: Híradó 3. Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok, időjárás, zene. 17.45: BUMM!!!! Telefonos játék. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Szép, mint egy görög. Görög tévéfilm. 19.55: Jégkorong-világbajnokság. Szovjetunió—Kanada mérkőzés. 21.30: Híradó 2. 22.20: Napzárta. 23.05: Popvulkán. Angol film. BUKAREST 10.00: Hírek. 10.10: Iskototévé. 11.15: Vér és orchidea. 3-4. rész. 12.45: Választások előtt. 13.05: Folklórműsor. 13.20: Hírek, gazdasági körkép. 16.40: Olasz nyelvlecke. 17.05: Irodalom és művészet. 18.05: Reklám. 18.10: Választások előtt. 19.10: Raiizfilmek. 19.30: Híradó. 20.15: A hét vendége. 21.15: Reflektor. 21.40: Balettműsor. 22.45: Történelmi dók.-film. 28.15: Választások előtt. 23.35: Híradó. 23.50: Teletop. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.10: Műsorismertetés magyarul. 16.15: Híradó magyarul. 16.25: Fenntartott idő. 16.55: Műsorismertetés és híradó ezerbhorvátul. 17.25: Dokumentumműsor. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Híradó miagyarul. 20.00: Filmest. 22.30: Híradó szerbhorvátul. 22.50: Műsorzárás szerbhorvátul. BELGRAD, I. MŰSOR 9.40: A karbon szervetlen ve- gyületei. 10.00: Francia nyelv, 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.40: Iskolatelevízió, (ism.) 13.40: Közlemény. 13.41: A zene történetéből. Zágrábi biennálé. 14.10: Német nyelvlecke. 14.45: Hírek. • . 14.55: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Híradó. 17.20: Annó . .. évben. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentumfilm. 19.15: Nagy konyhamesterek apró titkai. 19.30: Híradó. 19.53: Időjárás. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Vetélkedő. 22.20: Híradó. 22.40: Sport. 22.45: Éjszakai program. 0.50: Hírek. SUFLEJ*1 7.00: Napkezdet. 8.45: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Kong-hol. Amerikai film. 22.20: Egy nemzet születése. 1.30: Kék éj. 2.35: Időlánc. 2.50—7.00: Egyveleg. EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show. 9.30: A világ sportja. 10.30: Fedettpályás gyephoki. 11.00: Jégkorong-vb. 13.00: ökölvlvő-vb. 15.00: Szovjet tomasport. 16.00: Női röplabda. 17.00: Jégikoronghajtó-vb. 18.00: Nemzetközi tornasport. 19.00: Autó- és motorsport. 20.90: Jégkorong-vb. 22.00: Labdarúgó-vb. 23.00: Jégkorong-vb. 1.00: Ausztriái foci. 17.15: Esélyt a daloknak. 17.45: Főzőlecke. 18.20: Incifiinci-fantázia. 18.35: Pihenőidő. 19.00: Teleturisztika. 19.40: Csillogó papiros. 21.00: Ésizak— Dél. 22.00: Tv-hiradó. 23.45: Komolyzene. SZÍNHÁZ 1990. április 26-án, csütörtökön 19 órakor Békéscsabán: CHICAGO Nyilvános főpróba 9. sz. ált. lsk. előadása