Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-23 / 94. szám
BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ELŐTT NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1990. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ Ara: 4,30 forint XLV. ÉVFOLYAM 94. SZÁM Szakszervezeti tanácskozás Gyulán Szent Flórián és a tűzoltói öntudat visszatérése Az elnöki asztal mögött a Tűzoltómúzeumtól kölcsönzött, a századelőről származó, tűzoltói jelenetet megörökítő képóriás, előtte Szent Flórián, a tűzoltók Magyar- országon évtizedekre „száműzött” védőszentje: ezek voltak a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete április 21—22-én' Gyulán megtartott küldöttközgyűlésének szimbolikus erővel ható díszletei. A múlt év végén Gyulán megalakult, 2662 állami tűzoltót tömörítő szakszervezet e tanácskozással lépett felnőtt korába. Az elmúlt hónapok történéseit Gálos Imre, az ideiglenes országos vezetőség tagja tekintette át. i A viharos ütemű szerveződés mellett már konkrét ügyekben is eljártak: többek között kikényszerítettek egy olyan párbeszédet a Belügyminisztérium vezetésével, amely során a nyilvánosság számára is feltárhatták, hogy egy — önmaguk által is elismerten — BM-beh elkövetett hiba. kihatásaként 9 ezer magy ar tűzoltó ez évi 16 százalékos béremelését kifelejtették az állami költség- vetésből. A mulasztás következményeit azonban a BM nem kívánja magára vállalni. Ezért, s az évtizedek során rendre háttérbe szorított állami tűzoltókat ért anyagi és erkölcsi hátrányok miatt a küldöttek kemény hangú tiltakozó és intézkedést követelő nyílt levéllel fordultak dr. Gál Zoltán megbízott belügyminiszterhez. „Elutasítjuk azt a véleményüket — írják —, hogy szakszervezetünk követeléseivel majd az új kormányt keresse meg. A hibákat... önök követték el, így elvárjuk, hogy még hivatali ideKovács János elnökletével tanácskoztak a küldöttek. (Keretben: Szent Flórián szobra) jük alatt helyre is hozzák azokat.” A küldöttek nemtetszését váltotta ki az a hír is, hogy a HM-ből BM-hez telepített polgári védelem — dr. Jléra Attila tűzoltó vezérőrnagy, országos parancsnok itt elhangzott szavai szerint — megkísérli maga alá gyűrni a tűzoltóságot. „A tűzoltók a saját munkájukat nem tudják szervezni, s aminek elvégzésére, annak irányítására is képesek” — mondotta. Többen is szóvá tették, hogy benyomásuk szerint a hátuk mögött akarnak dönteni a tűzoltók sorsáról. A megnyerűen kulturált hangnemben, de mindent és mindenkit nevén nevező tanácskozáson alapszabályt és programot alkottak a küldöttek. (A budapestiek, akik külön szakszervezetet alakítottak, csak megfigyelővel képviseltették magukat, ám szövetséget ajánlottak vidéki kollégáiknak.) A sztrájkjog (Fotó: Veress Erzsi — amelyet természetesen nem a tűzoltás és kárelhárítás megtagadásával, hanem egyéb, nem operatív jellegű feladataik végrehajtásának szüneteltetésével alkalmaznának utolsó lehetőségként — nem iktatták jogosítványaik sorába, hiszen ezzel törvényt sértenének. Azonban törvénymódosítást kezdeményezve, e kényszerítő eszköz alkalmazásából való kirekesztettségük megszün(Folytatás a 3. oldalon) Fidesz-nap Gyulán és Sarkadon Demokráciaköszöntő Fi- desz-napot szervezett szombaton Gyulán, a párt helyi csoportja. A városi sporttelepen 9 órakor kezdődő, pártok közötti labdarúgó- tornán az MDF. az SZDSZ, az MSZP és természetesen a Fidesz állítatta ki focicsa- patait. A délelőtti barátságos csatározásra megérkezett Deutsch Tamás, a Fidesz Országos Választmányának tagjai, országgyűlési képviselő is, .akivel délután Sarkadon, az esti órákban Gyulán találkozhattak az érdeklődők. Bár egyik helyszínen sem "voltak sokan, a jelenlévők — fideszesek, más pártok tagjai és párton kívüliek — fokozott figyelemmel hallgatták a vendéget. Sarkadon Deutsch Tamás elmondta, ■ hogy Magyorszá- gon jó tíz éve létezik demokratikus ellenzék, de az első ellenzéki politikai szervezet a Fidlesz volt, amely 1988. március 30-án alakult meg Akkor 37 tagot számláltak, most több, mint 8 ezren tartoznak közéjük. Különösen az utóbbi két hónapban nyilvánult meg a párt iránti robbanásszerű érdeklődés: ekkor 5 ezerről folyamatosan emelkedett a belépők száma. — A Fidesz megalakulása azért jelentős és a választási eredmények mellett erre vagyunk a legbüszkébbek, hogy sikerült olyan gondolkodási módot elterjeszteni az emberek között, hogy éljenek jogaikkal — mondta. — A hatalom korábban nem jogszerűen járt el, hanem az erő pozíciójából. Mi emberi, jogi Indíttatásból érveltürík, a törvény biztosította keretek között, és ezzel nemtudi- tak mit kezdeni. — hangsúlyozta, ugyanakkor elismerve, hogy a rendszer gyengülése idején léptek fel. (Folytatás a 3. oldalon.) Deutsch Tamás: „Ne csak párt, mozgatom is legyen” — A plakátok szerint képviselő- és választmányitag- társával, dr. Fodor Gáborral kellett volna érkeznie... — Nagy sajnálattal, de úgy döntöttünk, hogy csak én jöhetek. Talán a legfontosabb tanácsülésünk zajlik most Tatán, többek (között épp a koalíciós kérdésekről, harmadik kongresszusunk összehívásáról és időpontjáról születik döntés. Arról is bizonyára szó lesz, hogyan készüljön a Fidesz a helyhatósági választásokra, miként alakítsuk ki mozgalmi tevékenységünket, tehát komoly stratégiai kérdések kerülnek terítékre. — Sarkadon és Gyulán is beszélt a létesítendő Fidesz- klubokról. Pontosan milyen szerepet szánnak ezeknek? — Legyen a Fidesz szellemiségének megfelelő kulturális színtér és lehetőleg országszerte alakuljon ki a hálózat. A gondolat nem példa nélküli, hisz tavaly óta» léteznek már Fidesz-akadémiák — és nem központi szervezéssel —, létezik Fidesz-filmlklub. Tulajdonképpen azt szeretnénk, ha a helyi irodák alkalmasak lennének a klubéletre is. Ez azért fontos, mert sokan idegenkednek a pártszerű kötöttségektől. A klubokban viszont lehet vitatkozni, bekerülni az (információáramlásba és előbb-utóbb az emberek elkezdenek foglalkozni a helyi ügyekkel is; remélhetőleg fideszes módon. — A hírek szerint hamarosan megalakul a Zöld Fidesz. Valamiféle cserkészmozgalom ez? — A Zöld Fidesz megalakulását valószínűleg bejelenthetjük már a hétfői sajtótájékoztatón. Nem utánpótlásnevelést jelent és nem hierarchikus szervezetet, inkább tevékenységi formát, ha úgy tetszik, mozgalmat. Célja kettős: foglalkozik a környezetvédelemmel, amely számunkra nagyon fontos, de nem úgy, mint ahogyan eddig a pártok, a zöld-mozgalmak tették. Átfogóan akarjuk kezelni a környezetvédelem kérdését, klasszikus nyugat-európai stílusban, hajlíthatatlanul. Ugyanakkor szeretnénk lehetővé tenni azt is, hogy azok a 9 és 14 év közöttiek, akik még nem lehetnek a Fidesz tagjai, de tömegesen érdeklődnek eszméi iránt, szabadon választható tevékenységi formákban találkozhassanak veA kamutiak is kerestek „testvért” Szenti „megálmodta” az eredményt Csikszeredaiak Gyulán Váci ízzé—Békéscsabai Előre Spartacus 1—1 (0—1) NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Vác, 5 ezer néző. V.: Stamler (Vág- ner, Horváth Gy.). VÁC: Koszta ,— Kosztolnik, Kardos, .Csima — Zombori, Nagy. Talapa, Fekete, Bánföldi I— Oroszki, Répási. Edző: Csank János. BÉKÉSCSABA: Gulyás — Mracskó, Ottlakán, Szenti r— Takó, Csató, Csanálosi, /Fabulya, Horváth — Zsinka, Miklya. Edző: Vlgh Tibor. Csere: Csima helyett Vígh a 62., Fekete h. Gyimesl és1 Miklya h. Hegyi, mindkettő a 77., Zsinka h. Kemenes a 87. percben. Glószerző: Zsinka a 17., Répási a .65. percben. Sárga lap: Szenti a 9., Talapa a 40., Horváth az 50., Oroszki a 72., Kardos a 81. ipercben. Szögletarány: 11:2 (6:1) a Vác javára. ■4 * A 9. percben Zombari a — Először levelet írtunka község lakóinak, mit szólnának hozzá, ha nekünk is lenne „testvérünk” — mesélte Földesi István, a kamuti ÄMK igazgatója. — A falu 1400 lakójából 440 egyetértő aláírását gyűjtöttük össze. Persze ez családokat, nem egy személyt jelent, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, mindenki lelkesedett az ötletért ... A kamutiak hamarosan ki is választották maguknak az Erdély leghidegebb pontján levő, Gyergyói medencében meghúzódó, 7 ezer lakosú Ditrót, ahonnan szombat este bemutatkozó látogatásra érkezett az amatőr színjátszó csoport. Török Rezső Juhász legény című háromfel- vonásos zenés népszínművével „tartózkodnak magyar- országi turnén”. A 35 vendéget házaknál szállásolták el. így szeretnék a családok között szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ennek érdekében 40 kamuti iskolás is levelezik a távoli község 40 kis lakójával. Ditróban nemcsak a színjátszásnak, hanem a kórus- mozgalomnak, illetve a zenekari muzsikálásnak is (Folytatás a 3. oldalon) jobb oldalion végigfutott, elhúzott Szenti mellett, aiki feliötote a váci játékost. Stamler játékvezető jogosain mutatta föl a sárga lapot a vendégek hátvédjének. A 17. percben megszerezte a vezetést a békéscsabai csapat. Csanálosi átadását Zsinka kapta a váci térfél közepén, elhúzott az elmélázó Csima mellett, mintegy 20 métert vezette a labdát és a 16-os- ról la kifutó Koszta felett a léc alá továbbított, 0—I. Két perccel később Miklya kapu elé íveit az alapvonal közeiéiből, Koszta -lehúzta a labdát, de az kiper- dült a kezéből — kevés híjáin öngól lett, de a kapusnak szerencséjére még a gólvonal előtt sikerült elcsípnie a pettyest. A 24. percben újabb nagy Zsinka-szóló következett, Koszta azonban be lelépett a lövésibe. A váciak csak a támadásra, figyeltek, ezért életveszélyesek voltak a békéscsabai kontrák. A vendégeknek három helyzetük adódott, és abból egy góllal végződött, kettőnél csak hajszálon múlott, hogy nem értek el újabb találatot. A 27. percben Nagy beadását Talapa az ötösnél fölé fejelte. A 40. percben Riépási betalált ugyan a békéscsabai kapuba, de a játékvezető Vágner partjelző beinjtésére lest ítélt. Talapa vitatta a döntést, s ezért sárga lapot (kapott. Fordulás után, a 48. percben Fekete 16 méteres bombáját Gulyás bravúrral szög^ létre ütötte. Két perc múlva a szögletzászló közelében Horváth fellökte Nagyot, „jutalma” sárga lap lettjTá- madtak a váciak. Zombori középre gurított, Répási azonban az ötösön nem találta el a labdát. A 65. percben egyenlítettek a váciak. Groszki az ötösről megcélozta a csabai kaput, de a labda lecsúszott a lábáról, s a jókor érkező Répási egy lépésről a kapu ,bal oldalába gurított, 1—1. A 72. percben Oroszki is sárga lapot kapott, aki mérgében sípszó után elrúgta a labdát. Stamler játékvezető a 81. percben Kardosnak is felmutatta a sárga lapot, aki szerelés közben, estében, (Folytatás a 8. oldalon.) Gergő és Juliska szeretik egymást, ám a háttérben levő „jóakarók” ármányos tervet szőnek ellenük... Fotó: Veress Erzsi