Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
1990. április 14., szombat a ■IRODALOM-MŰVÉSZET ■köRÖSTÁJ Miért időszerű Kierkegaard? Emlékpályázat, megyei díjazott, és egy kis filozófia Kántor Zsolt költő III. díjat nyert tizenegy versből álló ciklusával a Magyar Filozófiai Társaság országos Kierkegaard-emlékpályá- zatán. Milyen pályázatról van szó? Miért éppen Sörén Kierkegaard dán filozófus, a modem egzisztencializmus előfutáraként és Hegel bírálójaként számon tartott gondolkodó emlékére írnak ki pályázatot a mai Magyarországon? Mi a jelentősége annak, ha másfajta, új szemlélettel közeledünk most a hosszú évtizedeken keresztül méltatlanul félretett vagy lekezelt filozófusokhoz? S végül, mi ragadja meg a mai magyar költőt Kierkegaard életművéből? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kántor Zsolttal. — Kierkegaard 1813-ban született, és 1988 novemberében, születésének 175. évfordulójára hirdette meg a pályázatot a Magyar Filozófiai Társaság az Élet és Irodalomban. — Milyen műfajok szerepeltek? — Filozófiai esszé, tanulmány, grafika és irodalmi alkotások, próza, líra. Drámát is lehetett volna küldeni... Kierkegaarddal úgy ismerkedtem meg, hogy megvettem a Félelem és reszketést, ami egyik főműve, a másik a Vagy-vagy. Az előbbi a bibliai alaptörténetből indul ki: Ábrahám Izsákot fel akarja áldozni a máglyán, mert Isten ezt kéri tőle. S amikor márösz- szekötözi a kisfiát, hogy engedelmeskedjen az isteni parancsnak, akkor Isten azzal jutalmazza, hogy odavezérel egy bárányt, megjelenik egy angyal és arra kéri, fia helyett a bárányt áldozza fel. A kisfiú tehát megmenekül. Arról szól a könyv, hogy hogyan lehet ennyire engedelmes az ember, hogy még a' saját gyermekét is feláldozza. Lehet-e ennyire engedelmes? Kérhet-e ilyet az Isten, ha van? Még fontosabb a Vagy-vagy, amelyben három magatartást, élési módot különböztet meg Kierkegaard: az esztétikait, az etikait és a vallásos életvitelt. Ez a hármasság egész filozófiájában és költészetében megtalálható. — És a vallásos a legmagasabb rendű. — Igen. S szerintem ehhez nagyon hasonlít a József Attila esztétikai esszéiben fellelhető hármasság: az ihleti, a fogalmi és a szemléleti. Tulajdonképpen az ihleti az esztétikai, a fogalmi az etikai és a szemléleti pedig a vallásinak felel meg, azt hiszem. Teljesen belemerültem a Vagy-vagy olvasásába, és annyira költői Kierkegaard beszédmódja, hogy az egy költőt nagyon meg tud fogni. Ha eíkezdi olvasni, képtelen letenni... Érdekes még, hogy Regina Ol- senhez fűződő szerelmének kudarcát világnézetileg élte meg, és egész filozófiáját magánéleti világára építette. Kommunikációképtelennek tartotta magát, és ez a kudarcélmény, ez a búsongás rányomja bélyegét egész munkásságára. A szakítás után ismerkedik meg Schel- linggel és Hegellel, majd egész filozófiája arra épül, hogy Hegelt tagadja. — Kántor Zsolt pályázati ciklusát egy izgalmas filozófiai rendszer ihlette tehát, de mi csendül ki a versekből? — Egy újabb hármasság. A három életviteli mód (esztétikai, etikai, vallási) mind tudati. Annyira eltávolodik az élettől Kierkegaard, hogy lehetetlenné válik a gyakorlati életbe való beilleszkedése. Ahogyan írja, áthághatatlan fal van az ő gondolati világa és a szőkék, kékszeműek világa között. Az övé az elvont életvitel, a másik pedig a Regina Ol- senek világa, akik élvezik az életet, szenvedélyekre fecsérlik az idejüket. Kierkegaard nem tudja és nem akarja elfogadni, hogy a polgári világ, amelyben él, az a legfejlettebb. Ezért tovább akar lépni a személyiségen. Három elve fogott meg legjobban: a semmitől való aggódás állandó jelenléte, a transzcendencia meghódítása, mint csőd és a harmadik, amikor az egyén önmagán kívül bírja lényegét. Lehetetlen Istenhez közeledni vagy megtalálni Istent — írja —, mindig Istennek van igaza, és ez kibírhatatlan. — Miért időszerű ma Kierkegaard? — Az utóbbi években kezdték mondogatni, hogy a filozófiára egyre kevésbé van szükség, hogy nagyon közel áll egymáshoz a filozófia és a költészet — érveltek a közgazdász központú, túlzottan technokrata emberek. A pályázatra érkező kilencven komoly mű bizonyította, hogy ez nem igaz. De azért is indították szerintem ezt a pályázatot, mert nagyon időszerű önmagunk keresése. A vallásnak is teret adott ez a demokratikus, töpppárti rendszer, a vallást szabadon gyakorolhatja az ember. Kierkegaard mélyen vallásos volt, betegesen érzékeny. Igen különös volt Istenhez való viszonya is: perlekedett vele, de azért kereste. S a mai nihilbe hajló világban, amikor az értékvesztés és a ki- látástalanság a jellemző, most a hitet megtalálni, ez Kierkegaardot jelentette számomra. A dán filozófus istenkeresése rokonszenves. Nledzlelsky Katalin Kántor Zsolt: KJerkegaard-album (részlet) 1. Egy lepke az amulettben. Lárvaarc, néma szemhéj, s a haj, mint szomjas gyantához simuló hegedűvonó szálai, éjbe mártott havazás. A szobaajtók szürkék, a lépcsők, mint súlyos aranyrudak, fölfénylenek a félhomályban. Alvó szobák. Puha könyvfedél csukódik a házra, hold. Kúthideg csönd. Kék torony. 2. Komor léptek. Amikor a tükör elé ér, belobban a szeme. Kifürkészhetetlen „néző”. 3. Anamnézis. Ritmikusan feszült. Halálosan metaforikus. A koponya üveggömbje alatt arc-szerű látszatok, felejtés-szerkezet — Több agy van benne. Elme-album, szüntelen lapozgatás. • • Ötórai glossza Miért nem lehet a sündisznóval focizni? Barátom értelmes ember — kivel is barátkoznék mással!? —, olyan típus, ha teszem azt, két nő haladna előttünk az utcán, s ha valaki megkérdezné — mondjuk, én —, mondaná meg, melyik tetszik neki, morcosán néznie a valakire — mondjuk, rám — (arcán; hogyan is lehet ilyet kérdezni !?), s azt felelné, természetesen: a középső. No de az is természetes, ha végre egymásra akadunk, nem efféle földhözragadt dolgokról (mint a tündéri nők) fecsegünk, hanem a fociról és a boldogságról, mely két fontos kategória egyike sem létezhet, ugye, a _ másik nélküli. A minap is logikai úton folyt a boldogság keresése (rációval érdemes, ez olyan, mint fától az erdőt, vagy még olyan se — még a fát se —, vagy inkább, mint amikor kibújsz az ágyból, az ablakhoz lépsz, kedvesed kedvesen kérdi, milyen az idő; nem tudom, feléled morcosán még az álmosságtól, nem látszik ettől a hülye nagy ködtől), tehát logikai úton közelítünk éppen a boldogsághoz (már igen nagyon közel járunk hozzá!), amikor az egyik lépcsőházból kirohant egy, az első dackorszakát élő kislány, s keservesen rí. zokog. Kedves agg űr lép oda hozzá, s kérdi, miért sír. ugyan, mondja már meg. Bántottak, feleli hüppögve az, s újra kezdi. Ki bántott?, mutat érdeklődést az öregúr: a Pistii, tönülgeti szemét a lány, a Pisti. És miért?, fag- galtózik selymesen tobább. Mert csúfoltam!, így a lány. Akkor meg:_ ne sírj!, utasítja a bölcs agg. Jó. mondja erre a kislány. Jó. És minden eddiginél erőteljesebb bömbölésbp kezd. Cseppnyi csend után szótalan ballagunk tovább. Aztán azt gondolom, ideje témát váltani. de minthogy nem beszélünk semmiről, belátom, ez lehetetlen. Űj gondolatom támad: mi lenné, ha társalognánk!? A boldogságot az imént már kimerítettük, jöhet tehát a foci, ami, belátom, majdnem ugyanaz — silány a képzelőerőm. de nem szégyenlém. Barátom felé fordulok, elszánom magaimí a kezdő mondatra, de akkor meglátom szemében: ő még nem végzett előbbi témánkkal. Homlokát ráncolja, mint aki erősen koncentrál. s aztán fények gyútnak a szemében, mutatóujját mellkasa magasságában az ég felé böki, s megkérdi: azt tudod-e. miért nem lehet a sündisznóval focizni? Nos, elárulom:, nem tudtam, s azóta sem tudom. Egvet tudok csupán biztosan: nem azért, mert nincsenek sündisznók. Kiss ottó Heti mottónk: „Nemes önbizalom, de ne az önhittség, / Rugói lelkedet nagy célra feszítsék: / Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.” ARANY JANOS Kitekintés Serfőző Simon új kötete Aki járt már Álmosdon, Kölcsey házában, állt az asztal előtt, amelyen megfogalmazta a szatmári adózó nép állapotáról Tiborc panaszát, annak nem kell bizonygatni, hogy mit vállalt (föl) mindenkor a magyar költészet, irodalom. Egy olyan országban, ahol — úgymond — egy „élcsapat” mondta meg a népnek, hogy mit akarjon. mitől legyen boldog, ahol az érdekek, nézetek nem artikulálódhattak, szerveződhettek politikai gondolattá, akarattá, ahol1 a népet (és az értelmiségét is) kiskorúnak tekintették, szószólóit — ha mégis támadtak — megfélemlítették, elhallgattatták, ott fölértékelődött, mert más dimenziót kapott a költött-kötött beszéd, a vers. Sokáig ez volt az egyetlen lehetséges mód arra, hogy a Tiborcok, az elesettek fájdalma, dühe megfogalmazódjon. Igaz, „bekódolt” formában, hogy csak kevesek, a vájtfüliűek érthessék. Sokáig ez. a cenzúrán átcsúszott képes beszéd jelentette magát a szókimondást. a reménységet, hogy „él még Bánk”, hogy a nép nem veszítette el öntudatát. méltóságtudatát. Serfőző Simon verseiben — mióta ismerem — mindig Tiborc panaszát hallom. Nem Petur szablyához kapó hősködését — Serfőző alkata szelídebb. visszahűzó- dóbb —. hanem a tanyák népének a „hathuszassal” érkezők, a munkásszállásokon. albérletekben senyvedők, a panel vackokért életük végéig törlesztők, a nehezen szólók, mert bánatukat inkább fröccsbe fojtják, Dosztojevszkijjel szólva a megalázottak és megszomo- rítottak zsörtölődő, de keményen fel is szikrázó indulatát érzékelem. Ez a hang, ez a képes beszéd előbb — amíg csak így lehetett — a magyar népdaloktól kölcsönzött természeti képeket telítette közéleti fogalmiakkal, majd a hatalom szorításának lazulásával ez ■ a nyéllv egyre egyértelműbbé, fogalmibbá vált. Ügy azonban, hogy megőrizte eredeti erényeit, azaz még a legköznapibb dolgokról is választékosán, egyfajta emelkedettséggel szólalt meg. Ezek a természeti képek korábban az alföldi táj elemeiből (fák, bokrok, árkok, tócsák, dűlőutak, tanyaudvar stb.) épültek. Ezeknek is szerves része volt a szél, amely a szabadság, az elvágyódás szimbólumává nőtt Mostani, legújabb verseiben a szél fenyegetővé válik, úgy hasít végig a tájon, mint a korbács, vagy mint a seprű. amely ki akarja takarítani a fölhalmozódott szemetet. Indító képünknél maradva Tiborc már nem csak panaszkodik, már nemcsak kér, az önostorozást fölváltja a keményebb hang, a fenyegető, számonkérö él. Serfőző nagyon is jóll tudja, hogy mi az a félelem, az a szó, és fogalbmhiány, amely — ez az ő 'kifejezése — dadogássá tette véreit. Verseiből. ha úgy tetszik, szociográfiai hitellel nyomon követhető az a folyamat, aho gyan eljutottunk idáig. Erről „szól” Serfőző Simon költészete, mindenkor markánsan. összetéveszthetetlenül. de egyre elkeseredettebben. dühösebben. A költő elérte volha a célját? Igen, de csak részben, mert még hosszú az út az igaz értékrend megfogalmazásáig, megvalósulásáig, hogy Tiborc (ismét) otthonát leltje a hazában,, a szatmári adózó nép maga gyakorolja jogait. (Szépirodalmi és Űj Kilátó Kiadó, 1990.) Horpácsi Sándor Hanzl Klára műve a Kierkegaard-pályázaton Balogh Örse: Születésemkor aludtak a harangok mikor megszülettem a csillagok se ragyogtak szebben mint más napokon ráadásul sírásra fakasztott a megérkezés egyedül Anyám éltető teje táplálta belém a Jiolnapi utak nyugalmát az adni tudás gyönyörűségétől álmukban a harangok is megkondultak s egy aprócska csillag is fényesebbre nyitotta szemét Verasztó Antal: ha kérdezik, hová megyek ha kérdezik, hová megyek kifelé a magunk köré font rémületből békességet kéregetni sokágú jelek után legalulról 1— legalulra Idős Gyökössy Endre: Vén ember monológja Nem is olyan rossz: vége lesz hamar, a színész tovább verseket szaval, a kertész vadba termő szemet olt, és nem tud erről semmit, aki holt. Kitelepítésben Szarvason, 1953. III. Sóvári Oszkár műve a Kierkegaard-pályázaton
