Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-27 / 72. szám

Czene Ferenc újra itthon „Mindennap, 1956 óta az Egyesült Államokban, tettem valamit annak érdekében, hogy a magyar állampolgár­ságom, egyáltalán a születé­sem jogán hazajöhessek. Bár nem volt könnyű ellenállni a hazaszeretet kísértésének. Először akkor éreztem le­küzdhetetlen honvágyat, amikor az '56-Os események miatt emgiráltak számára megnyílt a magyar határ, másodszor pedig akkor, ami­kor 1989. június 16-án Nagy Imrét és mártírtársait te­mették. A büszkeségem azonban győzött az érzelme­im felett. Képtelen voltam mint magyar állampolgár megalázkodni szülőhazám hatóságai előtt és vízumért könyörögni...” * * * Czene Ferenc, a Szabad­ságharcos Világszövetség amerikai szervezetének al- elnöke, a Los Angeles-i szer­vezet elnöke, aki Békés me­gyében, Kunágotán született, március 25-én itthon szava­zott. Mint mondja; prédikál­ni kintről könnyebb, most azonban a demokratikus po­litikai helyzet miatt a tettek ideje jött el. De nemcsak a döntésből szeretné kivenni részét, hanem tudásához és pénztárcájához mérten a ma­gyar gazdaság gyógyításából is. Személye történelmi dokumentum Húszévesen kényszerült el­hagyni az országot, pedig egyszerű hétköznapi mun­kásemberként harcolta végig Budapesten a forradalmat. — Sodortak az események. Október 23-án az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Böl­csész Karán a kazán ház el­szívóberendezésén dolgoz­tunk. az aulában, a nagy­gyűlésen mi is részt vettünk, otthagytuk a munkát. Ekkor már csatlakozott hozzánk a műegyetem és a Petőfi Tiszt­képző Iskola is. Innen in­dultunk a Rádióhoz, majd a Köztársaság térre a pártház­hoz — emlékezik vissza a lángoló, szélsőséges lincs- hangulatot is magában hor­dozó fővárosi napokra Czene Ferenc. Az ÁVH már november 26-án a nyomában volt. A kunágotai szülőházat egyik percről a másikra kellett el­hagynia. A hatóságnak könv- nyű volt azonosítani szemé­lyét, hiszen a Rádiónál és a pártháznál történt esemé­nyek dokumentumértékű fo­tó- és filmfelvételein szere­pelt. — Minderről azonban csak Los Angelesben értesültem, a „Magyarország lángokban” című film két Oscar-díjas operatőrétől Zsigmondi Vil­mostól és Kovács Lászlótól. Az ENSZ '56-os események­kel foglalkozó különbizottsá­ga is keresett. Tudniillik a filmfelvételeken a tömegből felismerhető munkások egyi­ke én voltam. Többek között velem is bizonyíthatták, hogy ebben a forradalomban munkások is részt vettek. Eddig csak Amerikának adhatott A húszéves munkásfiúnak csodával határos módon si­került kijutni az országból, keresztül a tankokkal elfog­lalt fővároson. A kijárási ti­lalom és a statárium ellené­re még elbúcsúzott a buda­pesti rokonoktól, akik halál­ra rémülten fogadták, s kér­ték, azonnal hagyja el az or­szágot, ha tudja, mert akasz­tófa vár rá. Űzött vadként Nickelsdorfnál lépte át a határt néhány társával, mi­közben a többi menekülőt halomra lőtték körülötte. A végső állomás, Kalifornia, szintén a véletlenek összjá- tékának köszönhető. Öt dol­lárral a zsebében és a ma­gyar emigránsok segítségével kezdte az első napokat. Rö­vid idő után azonban már Los Angeles legpatinásabb sport- és fegyvergyártó vál­lalkozásánál dolgozott, hasz­nosítva finommechanikai műszerész képzettségét. A pontos, precíz munkát Ame­rikában jól megfizették. A finommechanikai műszer- gyártásban ma már az egyik legsikeresebb vállalkozók és újítók között tartják nyilván. Például öt társával fejlesz­tették ki a PANA A VISION kamerákat. Részt vett a Ken­nedy elnök .által elindított Space program kidolgozásá­ban is. Többek között a Sur- wayer I—II. berendezések­hez, amelyek először tudták felmérni annak lehetőségét, vajon ráléphet-e ember a Holdra és az égitest melyik pontján, Czene Ferenc saját kezűleg készített 10-12 darab alkatrészt. Találmányaiból, újításaiból a Washingtoni Ipari Múzeumban is megta­lálható egy-egy darab. Ugyanott volt a csárda A nosztalgia, a kalandvágy mellett a politikai reformok iránti bizalmatlanság is ve­zérelte. amikor úgy határo­zott, hogy Bécsig repülő­géppel, Nickeldorftól pedig gyalog ugyanazon a határ- szakaszon jön át Magyaror­szágra, mint amelyiken 33 éve elmenekült. Ugyanazon a helyen találta meg azt a csárdát is, ahol annak idején a halálfélelemmel viaskodó üldözött fiú először megpi­henhetett. Bakancs, nadrág, flanel-' ing, báránybőr mellény. így indult az érzelmi viharokat kavaró nosztalgiaútra. A meditálások, a visszaemléke­zések azonban olyannyira lekötötték figyelmét, hogy a határszakaszon eltévedt. A ..dezertőrről" értesülő határ­őrök igencsak meglepődtek, amikor egy nyugodt, ki­egyensúlyozott emberrel ta­lálkoztak, aki az 1950-es években kiállított személyi igazolvánnyal igazolta ma­gát. A szabályzatnak megfe­lelően Czene Ferenc ameri­kai hontalant és magyar ál­lampolgárt a legközelebbi határőrőrsre kísérték, majd elengedték. — Ahol átjöttem, ott még volt szögesdrót. Bizalmatlan­ságomat nem enyhítette az sem, hogy kutyákkal indul­tak keresésemre. Mindenesetre mint magyar állampolgár Békéscsabán megkapta érvényes, új sze­mélyi igazolványát a rend- őrkapitánságon. S talán nincs messze az az idő sem, amikor az európai országok egy részénél az országhatá­rok valóban jelképpé zsugo­rodnak. Rákóczi Gabriella Iájában nyaralhassanak. Ott •majd lehet szórakozni. így biztatják hát a költőt: Di- nescu úr, igazán jót tenne önnek, egy kis tengerparti nyaralás! A Szabad Európa Rádió hírül adta, miszerint lakás­kiutalásunkat a Sinkovits- hoz. írott levelem miatt visz- szavonták. Elámulunk azon, hogy alig néhány nap alatt ez a hír miként jutott el Münchenbe. Sehol erről nem panaszkodtam, kivéve a szerkesztőséget. Futólag csak ott mondtam el. Kartársaim nevetnek: „Csak?” Május 25. L. meséli, hogy idősebb hölgyet — nyugdíjas ’tanár­nő? — fölkerestek lakásán a bel’ügyérek. Arról faggat­ták, miért telefonált nekem a Sinkovits-levél után, mi­ért gratulált hozzá? írásos nyilatkozatot kértek tőle. Ama. napon egy asszony va­lóban felhívott telefonon. Nevét nem mondta. Lám. így is megtalálták. (...) Május 27. A Színművészeti Főiskolán is ballagnak a végzősök. Magyarok hárman. F. Ist­vánnal tárgyaljuk az ügyet. Többek közt ezt mondja: „Az egész ballagási ceremó­nián egyetlen szó magyarul nem fog elhangzani." (Ezt már tavaly betiltották az or­szág összes iskoláiban.) Tehát három színésznöven­dék ballag. A negyedik már kiszökött Magyarországra. A háromból is elmegy az egyik. Marad kettő annak a száznak a pótlására, aki el­hagyta már az országot. A főiskola magyar és ro­mán végzettjeiről lapunk címlapján akartunk fényké­pet hozni. Koppándi kido­batta. Indok? Semmi. Fel- tételezésünk: nem tudni, hogy a magyarok közül me­lyik fog rövidesen „lelépni", így tehát valamennyien gyanúsak. (...) tének, lelkének, agyának tu­lajdonosa. Rendelkezik ve­lük s fölöttük, ö cenzúráz minden gondolatot, mely el­méjüket megközelítené. így mesélték ezt nekem az Igaz Szó munkatársai. Május 31. Az Utunk emberei. Váro­sunkban a lap ifjú olvasói­val óhajtanának találkozni. Hát hol legyen? Például az erdélyi magyar kultúra 400 éves fellegvárában, a Bo­lyai Líceumban. Hány ma­gyar diákja lehet? A kultúr­palota nagytermét is meg lehetne tölteni velük. Men­nek hát az Utunk szerkesz- . tői velük beszélgetni az iro­dalomról. verset, novellát ol­vasni. Jönnek is vissza hágó orral. A Bolyai Farkas Lí­ceum, a volt Református Kollégium mai román igaz­gatónője kijelentette: ebben az iskolában idén — tehát egész esztendőben — kizáró­lag Eminescu emlékezetére rendezett irodalmi találko­zót engedélyez. Semmi mást! Mert centenárium van! Pe­dig nyilván róla is elbeszél­gettek volna a magyar diá­kokkal. A verseiből is felol­vashattak volna. De persze nem úgy készültek, hogy ki­zárólag centenáriumi műsort hozzanak. Magukra vesse­nek. Haza velük Kolozsvár­ra! így esett meg, hogy Lé- tay Lajos, a ROMÁN KOM­MUNISTA PÁRT Központi Bizottságának tagja, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, az Utunk főszerkesztője, az írószövetség országos titká­ra, a kolozsvári megyei párt- bizottság bürójának tagja kénytelen volt fejet hajtani a Bolyai Líceum igazgatónő­jének akarata előtt. Mert jelek szerint a hölgy: tu­lajdonos is. A diáksereg tes­Június 1. Ó, a telefon! Mióta felta­lálták, ilyen szégyenletes in­tézkedés nem sújtotta. Kül­földdel negyedévenként le­het csak beszélni, s oly bor­sos áron, hogy attól is el­megy a szegényember kedve. Aztán, ha valaki postán pró­bálkozna, menten lefülelik, megszégyenítik, ebadtázzák. Halálhírt, sürgős orvosság­rendelést, semmit sem kö­zölhet. aki az „adagját" már „lebeszélte”. Ám ez is po- tornság az állandó felügye­lethez képest. Interjúügyben immár harmadszor jelentke­zett ma is a budapesti rá­dió munkatársa. A szolgála­tos központi fül gazdája min­dig ott szakítja meg a be­szélgetést, mikor a hívó azt mondja: „Meg szeretném kér­dezni ...” Hát csak ne kér­dezősködjék! Abban a tu­datban beszélünk bárkivel, hogy a telefonközpontban minden szavunkat hallgat­juk, magnószalagra -rögzítik. A börtönbeli „bészélő" is szabadabb eszmecsere két ember között. Június 8. Tegnap este a Szabad Eu­rópa román adásában újból megemlítették, hogy- a helyi belügyiek újból megfenye­gettek. K. K. mellett pedig megerősítették a felügyele­tet. Hová megy? Kivel tár­gyal? Stb. (Megjelent a romániai Magyar Szóban) (Folytatjuk) 1990. március 27., kedd Ha egy város ad magára... Meditáció a zenekultúráról és másról is „Botrányféle a Balassiban” címmel, a Békéscsabai szim­fonikus zenekarról írtunk a közelmúltban. Az interjú megjelenését követően Rázga József, a Békéscsabai Zene- művészeti Szakközépiskola igazgatója telefonon kereste meg e sorok íróját, mond­ván: lenne hozzáfűznivalója a cikkben leírtakhoz. Ter­mészetesen vállalkoztunk a beszélgetésre. Ebbéli szándé­kunkban megerősített ben­nünket az is, hogy — Rázga József bevezetőjéből ez ha­mar kiderült — a megye ze­nei életével kapcsolatos dön­tések előkészítésében, a fel­merülő problémák orvoslá­sában nem támaszkodnak kellőképpen a szakemberek vélejnényére. Pedig „orvo- sojnivaló” akadna bőven. Ez a „botrán.vféle” is egy ilyen eset, mely a békéscsabai szimfonikusok krónikus kar­mesterhiányos állapotáról szólt, s úgy tűnik, ha sike­rül is (ideig-óráig?) karna­gyot találni, ez csak tüneti kezelés lenne. Rázga Józsefet hallgatva egyre inkább meggyőződ­tünk arról, hogy ha a zene­karról szólunk, annak a bi­zonyos állatorvosi lónak az esete áll fenn, melyen min­denféle (tanulmányozásra ér­demes!) tünet felfedezhető. Mert sajnos korántsem egye­di dolog, hogy nincs karna­gya a zenekarnak, vagy ha van is, „retúrjegyes”, csak átmeneti időre érkezik, s amint kedvezőbb ajánlatot kap (búcsúzik, vagy sem, mert ilyen is volt már), odábbáll. És nem nehéz az itteninél kedvezőbb ajánla­tot kapnia. Mert mit nyújt ez a szegény zenekar az el­szántságán kívül? Örökös pénzhiányt. Ebből aztán kö­vetkeznek a kényszerpihe­nők: a szolgálatokat nem tudják megfizetni, ritkulnak a próbák, s ennek egyenes következményeként az elő­adások száma is csökken. „Évek óta halogatják a ze­nekar félhivatásossá tételét — vág a közepébe Rázga Jó­zsef —, ám a tervekből, pénzhiányra hivatkozva, nein lett semmi.” Ugyanakkor — bár nem szerencsés a párhuzam, hi­szen a forrás nem ugyanaz — Békés-Tarhoson évente egy-másfél milliót fordíta­nak a zenei napok megren­dezésére. S ez a nagy kü­lönbség bizony szálka az it­teni zenei közvélemény sze­mében. Miért nem foglal­koztatják a megyei együtte­seket? Miért csak importze­nekarokat, kórusokat hívnak Tarhosra? Miért növelik még mindig a programok számát, Kölcsey-szavalóverseny Orosházán Az Orosházi Táncsics Mi­hály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola, valamint a Táncsics Mihály Diák—Pe­dagógus Egyesület Kölcsey Ferenc születésének 200. év­fordulójára április 18-án megrendezi a városi közép­fokú iskolák szavalóversé- nyét. Az iskolák 2 vagy 3 vers­mondóval nevezhetnek áp­rilis 14-ig, a nevezési lapok visszaküldésével. A verseny­zőknek egy kötelező és egy szabadon választott versből kell felkészülni. (A kötele­zően választható versek: Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas, vagy Kölcsey Fe­renc: Zrínyi második éne­ke.) A szabadon választott vers bármely irodalmi alko­tás lehet a huszadik század­ból Az első helyezett „A vá­ros legjobb középiskolás sza- valója” felirattal emlékser­leget kap. ahelyett, hogy az alapvető feltételeket (itt elsősorban a közlekedési nehézségekre gondolt) teremtenék meg végre? És így tovább, és így tovább ... Sorolhatnánk Rázga József érveit. Nem' biztos persze, hogy szerencsés a meglévő jót szapulni, hisz a zenekar ba­jára — ha úgy tetszik —me­gyénk kulturális szegénysé­gére ezzel úgysem találunk gyógyírt. Am példázatként: Tarhoson lehet? Oda tudnak pénzt áldozni? Bkéscsabara nem? „Ha sikerülne a zenekart végse-valahára félhivatásos­sá tenni — folytatja a gon­dolatsort a megoldás keresé­sével Rázga József —, akkor a megnövekedett próbák szá­mával egyenes arányban nő­ne játékuk színvonala is. S a jobb portékának mindig nagyobb a keletje! így van ez a népgazdaságban, s így van a kulturális életben is. Kellő foglalkoztatással már egy karmester is megélne — félállásban. A másik félben szívesen foglalkoztatnánk a zeneművészeli szakközépis­kola tanáraként.” Érdemes hát körülnézni házunk táján! Talán akad patrónus, mely leteszi a ma­ga forintjait a tanácsi pén­zek mellé. Tarhos is így — más, országos szervezetek és magánszemélyek adományai­ra támaszkodva — nőtte ki magát. Nem mellőzve ter­mészetesen a helyi támoga­tást és az előző rendezvé­nyek bevételét sem . .. „Igen ám, de itt az újabb bökkenő — emeli mutatóuj­ját a magasba Rázga József —, a menedzselés kérdése...” Mert enélkül se a kérés (koldulás?), se a szervezés, de még az ügyintézés sem megy. Persze e hiány nem­csak a békéscsabai szimfo­nikusokra jellemző. „A kórus- és a zenekarve­zetők arra vannak kárhoz­tatva, hogy csoportjuk ügyes-bajos dolgaival, ad­minisztratív és szervezési' problémáival foglalkozzanak ahelyett, hogy azt csinálják, amihez értenek: szakmailag emeljék mind magasabb színvonalra az adott együt­test. És itt beszélhetnék sa­ját leánykaromról, vagy a Bartók vegyes karról ugyan­úgy, mint a szimfonikus ze­nekarról, vagy a békéscsa­bai fúvósokról. Ez utóbbi, menedzser . híján, már csak árnyéka egykori önmagá­nak ...” Ilyen gazdagok lennénk? Ügyintézőkként alkalmazunk értő zenei szakembereket, miközben siránkozunk azon, hogy nincs pénzünk. Pedig ezúttal a forint kiadása — egy menedzser alkalmazá­sával — takarékosabb meg­oldás lenne, mint ez a mos­tani gyakorlat. És Rázga Jó­zsef szívesen felvenne a kó­rusok. zenekarok mellé va­lakit. akinek nem lenne más feladata, mint tárgyalni, szervezni, mozgatni, foglal­koztatni az együtteseket. Ha megszületne ez a státusz: mindenki azt csinálhatna végre, amire jogosítványa szól ... Lenne dolga jócskán — ha lenne — a menedzsernek, különösen, ha a filharmónia marad mostani felállásában. Mindezt bizonyítandó, idéz­zük ismét Rázga Józsefet! „Az Országos Filharmónia elsősorban a nagy zeneka­rokkal, a Budapesten élő művészekkel foglalkozik, s hajlamos a vidéken élő mű­vésztanárokról megfeled­kezni. Én az egész rendszert átszervezném. Jelenleg Bu­dapestről irányítják a vidéki zenei életet, ezért jó a mu­zsikusnak Pesten maradni, mert elérhető közelsége foly­tán többször utazhat, mond­juk Békéscsabára is. Ha he­lyi önálló filharmóniák jön­nének létre, akkor mi mon­danánk meg, mit kérünk, de kikötnénk: hogy az itt élő művészek kapjanak lehetősé­get más városokban, me­gyékben is bemutatkozni.” Természetesen e fura „gondolatátvitel" során — a szorgos jegyzetelés' közepet­te — megkérdeztem: miért fontos Rázga Józsefnek a békéscsabai szimfonikusok sorsa, hiszen ő Tiem tagja a zenekarnak? De munkatár­sai igen ... „Minden mű­vésztanárnak szüksége van arra — válaszolt mély meg­győződéssel —, hogy gyakor­ló muzsikus legyen. Arra ké­szült, hogy a zene nyelvén mondja el gondolatait. Más­ként néznek rá a gyerekek, nagyobb gyakorlattal bír és természetesen anyagilag is fontos- számára, hogy dobo­góra lépjen. Mert. bármilyen kemények a szavak, de ma­napság csak tanításból meg­élni, nem lehet... „A békéscsabai zenekar­nak misszió lenne a bizonyí­tás. Mindezt nem zeneisko­lai igazgatóként, hanem Bé­késcsaba város polgáraként mondtam el. Mert ha egy település — mindegy, minek hívjuk, Békésnek, Kecske­métnek vagy Budapestnek — ad magára, nem csak az ipari és egyéb létesítményei­vel törődik, hanem a kultú­rájával is. Például a zene­kultúrával.” Nagy Ágnes Állattartók, figyelem! II Szeghalmi Állami Gazdaság eladásra felkínál 1989. évi termelésű szemes kukoricát és jó minőségű, körbálás, valamint ömlesztett réti szénát. Értékesítési ár: Szemes kukorica: 7600,— Ft tonna. Körbálás széna 3300.— Ft tonna. Ömlesztett széna 2800,— Ft tonna. Érdeklődni munkanapokon a gazdaság töviskesi kerületében, telefon: (60) 11-622.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom