Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
1990. március 1„ csütörtök Megkérdeztük.,. Változik-e a nyugdíjkorhatár? Mostanában sűrűn röpCsütörtök Faluszerte legendákat meséltek kettejük barátságáról. Suhanckorukban együtt fociztak a grundon, balhátvédet meg középcsatárt játszottak. Mindig egy csapatban. A gimiben az ő párosuk sorra elvitte a pálmát a fizikaversenyeken. Aztán elkerültek a faluból, de hétvégeken meglátogatták egymást. Politizálni is nagyon szerettek. Egyre sűrűbben jártak vitafórumokra, s közben nem maradt idő a közös beszélgetésekre. Szinte egyszerre lettek párttagok, két, politikájában rohamosan távolodó szervezetben. Azóta nem. köszönnek egymásnak... L. E. permek fel olyan hírek, hogy a nyugdíjkorhatárt felemelik, és a férfiak 65, míg a nők 60 éves kortól mehetnek majd nyugdíjba. Petri Andrást, a megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osztályvezetőjét arról kérdeztük, hogy valóban várhatók-e ilyenfajta változások. — Már vagy hat éve hallani olyan hangokat, hogy a nyugdíjkorhatárt emelik — kezdte az osztályvezető. — Egy ideig mindenki erről beszél, aztán szép csendben elülnek a viharok. — Tehát a közeljövőben sem változik a nyugdíjtörvény? — Fogalmam nincs, hogy mikor lesz a törvényben változás. Egyelőre még érvényben van az 1975. évi társadalombiztosítási törvény, ami a nyugdíjjal kapcsolatban rendelkezik. Különféle elképzelésekről én is hallottam, de szerintem a mostani helyzetben nem lenne indokolt a nyugdíjkorhatár emelése, hiszen az csak növelné a foglalkoztatási nehézségeket. — AZ ÉLETREFORMKÖR következő foglalkozását március 3-án, szombaton délelőtt 10.30-kor Békéscsabán, az ifjúsági házban tartja. — TAVASZKÖSZÖNTÖ A VASUTASBAN. A Békéscsabai Városi Diákszövetség március 3-án. szombaton 18 órától jelmezversennyel egybekötött farsangi bálát rendez a Vasutas Művelődési Házban. A rendezvényre nem csak a tagokat várja a diák- szövetség. — „AMIT A VÁLASZTÁSOKRÓL TUDNI KELL” címmel tart TIT-előadást dr. Pethö Attila István jogtanácsos ma, 18 órától, a dombegyházi művelődési házban. — A GYULAI Városszépítő Egyesület ez évi rendes közgyűlését március 2-án, pénteken 16 órai kezdettel tartja Gyulán, a HNF Esze Tamás utcai székházának nagytermében. A napirenden a vezetőség 1989. évi munkájáról szóló beszámoló, az ellenőrző bizottság jelentése és a vezetőségi tagok újjává- lasztása szerepel. — SZÍNHÁZBUSZ indul Budapestre március 17-én, a Pesti Színház, Süskind: A nagybőgő című előadására, és április 7-én, a Magyar Állami Oparaház Wagner: Trisztán és Izolda című előadására'. Jelentkezni Békéscsabán, az ifjúsági házban lehet. Gyorslista Nyereménytfegyzék az 1990. február 26-án megtartott februári hatos lottó tárgyn y eremén y-sorsolásiról. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (4000 forint). B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Dacia Combi tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Szerencseutalvány (30 000 forint). E Vásárlási utalvány (10 000 forint). F Vásárlási utalvány (7000 forint). G Vásárlási utalvány (5000 forint). A nyertes szelvényeket 1990. március 27-éig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék március 5-étől megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó kirendeltségekben és a p ostahi vata lokb an. HÁROMMILLIÓ 968 673 E 980 926 F KILENCMILLIÓ 000 686 G 074 204 G 110 963 G 159 975 C 208 987 G 245 746 G 270 252 G 294 758 G 318 264 E 356 023 G 441 794 F 466 300 G 503 059 F 049 698 G 086 457 G 123 216 G 184 481 G 257 999 G 282 505 D 307 011 E 331 517 F 405 035 G 454 047 F 478 553 G 515 312 E 527 565 E 552 071 E 588 830 D 613 336 F 637 842 F 662 348 G 686 854 F 748 119 G 784 878 D 809 384 G 833 890 F 858 396 D 882 902 G 907 408 G 539 818 F 564 324 F 601 083 F 625 589 E 650 095 F 674 601 F 735 866 G 760 372 G 797 131 F 821 637 G 846 143 E 870 649 G 895 155 F 931 914 G 993 179 F 004 656 G 041 415 E 090 427 E 114 933 G 176 198 G 212 957 E 237 463 G 274 222 E 310 981 F 335 487 G 359 993 G 016 900 G 078 174 F 102 680 F 127 186 F 200 704 E 225 210 G 261 969 G 298 728 E 323 234 E 347 740 G Párthirek — A Magyar Demokrata Fórum választási nagygyűlést rendez a tótkomlós! művelődési házban március 4-én, is órakor. Beszédet mond Csurka István, elnökségi tag és Varga Zoltán képviselőjelölt. — Csurka István párbeszédre várja az érdeklődőket március 4-én, lő órára a békési ifjúsági házba (Korona utca 3.). — Dr. Kolbusz Judit, a szarvasi választókerület független képviselőjelöltje március 2-án, 18 órakor, a kardos! tanácsháza nagytermében bemutatkozó beszélgetésre hívja az érdeklődőket. — Durkó Károly, a gyulai választókerület Fidesz-képviselö- jelöltje március 2-án, 16 órakor Dénesmajor könyvtárában, 18 órakor, a gyulavári tanácsi ki- rendeltségen, március 3-án, ül óra 30 perckor pedig a Gyulai 5. Sz. Általános Iskolában (Törökzug) mutatkozik be. — Ahhoz a párbeszédhez, amelyet Kovács Józsefné a 7. sz. választókerület független képviselőjelöltje hirdetett meg, egyedül dr. Vastagh Pál csatlakozott, de a március 2-1 Időpont helyett egy későbbi találkozóban állapodnak meg, amit ugyancsak közzétesznek. A képviselőjelölt változatlanul várja — LEZUHANT EGY SZOVJET KATONAI REPÜLŐGÉP. Február 28-án, szerdán, a kunma- darasi repülőtéren — leszállás közben — lezuhant a Szovjet Déli Hadseregcsoport egyik, MÍG—27 típusú repülőgépe. A pilóta katapultált. A baleset körülményeinek vizsgálata megkezdődött. — A BATTONYAI „Viharsarok” Népfőiskola soron következő foglalkozását — melynek előadója dr. Kuko- relli István jogász lesz — március 2-án, pénteken 18 órai kezdettel tartja a József Attila Művelődési Központ klubtermében. — Gondolom, ön a beosztásánál fogva többet találkozik a nyugdíjasokkal, valamint a nyugdíjkorhatár környékén levőkkel. A változtatással kapcsolatban vannak az embereknek aggályaik? — Érezni a félelmet, amit kifejez az is, hogy a korhatár betöltése után, az eddiginél jóval többen mennek azonnal nyugdíjba. — Az életkor mellett a nyugdíjra jogosultság másik fontos kitétele a szolgálati idő. Ebben sem lesz változás? — 1991. január 1-jétől az eddigi tíz év helyett 20 év lesz az a szolgálati idő, ami az öregségi nyugdíjra jogosít. Ny. L. a kerület többi jelöltjének jelentkezését. é — Kádár Péter, a gyulai választókerület SZDSZ-jelöltje ma 18 órai kezdettel tájékoztatót tart választási programjáról Gyulán, a németvárosi öregek napköziotthonában; holnap 18 órakor ugyancsak Gyulán, a máriafalvi öregek napközijében. — Tamás Gáspár Miklós SZDSZ-ügyvivő a Békés megyei szabaddemokraták vendége lesz. Március 3-án., 10 órakor, a békési közösségi házban, 14 óra 30 perckor, a békéscsabai Balassi Művelődési Házban, és 18 órakor, a gyulai volt Erkel moziban várják az érdeklődőket. — Vigh Imre, az Agrárszövetség gyulai országgyűlési képviselőjelöltje március 3-án este, 6 órakor, a sarkadi Bartók Béla Művelődési Házban bemutatkozó választói nagygyűlést tart, amelyen szövetkezeti együttesek is műport adnak. — Dr. Maróthy László, a 4. sz. választókerület országgyűlési képviselőjelöltje március 3-án 10 órakor, a kertészszigeti kul- túrotthonban, 14 órakor a bu- csai művelődési házban, március 5-én, 18 óra 30 perckor, a zsadániyi művelődési házban tartja a választási gyűléseit. — Deme Zoltán lelkész, az 5. sz. (szarvasi) választókerület független képviselőjelöltje ma este 6 órakor választási nagygyűlést rendez a kondorosi művelődési házban. HÍREK MA: ALBIN NAPJA A Nap kél 6.26 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél 7.46 — nyugszik 23.15 órakor ALBIN Két név egybeesése. 1. A latin Albinus családnév rövidülése. Jelentése: fehér (ti. fehér hajú férfi). 2. A germán Alwin név változata. Ennek jelentése: nemes barát. Becézés: Albi, Ali. Névnap: márc. 1., jún. 22., okt. 26. Ötven éve halt meg Anton Hansen Tammsaare (1878—1940) észt regény- és drámaíró, műfordító és kritikus. — A BÉKÉSCSABAI ERDÉLYI KÖR következő ösz- szejövetelét ma, 18 órakor a TIT megyei székházéban tartja. Ugyanitt 18—19 óra között a kör ingyenes jogtanácsadását vehetik igénybe. — BÉKÉSCSABÁN, a gépészeti szakközépiskola egyéves középfokú munkavédelmi szakképesítő tanfolyamot szervez közép-, vagy felsőfokú szakmai képzettséggel rendelkezők részére. Jelentkezni lehet május 15-ig levélben, vagy személyesen a szakközépiskolában. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráközvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint mirn- - kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefax számunk: Ma: a telefonnál: NYEMCSOK LÁSZLÓ 83-312 21-401 Valamivel nyugodtabb, de még mindig viharos széllel kísért, csapadékmentes időjárás volt szerdán megyénkben. Az éjszaka az erős szél hatására csak plusz 2 fokig hűlt le a levegő és napközben 9 fokig melegedett — kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területén ma estig: estétől átmenetileg országszerte erősen megnövekszik a felhőzet és sokfelé várható eső, északkeleten helyenként havas eső. Ma ismét felhőátvonulások lesznek, szórványos záporral, délutántól néhol hózáporral. A sokfelé viharos délnyugati, majd északnyugati szél, helyenként orkán erejűvé fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet lét 4, a nappali maximumhőmérséklet 7 és 12 fok között várható. — BÉKÉSCSABÁN, az ifjúsági ház március 3-án, szombaton 9 óráitól ismét cserelehetőséget biztosít a Lutra-matricát gyűjtő- gyermekek részére. — BÉKÉSCSABÁN, a megyei művelődési központ valamennyi korosztály részére testsúlycsökkentő tanfolyamot indít. Az első foglalkozásra ma délután 17.30-kor kerül sor. fiNfiKttNYVi hírek OROSHÁZA Születések: Skorka János és Kiss Mária Veronika leánya Agnes, Mo- rauszki János és Szűcs Gabriella leánya Sára, Bodrogi János és Vass Anna Judit leánya Viola, Lucz István, és Kincses Erika Margit fia Roland Márk, Má- lya Zsolt János és Miszlai Zsuzsanna fia Balázs, Farkas Károly és Burai Erzsébet fia Ferenc, Bodré János és Opauszki Ildikó Anikó fia Balázs, Bubik Sándor István és Szilágyi Erzsébet leánya Beáta, Halász Károly Dénes és Téglás Róza fia Péter Dénes (Nagyszénás), Makra Mihály és Nagy Etelka fia Mihály Oguz (Mezökovácsháza), Lavkó Vince István és Sülli Ilona leányai Krisztina és Karola (Mezökovácsháza), dr. ökrös Mátyás József és Körömi Ilona leánya Ilona (Mezökovácsháza), Tószegi Gyula, és sánta Magdolna leánya Csilla Magdolna (Pitvaros), Szente Károly Mihály és Oláh Anna Katalin fia Károly Tamás (Csorvás), Ma- csó Tibor és Gál Irén Erzsébet leánya Alexandra (Magyarbán- hegyes), Almási János és Mester Ilona Ibolya leánya Réka (Battonya), Csjemyik János és Povázsai Zsuzsanna leánya Melinda (Tótkomlós), Hetényi János és Bilicska Beáta Ibolya leánya Evelin (Mezőkovácshá- za), Gaudi Károly és Révész Márta Magdolna fia Zoltán (Battonya), Nagy Barnabás és Petri Erzsébet leánya Dorina Olga (Gádoros), Csontos László és Babolek Julianna fia László (Mezőhegyes), Mochnánszki János és Baráth Margit fia András (Medgyesbodzás), Pajkó János és Kiss Katalin leánya Alexandra (Mezökovácsháza). Halálesetek: Somogyi Frigyesné Krajcso- vics Erzsébet, Katona Béláné Gabnai Erzsébet Margit, Csicso- va Mihályné Rákóczi Ilona, Molnár Józsefné Dénes Julianna, Hupuczi Ferencné, Czuth Erzsébet (Végegyháza), Tóth Pálné Szmuta Eszter (Csorvás), Kutas! Gábor István (Medgyesbodzás), Tánczos Lajos (Nagyszénás), Fábri Pál (Nagyszénás), Homoki Imre Gábor (Tótkomlós), Kaszián László (Csanád- apáca), Nagy István (Kardos- kíút), Fülöp Jánosné Fülöp Erzsébet (Végegyháza), Bódl Józsefné Asztalos Rozália (Gábor- telep), Liszakai Mihály (Gádoros), Kovács László (Gádoros). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 6.20: Pártok választási műsora. 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpolitikai figyelő. Középhullámon: 9.00: Napközben. Közérdekű magazin. URH-n: 9.00: Egésznapos közvetítés az Országgyűlés üléséről. 11.05: Népzenetár. 12.30: Pártok választási műsora. 12.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. Zenekari muzsika. 14.05: Kányád! Sándor indulása. 14.35: Néptáncok. 15.00: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. 16.00: Tizenhat óra. 16.16: Apuapu Kamarás István hangjátéka. 16.46: Indián népköltészet. 17.00: Agrárműhelyek. 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika. 18.30: Esti' magazin 18.25: Pártok választási műsora. 18.30: Sportvilág. 19.50: A Szedértnda együttes J átszik 20.00: „Mondd, Te kit választanál?” 21.00: Népdalest 22.00: Hírvilág. 22.30: Prognózis — utólag. 23.00: Esti muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben: A Rolling Stones együttes. 9.05: ötesztendős a Budapest Kongresszusi Központ. 10.05: Jászai Mari szülőfaluja: Ászár. 10.20: Operaslágerek 10.50: Peres, poros iratok. 11.05: A Napközben szolgáltató műsora nyugdíjasoknak. 11.25: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 12.10: Régi nóta, híres nóta. 13.05: NosztalgiahuUám. Beatles- verziók. 4. 14.00: Lelátó. Laurencz testvérpár. 14.30: Nagy nevettetők: Soós András. 15.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 15.2Q: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 15.50: Az éló népdal. 16.00: Vendégünk: Maria Teresa Uribe és Mikó István. 17.05: A mi utcánk... A Váci út 17.30: Magazin töprengöknek — korhatár nélkül. 18.15: Közvetítés a férfi kézilabda vb-rői a Magyarország—Algéria mérkőzésről, valamint a magyar jégkorongbajnokság döntőjéről. 18.30: Pppregiszter 19.05: A serdületlén anyák lóvéiéiból. 19.30: A Poptarisznya dalaiból. 20.20: Alma és fája. 21.05: Vidám népmesék. 2i.29: Tip-top parádé. 22.00: A kabaréról — komolyan. 23.10: Sporthíradó. 23.20: A dzsessz világa. BARTÓK RÁDIÓ 9.50: Salieri: Első a zene, aztán jön a szöveg. Egyfelvoná- sos opera. 10.20: Negyvenéves a Kossuth Lajos Tudományegyetem. 10.50: Prágai tavasz 1889. rV/4. rész. 12.05: Barokk mesterek. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Lortzing operáiból. 14.55: Popzene. 15.20: Magyar zeneszerzők kamaraművei. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.13: Mozart: C-dúr szimfónia. 16.44: Slágerfilmek — filmslágerek. 17.30: Diszkotéka. Lemezbarátok órája. VI.30: A Magyar Rádió román nyelvű műsora Szegedről. 19.05: Mikroelektronika — számítógépek — informatika. 19.35: Beethoven összes zongoraszonátája VIII/1. rész. 21.42: Üj lemezeinkből. Népszerű zenekari muzsika. 22.22: Zenei panoráma. 22.51: Rádiószínház. Ki ölte meg Mészáros Kelement? TiV 8.00: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NSZK tévéfilmsorozat. xrn/8. rész. (ism.) 8.25: Az angol ház. Angol do- kumentumfilm-sorozat. rv/3. rész. (Ism.) 8.50: Képújság. 8.55: Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról. 15.50: Képújság. 16.00: H és G. svéd rajzfilm, (ism.) 16.25: Foci angol módra. H. 16.45: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradó műsora. 16.55: Hírek szerbhorvát nyelven. 17.00: Szép magyar tánc. Babázó. 17.05: Hármas csatorna. Janko- vics Marcell sorozata. IVfi. rész. 17.55: Kozmosz. Amerikai doku- mentumfllm-sorozat. xm/4. rész. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05: Választási műsor 20.25: Jó kezekben NSZK film. 22.10: Hazai tükör.' 23.40: Híradó 3. Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel. 16.05: Képújság. 16.20: Riportok, Időjárás, zene. 16.50: Telesport. Férfi kézilabdavilágbajnokság Magyarország—Algéria mérkőzés. 18.15: BUMM!!! Telefonos játék. 18.25: Az elsüllyedt vüágok. XXVI/8. rész. Francia rajzfilmsorozat. (Ism.) 19.00: Doktor Senki. Tévéfilm. (1980.) (lám.) 20.35: Fejezetek az I. világháborúból. Amerikai doku- mentúmfilm-sorozat. 21.00: Híradó 2. 21.20: Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta. 22.15: Giovanni Battista Pergolesi : A zenemester Opera. 22.50: Nézőpont. BUKAREST 10.00: Hírek. 10.15: Iskolatelevízió. 11.15: A karmester. Film. 12.45 : Több mint egymillió könyv. 13.10: A falu. 13.25: Párbeszéd a szabad szakszervezetekről. 13.40: Hírek. 15.20: A Föld körül. 16.50: Barangolás a hegyek között. 16.15: Gazdasági körkép. 16.45: Olasz nyelvlecke. 17.10: Az irodalmi és művészeti igazság. 18.10: Politikai pártok fóruma. 19.10: Rajzfilmek. 19.30: Híradó. 20.15: Kortársaink. 20.30: Reflektor. 21.00: Férfi kézilabda-mérk.: Románia—Csehszlovákia. 22.30: Klasszikus muzsika. 23.50: Híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.50: Mítoszok és legendák. Sorozat gyermekeknek. 9.00: Műsorismertetés. 9.05: Kutatás a zene után. — Cmomerec. 9.20: Senki nem gondoskodik róluk. 9.40: A felszín feszültsége és a mosóporok. 10.00: Francia nyelv. 10.30: Hírek. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 13.45: A. K. Miocic. — Irodalmi műsor. 14.15: Német nyelv: Alles Gute. 14.50: Hírek. 15.00: önökkel töltjük az éjszakát. (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv-napló I. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Mítoszok és legendák. — Sorozat gyermekeknek. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentunjprogfam. — ökológia. 19.15: Nagy konyhamesterek apró titkai. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Panoráma. Politikai magazin. 21.05: Vetélkedő. 22.20: Tv-napló ül. 22.40: A mai sport. 22.45: önökkel töltjük az éjszarkát — éjszakai műsor 00.45: Hírek 8.00: Egyveleg. 16.30: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlá.nc. 20.00: A vörös Pimpernel. Kalaindfilm. 22.15: Golferedmények. 22.20: Klasszikus westemek. 0.45—7.00: Egyveleg. EUROSPORT 7.00: D. J. Kát Bíhow. 9.30: Eurosport-étlap. 10.00: A világ sportja. 11.00: Úszó Világkupa. 12.00: ökölvívó vb. 14.00: American Express Kupa. 16.00: Motorsport vb. 17.00: Labdarúgás. 19.00: Autó- és motorsport. 19.30: Sportegyveleg. 20.00: Úszó Világkupa. 21.00: Kosárlabda Európa Kupa. 1.00: A kaland órája. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: FőzÓlecke. 18.20: Incifinci fantázia. Mesesorozat. 18.35: Pihenőidő. 18.00: Teleturisztika. 19.40: Csillogó papiros. 21.00: Észak—Dél. 21.30: Hírműsor. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Irodalmi magazin. 0.15: Komolyzene. SZÍNHÁZ 1990. március 1-jén, csütörtökön Békéscsabán, 19.30 órakor: FILHARMÓNIA 1990. március 1-jén, csütörtökön Debreceniben, 19 órakor: CSOKOS ASSZONY