Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-29 / 74. szám
1990. március 29., csütörtök o Papok és rendttrök Közösen a bűn ellen lalálkozé a megyei fékapitáeyságon A fiatalasszony, /liana Brat« nagyon szomorú. Bizonytalannak látja a jövőt Iliana és férje, Joan az elmúlt év november 1-jén Romániából a zöldhatáron érkezett, öt férfi, három nő, három gyerek, 1056 birka, öt szamár, kilenc kutya, három lovaskocsi, egy Aro és egy Dacia társaságában. Nagy port vert fel akkor ez az eset, az ország sok riportere volt kíváncsi a nem mindennapi sztorira. Hogy mi történt velük azóta? Battonyán, Neducsin Dusán házában, a házigazda tolmácsolásával beszélgetünk Dianával. — Nem tudom, mi lesz velünk, de főleg a birkákkal. Ragaszkodunk Battonyához. Csakhogy március 31-gyei lejár a szerződésünk, amit a Petőfi Tsz-szel kötöttünk a birkák legeltetésére. Fel is út, le is út. — De hiszen arról volt szó az elmúlt év végén, hogy eladják a birkákat, és házat vesznek. Változott a terv? — 22 birkát eladtunk, a többi megvan. Sőt, azóta 600 báránnyal szaporodott az állomány. Ügy döntöttünk, hogy a házvételit a bárányok eladásával oldjuk meg. A többi marad, hiszen valamiből meg kell élnünk. Egyelőre albérletben lakunk. Tervünk szerint Battonyán telepedünk le. De hát a településhez való ragaszkodásunk kevés. A birkáknak legalább 60 hektárra lenne szükségük ahhoz, hogy az évi legeltetés megoldódjék. Most csak 28 hektár áll rendelkezésünkre. Ennyit tud a Petőfi Tsz biztosítani. Egyébként soha nem tudjuk meghálálni azt. amit a magyarok eddig értünk tettek. — Jól tudom-e, hogy önök a Hortobágyi Nemzeti Park. kai állnak kapcsolatban, akik föl is ajánlották segítségüket, a birkáik téli-nyári legeltetését? — Váló igaz — mondja a fiatalasszony. — De ml szeretnénk Battonyán maradná, ahogy mondtam már.. Ezért látom valahogy kilátástalannak a helyzetűnket. Kopár már (vagy még?) a terület, ahol az 1600 birka és bárány legelész. Braituék 14 éves fia is pásztorrá szegődött. Szerencsénk van: velünk egy időben érkezik Végh Mihály és Dunka Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának két munkatársa. — Nem tudok önnek, nyilatkozni addig, amíg Joan Bratuvai nem tárgyaltunk — válaszol kérdésemre Dunka Béla. — ö pedig most, ha jól tudom Békéscsabán valamilyen hivatalos ügyét Intézi. Annyit elmondhatok viszont, hogy maximális segítségeit ajánlottunk fel a családnak már korábban is. Nevezetesen azt. hogy a Hortobágyon legelőt, az Aggteleki Nemzeti Parkban pedig hegyi legelőt biztosítunk. Most elsősorban azért jöttünk, hogy a gyapjú megvételét tisztázzuk Bratuék- kal Sőt, abbém is segítségükre leszünk, hogy a bárányok értékesítéséhez partnert keresünk. Majd értesítem önt, hogy végül is mire jutunk — ígéri búcsúzóul az igazgatóság munkatársa. Telefonon kerestem meg Jócsák Istvánt, a Battonyai Petőfi Tsz elnökét: — Kezemben van az önök szerződése, amelyben 5617 forintos bérleti díjjal csak egy hónapra biztosítanak legelőt a birkáknak. Nem tudnának valami végleges megoldást találni? — Higgye el, hogy mi is területszűkében vagyunk. Eddig is humánumból biztosítottunk legelőt. De hát nekünk is van állatállományunk, 600 anyajuhunk és ezek szaporulata, és kétszáz szarvasmarha. Beláthatja, hogy a legelőterületre szükségünk van. Megjegyzem, amikor Bratuék Battonyára érkeztek, má közöltük velük a lehetőségeket. Én fölajánlottam Csongrád megyét, Csanádpalotát, ahol bérle- geltetést vállal az ottani tsz... Tegnap megérkezett Debrecenből, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságától a telexválasz: „A nyájjal Hortobágyra nem jönnek. A hegyi legelőre igényt tartanak. A többivel valószínű Makóra mennek. A gyapjút a jelenlegi "áron nem adják el. A bárányok értékesítésére még húsvét előtt üzletkötés történik. Ebben sikerült két megfelelő vevővel összehozni őket." így alakul és remélhetőleg megnyugtatóan rendeződik Bratuék és a birkák sorsa. Kép, szöveg: Béla Vali Ez a k inbárány már ideát született... Hasznosnak és időszerűnek ítélte meg mindkét fél — az egyházak, vallási közösségek képviselői, valamint a rendőrség vezetői egyaránt — azt a tegnap délután megtartott megyei szintű tanácskozást, ahol nem született ugyan pontokba foglalt konkrét megállapodás, a tar lálkozónak ez nem is volt célja, de megtalálták a közös kulcsszót: „szolgálat”. A Békés Megyei Rendőrfőkapitányság újonnan kinevezett vezetői hívták találkozóra tegnap — az országban másodikként — a megyében működő egyházak, vallási felekezetek, közösségek vezetőit, az ismerkedés, a vélemények, szándékok kölcsönös megismerése céljából. Dr. Gól László rendőr ezredes, megyei főkapitány köszöntötte a vendégeket, majd a személyes bemutatkozás után így folytatta: ,A közösségi érdek védelmében közös .munkálkodást kínálunk, és kérünk minden, nemzeti céljainkért tenni akaró és tudó közösségtől. Ennek jegyében ültünk le, a megyében működő pártok képviselőivel március 13-án, és hívtuk meg a mai napra önöket. A Magyar Köztársaság kikiáltását követően kedvező politikai helyzetben lehetőség nyílt arra, hogy valóban őszülte, politikai befolyástól mentes gyakorlatot alakítsunk ki. Elérkeztünk arra a pontra, amikor nincs úgynevezett kényes kérdés.” E bevezető után, a megyei főkapitány vázolta a rendőrség szervezeti felépítését, tájékoztatást adott a megye közbiztonsági helyzetéről, a gondokról, a rendőrök munkakörülményeiről, bérezéséről. Elmondta, hogy soha ilyen nagyságrendű nem volt Magyarországon a bűnözés, hogy egy év alatt 45 ezerrel növekedett a bűncselekmények száma, hogy míg például Franciaországban 275 lakosra jut egy rendőr, addig Magyarországon 517-re, Békés megyében 554, a mer gyeszékhelyen, 642 lakosra. Kiemelte a bűncselekményekben közvetve-közvetle- nül nagy mértékben szerepet játszó alkoholt; minden harmadik bűnelkövetőnél kimutathatóan közrejátszik az ital. Ám az alkoholizmus visz- szaszorításához a rendőrség eszköztára szegényes. „A szószéken állók kezében nincs fegyver, nincs kényszerítő eszköz, de úgy látom, a megoldáshoz közelebb visz a hit ereje, a segítséget kínáló igaz szó hatalma.” — így fogalmazott dr. Gál László, aki kitért a bűnmegelőzésre, majd őszintén beszélt a rendőri munka fogyatékosságairól is. Az egyházak, felekezetek, vallási közösségek megjelent vezetői, képviselői közül szinte valamennyien hallatták szavukat, nyilvánítottak véleményt, illetve tártak fel égetően sürgős gondokat ezen a találkozón. Kiemelt hangsúlyt kapott a megelőzés, a gyógyítás. Mindkét fél egyetértett abban, hogy legyen folyamatos és érdemi e most kezdődött kapcsolat, és nem csak a megyénél, hanem minden szinten. Elhangzott, hogy elsősorban nem anyagiakban kell többet adni ebben az országban, hanem szeretetben; hogy ami negyven év alatt megromlott, azt nem lehet egykét év alatt rendbehozni, ahhoz hosszabb idő kell. A bűn, a bűnözés ellen, a megelőzésben — ki-ki a maga eszközeivel — sókat tehetnek együtt az‘egyházak, a hívő emberek és a rendőri szervek. T. L „Ha most befognánk pörüs szánkat, tisztességtelenek lennénk” Chrndinák Alajos nyilatkozata lapulnak . (Folytatás az 1. oldalról) Akik ismernek, tudják, hogy nem ez az én stílusom. Amit szakmai munkám során elértem, az nem önmutogatásból ered. 20 éve vagyok újságíró. mindig az alkotásra törekedtem. Az, hogy én ki vagyok, az egyedül a képernyőn, az általam készített műsor színvonalával dől el. A néző a teljesítmény alapján ítéli meg tevékenységemet. — Lesz-e bármiféle befolyással Chrndinák Alajos újságíró munkájára a fenyegetőlevél? Változik-e a Panoráma stílusa, hangvétele, szelleme emiatt? — Nyilvánvaló, hogy nem. Dolgozunk tovább, pontosan úgy, ahogy eddig. Ha beijednék, az azt jelentené, hogy eddigi munkám semmit sem ér. Fenyegetéssel nem lehet befolyásolni újságírói törekvéseimet A mi szakmánknak megvan a kockázata. Nekünk az a dolgunk, hogy a valósággal törődjünk, azt erkölcsösen, lelkiismeretünk szerint kételkedve, és kellő fölkészültséggel tárjuk a tornázok elé. Engem sem fenyegetéssel, sem pénzzel, sem földi javakra való csábítással nem lehet „megvenni”, befolyásolni. Egyébként fenyegettek engem Magyar- országon is a korábbi években. A romániai és a csehszlovákiai riportjaim miatt a tv korábbi elnöke, a pártközpont a Külügyminisztérium — szinte elképzelhetetlen, hogy mi mindent elkövettek a felvett műsorok dobozba tétele érdekében. A Panoráma főszerkesztőjét Chrndinák Alajost életveszélyesen megfenyegette a Tatra Romaneasca román nacionalista szervezet Képünkön Chrndinák Alajos a fenyegető levél másolatával Akkor is azt mondtam, hogy nem. Ha az embernek mondanivalója van, és érzi, hogy cselekedete, alkotása jó ügyet szolgál, akkor nem szabad meghajolni az ilyen hatalmi szó előtt Az idők változnak, kormányok jönnek és mennek, de nekünk, újságíróknak alkotnunk kell. A valóságot kell bemutatni. Ha ezt bárki közülünk feladja, lényegében megszűnik újságírónak lenni. — Ezek szerint most sem fél? — Nem vagy«* hős, de gyáva sem. Természetesen van bennem szorongás, de ezt az érzést le kell gyűrnöm. A félelemnél többet jelent számomra az, hogy nem hagyhatom cserben azokat akikről szólnunk kell. Ha most befogjuk a szánkat elhallgatjuk az erdélyi, romániai igazságokat akkor előfordulhat hogy azokat támogatjuk, akik le akarják téríteni Romániát a demokratikus fejlődési útról. Szerintem az emberélete akkor ér valamit ha áldozni is képes és szembenéz a kihívásokkal. Az is lehet megoldás, ha egy újságíró valahol középen gügyög, és nem sért semmilyen érdeket de ennek nincs hatása a nézőkre, olvasókra. A felelősségteljes újságírás ott kezdődik, amikor kimondjuk a véleményünket és vállaljuk érte a felelősséget Mindez nincs szabadság nélkül, vagyis ha nem dönthe- tek arról, hogyan valósítom meg saját erkölcsLségemet igazságérzetemet humánus gondolkozásomat Ezt vállalni kell. Számomra ez adja meg az újságírói munka értelmét, s ha az ember egyszer elkezdi hajlítgatni a gerincét ha képes megválni tőle. akkor az egész élete valami teljesen mássá válik. Tehát nem hagyhatom, hogy fenyegetéssel térdre kényszerítsenek. Ha most befognánk pőrös szánkat tisztességtelenek lennénk. — Kívánom önnek, s a Panoráma .munkatársainak, hogy ezt a nehéz helyzetet is vészeljék át és legyen erejük folytatni munkájuLovász Sándor Arad megyei pedagógusok Békésben (Folytatás az 1. oldalról) lésekről — a magyarországi oktatás tapasztalataira kiváncsi — 40 óvónő és tanítónő utazását Körülbelül itt tartottunk, amikor begördült a sötét színű autóbusz... — Tizenhárom éve várok erre a pillanatra! — szállt le egyikük meghatotta«. Jő néhányan, hogy az orosházi vendéglátók se várjanak hiába, továbbutaztak a szomszédos városba. Az itt- maradottakat pedig az iskola melletti 3-as óvoda fogadta nagy-nagy vendég- szeretettéi. terített: asztaüaL Ezután kA-ki érdeklődése szerint általános iskolai órákat látogathatott, az óvónőket pedig tapasztalatcsere- beszélgetésre invitálták az itthoniak. Zábrákné Nagy Klára, az 1. sz. óvoda vezető óvónője két Arad megyei kollégát, Király Klárát és Mángucs Erzsébetet „csábította” magával az 1-es óvodába, amely egyébként Békés megye legrégebbi gyermekintézménye. Hozzájuk csatlakoztam. Számukra bizonyára a nálunk látott- hállott dolgok voltak érdekesek, ám bennünket, magyarországiakat a kinti élményeik ragadtak meg. Ezek közül néhány: — Tudjátok — mesélte Király Klára —, a Ceausescu- rendszerben nálunk már óvodás korban el kellett kezdenünk a gyerekek mozgalmi szervezését Minden szerdán — ez volt a politikai nevelés napja — a kicsinyeknek egyenruhában kellett jönniük. Sötétkék szoknya, nadrág, rikító narancsszínű blúz, piros nyakkendő, kék kalap. És akkor tanultunk: Ki nekünk Ceau- sescu? Ki Elena? Hol jártak utoljára? És így tovább. Ez volt az úgynevezett sólyommozgalom. Kolléganője, Mángucs Erzsébet pedig arról beszélt, hogy sajnos náluk még mindig kötelező az órarendszerű tanítás az óvodában. Van matematika. beszédfejlesztés, környezet, ének, plasztika és így tovább. Szóval kevés idő marad a játékra. De a magyarországiaktól nemcsak a sok szabadságot irigyelték, hanem a rengeteg központi szemléltetőanyagot és segédeszközt is. — Nálunk mindent magunknak kell csinálni. Sokszor éjszakákon át rajzolunk. hogy a gyerek kezébe tudjunk adni valamit — vette át a szót ismét Király Klára. — Én szerencsére még magyar óvónőképző líceumban tanultam, és abban az időben még lehetett kapni magyar klasszikusokat. A ma kezdőknek már ez is sokkal nehezebb. Sok magyar líceum megszűnt s aki románban végez, de később magyar óvodában dolgozik, bizony észrevehetően hiányosak a magyar irodalmi ismeretei. És emellett ‘körülbelül öt éve már a magyar klasszikusokat se tudja megszerezni a könyvesboltokban. Ilyenkor mi, idősebbek kölcsönözzük számukra az elemi könyveket Beszélgetésünk végén a jövőjükről kérdezem őket Király Klára válaszol ismét: — Még mindig reménykedünk. De akárhogy lesz, én otthon, és magyarnak akarok meghalni is ... Magyar Mária Volt, aki tizenhárom éve várt erre a pillanatra, (A csoportkép a nagyszénás! iskola előtt készült) TyAj
